Keressen minket

Mezőgazdaság

Az energiafelhasználás optimalizálása kulcskérdés a mezőgazdaságban

Print Friendly, PDF & Email

A termelési folyamatok, illetve az energiafelhasználás optimalizálása a mezőgazdaságban kulcskérdéssé vál

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A termelési folyamatok, illetve az energiafelhasználás optimalizálása a mezőgazdaságban kulcskérdéssé vált az elmúlt időszakban, amely tőkeigényes, azonban megtérül, éppen ezért ennek támogatása kiemelt jelentőségű az agrártárca számára – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az I. Precíziós Szárítás Konferencián, Kecskeméten.

Fotó: Agrárminisztérium

Feldman Zsolt beszédében kiemelte, az elmúlt években a Vidékfejlesztési Program keretében széleskörű támogatási lehetőségek álltak rendelkezésre a mezőgazdasági és a feldolgozó üzemek energiafelhasználási hatékonyságának fejlesztésére, 20 pályázati felhívás keretében összesen 5000 mezőgazdasági vállalkozás mintegy 103 milliárd forint értékben kapott lehetőséget ehhez kapcsolódó fejlesztéseket végrehajtani.

Az államtitkár kifejtette, hogy az elmúlt két évben kiemelt céljuk volt, hogy ösztönözzék azokat a fejlesztéseket is, amelyek révén a mezőgazdasági vállalkozások technológiai fejlesztések segítségével magasabb hozzáadott értéket képesek előállítani. Ennek részeként célozták meg a szántóföldi növénytermesztés területén a terményszárítás és tisztítás technológiai megújítását, hiszen a betakarított termés minőségének megőrzése, tárolásra történő előkészítése terén a hatékonyság és az eredményesség ugyanolyan fontos, mint a szántóföldi munkafolyamatokban. Ezen pályázati kiírás keretében 640 magyar mezőgazdasági cég nyert el csaknem 150 milliárd forint támogatást, a fejlesztések nagy része jelenleg megvalósítás alatt áll – emelte ki az államtitkár.

Forrás: Agrárminisztérium

Mezőgazdaság

Tovább folytatódik a földértékesítési program

Print Friendly, PDF & Email

Újabb állami földterületeket vásárolhatnak a gazdák

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis – és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja.

Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – Agro Jager News

A koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciók rávilágítottak arra, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. A magyar agrárium előtt álló kihívások ellenére a gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően mindig biztonságos élelmiszer kerül a magyar családok asztalára. Az Agrárminisztérium ezért minden lehetséges eszközzel támogatja az ágazat szereplőinek tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.

Az árverések keretében mintegy 22 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg, több ütemben. Az első ütemben több mint 12 ezer hektár elsősorban szántó, rét, legelő művelési ágú földrészletet kínálnak megvételre. Az árverési hirdetmények kifüggesztése péntektől az NFK honlapján elérhető. Az árverések időpontjáról és helyszíneiről a hirdetmények adnak pontos tájékoztatást. Az árverések lebonyolítására 2023. június 22. és 2023 július 14. napja között kerül sor. Az árveréseket az NFK közreműködőjeként a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok bonyolítják le az NFK képviselői és közjegyzők jelenlétében. Az árverésre kijelölt ingatlanok adatait, valamint a regisztráció illetve az árverés időpontját, helyszínét tartalmazó árverési hirdetményt a Kormányhivatalok vármegyei és járási hivatali helyiségeiben, illetve az árverések helyszínein is kifüggesztik, továbbá a Kormányhivatalok honlapján, valamint vármegyei/helyi sajtótermékekben is közzéteszik.

Az árverési eljárás gyors és hatékony lebonyolítása, átláthatósága érdekében a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet 2023. május 15. napján hatályba lépett módosításával megváltoztak az árverési eljárás egyes részletszabályai, melyek az árveréseken részt venni, illetőleg elővásárlási jogot gyakorolni kívánó gazdák részéről kiemelt figyelmet igényelnek.  Az eladásra kerülő földek listái és az értékesítési hirdetmények a Nemzeti Földügyi Központ honlapján (https://nfk.gov.hu/) érhetők el.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Aszály információk: 2023. május 18.

Print Friendly, PDF & Email

Az OMSZ közölte a legfrisebb aszály információkat

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A múlt hét közepe óta csapadékosra fordult időjárásunk. Csütörtökön délnyugat felől érte el hazánkat az első mediterrán ciklon, melyet azóta több is követett. Az eső mellett záporok, zivatarok is előfordultak, 17-én helyenként felhőszakadás is kialakult villámárvizekkel.

