Keressen minket

Kiemelt cikk

Nyílt nap Békéscsabán, a KC-Békés Kft. telephelyén – GALÉRIÁVAL

Közzétéve:

A KC-Békés nyílt napja sok szempontból kiemelkedik a sorból. Egyrészt önerőből, a kereskedelemre támaszkodva, képes volt bekapcsolni egy magyarországi rendezvényre a romániai gazdákat, másrészt az előadók hitelességüket, nem hosszú előadásokkal, hanem rövid, gyors bemutatkozásokkal, ismertetőkkel prezentálták. A cég rövid- és hosszútávú terveiről, termékeiről, Pántye Péter és Géczi Gábor cégvezetők tájékoztatták az Agro Jager Newst.

Jobbról Pántye Péter és Géczi Gábor tulajdonosok Fotó: Agro Jager News

Pántye úr! Kérem értékelje a mögöttünk álló egy évet!

Évente egyszer találkozunk itt Békéscsabán a partnereinkkel, üzlettársainkkal és az általunk forgalmazott gépek, márkák képviselőivel. Igen nehéz tavasz és lassan nyár van mögöttünk, de jelentős változások történtek a nyugat-európai cégek portfóliójában is. Például a Lemken eladta a permetezőgépekkel foglalkozó üzletágát és a precíziós technikák felé nyitott. Megjelentek egy LEMKEN minőséget képviselő, kamerákkal felszerelt STEKEE sorközművelővel. Pár perce megérkeztek a romániai partnerek, Oláh Andor Vest-Tract kereskedelmi igazgatója és csapata is elfogadta a meghívásunkat, akik 14 erdélyi megyét képviselnek. Vetőmag kínálattal készültünk, a céggel több, mint 13 éve együtt dolgozó, megítélésünk szerint az egyik legjobb mezőgazdasági pályázatíró is elfogadta a felkérést. Azt látjuk, hogy most ilyen különösen száraz, nehéz években kell a legmegfontoltabbnak lennie a termelésnek és így nekünk is: a KC- Békés munkatársainak, hogy ne csak gépet adjunk, hanem a cégünk kapcsolatrendszerével tovább segítsük termelőinket, vásárlóinkat, partnereinket. Most, nehéz időkben mutatkozik meg, hogy mit jelent a jó üzlet. Számunkra azt, hogy vásárlás után is ott állunk a termelők mögött és segítjük az ágazatban dolgozókat. Előre mutató, profitorientált célokat tűztünk ki, mind magunk, mind pedig a termelőink számára.

Balról Berta Gábor, a Lemken Hungráia Kft. szervíz igazgatója, jobbról Pántye Péter, a KC-Békés ügyvezetője Fotó: Agro Jager News

A romániai piac most, hogy működik? Milyen gépek után érdeklődnek a termelők?

Itt áll Oláh Andor a Vest Tract kereskedelmi igazgatója mellettem, akivel a piac igényeiről beszélgettünk pár perce. Ott a 100-120 LE traktorokat keresik a gazdák és számunkra a legfontosabb az üzembiztonság. A gépeknek indulnia kell és a lehető legkisebb szervízelési költséggel szeretnék üzemeltetni. Ebben a Mc.Cormick olyan szegmenst tudott nyújtani a Solis traktorokkal, ami kiemelte a mezőgazdasági erőgépeket forgalmazó cégek sorából romániai partnerünket. A termelők gondolkodása azonban teljesen egyforma határon innen és túl, pusztán a gazdaság méretek másak, ezért kisebb vonóerőigényű és keskenyebb művelési szélességet keresnek, de a minőséget illetően az elvárások arrafelé ösztönzik a termelőket itt és Erdélyben is, hogy a lehető legkisebb szervizköltség mellett, az esetleges alkatrész beszerzés a leggyorsabb legyen. Ebben például, a Lemkennel 24-48 óra alatt képesek vagyunk reagálni és örömmel jelenthetem be azt is, hogy Magyarországon egy ütőképes, gyorsregálású szervízcsapattal bővültünk itt a békéscsabai telephelyünkön.

Jobbról Oláh Andor, a romániai Vest-Tract kereskedelmi igazgatója és romániai vendégük Fotó: Agro Jager News

Az elmúlt évben már láttunk itt Solis traktorokat. Hogyan fogadta a termelés az indiai erőgépeket és milyen kategóriában érdeklődtek a termelők? Pántye úr? Géczi úr?

