Természetvédelem
Megszámlálták a telelő erdei fülesbaglyokat a Homokhátságon
Január utolsó hétvégéjén zajlott az országos erdei fülesbagoly felmérés, melynek során számba vették a téli időszakban főként a belterületeken összegyűlt, nappalozó baglyokat a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területén.
Január utolsó hétvégéjén zajlott az országos erdei fülesbagoly felmérés, melynek során számba vették a téli időszakban főként a belterületeken összegyűlt, nappalozó baglyokat a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területén.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei idén is részt vállaltak a munkából. A Homokhátság Tájegység délnyugati területén felmért 31 településen, 25 helyszínen találtunk telelőhelyeket. Ezeken összesen 1062 példány erdei fülesbagoly pihent, ami az előző évekhez viszonyítva átlagosnak mondható. Különösen kedvelt a baglyok körében Madaras, itt 140 erdei fülesbagoly tartózkodott a falu központjában található örökzöldeken, de jelentős számban figyelték meg őket Bácsalmáson (75 pld) és Mélykúton (70 pld) is.
A felmérést ebben az időszakban összehangoltan, az ország több száz településén végzik hivatásos természetvédelmi szakemberek, önkéntesek és civil természetvédők. Az adatok a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság fajvédelmi koordinátorához futnak be, aki az összesítést néhány héten belül publikussá teszi. Nem csak az akcióban résztvevők száma növekszik évről-évre, de egyre több helyszínen is végzik a baglyok számlálását, így meglehetősen pontos képet kaphatunk e szerencsére még gyakori bagolyfaj telelő állományának változásáról.
A baglyok hihetetlen mennyiségű rágcsálót képesek elfogyasztani, amivel hasznot hajtanak a mezőgazdaságnak. Ha nagy számban vannak jelen a túlélésüket jelentő kisemlősök egy településen és annak környékén, akkor a madarak száma ezt tökéletesen meg tudja mutatni. Azokon a helyeken, ahol az élőhelyi adottságokból, vagy a rágcsálóirtó szerek alkalmazásából adódóan alacsony a táplálékellátottság, ott a baglyok is alacsonyabb számban lesznek jelen. Ezek az éjjeli ragadozók az ökológiai rágcsálóirtás nagymesterei, költési időben több tucat mezei pockot képesek elejteni egyetlen éjszaka alatt.
Téli zsákmányolásukat ún. „egérvárak” kialakításával és a rágcsálómérgek mellőzésével, megtelepedésüket pedig mesterséges költőládák kihelyezésével segíthetjük.
Az erdei fülesbaglyok a baglyok többségéhez hasonlóan nem építenek fészket, hanem elfoglalják más fajok, elsősorban a varjúfélék elhagyott fészkeit. Gyakran költenek az ember közelében. Előfordul, hogy a még röpképtelen fiókák kimásznak a fészekből és a földön landolnak. A segítőkész lakosság gyakran keresi meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságát május-júniusban azzal a kéréssel, hogy mentsük meg az elárvult bagolyfiókát, holott erre semmi szükség. Elég, ha feltesszük őket a legközelebbi fára vagy bokorra (hogy ne érjék el az arra járó kutyák), és a szüleik majd tovább fogják etetni.
Forrás: KNPI
Nem a Mátra alján, hanem a bihari határ mentén, Pocsajon, a falu szélén lakik az öreg néne, aki két éve fogadta magához a sete-suta őzgidát, mely mindeddig boldogan élt a kertben, kutyával, tyúkokkal, kacsákkal, libákkal békességben.
Egy nem túl szép napon az eddig barátságos kutya megharapta az őz fejét, ahogy megugrott, a lába beszorult egy vaskarám alá, és a hátulsó lába lábtő ízületén nyílt ficam keletkezett. A bőr 12 cm-en felszakadt, és a csont kifordult. Az őz azon járt, mely szennyeződött, fertőződött, ha azonnal nem kap műtéti ellátást, amputálni kell. Gazdája egy nyolcvan éves öreg néni nem tudta elsősegélyben részesíteni, másnak az őzike nem hagyta magát megközelíteni.
A debreceni speciális állatmentők aznap nem tudták szállítani, altatás nélkül nem is lehet. Azonnal kocsiba ültem munkatársammal, és egy bő óra alatt odaértünk Pocsajra. Altató injekció az ólban a combjába, majd mosás, fertőtlenítés, antibiotikum, sínbe rakás, lepedőbe göngyölés és a Duster hátsó ülésén munkatársunk vigyázott rá útközben. Ha mozdult, kapott még egy kis altatót, mert mintegy fél óra a hatása, az út pedig 100 km. Hortobágyon még egy adag, mely már kockázatos volt, mert kérődzők hosszú altatás során felfúvódhatnak, de szükséges, mert azonnal meg kellett operálni.
