Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

Kurfis Ilona természetfotósnak páratlan élményben lehetett része, amikor váratlanul megjelent rejtekhelye előtt előbb egy, majd két aranysakál. Az aranysakál terjeszkedése Magyarországon úgy tűnik megállíthatatlan, miközben a rendkívül ügyes, figyelmes aranysakált nehéz tanulmányozni. Terjedésével, károkozásával mind a természetvédelem, mind a vadgazdálkodás szembesül, de, ha szemünk elé kerül, nincs olyan fotós, vadász, aki ne érdeklődve vizsgálná ezt a különleges, mégis rendkívül kártékony ragadozót. A különleges élményről, kérésünkre, Kurfis Ilona több képet is küldött és beszámolt az érdekes, nappali találkozásról.

Kurfis Ilona napozó aranysakálokat kapott lencsevégre.

“Két éve vettem észre először az aranysakálok jelenlétét azon a helyen, ahová fotózni járok. Elsősorban én a madarak életét figyelem. A csapolás alatt lévő tóparton sétált két aranysakál. Mellettük nagy kócsagok, varjak, a vízben ludak, amelyek ügyet sem vetettek rájuk! Azután eltűntek a nádasban!

Fényes nappal fotózott Kurfis Ilona aranysakálokat. Fotó: Kurfis Ilona / Jagro Jager

Ez év augusztusában is, szinte a csaknem teljesen kiszáradt tó partján figyeltem a parti madarakat, amikor nem messze tőlem megjelent egy fiatal aranysakál! Nagyon figyelt, de én a földön fekve, álcaháló alatt rejtőztem. Valamit érezhetett, de a szomjúsága nagyobb volt a félelménél! Hosszú percekig ivott a mocsaras vízből, többször fel-felnézve, majd távozott! Nagyon örültem, mert ilyen közelről még sosem tudtam megfigyelni!

Késő őszi napozáson egy aranysakál. Fotó: Kurfis Ilona / Jagro Jager

Másnap ismét kimentem, és körülbelül abban az időben, mint előző nap, ismét jött – csak most két példány! Levegőt is alig mertem venni, nehogy észrevegyenek! Ezúttal is csak hosszú percekig kortyolgatták a mocsaras vizet, és megint távoztak! Utána november 6-án kerültek ismét szemeim elé! A tóparton, álcaháló alatt, a nádasban ülve figyeltem a több ezer ludat, parti madarakat, kárókatonákat, mikor egyszercsak megjelent egy aranysakál, majd kisvártatva még egy! Nagyon nyugodtnak tűntek,ügyet sem vetettek a körülöttük úszkáló ludakra!

Aranysakálok napoztak egy nádas tövében. Fotó: Kurfis Ilona / Jagro Jager

Az egyik kis idő múlva eltűnt a nádasban, a másik kicsit arrébb ment, és lefeküdt! Élvezte a novemberi napsütést,miközben a ludak szintén nyugodtan úszkáltak mellette a vízben. Negyedóra múlva visszajött, amelyik elment. Pihentek, majd megint eltűntek a nádasban!

Aranysakálokat figyelt meg Kurfis Ilona. Fotó: Kurfis Ilona / Jagro Jager

Érdekes, hogy a ludak mindvégig nyugodtan úszkáltak, ügyet sem vetve rájuk!

Barátsággal,
Kurfis Ilona”

Fotó: Kurfis Ilona

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Az Akadémiai Emlékerdő története 2000-ben kezdődött, amikor a Magyar Tudományos Akadémia a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közreműködésével megalapította az emlékerdőt. Az akkor ültetett 175 hársfa alkotta legyezőszerű hálózat évről évre gyarapszik, jelképezve a tudomány világméretű, átfogó és az emberiséget szolgáló szerepét. Az emlékerdő nemcsak egy szimbolikus helyszín, hanem egy élő környezetvédelmi és oktatási kezdeményezés is, amely a fenntarthatóság és a természetvédelem értékeit hirdeti. Az itt ültetett fák és a bővülő hálózat rámutat arra, hogy a tudományos kutatások és az erdőgazdálkodás kéz a kézben járhatnak a környezeti tudatosság népszerűsítésében. Emellett az emlékerdő része azoknak a törekvéseknek, amelyekkel Magyarországon megőrzik és gazdagítják természeti értékeinket.

Fotó: TAEG Zrt.

“A Magyar Tudomány Ünnepe 2025-ben különös jelentőséggel bír, hiszen kétszáz éve annak, hogy gróf Széchenyi István egy esztendőnyi jövedelmét a magyar tudomány szolgálatába ajánlotta, megalapozva ezzel a Magyar Tudós Társaságot, a későbbi Magyar Tudományos Akadémiát. A jeles évforduló alkalmából november 2-án Nagycenken, Széchenyi sírjánál tisztelegtek az emlékezők, majd a hagyományokhoz híven elültették Sopronpusztán, az Akadémiai Emlékerdőben a kétszázadik hársfát.