Pányte Péter: A SOLIS traktorok nyugodtan mondjuk, hogy olyan karrier előtt állnak, amely végét egyáltalán nem látjuk. 2021-ben 270 gép talált új gazdára, 2022-ben ezt a számot júliusra teljesítettük. 18-tól 90 Le kategóriáig.

Géczi Gábor: A SOLIS minőségét alapvetően a szervízelés költsége és a meghibásodások rendkívül alacsony száma példázza. Gyakorlatilag a szervízelés költsége 70-80%-a más típusokhoz képest és az alkatrészek ára 50%-kal olcsóbb! Nagyon jól látszik, hogy van egy olyan szegmens az ágazatban, ahol szükség van egy, az igényekhez illeszthető kis traktorra. Ahol a nagyok nem férnek el, vagy kisebb feladatokat kell teljesíteni, ott a SOLIS verhetetlen. Ez látszik alapvetően az értékesítés volumenéből.

Vendégek egy SOLIS traktorral Fotó: Agro Jager News

Több erőgép is itt áll, de mégis a ZETOR áll a központban. Marad a márka?

Pántye Péter: Abszolút. A ZETOR a legendás Crystal 16045-össel írta be magát a magyar gazdák, a magyar mezőgazdasági gépek történelmébe. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a keleti reláció legmagasabb minősége megütötte az akkori nyugati színvonalat. A cseh mezőgazdasági gépgyártás ma fénykorát éli és a ZETOR ma már újra kínálja a hathengeres motorját is. A ZETOR gyárban soha nem álltak le a fejlesztésekkel és meggyőződésünk Géczi Gáborral, hogy jó döntésünk volt akkor, amikor a kizárólagos gépforgalmazásra aláírtuk a megállapodást. Ezt vissza is igazolta a gyakorlat. Nagyon kedvelt erőgép a magyar termelésben. Arról nem is beszélve, hogy európai cég lévén, az alkatrészbeszerzés, -ellátás gördülékeny, gyors, stabil.

A legendás ZETOR visszatért. Fotó: Agro Jager News

Ott áll egy Mc.Cormick, látunk quadokat és itt pedig egy elektromos csúszókormányzású (Elise900) rakodó áll? Hogyan kerültek ezek a gépek ide?

A partnereink érdeklődtek. Beszélgetünk, a cégünk kapuja mindig nyitva van és ilyenkor arról is tájékozódunk, milyen eszközöket keresnek a társaságok, cégek, termelők. Míg Romániában a kisebb, addig Magyarországon a 300 Le-ig is keresik az erőgépeket a gazdák. Ebbe a szegmensbe húztunk, ha úgy vesszük, az ekénket és a Mc.Cormick tudott olyan motorkínálatot nyújtani, ami stabil alapja lehet a termelésnek. Ennek a gépnek a háború előtt hatalmas presztízse volt a Tiszántúlon és Magyarországon. Nagyon ismert gépek voltak. A legutolsó darabok a kollektivizálásból a gépállomásokra kerültek, ahol alkatrész híján és az akkori gazdaságpolitika mellett, lassan-lassan eltűntek és a feledés homályába merültek, de most újra itt vannak és ma is bizonyít ez a márka.

A quadok célterületei, szemben a traktorokkal, már széles lehetőségeket nyitnak. A munka ezekkel az eszközökkel, már-már szabadidős tevékenységnek számít. Ezt nem mi mondjuk, ezek a visszajelzések. A mezőgazdaságtól, egészen az erdészeti, a vadászati szektorig bezáróan, viszik a quadokat. Rendszámot kapnak és a legújabb szabályozással ma már a jogosítványokban a „T” jelzéssel is vezethetők. 50 cm3-től egészen 600 cm3-ig kínáljuk.

Géczi Gábor előadása Fotó: Agro Jager News

Visszakanyarodva az elektromos csúszókormányos rakodóra: ez, hogy került Békéscsabára?

Pántye Péter: A magyar termelésnek sok szempont szerint kell megfelelnie. Persze, ez igaz az Eu más tagállamában dolgozó termelőkre is. Zaj, különféle károsanyag kibocsátás miatt, előírások sorát kell teljesíteni. Az ELISE900 rakodó erre képes. Újdonság abban is, hogy távirányítással is vezérelhető. Jöjjenek be a telephelyünkre és próbálják ki!

