Keressen minket

Természetvédelem

Az utódgondozás evolúciója a szalamandráknál

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Debreceni Egyetem: A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar szakemberei mintegy 200 szalamandrafaj utódgondozási viselkedését tanulmányozták egy nemzetközi kutatásban. A vizsgálat eredményeit összefoglaló publikáció a napokban jelent meg egy rangos tudományos folyóiratban.

Fotó: Debreceni Egyetem

A nemzetközi kutatásban az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat és a Debreceni Egyetem szakemberei is részt vettek, Vági Balázs tudományos munkatárs mellett Székely Tamás, az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék professzora és Végvári Zsolt, a Vízi Ökológiai Intézet igazgatója, aki az egyetemen is oktat. A vizsgálat eredményeit ismertető cikk október 5-én jelent meg a Scientific Reports című nemzetközi tudományos folyóiratban.

Vági Balázs, a DE TTK Biológiai és Ökológiai Intézet Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék tudományos munkatársa. Fotó: Debreceni Egyetem

– A kétéltűek közül valószínűleg mindenkinek a békák ugranak be elsőként, pedig a farkos kétéltűek, a gőték és a szalamandrák is ehhez az osztályhoz tartoznak. Mivel a gőte és a szalamandra elnevezés csak életmódbeli és nem rendszertani különbséget takar, vizsgálatunkban a szalamandra név alatt az összes farkos kétéltűt értjük. Bár fajszámuk csak mintegy tizede a békákénak, és viselkedésük is kevésbé változatos, pont ez az egyszerűség teszi őket jó modellcsoporttá, például az utódgondozás eredetének tanulmányozásához – ismertette Vági Balázs, a DE TTK Biológiai és Ökológiai Intézet Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék tudományos munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Fotó: Debreceni Egyetem

Két fajszegény evolúciós ágat kivéve, ahol kialakult az elevenszülés (egyikbe tartozik a Magyarországon is élő foltos szalamandra), a szalamandráknál a gondozás abban nyilvánul meg, hogy őrzik a petéket. A két fő kérdés, amire a kutatók kíváncsiak voltak, hogy milyen feltételek esetén és melyik szülő teszi ezt.

Fotó: Debreceni Egyetem

– Az utóbbi kérdésre egyszerű a válasz. A szalamandrák törzsfejlődése során a halakéhoz hasonló, külső megtermékenyítés átalakult belsővé: a hímek egy spermatokot raknak a talajra vagy a vízfenékre, amit a nőstény a kloákájával felszippant. A ma is élő ősibb, külső megtermékenyítésű családokban, ha van gondozás, akkor az apa őrzi a petéket, míg a szalamandrák nagyobb részét kitevő belső megtermékenyítésűeknél az anya. Valószínűleg azért alakult így, mert az őrző egyed biztosabb abban, hogy csakugyan szülője az utódoknak – mondta Vági Balázs. 

Székely Tamás, az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék professzora. Fotó: Debreceni Egyetem

Az őrző apák nagyok, erősek és sokszor területet védenek a vetélytársaktól, ahová több nőstény is lerakhatja petéit: így biztosítják, hogy minél több petét maguk termékenyítsenek meg, míg az őrző anyák a saját testükön belül biztosítják a megtermékenyülést. Eközben a másik szülő, mivel előbb szabadult meg az ivarsejtjeitől, továbbállhat, újabb párt kereshet. A belső megtermékenyülés még azzal az előnnyel is jár, hogy a nőstény a párzás helyétől távol is lerakhatja a petéket, akár szárazföldi környezetben is. Viszont a szárazföldön nagy szükség van a gondozásra: a nőstény szalamandrák csak ilyen módon tudják megóvni a petéket a ragadozóktól és a fertőzésektől. Ezért a szárazföldön petéző szalamandrák többnyire őrzik a fészekaljat, sőt maga a gondozás tette lehetővé a szárazföldre való petézést.

– Azt várnánk, hogy a gondozás akár a mostoha éghajlattól is véd, ez azonban nem így van: mivel az anyaállat maga is érzékeny a túlhevülésre és kiszáradásra, a szárazföldi petézés és gondozás csak olyan környezetben alakult ki, ami a szalamandrák igényeinek megfelelően hűvös és csapadékos. Ilyen helyeken viszont evolúciósan igen sikeres: a nagyrészt szárazföldön szaporodó tüdőtlenszalamandra-félék (Plethodontidae) teszik ki a jelenleg élő fajok több mint kétharmadát, és éppúgy meghódították Szardínia mészkőbarlangjait, mint az amazóniai esőerdő lombkoronáját – emelte ki Székely Tamás, az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék professzora.

