Mezőgazdaság
11 év alatt háromszoros drágulás a termőföld-piacon
A termőföld árak emelkedése továbbra is töretlen hazánkban
OTP Agrár: Tavaly 36%-kal több tranzakció keretében 22%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2020-ban. Az árak emelkedése továbbra is töretlen, így a tavalyi közel 7%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2021-re összességében már átlagosan háromszorosára növelte árát.

A termőföld árak emelkedése továbbra is töretlen hazánkban. (Ábra: OTP Agrár)

Ábra: otpagrar.hu
Az idei évben kialakult inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig még magasabb szintekre hajthatja az árakat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.
Budapest, 2022. június 27. – A 2020. évi 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra, 6,9%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára a NAV – egyelőre nem teljeskörű – adatai alapján. A legnagyobb mértékben (28%-kal) Nógrád megyében emelkedtek az árak, s még Somogy megye áll 20% feletti értékkel. A másik végletként minimális, 2% körüli csökkenést pedig Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében látunk. (Pest megyében sajnos a hiányos adatok nem teszik lehetővé az elemzést.)
„A legdrágább megye 2021-ben Békés lett 2,36 millió forintos hektárárral. Ezen kívül Hajdú-Bihar, Tolna, Fejér és Győr-Moson-Sopron megye lépte át a kétmilliós szintet. Tavaly Nógrád először mozdult el az árlista utolsó helyéről, átadva azt Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, ahol 1,23 milliós átlagos hektárárat láthattunk” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.
Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2021-ben legnagyobb mértékben, bő 12%-kal az erdőterületek drágultak. A szántók 7%-os áremelkedését a szőlők, gyepterületek és a kert-gyümölcsös kategória egységesen 4-5% közötti drágulása követte.
Növekvő forgalom, kisebb eladott földterületek
A termőföld-piac tavaly látványosan bővült. A megelőző évi 37,3 ezerről – azzal időarányosan – 2021-ben 50,6 ezerre, közel 36%-kal nőtt az adásvételek száma. A tranzakciószám csak Baranyában csökkent, 4%-kal. A másik végletet Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megye adja, ahol több mint megkétszereződött az adásvételek száma.
A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva bő 22%-os növekedést látunk 2021-ben. Ez tehát alatta marad a tranzakciószám növekedésének, azaz átlagosan kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2020-ban. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2021-ben összességében nagyjából 47,5 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.
Míg 2016-ban hét megyében is meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, azóta egyetlen megye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 5,7 ezer hektárt ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében értékesítettek 2021-ben. A másik véglet Baranya és Komárom-Esztergom megye 6-800 hektárral. Az eladott termőföld-terület öt megyében csökkent az elmúlt évben, a legnagyobb arányban, 15%-kal Baranyában. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont több mint kétszeres volt a bővülés.
Az országos forgalom bő kétharmadát adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 17%-kal nőtt tavaly a forgalom; a NAV szűrt adatbázisa szerint nagyjából 32,6 ezer hektár volt az eladott szántóterület mérete 2021-ben. A többi művelési ág forgalmi bővülése ennél is nagyobb: 27-30%-os az erdő- és gyepterületeknél, a 40%-ot meghaladja a szőlőknél és 71%-os a kert-gyümölcsös kategóriában.
11 éves távlatban háromszoros drágulás
A termőföld évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. Ahogy a 2008-ban indult gazdasági világválság idején, úgy a koronavírus járvány miatt megváltozott környezetben is ellenállónak bizonyult. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan háromszorosára növelte árát 2021-re.
„A mezőgazdaság általános erősödése miatt a koronavírus-járvány a termőföld-piacon nem éreztette hatását. Az adásvételek számára és a termőföldek árszintjére egyaránt élénkítően hatott a 2021. elején életbe lépett, az osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó szabályozás is, ami várhatóan ebben az évben fog kiteljesedni. Az idei évben kialakult inflációs környezet a megtakarítások értékállóságának megőrzésére tekintettel ugyancsak élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig tovább hajthatja az árakat” – sorolja az összefüggéseket Szabó István, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatója. A termőföld-piacra ugyancsak hatása lehet a 2023-tól új szabályok szerint induló EU-s támogatási ciklusnak. Közép- és hosszabb távon pedig a generációváltás miatti földforgalom erősödése várható.
Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzése itt érhető el.
Forrás: OTP Agrár
Mezőgazdaság
Vasárnaptól Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt
Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyetértésével 2026. június 14-től ebben a vármegyében feloldja a tűzgyújtási tilalmat. A korlátozás azonban öt vármegyében továbbra is érvényben marad.