Géczi Gábor: Az ELISE900 szervízelésével verhetetlen. Egy üzemóra, gyakorlatilag egy euró költséggel teljesíthető. Három elektromos motorja révén, kiküszöbölve a robbanómotort, olyan előnyei lettek, mint például a nagyon rövid rakodási idő. Aki üzemeltet dízel rendszerű erőforrással szerelt rakodót, tudja, hogy a rövid használat miatt nem képes a motor elérni az üzemi hőfokot, ami az elégtelen égés miatt korom lerakodásokat okoz amelyet a gép beépített elektronikai rendszere automatikusan tisztít (kiéget). Néha ez eltart 15-20 percig is. Különleges, netán tűzveszélyes környezetben ezek a váratlan, a gépkezelőktől független események, azonban kockázatosak lehetnek a gazdálkodók számára. Másik pedig az, hogy a cég átalakította a töltésrendszerét 380V helyett ez a gép ma már 220 Voltról is tölthető.

Az idei nyíltnap középpontjában az ELISE900 állt Fotó: Agro Jager News

A köszöntők után nyolc előadó, alig 45 perc alatt pörgette le a legújabb információkkal tűzdelt előadását. Katalógusok, szóróanyagok mellett cégvezetők, kereskedelmi igazgatók képviselték a legnagyobb márkákat. Amolyan igazi műhelymunka alakult ki.

Bene Attila, a KC-Békés Kft. szerződött mezőgazdasági pályázatírója is jelen volt. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a KC-Békés Kft-vel olyan együttműködést alakítottak ki, hogy amikor egy termelő fejleszteni szeretne, akkor bekapcsolódnak a gazdaságfejlesztés előkészítésébe és konkrét számokkal támogatják a termelőt. Ez fontos a termelő beruházásnak megtérülésében, fontos a KC-Békés hosszútávú stratégiájában, miközben a szakpolitikai, gazdasági, pályázati rendszer előírásainak teljesítését is garantálja.

A fényképen jobbról, előadása előtt, Bene Attila mezőgazdasági pályázatíró Fotó: Agro Jager News

Kiemelte, hogy éppen jó hírekkel érkezett, hiszen a 2020-as időszak építési beruházásai nyomán, azok a termelők, akik öt millió forint költség felett terveztek, most további 10%-ot számolhatnak el. Hangsúlyozta, hogy élő pályázatok közül az öntözésfejlesztés áll még nyitva, amelyben érdemes elmozdulni. Jól látszik az is, hogy 2023 és 2027 között két pilléren, mintegy 6000 milliárd forintot nyitnak meg az ágazatnak. A kertészetre négyszeres és a feldolgozóipar számára négy és félszeres intenzitással lehet majd pályázni. A kicsi és a nagy szárítók, nagy gépek mellett a Leader pályázatokra is különítenek el forrásokat, amely számokban azt jelenti, hogy 5-25 millió forint között, akár 60-70%-os támogatás mellett juthatunk hozzá, maximum 80KW teljesítményű traktorokhoz.

Egyelőre még nem látják, de továbbra is nagyon fontos gazdálkodási forma lesz AKG és ÖKO program. Érdemes folyamatosan tájékozódni a GENORI Solutions oldalán – tájékoztatta lapunkat Bene Attila ügyvezető igazgató

“A csabai receptek titkosak” Fotó: Agro Jager News

A rendezvényen természetesen a vendéglátásnak is fontos feladat jutott. Aki valaha is járt Békéscsabán, az tudja, hogy a csabai kolbásznak, az itteni fűszerezésnek, konyhaművészetnek nagyon nagy hagyományai vannak. Akit beavatnak a titkokba, azoknak bizony be kell házasodniuk – vallják a békéscsabaiak. Pántye Péter kiemelte, hogy sokkal egyszerűbb ellátogatni és megkóstolni azt a babgulyást, amit ilyenkor főznek, mert a receptet a csabai asszonyok, emberek bizonyosan nem fogják elárulni!

Dr. Szilágyi Gergely & Dr. Szilágyi Bay Péter

Fotó: Agro Jager News

Kiemelt cikk

Megerősítették: szabad az út Románia és Magyarország között

A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.

Balról jobbra: Marian-Cătălin Predoiu (miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Románia), Pintér Sándor (belügyminiszter, Magyarország), Atanas Ilkov (belügyminiszter, Bulgária), Magnus Brunner (belügyekért és migrációért felelős biztos) © Hungarian Presidency

Schengeni térség

Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere: A mai határozatunkkal megszüntettük a személyellenőrzést a Bulgáriával és Romániával közös belső szárazföldi határokon, ami mérföldkövet jelent a schengeni térség szempontjából. Köszöntjük Bulgáriát és Romániát a schengeni családban!

