Keressen minket

Természetvédelem

Az áttelelő fehér gólyák helyzete Magyarországon

Magyarországon 2004/2005 tele óta állandósulni látszik néhány fehér gólya  áttelelése. Ezek a madarak az akár Dél-Afrikáig is elvonuló fajtársaikkal szemben az itthon maradás mellett döntöttek. Ha sikerül túlélniük a tél viszontagságait, a következő télen is jó eséllyel maradhatnak helyben, mivel ekkor már meglehetős rutinnal, kidolgozott túlélési stratégiával rendelkeznek – közölte az Magyar Madártani Egyesület (MME).

Közzétéve:

Magyarországon 2004/2005 tele óta állandósulni látszik néhány fehér gólya  áttelelése. Ezek a madarak az akár Dél-Afrikáig is elvonuló fajtársaikkal szemben az itthon maradás mellett döntöttek. Ha sikerül túlélniük a tél viszontagságait, a következő télen is jó eséllyel maradhatnak helyben, mivel ekkor már meglehetős rutinnal, kidolgozott túlélési stratégiával rendelkeznek – közölte a Magyar Madártani Egyesület (MME).

Telelő fehér gólya “egerészik” egy havas hómezőn Közép-Magyarországon, miközben a tollazatát fellazítva használja ki a hóról visszavert napsugarak melegítő hatását (Fotó: Orbán Zoltán – MME).

Nem szorulnak a segítségünkre!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a magyarországi ornitológia és madárvédelem legnagyobb társadalmi szervezete, amely 1974. január 6-án alakult meg (Ábra: MME)

Rendkívül fontos lenne megértenünk, vagy legalább elfogadnunk, hogy a fehér gólyák áttelelési próbálkozása egy természetes alkalmazkodási folyamat része. Ez a jelenség a földtörténeti közelmúltban, mintegy tízezer éve, a legutóbbi jégkorszakot követően, a mostaninál jóval nagyobb nagyságrendben, fajok százait érintve már lezajlott. A jég visszahúzódásával hatalmas belakható élettér szabadult fel Európában, ahova elsősorban Afrikából költöztek be a madarak.Ennek folyamata, működési mechanizmusa a madarak között meglévő viselkedési eltérésekre épül. Leegyszerűsítve: száz azonos fajhoz tartozó madáregyed többsége átlagos viselkedésű, néhány egyed viszont kockáztató. Utóbbiak később vonulnak el ősszel, tavasszal korábban érkeznek vagy átteleléssel próbálkoznak. Ha a környezeti viszonyok nem változnak lényegesen (akár év tízezredeken keresztül sem), akkor ezek a próbálkozó egyedek a nem túlélhető viszontagságok miatt elpusztulnak, így szaporodni sem tudnak. Viszont ha változik a környezet, például mint napjainkban a klíma, akkor a kockáztató egyedek életben maradnak, szaporodni is tudnak, így viselkedési sajátosságaikat át tudják örökíteni az utódaikba. Minél nagyobb mértékű és gyorsabb a változás, annál több ilyen próbálkozó marad életben, így a fiókáiknak köszönhetően az immáron sikeres viselkedési stratégia gyorsan, akár évtizedek alatt jelentős mértékben feldúsulhat az állományban.Tudnunk kell azt is, hogy a kockázatot vállaló egyedek sem végletesen kiszolgáltatottak a környezeti hatásoknak! Lévén röpképes állatokról van szó, elviselhetetlenné váló időjárási hatások esetén az életrevaló madarak akár egyetlen nap alatt is ezer kilométerrel délebbre húzódhatnak.Mindezek ismeretében könnyen belátható, hogy a felesleges vagy túlzó mértékű emberi beavatkozás, maximum rövid távon, egy-két téli szezonban szavatolhatja az egyd túlélését. Ha a faj magától még nem képes alkalmazkodni az átalakulóban lévő környezeti hatásokhoz (mert a változás még nem kellő mértékű), akkor a mesterséges takarmányozás (ami nem azonos az alapvetően a gyönyörködtetésünket jelentő énekesmadár-etetéssel!) az emberi segítségtől teszi függővé az egyedek túlélését. Ezt pedig éppen a fajok védelme és hosszú távú túlélése érdekében elkerülendő helyzetet. Ne felejtsük el, hogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!”Azt, hogy az áttelelő fehér gólyák nem szorulnak a segítségünkre, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a 2004-2017 közötti időszakban csak egy áttelelő fehér gólya elhullására derül fény Magyarországon. És ez a madár sem zsákmányhiány miatti éhezésben pusztult el, hanem az emészthetetlen szőr és csont köpetelésének elmaradása miatti emésztőrendszeri gyulladásban és vérzésben.

 

Miért maradnak itthon és miként maradnak életben?

A gólyák rendkívül gazdag tápláléklistával rendelkező madarak. Nyáron elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de gyakorlatilag bármit, amit le tudnak nyelni: kisrágcsálókat, gyíkokat, békákat, kígyókat, halakat is megfognak. A faj éppen azért vonuló, mert a fő táplálékbázisát jelentő rovarok télen nem hozzáférhetőek. Ha azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a fehér gólyák hosszú távú – a Szaharától délre – vonuló madárként akár Dél-Afrikáig is elrepülnek, ami oda-vissza több mint 20.000 km-es veszélyekkel teli utat jelent minden évben, akkor már nem olyan nehéz beleélnünk magunkat annak a gólyának a helyzetébe, mely az áttelelés megkockáztatása mellett dönt.

Tápiógyörgyén telelő fehér gólyák a napsütésben felmelegedő, hófedte vetésen vadásznak és napoznak. A felvételen látható viselkedés részletes elemzését itt olvashatja >> (Videó: Orbán Zoltán – MME).

Ezt több körülmény teszi reálisan túlélhetővé számukra:

  • táplálkozási stratégiájuk rugalmas, alkalmazkodik az éppen rendelkezésre álló zsákmányállatokhoz;
  • a fehér gólyák dögöt is esznek – például a kombájnok mögött lépkedve összeszedik az elkaszált kisebb állatok tetemeit –, ezért a hulladéklerakók télen terített asztalt kínálnak számukra;
  • végül, de nem utolsó sorban a generációk óta a lakott területeken fészkelő gólyák gyorsan rájönnek arra, hogy ha télen itthon maradnak, akkor az emberek etetéssel segítik őket.Látható, hogy az itthon maradó fehér gólyák korántsem esélytelenek, alkalmazkodóképességüknek, az emberek segítségének és némi szerencsének köszönhetően reális esélyük van túlélni a telet. Az elmúlt évek megfigyelési adatai, különösen “Fülöp”, a Spanyolországból Magyarországra települt fehér gólya példája is azt mutatja, hogy ha egy madár túlélte az első áttelelést, akkor az így szerzet rutinjának, helyismeretének köszönhetően jó eséllyel dönt a következő ősszel is a maradás mellet.

Magyarországon  áttelelő néhány fehér gólyákról statisztika itt érhető el.

Forrás: MME

Természetvédelem

Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon

Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.

Published

on

Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla

Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.

A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.

A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.

A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója

Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.

Published

on

Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP

Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.

A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.

A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.

Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!

Forrás: KMNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Szalakóta Zalában

Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben

Published

on

Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI

A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.

Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.

Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

Tovább olvasom