A nagycenki megemlékezésen Freund Tamás, az MTA elnöke hangsúlyozta, hogy Széchenyi célja nem pusztán egy tudós társaság létrehozása volt, hanem „a nemzet szellemi és erkölcsi irányának kijelölése”. Mint mondta, „az Akadémia valóban előmeneteli eszköz, a nemzet tanácsadója volt, és ma is az”. Hozzátette: „Széchenyi felismerte, hogy egy nemzet ereje nemcsak gazdasági kérdés, hanem szellemi fejlettségének tükre is. Azért alapította meg az Akadémiát, hogy a tudás a közjó szolgálatába álljon.”

A Nemzeti Örökség Intézetét képviselve Móczár Gábor főigazgató emlékeztetett: Az önismeret a legnagyobb bölcsesség, Széchenyi üzenete ma is irányt mutat. Szerinte „aki ismeri múltját, az érti jelenét, és magabiztosan építi jövőjét.” Hangsúlyozta, hogy a tudomány és az emlékezet egymást erősítve formálják a jövő Magyarországát, s hogy „kétszáz éve egy ember tett egy nemzetért, ma pedig a nemzet hajt fejet egy ember előtt.”

A nap második részében Sopronpusztán, az Akadémiai Emlékerdőben folytatódott az ünnepség. A vadászkürt hangja hívta össze az ünneplőket az emlékerdőbe, ahol 25 éve minden évben új hársfát ültetnek az Akadémia születésnapján. Az idei, 200. fa különleges szimbólumot hordozott. A tudomány folytonosságát és a nemzeti szellem élő erejét.

A rendezvényen prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora mondott köszöntőt, amelyben a tudomány és a szabadság összetartozását emelte ki: „Itt, az Akadémiai Emlékerdőben, a Páneurópai Piknik emlékhelyével szemben, ahol egykor emberek százai lépték át a szabadság határát, ma a tudomány szabadságát ünnepeljük.”

Fotó: TAEG Zrt.

Kollár László, az MTA főtitkára beszédét Széchenyi szavaival kezdte: “Ki fákat ültet, előre tudhatja hihetőleg, mily növések lehet s lenni fog, ha azon helyet, hova ülteti, előbb gondosan megvizsgálja.” Kollár László szerint az Akadémiai Emlékerdő az Akadémia szellemiségének élő jelképe, ahol a fák az egyéni tudományos teljesítményekhez hasonlóan együtt alkotnak nagyobb egészet. „Az erdő mindig több, mint a fák együttese. Lehet ez a tudomány szimbóluma is, ahol az egyéni munkából közös tudás, közös jövő születik.”

A beszédeket követően az ünnepségsorozat zárásaként a Soproni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia képviselői közösen ültették el az Akadémiai Emlékerdő 200. hársfáját.”

Forrás: TAEG Zrt.

Október első napjaiban felbukkantak a kékes rétihéják első példányai a Körös-Maros Nemzeti Parkban. Egyelőre két öreg hím egyedet láttak a nemzeti park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén, ám bizonyára jóval többen is érkeznek majd – tájékoztatott a Körös-Maros Nemzeti Park.

Kékes rétihéja. Fotó: Balla Tihamér

Kékes rétihéják Magyarországon nem költenek, csupán téli vendégségbe érkeznek hozzánk. Rendszerint szeptember végén már találkozunk első hírmondóikkal, idén azonban úgy tűnik, később keltek útra. Dévaványa tágabb térségében átlagos években mintegy 80 példány telel. Nemcsak itt, hanem nemzeti parkunk valamennyi részterületén találkozhatunk a hideg évszakban kékes rétihéjákkal, ugyanis mindenütt megfelelőek számukra az élőhelyek.

Már 16 nyelven!

A most megfigyelt két hím éppen vadászott, amikor meglátták őket. A rétihéjákra jellemző, imbolygó repüléssel, alacsonyan szálltak a gyepek felett, így pásztázták a területet. Arrafelé most sok a mezei pocok, így bőven találhatnak maguknak táplálékot.

Magyarországon négy rétihéja-fajjal találkozhatunk: a barna és a hamvas rétihéják költenek is itt, a kékes rétihéják telelni járnak ide, a fakó rétihéják pedig csak átvonulnak felettünk. Mostanra a barna és a hamvas rétihéják döntő többsége már elhagyta a Dévaványai- Ecsegi pusztákat és a fakó rétihéják őszi vonulása is a vége felé jár. A kékes rétihéják azonban most megkezdték telelőterületeik elfoglalását és március végéig, április elejéig vendégeskednek nálunk, aztán útra kelnek majd északi költőhelyeik felé.

Körös-Maros Nemzeti Park