Természetvédelem
Célkeresztben a nyári lúd vonuláskutatása
2019. június 17-én és 20-án szervezett akcióterv során nyári ludak (Anser anser) befogását és színes gyűrűvel történő jelölését végezte a Hortobágyi-halastó Bivalyos nevű helyszínén. A még röpképtelen, de már kifejlett méretű fiatal egyedek és öreg, teljes vedlésüket végző öreg nyári ludak befogását célozták meg, melyeket egy speciális, hálóval elkerített helyre tereltek be, ahol hatékonyan el tudták végezni a gyűrűzési és mérési feladatokat.
2019. június 17-én és 20-án szervezett akcióterv során nyári ludak (Anser anser) befogását és színes gyűrűvel történő jelölését végeztük a Hortobágyi-halastó Bivalyos nevű helyszínén. A még röpképtelen, de már kifejlett méretű fiatal egyedek és öreg, teljes vedlésüket végző öreg nyári ludak befogását céloztuk meg, melyeket egy speciális, hálóval elkerített helyre tereltük be, ahol hatékonyan el tudtuk végezni a gyűrűzési és mérési feladatainkat.

A terelésben és befogásban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság dolgozói mellett a Hortobágyi Nonprofit Kft. kollégái és lelkes önkéntesek is részt vállaltak.
A befogott madarak a szokásos fémgyűrű mellett a kaptak egy speciális nyakgyűrűt is, melyen jó látható nagy betűk és számok vannak – elősegítve az egyes egyedek távolról, távcsővel történő egyedi azonosítását. A felhelyezett nyakgyűrű később sem okoz problémát a madár mindennapi élete során – a gyűrűzött egyedek gyorsan hozzászoknak az „ékszerükhöz”.
A színes gyűrűket a Hortobágyi Természetvédelmi Egyesület biztosította a programhoz.
A 34 példány gyűrűs nyári lúd reményeink szerint nagy szolgálatot fog tenni a hortobágyi költőállomány vonulási szokásainak és költőhely-választásának megismerése szempontjából. Mivel a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén hasonló nagyszabású vadlúd-gyűrűzési akció még nem volt, így a jelölt egyedek későbbi mozgása, más hazai vadlúd-élőhelyeken történő megjelenése, valamint a Kárpát-medencén kívüli előfordulása fontos információkkal fogja ellátni a vizes élőhelyekhez kötődő madárfajok védelmével foglalkozó szakembereket.
Forrás:
Hortobágyi Nemzeti Park

Természetvédelem
Idén kevesebb vonuló aranylile állt meg a Kardoskúti-pusztán
Az aranylilék vonulásáról adott ki közleményt a Körös-Maros Nemzeti Park
Ezen az őszön a szokásosnál később és kisebb számban jelentek meg vonuló aranylilék a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. Az ok minden bizonnyal a szeptember-októberi szárazságban keresendő.

Fotó: Palcsek István Szilárd – KMNP
Az aranylilék Eurázsia északi részén, lápos, mocsaras, tundrai vidékeken költenek, a telet pedig Európa nyugati és déli tájain töltik. Tavaszi és őszi vonulásuk alkalmával Magyarországon is feltűnnek. Általában az alföldi vizes élőhelyeken, pusztákon, de akár szántókon is előfordulnak. Tavasszal gyakrabban és nagyobb csapatokban láthatjuk őket, ősszel viszont csak kisszámú átvonulónak számítanak.
Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!
S
Szép színezetű madarak: tollruhájuk barnás, melyet sárgás-narancsos pöttyök tarkítanak, sőt zöldes foltok is vannak rajtuk. Bár díszes madarak, színezetük mégis alkalmas arra, hogy beleolvadjon a környezetbe, s így elrejtse őket. Nászidőszakban a hímeknek a hasi része és a torka fekete. Alapvetően rovarokkal, lárvákkal, férgekkel táplálkoznak.

Fotó: Palcsek István Szilárd – KMNP
A Kardoskúti-pusztán évről-évre rendszeresen feltűnnek. Tavasszal március-áprilisban, ősszel pedig szeptembertől akár decemberig is előfordulnak. Ritkán, ha az időjárás engedi, áttelelő példányok is akadnak. Idén szeptember-októberben csak egy-egy példányt láttunk, az első népesebb, mintegy százpéldányos csapat november 10-én jelent meg. A vonulási csúcs november 23-án volt, akkor 220 aranylilét számoltunk, november végén pedig már mindössze húsz madár tartózkodott a területen. Ezek a számok alacsonyabbak, mint a korábbi években, az őszi vonulási átlag alsó határán mozognak.
Az aranylilék legtöbbször a kardoskúti Fehér-tó környezetében láthatók, az ottani rövidfüvű, legeltetett gyepeken kutatnak rovarlárvák, apró gerinctelenek után. Alapvetően homogén csapatokban láthatjuk őket, de előfordul, hogy bíbicek közé vegyülnek. Az éjszakákat rendszerint a Fehér-tavon töltik, melynek vízborítása november végén már meghaladta a 80 százalékot.
Forrás: KMNP
A hideg, havas napok beköszöntével, december elejére aktuálissá vált a téli madáretetés. Ilyenkor sok embernek megszínezi szürke hétköznapjait, hogy kiegészítő táplálékkal gondoskodhat kedves madarairól.