Ábra: OMSZ

Összességében az elmúlt 10 nap során nagy területen esett 40-70 mm, de a Dunántúlon 100 mm fölötti összegek is előfordultak. Kevesebb esett a Tiszántúlon, főleg annak északi részén: arrafelé helyenként még 20 mm sem jött össze. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege hazánk nyugati kétharmadán jelentősen, helyenként 60-90 mm-rel is meghaladja a sokéves átlagot, míg Szolnok térségében és a Tisza felső folyásánál 20-25 mm-rel elmarad attól.

A felszín közeli talajréteg országszerte vizes, sáros, többfelé újra megjelent a belvíz. A nedvességből bőven jut a középső és mélyebb talajrétegekbe is. Az őszi és tavaszi vetések számára is bőségesen áll rendelkezésre nedvesség a talajban.
A folytatásban átalakul időjárásunk: szárazabb és melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Így csökken a csapadékhajlam, péntektől már csak szórványosan várhatók délutáni, esti záporok, zivatarok, tartós, országos csapadék már nem valószínű. A napos, meleg időben szikkadni kezd a talaj, megszűnnek a belvízfoltok.

Forrás: OMSZ

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

A gabonatárolók fele várja üresen a nyári aratást

Print Friendly, PDF & Email

Felmérték a hazai gabonatárolókat

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A felmérések alapján jelenleg a hazai termelői gabonatárolói kapacitás felében lehet termény. Ez az arány a korábbi évekhez viszonyítva nagyon magas, de a nyári aratásból származó terménymennyiség számára biztosan elegendőek a szabad kapacitások. A tavalyi termésből, az elmúlt hónapokban beérkezett importból felhalmozott készletek a feldolgozók számára megfelelő alapanyag-mennyiséget biztosítanak

Fotó: AM

Az orosz-ukrán háború és az ukrán gabonaimport miatt feszítetté vált gabonapiaci helyzetben, a nyári aratás közeledtével az Agrárminisztérium fontosnak tartja a szántóföldi növénytermesztés szempontjából központi szerepet játszó exportértékesítési folyamatok áttekintésével és a hazai raktárkapacitásokkal kapcsolatos információk megosztását az ágazattal. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével, a gazdasági szereplők önkéntes adatszolgáltatása alapján májusban felmérték a termelői tárolókapacitásokat. A becslések szerint a 20-22 millió tonnányi összes hazai raktárkapacitásból 5,6 millió tonnás kapacitással rendelkező körben jeleztek vissza a gazdálkodók, amelynek alapján ebből jelenleg 2,9 millió tonnányi szabad befogadóképességet jeleztek, amely 52%-os arányt jelent.

Megbízható távcsövet keresel? Kattints a képre!

A beérkezett adatok már jelentenek akkora mintát, amely alapján az mondható, hogy Magyarországon nagyjából a raktárkapacitások felében van termény. Az elmúlt évekhez viszonyítva ez nagyon magas arány, hiszen jellemzően májusban már üresnek kellene lennie a raktáraknak – fogalmazott az államtitkár. Ebből egyrészt az következik, hogy országosan van elegendő tárolókapacitás a nyári aratás során betakarítani tervezett, az előzetesen becsült 7 millió tonnányi termény számára. Másrészt az adatokból az is kiderül, hogy az elmúlt időszak ukrán gabonaimport-dinamikája – kiemelten a kukorica behozatala -, a tavalyi év terméseredményei, valamint az ipari termelés csökkenésére, az eddigi hazai felhasználásra és felhalmozott készletekre vonatkozó nyilatkozatok, piaci információk alapján az országban az ipari feldolgozók számára jelenleg megfelelő mennyiségű alapanyag áll rendelkezésre.

Feldman Zsolt ismertette, hogy 2023 első negyedévében összesen 1,3 millió tonna terményt értékesítettek az exportpiacokon. Január-februárban 896 ezer tonnát, márciusban pedig előzetes becslés alapján mintegy 400 ezer tonnát adtak el. Ebből a mennyiségből a búza közel 600 ezer tonna, a kukorica 365 ezer tonna volt. Árpából mindösszesen 156 ezer tonna, napraforgóból 46 ezer tonna hagyta el az országot. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi aszályos év és a külpiaci kereslet változása miatt az export 35%-kal az elmúlt öt év átlaga alatt van.

A hazai feldolgozók aratásra tervezett terményfelvásárlását segíti, hogy az állami kamattámogatásnak köszönhetően újra elérhető – a kedvezményes finanszírozású MFB Élelmiszeripar Forgóeszköz Hitelprogram – tette hozzá az államtitkár.

Forrás: AM

Tovább olvasom