A szalamandrák rejtetten élnek, ritkán láthatók és viselkedésük kevéssé ismert, ennek ellenére ökológiai és evolúciós szempontból jelentős csoportról van szó, melynek mindent meg kell tenni a megőrzéséért.

– A gerinces állatok törzsfejlődése az evolúció egyik nagy rejtélye. Hogyan lett egy vízhez kötött jószágból teljesen szárazföldi állat, amiből végeredményben az emberiség is származott. A cikkünk ennek megoldásához ad egy új támpontot azzal, hogy a belső megtermékenyítés es a nősténygondozás közötti kapcsolatot fedezett fel egy ősi gerinces állatcsoportban, a szalamandráknál – tette hozzá Székely Tamás.
Vági Balázs, Daniel Marsh, Katona Gergely, Végvári Zsolt, Robert P. Freckleton, Liker András, Székely Tamás: The evolution of parental care in salamanders című publikációja itt olvasható.

Forrás: Debreceni Egyetem

Természetvédelem

Három éjjel és 100 kilométer Nógrád vármegyében

Print Friendly, PDF & Email

BNPI: Az M237 jelű svájci farkas március 19-én elhagyta a Dunántúlt és március 20-án nappal már a Naszály túloldalán, a Lósi-patak völgyében lévő Farkas-bérci forrás környékén pihente ki a budapesti agglomeráció zűrzavarát és érte el Nógrádot..

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

BNPI: Az M237 jelű svájci farkas március 19-én elhagyta a Dunántúlt és március 20-án nappal már a Naszály túloldalán, a Lósi-patak völgyében lévő Farkas-bérci forrás környékén pihente ki a budapesti agglomeráció zűrzavarát és érte el Nógrádot..

Fotó: Papp Ferenc természetvédelmi őr, Nógrádi Tájegység (BNPI)

A két Duna-ág átúszása után egy állattartótelep szélére kidobott, már oszlásnak indult két kecsketetemből evett. Március 20-án, egy éjjel alatt a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet központi tömbjéig jutott, valószínűleg sehol sem állt meg útközben. A Tepke-hegy erdeiben töltött rövid pihenő után északnyugatnak vette az irányt, és a Zagyva-völgyén kereste az átjárót.

A Bükki Nemzeti Park Magyarország egyik első nemzeti parkja, amely az Északi-középhegységben, a Bükk-vidéken fekszik. (Ábra: BNPI)

Kisterenye település és a vadvédő kerítéssel lezárt 21-es főút állta útját, melyet így meg kellett kerülnie, majd a Mátraszele feletti erdőkben nappalozott. Szerdán – március 22-én – este a Bárna-patak völgyében már a helyi farkascsalád ismert csapáját követve eljutott Heves vármegyébe.

Mielőtt elhagyta volna Nógrádot, az Igazgatóságunk farkasok megfigyelésére telepített kamerái előtt is elhaladt. Az egyik vadkamerás felvételen az állatra helyezett nyakörves jeladó is egyértelműen azonosítható. A Svájcban jelölt farkas három éjszaka alatt átkelt Nógrádon. Légvonalban ez 69 km, ami a valóságban közel 100 km négy lábon. A terepen észlelt nyomok alapján a helyi farkasok által hagyott szagjelzéseknél meg-megállt, és egyértelmű lett számára, hogy lakott farkas territóriumba érkezett. Nógrád északkeleti felén, mozgása lelassult, de mégis követte a farkasok által használt csapákat.

Forrás: Bükki Nemzeti Park

Tovább olvasom

Természetvédelem

Rétisast fényképeztek Nagykanizsán – Galériával

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Nagykanizsa közigazgatási területén belül, Szabados István természetfotós rétisasokat fényképezett. Annak ellenére, hogy egy fokozottan védett fajról beszélünk, a rétisas is lassan, de elkezdett “városiasodni”.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News

A város szomszédságában található erdőrészletben,  egy véletlennek köszönhetően, évekkel ezelőtt figyelte meg az első párt. Akkor 14 éves, Championok Championját elnyert mudiját sétáltatta egy mezőn. Az idős kutya félig süketen, vakon az egerek után kutatott a magas fűben. Eközben magasan az égen három árnyék forgott körbe-körbe a kutya felett, úgy, hogy csak a kutya gazdája észlelte a fenyegetést.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News

Mivel a sasok az embertől mindig félnek, senkinek nem esett bántódása.  Ezt követően, a fényképezőgéppel a kezében, tudatosan  figyelte egyre gyakrabban sasokat. Kiismerte a madarak szokásait, revírjüket, sőt még a fészküket is megtalálta, ami egy úttól, megközelítőleg csak egy kilométerre helyezkedik el.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News