Bulgária és Románia az EU-hoz való csatlakozása óta alkalmazza a schengeni jogi keret (a schengeni vívmányok) egyes részeit, köztük a külső határok ellenőrzésével, a rendőrségi együttműködéssel és a Schengeni Információs Rendszer használatával kapcsolatosakat.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Tanács 2023. december 30-án határozatot fogadott a schengeni vívmányok fennmaradó részeinek 2024. március 31-től történő alkalmazásáról, valamint a belső légi és tengeri határokon történő személyellenőrzés megszüntetéséről.

A miniszterek megvitatták a schengeni térség helyzetét, és véleményt cseréltek a Schengen Tanács éves ciklusához kapcsolódó prioritások végrehajtásáról. Ennek során elsősorban az általános biztonságnak a digitalizáció révén történő fokozására összpontosítottak.

Agro Jager News

Határregisztrációs rendszer (EES) és átjárhatóság az uniós bűnüldöző hatóságok által használt informatikai rendszerek között

A Bizottság és az eu-LISA (a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség IT-rendszereit felügyelő uniós ügynökség) ismertette a miniszterekkel az EES működésének megkezdésével kapcsolatban megteendő lépéseket. A Bizottság tájékoztatást nyújtott a 2024. december 4-én kiadott, a határregisztrációs rendszer fokozatos elindításáról szóló javaslatáról.

A tagállamok támogatták az elnökség javaslatát, amely szerint új ütemtervre van szükség annak érdekében, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a várható következményeket.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Az EES a rövid távú tartózkodás céljából az EU-ba utazó harmadik országbeli állampolgárok regisztrálására szolgáló automatizált informatikai rendszer. Az új rendszerben a határőrök az első határátlépésnél leveszik a belépők ujjnyomatát, vagy fényképet készítenek róluk, és ezeket az adatokat egy digitális fájlban tárolják.

Az EES az egyike azon számos informatikai rendszernek, amelyet az EU a következő néhány évben be fog vezetni a bűnözés elleni küzdelem, illetve a határbiztonság megerősítése céljából. Idetartozik az ETIAS utasinformációs és engedélyezési rendszer is, amely a schengeni térségbe vízummentesen beutazó harmadik országbeli állampolgárok által jelentett biztonsági, migrációs és egészségügyi kockázatokat fogja ellenőrizni.

 

Magyar Elnökség

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Meghatározó döntés: Románia és Bulgária egy lépéssel közelebb a schengeni csatlakozáshoz

Published

on

Magyarország uniós elnöksége továbbra is mozgatórugója az európai integrációnak. A múlt heti sikeres budapesti találkozót követően, ahol Magyarország, Bulgária, Románia és Ausztria miniszterei határvédelmi csomagról állapodtak meg, november 27-én a két utóbbi ország újabb fontos lépés tett az európai integráció és a schengeni térség irányába. Az Állandó Képviselők Bizottsága ugyanis véglegesítette a Tanács határozatának előkészítését, amelynek értelmében 2025. január 1-től megszűnnek a belső szárazföldi határellenőrzések Bulgáriával és Romániával. A döntés hivatalos elfogadása a Bel- és Igazságügyi Tanács december 12-i ülésén várható.

Középen Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere. Fotó: Magyar Elnökség

Ódor Bálint nagykövet, az Állandó Képviselők Bizottságának elnöke kiemelte ennek jelentőségét Magyarország számára, így fogalmazott:

„A Coreperen most meghozott döntés olyan mérföldkőnek számít, amely különös jelentőséggel bír Magyarország számára. Első elnökségünk alatt, 2011-ben kulcsszerepet játszottunk Bulgária és Románia schengeni csatlakozásának előmozdításában. Most, a második elnökségünk alatt pedig különös megtiszteltetés számunkra, hogy le is zárhatjuk e folyamatot. A magyar elnökség számára kiemelt prioritás, hogy a belső, illetve két tagállam közötti szárazföldi határokon az ellenőrzések megszűnjenek. A mai döntéssel megtettük az utolsó előkészítő lépést annak érdekében, hogy ez valósággá váljon, s hogy az az egységet, a szabad mozgást és az EU ellenálló képességét is megerősítse.”

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

“Ez győzelem nemcsak Bulgária és Románia, hanem egész Európa számára!”
– Ódor Bálint nagykövet, az Állandó Képviselők Bizottságának elnöke –

A mai döntéssel megerősítésre kerül Magyarország elkötelezettsége az európai egység előmozdítása és a schengeni térség zavartalan működésének biztosítása mellett, jelentős lépést téve az Európai Unió összetartozásának megerősítése felé.