Fotó: BNPI
Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy az egyik legjobb etetőanyag a napraforgó, abból is az apró, fekete szemű, amit a pintyfélék, cinegék, harkályok is szívesen fogadnak. Sokan tudják, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság iskoláknak, óvodáknak, önkormányzatoknak és magánszemélyeknek is biztosít némi napraforgót, de azt már kevesen, honnan is származik az.
Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!
Saját vagyonkezelésben álló területein a nemzeti park igazgatóság hosszú évekre visszanyúlóan természetvédelmi célú gazdálkodást folytat, ennek keretében a szántóin megtermelt napraforgó egy részét madárvédelmi célra fordítja. A Dél-Hevesi Tájegységtől pár napja érkezett üzenet ennek a félrerakott mennyiségnek a bezsákolására invitálta a dolgozókat.

Fotó: BNPI
Reggel Borbáth Péter vezetésével természetvédelmi őrökből és irodai kollégákból álló lelkes csapat gyülekezett a Kerecsend melletti terményszárítónál, majd látott neki a több tonnányi napraforgónak. Az elmúlt években már jól begyakorolt koreográfia szerint vödrökkel szedték fel a hegynyi magot, gyorsan teltek a zsákok, alig győzték azokat kötözni, rakodni. A szorgos kezeknek köszönhetően így még délelőtt neki is indulhattak a szállítmányok három megye számos települése irányába. Azóta a zsákok már bizonyára célba értek, és mindenhol szétosztásra kerültek – itt telelő madárkáink és kedvelőik örömére.

Fotó: BNPI
S hogy miért Makuka Művelet? A magyar nyelv sokszínűségének köszönhetően hazánk különböző tájain helyi névvel illetik a napraforgót: legismertebb a szotyola, szotyi, de napra, uszu, mag, tányérrica néven is találkozhatunk vele, míg Észak-Magyarországon a makuka tarol. Köszönjük a Dél-Hevesi Tájegység munkáját és a madárbarátok segítségét!
Forrás: BNPI
Természetvédelem
Megbolygatták a Tarna folyását, így védett állatfajok tömegeit pusztították el
Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség
A Füzesabonyi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik engedély nélküli tevékenységükkel védett állatfajok tömegeit pusztították el.

Fotó: Ügyészség
A vád szerint Füzesabony közelében üzemel egy szőlőoltvány iskola, ahol az egyik vádlott telephelyvezetőként, társa szőlőtermesztő segédmunkásként dolgozott. A területen lévő 400.000 darab szőlőoltvány öntözése régóta a Tarna patakból való engedélyezett vízkivétellel történt, mely meghatározta az öntözés módját és az öntözési tilalmakat is. Az erre vonatkozó jogosultság 2019. október 31-én lejárt, így ettől kezdve engedély nélkül történt az oltványok öntözése.
2022 júliusában a telepvezető – és ismeretlenül maradt társai – szőlővenyigékkel, rőzsékkel és homokzsákokkal elgátolták a Tarna medrét az Aldebrő- Kápolna közötti szakaszon, ezzel a vizet felduzzasztották. A mederben elhelyezett tárgyakkal áramlástani szempontból megbolygatták a Tarna folyását, a gát pedig rendkívüli mértékben útját állta a víz folyásának.
A vádlottak 2022. július 21-én, reggel 5 órától 7 óra 30 percig az így kialakított gátrendszer elé és mögé elhelyezett két darab, nagy teljesítményű szivattyú segítségével locsolták a szőlőoltványokat. A szivattyúk működtetése azonnali, teljes vízhiányt okozott, továbbá a szűrő nélküli szivattyúk elé épített duzzasztórendszerrel a folyóvizet megállítva a vízhozam 100%-át és azzal együtt a patakban élő állatokat is kiemelték. Az elgátolás és vízkivétel időpontjában a Tarna vízfolyás vízhozama nem érte el az ökológiai vízmennyiséget.

Fotó: Ügyészség
A vádlottak az öntözést végleges vízjogi engedély nélkül végezték, vízi munkát, illetve víz duzzasztással járó tevékenységet folytattak, melynek során engedély nélkül beavatkoztak a vízfolyás lefolyási- és áramlási viszonyaiba. A Tarna medrének elzárásával károsították a folyó érintett szakaszának élővilágát, és több védett egyed elpusztulását okozták.
A terület ökológiai rehabilitációja 2022 szeptemberében, amint a folyószakasz megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez jutott, azonnal beindult.

Fotó: Ügyészség
A vádiratában a járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
A fotók a rendőrségi helyszíni szemlén készültek.