Ezeket a vadmadarakat érdemesebb télen, nagyobb hidegben megfigyelni, mert a madarak a minimális energia befektetésre törekednek. Előfordult olyan eset is a nagy hidegben, hogy a rétisas 20 méterre is engedte a fotóst. Nyáron erre esély sincs, mert a madarak azonnal elrebbennek, az esetek többségében 200 méter távolságot tartanak. A költési időszakban kifejezetten jól megfigyelhetőek ezek a nagytestű madarak. Ilyenkor egy bokor takarásában érdemes várakozni, a fészküktől nem messze, úgy, hogy egy millimétert sem szabad megmozdulni, mert a szülőpár a  legkisebb mozgást is észreveszi. Emlékezetes élményei egyikét egy fiatal madárnak köszönheti. Miután kirepült a fészekből a fiatal rétisas, a közeli mezőn, alig pár méterre repült el tőle. Vélhetően a madár azért volt ennyire kíváncsi, mert ez volt az első eset, hogy embert látott.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News

Mivel a területen jelentős a dolmányosvarjú állománya, ezért nem ritka, amint a varjak bosszantják a jóval nagyobb testű ragadozómadarakat.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News

A varjú-félék rendkívül okos, mindenevő madarak,mindig tudják hol a határ, és mikor  kell visszavonulót fújni, mert ha hibáznak, a sas nem kegyelmez nekik. Nagykanizsa környékén a madárvilág fokozatosan egyre színesedik.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News

Az elmúlt években feltűnt a pásztorgém, és egy kabasólyom pár is, amely vélhetően a közelben fészkel. A sólymok fészkét eddig még nem sikerült megtalálnia. Nagykanizsa melletti halastó szomszédságában a fekete gólyák is felbukkantak, szinte teljesen alkalmazkodva a 21. század körülményeihez. Többször az utak mellett bogarásznak – zárta beszámolóját Szabados István madarász, amatőr természetfotós.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Fényképek forrása: Szabados István madarász, amatőr természetfotós

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Természetvédelem

Nászruhát öltöttek a szürke gémek és a nagy kócsagok

Print Friendly, PDF & Email

A Csanádi puszták részterületén található Nagy-Zsombékban már nászruhát öltöttek a szürke gémek és a nagy kócsagok

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén található Nagy-Zsombékban már nászruhát öltöttek a szürke gémek és a nagy kócsagok. Nemsokára a tojásrakás időszaka is megkezdődik.

Fotó: Balla Tihamér – Körös-Maros Nemzeti Park

Számos madárfajra jellemző, hogy a nászidőszakban másféle tollruhát viselnek, mint a nyugalmi időszakban. Ilyen például a nagy kócsag és szürke gém is. Mindkettő költ a Csanádi puszták egyik legfontosabb vizes élőhelyén, a Nagy-Zsombékban. A hímek és a tojók egyaránt március elején kezdtek nászruhát ölteni, mostanra pedig már teljes díszben pompáznak. Aki szeretne színes tollazatukban gyönyörködni, az megteheti ezt egy távcső segítségével, a KMNPI Montág-pusztai megfigyelőtornyából.

A nagy kócsagok a nászidőszakban hosszú, fátyolos, nagyon finom szálú szárnytollakat, dísztollakat növesztenek, szinte úgy néznek ki, mintha egy menyasszonyi ruha szoknyarészét viselnék. A lábuk felső része vörösessé válik, csőrük fekete lesz, a csőrük és a szemük közti csupasz bőrfelület pedig élénkzöld színűre változik. Körülbelül egy hónapon keresztül ilyen marad a megjelenésük. A nagy kócsagok a nádasokban költenek, de a Nagy-Zsombékba járnak táplálkozni.

A szürke gémek egyik ismert költőtelepe a Nagy-Zsombék melletti facsoportban van. Már kezdenek kialakulni a párok és foglalják a fészkeket. Ennél a fajnál is nászruhát öltenek a hímek és a tojók egyaránt. A tarkójukról kiinduló fekete bóbitatollak ilyenkor még hosszabbak lesznek, melltájékukról hosszú, szalagszerű, szürke dísztollak nőnek és csőrük élénk narancssárga színűre vált.

A párok kialakulásának időszakában gyakoriak a konfliktusok. Az egymással rivalizáló hímek gyakran verekednek. Igen látványos, ahogyan ezek a nászruhás, nagy madarak viaskodnak a szárazföldön, vagy a levegőben.

A KMNPI Makói Tájegységében összesen mintegy 50 pár szürke gém és 10 pár nagy kócsag költ.

Forrás:KMNPI

Tovább olvasom