Fotó: NÉBIH
A lehullott csapadék következtében megszűnt a fokozott tűzveszély, ezért a hatóság június 14-től visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Több térségben ugyanakkor nem hullott annyi csapadék, ami a korábbi aszályos időszak okozta tűzkockázatot csökkentené. A kiszáradt talaj gyorsan elszívja a nedvességet, a szél és a nappali meleg időjárás pedig fokozza a tűzveszélyt ezeken a területeken, ezért a tűzgyújtási tilalom érvényben marad az alábbi vármegyékben:
- Bács-Kiskun
- Borsod-Abaúj-Zemplén
- Csongrád-Csanád
- Heves
- Pest
A tűzgyújtási tilalomnak megfelelően tilos tüzet gyújtani:
- belterületi és külterületi erdőkben és azok 200 méteres körzetében fekvő külterületi ingatlanokon
- fásításokban és azok 200 méteres körzetében külterületi ingatlanokon
A tilalom a kijelölt tűzrakóhelyekre is vonatkozik. Fásításnak minősül külterületen minden erdei fafajjal, faállománnyal borított terület, így a tilalom gyakorlatilag azt jelenti, hogy külterületi ingatlanon tilos tüzet gyújtani! Nem minősül tűzgyújtásnak a gáz égőfej és a zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszköz alkalmazása, ha az megfelelő szikrafogóval van ellátva.
A saját tulajdonú belterületi kertekben továbbra is lehet bográcsozni, grillezni, azonban javasolt a gáz égőfej vagy elektromos grill használata. A fa vagy faszén használata tüzelés esetén az izzó zsarátnokok akár több száz métert repülve is képesek meggyújtani az erdőt.
A szabadtéri tüzek túlnyomó többsége emberi gondatlanság következménye, ezért a Nébih arra kéri a lakosságot, hogy továbbra is körültekintően járjanak el, különösen erdők közelében és száraz növényzettel borított területeken.
Az érvényes tűzgyújtási szabályokról és aktuális korlátozásokról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu oldalon tájékozódhatnak.
Forrás: Nébih
Mezőgazdaság
Világpiaci kitekintés: gabonapiaci előrejelzés – 2026. június
A NAK közzétette a gabonapiac világpiaci előrejelzését
A 2025/26-os (július–június) gazdasági év lezárásával a 2025-ös globális gabonatermelést 3043 millió tonnára becsülik, ami 6,1 %-os növekedést jelent az előző évhez képest.
A növekedés a gabonafélék termelésének meredek emelkedésének köszönhető. A 2025/26-os gazdasági évben a globális gabonafogyasztás 2952 millió tonnára becsülhető, ami 2,7 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest, tükrözve a kukorica- és a rizsfogyasztás növekedését. Ennek ellenére a gabonakészletek a becslések szerint 9,5 %-kal meg fogják haladni a szezon elején mért szintet, ami a búza, a kukorica és a rizs nagyobb készleteiből adódik (1. ábra). A 2025/26-os globális gabonakereskedelmet a FAO 508,6 millió tonnára becsüli, ami 4,8 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest. Ez az emelkedés a búza globális kereskedelmének hirtelen emelkedésével magyarázható. Ezzel szemben a 2025/26-os gazdasági évben a rizs globális kereskedelme a becslések szerint a 2024/25-ös szint alatt marad.

1. ábra: A világ gabonatermelése, felhasználása és készletek 2016/17 és 2025/26 között.
A 2026/27-es gazdasági évre vonatkozóan a globális gabonatermelés várhatóan 2982 millió tonnára esik vissza, ami 2 %-os csökkenést jelent az előző évhez képest. Várhatóan az összes főbb gabonafaj termelése csökkenni fog a 2025-ben elért rekordszintek után. A visszaesés legnagyobb mértékben a búza, a legkisebb mértékben pedig a kukorica és az árpa esetében prognosztizálható. A globális gabonafogyasztása 2026/27-ben várhatóan 0,6 %-kal nő, elérve a 2969 millió tonnát. Az élelmiszercélú felhasználás várhatóan 1 %-kal nő 2025/26-hoz képest. A takarmánycélú felhasználás 0,5 %-kal bővülhet: a kukorica és az árpa felhasználásának növekedése várható, míg a búza és a rizs takarmánycélú felhasználása valószínűleg csökkenni fog. Az egyéb célú felhasználás várhatóan a búza és az árpa felhasználásának csökkenése révén 0,2 %-kal mérséklődik.