Forrás: Magyar Elnökség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!
Tovább olvasom

Kiemelt cikk

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Published

on

A nagyvárosok mellett egyre többen választják a vidéki, a faluhoz közel eső területeket lakhatásra és befektetésre, ezért az alföldi kisvárosokat, kistérségi központokat folyamatosan fejlesztik. Iskolákat építenek, egészségügyi intézményeket fejlesztenek, ahogy teszik ezt a Hajdú-Bihar vármegyei Komádiban is – meséli Tóth Ferenc a város polgármestere. Érkezik az M47-es, az M4-es autópálya és ezzel nemcsak Debrecen, hanem közelebb kerül Békéscsaba, Szeged és Kecskemét is. S ha valóban megépül az új közlekedési folyosó, az M47 is, akkor Komádi hirtelen a Baltikumot a Balkánnal összekötő folyosó mellett találja magát. Sok lehetőség előtt áll a kisváros és nagy várakozással tekintünk a jövőnk elé, ezért közel 32 hektáron készítettük elő ipari területet, amely nagyságában, elhelyezkedésében no és ár/érték arányában jelenleg verhetetlen a Tiszántúlon. Nagy összefogással sikerült ezt kialakítani, amely az egyik pillére lehet a városnak – tájékoztatta az Agro Jagert Tóth Ferenc, Komádi város polgármestere.

A Komádi Ipari Park műszaki leírása itt érhető el!

Angol nyelvű ajánlója itt érhető el!

Román nyelvű ajánlója itt érhető el!

Magyar nyelvű ajánlója itt érhető el!

Kérdése van?

Keresse Tóth Ferenc polgármestert telefonon: + 36/30 970 10 31 vagy érdeklődjön e-mailben: phkomadi@t-online.hu

Komádi Hajdú-Bihar vármegye déli részén található. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

A Bihari-síkon járunk. Vadászni már jártunk erre az Agro Jagerrel, most azonban egy ipari területet nézünk meg a városban. Komádi „lába” alatt folyik a Sebes-Körös és a városban található egy TV torony, amely 180,5 méter magasságával Magyarország egyik legnagyobb TV-tornya, amelyet mind nappal, mind éjjel is igen messziről lehet látni, s amely Kelet-Magyarország digitális TV adásáért is felel.

A Komádi TV torony 180,5 méter magasságával Magyarország egyik legnagyobb TV-tornya. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

A város reményteljes várakozással tekint a jövő elé – vág bele Tóth Ferenc – egyetértek azzal, ahogy Bulcsu László, a Hajdú-Bihar vármegyei közgyűlés alelnöke fogalmazott: itt a komádiaknak nemcsak a városért kell tenni, hanem a környező településeket is támogatni kell, hiszen kormányablak, bankfiókok, három háziorvos, egy gyermek- és egy fogorvos, továbbá két védőnő is dolgozik a városban.

Kattintson a képre és nézze meg, hogyan juthat el Komádiba! Forrás: Google Maps

Mentőállomással, rendőrőrssel, szociális intézményekkel és minden olyan lehetőséggel bír, amely más kisvárosokra jellemző. Mindez itt a Kis-Sárréten, a Bihari-síkon elérhető, ami kicsit szokatlan egy ilyen kicsi, de városi rangú településtől.

Komádi közvetlen közelében, a környező településekkel 12 000 él. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

Több mint 12 000 ember, ennyien vagyunk itt, – folytatja a polgármester – a környező településekkel és Komádival együtt, ehhez a földrajzi térséghez ennyien tartozunk s ha itt is húzódik Békés és Hajdú-Bihar vármegye határa szinte nem jelent semmit az itt élőknek, mert ha más miatt nem is, de a szolgáltatások és a kereskedelem, a nagypiac miatt biztosan megfordulnak várasunkban a környékbeliek.

32 hektáron terül el a komádi ipari park. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

Ezért is döntöttünk úgy, hogy a város belterületi részén kialakítunk egy ipari parkot. Sok buktatója volt a pályázatnak– teszi hozzá Tóth Ferenc-  de sikerült kialakítani, rendbe tenni és így ma már rendelkezésünkre áll egy hat+hat hektáros terület, amely további 20 hektárral bővíthető. A területen infrastruktúrafejlesztés is folyt.