Mosás, fertőtlenítés, antibiotikumos lemosás még egyszer, csak jobban, szalagok, ízületi tok és bőr varrása után sínezés. Egy folyosót almoztunk be neki, a redőnyös falú kórtermeket összetörte volna, ha nekiugrik. Nem ugrál, de áll, járkál, eszik, iszik, és a gazdái másnaponta látogatják. Öreg néne simogatja, becézgeti, szeretgeti, két hét múlva hazaviszi.
Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark
Természetvédelem
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Dr. Déri János beszámolója 2023-ból:
Tavaly a madárinfluenza miatt a daruállomány 10%-a elpusztult.
Éppen egy éve tört ki a darvak között a madárinfluenza. Tavaly talán a világon a legtöbb daru gyűlt össze Hortobágyon, közel 200 000 madár. Táplálkozni a kukorica tarlókon százas-több ezres csoportokban, és éjszakázni alacsony vízállású, leeresztett halastavakban tízezrével.
Valahol 20 ezer, valahol 60 ezer egy tóban, ahol könnyen terjed a vírus. Hortobágyon pár ezer hullott el, innen a szegedi Fehér tóhoz vonulók közül közel 20 ezer. Az egész állománynak a 10 %-a! A hullák nem kerültek összeszedésre, még februárban sem, mert nem volt gazdája. Sem az állategészségügy, sem a természetvédelem nem tudott, vagy nem akart ezzel foglalkozni.
A daruvész során érdekes módon pár nagyliliken kívül nem volt más madárfaj az áldozatok között. Még a korábbi járványok alatt leginkább érzékeny hattyúk is kimaradtak belőle, bár előtte a nyár folyamán több gólya, egerészölyv is fertőződött.
De az összes nagyüzemi házibaromfi állomány elkapta és kártalanítás mellett mindet ki kellett irtani. A tavaszi vonulással a darvak már nem hullottak, a vadludak sem, de a házi baromfiállományok igen, melyeket ismét ki kiellett irtani.
A vírus endémiássá vált, nem kell már behurcolni, itt terem. Bár idén a vadmadarakat megkímélte a betegség, most újra dühöng a házi baromfiállományok között, és nem biztos, hogy nem jelentkezik vadon élőkben újra. Néhány nyári lúdban már megjelent Hortobágyon és a környéken.
Ha találkozik valaki túl szelíd, emberi közelséget elviselő, esetleg remegő, fejét rázó, tekerő vízimadárral, akkor a tavalyi protokoll szerint nem kell hozzá nyúlni, ott kell hagyni, ahol van, és a hatósági állatorvosnak kell szólni. Ha mi tudunk róla, megoldjuk a karanténozását, a tampon minta vételét és vizsgálatra küldését. Ha valaki akár közvetlenül, akár közvetve érintkezett velük, azonnali teljes személyi fertőtlenítés, ruhacsere szükséges, és ne menjen madarak közelébe!
Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark
Természetvédelem
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Az I. és a II. rendű vádlott közel 75 köbméternyi hulladékot helyezett el Mátraháza határában.
Az I. és a II. rendű vádlottak egymástól függetlenül több köbméternyi építési törmeléket, háztartási hulladékot, míg másikuk egy kanapét is elhelyezett a Mátraháza külterületén található tájvédelmi körzetben. Az illetékes kormányhivatal által a földterület megtisztítására kötelezett vétlen tulajdonosok közel 1.600.000 forintot fizettek az évek során felhalmozódott hulladék elszállításáért.
A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2022. március 3-án a használatában lévő tehergépkocsival öt fordulóval hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül 0,5 m3 vegyes, veszélyes anyagnak nem minősülő – tégladarabokat, egy pozdorja darabot, szigetelőanyag darabokat, nagyobb vastagságú üvegdarabokat tartalmazó – építési-bontási hulladékot, valamint 7 m3 települési hulladékot helyezett el a tulajdonosok márkházi külterületi ingatlanán.
Az I. rendű vádlott által kihelyezett 0,5 m3 építési-bontási hulladék alkalmas volt a föld, a víz, illetve azok összetevői veszélyeztetésére.
A II. rendű vádlott 2021. szeptember 13. és 2021. október 14. napja között, pontosan meg nem határozható időpontban ugyancsak hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül veszélyes faanyagot tartalmazó kanapét helyezett el hulladékként ugyanott. A II. rendű vádlott által engedély nélkül elhelyezett kanapé veszélyes hulladéknak minősült.
A Márkháza külterületén található, tájvédelmi körzethez tartozó földterületen korábban egy szakadék volt található, amelyet az évek során – illegálisan – veszélyes hulladékot is tartalmazó hulladékkal töltöttek fel ismeretlenek. Az illetékes kormányhivatal a terület tulajdonosait a hulladék elszállítására kötelezte. Az összesen közel 75 köbméternyi hulladék elszállítása a tulajdonosoknak 1.600.000 forintjába került.
A Salgótarjáni Járásbíróság a 2024. október 7-én megtartott előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértése bűntette miatt az I. rendű vádlottat 180 óra közérdekű munka büntetésre, míg a II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság döntése fellebbezés hiányában a kihirdetést követően jogerőre emelkedett.
Forrás: Magyarország Bíróságai