A globális gabonakészletek várhatóan 0,3 %-kal csökkennek a nyitószinthez képest, amivel 949 millió tonnára mérséklődnek. A várható csökkenés főként a rizs és a cirok alacsonyabb készleteinek tudható be, melyek ellensúlyozzák a búza- és árpakészletek növekedését. A jelenlegi előrejelzések alapján a globális készletfelhasználás arány várhatóan a 2025/26-os szint közelében, 31,7 %-on marad. A 2025/26-os év 4,8 %-os bővülését követően a globális gabonakereskedelem 2026/27-ben várhatóan 507,2 millió tonnára csökken, elsősorban a visszafogottabb árpa- és búzakereskedelem miatt. Ezzel szemben a kukorica és a rizs nemzetközi kereskedelme várhatóan növekedni fog.
Forrás: Fodor Attila – NAK
Mezőgazdaság
Májusban 1,8 százalékra lassult az infláció – Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett
Inflációs adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal
Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők enyhén élénkülő, 2,2 százalékos áremelkedést vártak májusra.
Az éves maginfláció az áprilisi 2,2 százalékról 2,0 százalékra, a nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 1,8 százalékról 1,5 százalékra csökkent. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált, úgynevezett harmonizált fogyasztói árindex 2,6 százalékról 2,3 százalékra esett.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Az élelmiszerek ára az áprilisi 1,5 százalékkal szemben májusban 0,5 százalékkal nőtt, a vendéglátási szolgáltatások nélkül pedig 2,1 százalékkal csökkent. Ezen belül az egyéb sütőipari lisztesárué 9,2, a büféáruké 7,0, a munkahelyi előfizetéses menüé 6,2, a cukorka, mézé 5,8, az éttermi étkezésé 5,7 és a friss hazai és déligyümölcsé 4,5 százalékkal nőtt, viszont a húskonzerv ára 29,5, a vaj, vajkrémé 11,1, a sertéshúsé 10,1, a sajté 9,4, a száraztésztáé 7,2, a tejé 6,3, a burgonyáé 2,6 százalékkal csökkent – sorolta a KSH.
A szolgáltatások 4,3 százalékkal drágultak, ami magasabb az áprilisi 4,0 százaléknál. A színházjegy 17,6, a külföldi üdülés 15,6, a teherszállítás 10,5, a sport, múzeumi belépők, valamint a járműjavítás, -karbantartás 8,0-8,0, a testápolási szolgáltatás 7,8, a belföldi üdülés 5,2 százalékkal került többe, mint tavaly májusban. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,3 százalékkal emelkedett az áprilisi 4,1 százalék után, ezen belül a dohányáruké 4,1 százalékkal.
A háztartási energiáért 2,0, ezen belül a vezetékes gázért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 2,5 százalékkal többet. A tartós fogyasztási cikkek ára – épp úgy, mint az előző hónapban – 2,4 százalékkal emelkedett. Az ékszerek 28,1, a motorkerékpárok 6,9, a szobabútorok 3,8 és a használt személygépkocsik 3,7 százalékkal többe kerültek. A gyógyszer, gyógyáruk 2,5, a járműüzemanyagok 2,0 százalékkal drágultak.
Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal, a vendéglátási szolgáltatások nélkül 0,6 százalékkal csökkent. A burgonya 32,3, a friss hazai és déligyümölcs 1,2, az egyéb sütőipari lisztesáru és az étolaj 0,5-0,5 százalékkal többe került, a friss zöldség 10,6, a tojás 4,6, a sajt 2,9, a bolti kávé és a száraz hüvelyesek 1,6-1,6, a cukor 1,4, a kenyér, a csokoládé, kakaó és a tej 1,1-1,1, a sertéshús 0,8, a tejtermékek (sajt nélkül) 0,6 százalékkal olcsóbbak lettek.
A szolgáltatások ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi üdülés 3,0 százalékkal többe, az egyéb távolsági úti céllal történő utazás 3,1, a külföldi üdülés 0,2 százalékkal kevesebbe került.
A háztartási energia ára 0,8 százalékkal csökkent a vezetékes gázé 2,1 százalékkal mérséklődött, a távfűtésé stagnált. A szeszes italok, dohányáruk ára egy hónap alatt 0,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 0,2 százalékkal, a szeszes italoké 0,1 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára stagnált, míg a ruházkodási cikkek 0,8 százalékkal többe kerültek.
Forrás: MBTT