A komádi ipari park bekötőútja közvilágítással és közművekkel kiépítve várja a befektetőket, mintegy 32 hektáron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

Ez azt jelenti, hogy jelenleg 350 m3/óra gázt tud vételezni aki itt befektet. Az elektromos áram kapacitása 550 kW. Ivóvizet 432 m3/nap mennyiségben tudunk jelenleg biztosítani, a csatornázás jelenleg 400 m3/nap szennyvizet képes elvezetni, miközben a tűzivízből percenként 4000 litert lehet lekötni – mutatja be Tóth Ferenc polgármester a területet.

Az ipari parkban egy épületet irodaháznak alakítottak ki. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

Bár városunk Budapesttől 250 km-re található, de például a romániai Nagyvárad csupán 47 km-re van tőlünk. Az ott kiépült fejlett infrastruktúra, a repülőtér, a körgyűrű, az autópályák közelsége és Románia schengeni egyezményhez való csatlakozása lerövidíti a településeink közötti menetidőt. A bővülő nagyváradi lakosságszám mellett Komádi számára további előny lehet az is, hogy az ottani egyetemek jól képzett szakembereket bocsájtanak a munkaerőpiacra. Nagyvárad a Partium – az egyik legdinamikusabban fejlődő régió – fővárosa, amihez mi is csatlakozhatunk.

Nagyvárad a Partium – az egyik legdinamikusabban fejlődő régió – fővárosa alig 47 kilométerre fekszik. Nagyvárad a Partium – az egyik legdinamikusabban fejlődő régió – fővárosa

Miközben Nagyvárad 47 kilométerre fekszik Komáditól, addig Berettyóújfalu 30 kilométerre található, ahol a nemzetközi vasútvonal az egyik legforgalmasabb kereskedelmi ütőerét adja a térségnek, mely kelet-nyugati irányban, Erdély felől bonyolít le jelentős forgalmat.

Orvosirendelő Komádiban, ahol három körzeti orvos, egy gyermek-, és egy fogorvos rendel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

Debrecen, az épülő berettyóújfalui nyugati elkerülővel már 30-35 perc alatt elérhető lesz, de így is 45 perc alatt megközelíthetjük Magyarország legnagyobb vidéki városát, amelybe Berettyóújfalutól már most is az M35-ös autópályán juthatunk be.

Komádiban Rendőrőrs működik. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

Érkezik Szolnok felől az M4-es autópálya s mi több az M47-es is valahol a közelben fut majd. Információnk szerint hamarosan napirendre kerülhet az építkezés indítása is, amely már Kelet-Európa észak-déli folyosójaként nemcsak a magyar lakosságnak, de a Baltikumtól a Balkánig a legjelentősebb gazdasági közútja lesz. A tervezés részéről érthető is, hogy a Szegednél, az M5-ös autópályába csatlakozva, egyben Európa leghosszabb főútvonalát elérve, az E75-ös főúttal köti majd össze az unió keleti régióit. Kétségtelen, hogy meghatározó úttá fog válni, amelyet nem lehet egyszerűen csak egy szélesített, kibővített úttá alakítani.

Komádiban mentőállomás segíti a környező települések ellátását. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager

Tóth Ferenc kiemelte, hogy a város az ipari területtel kapcsolatban első sorban hosszútávú bérletben gondolkodik, de nem zárkózik el a Komádiban található ipari területek értékesítésétől sem. A terület értékét első sorban az adja, hogy régészeti érintettsége nem releváns, nincs sem természetvédelmi, sem NATURA 2000-es területek közelségében, továbbá ökológiai hálózat és erdők övezete által sem érintett. Nem kell mezőgazdasági ágazatból kivonni és mivel teljesen új minősítésű ipari terület, ezért kármentesíteni sem kell. Vízfolyás sem nehezíti a beruházást és a helyben és a környező településeken lakó munkaerő mellett Nagyvárad közelsége biztosíthatja a munkaerőt is.

A Bihari-síkon, Hajdú-Bihar vármegyében, Komádi városában kiadó egy 32 hektáros ipari park.

A Komádi Ipari Park műszaki leírása itt érhető el!

Angol nyelvű ajánlója itt érhető el!

Román nyelvű ajánlója itt érhető el!

Magyar nyelvű ajánlója itt érhető el!

Kérdése van?

Keresse Tóth Ferenc polgármestert telefonon: + 36/30 970 10 31 vagy érdeklődjön e-mailben: phkomadi@t-online.hu

Tóth Ferenc, Komádi város polgármestere.

 

 

Tovább olvasom