Keressen minket

Természetvédelem

Bálványfa elleni védekezés a Muránál

Közzétéve:

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság két saját vagyonkezelésű területén 2022 októberében Igazgatóságunk munkatársai a faj közel 600 példányát kezelték kémiai védekezési eljárással.

Fotó: Biró Éva, Magyari Máté, Právics Márk – Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) agresszívan terjedő idegenhonos, inváziós fafaj, mely hazánk számos területén elterjedt és ott jelentős állományokat alakított ki. Zala megye, azon belül a Mura mente (HUBF20043) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület szerencsésebb helyzetben van, ahol ugyan már megjelent a faj, de csak pár előfordulásra korlátozódik és terjedése még csekély.

Fotó: Biró Éva, Magyari Máté, Právics Márk – Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A mirigyes bálványfa akár 25–30 m magas fás szárú, lombhullató faj, amely a bálványfafélék családjába (Simaroubaceae) tartozik. Kérge szürkés színezetű, hosszanti irányú, rövid repedésekkel tarkított. Vesszői középbarnák, törékenyek. Friss hajtásai zöldesek vagy vöröslőek. Szórt állású levelei akár 1 m hosszúságúra is megnőhetnek, páratlanul szárnyasan összetettek; fejlettségüktől függően 13–41, hosszúkás tojásdad alakú, hegyes, ép szélű levélkéből állnak. Levélkéinek mindkét oldalát mikroszkopikus méretű mirigyszőrök fedik, amelyek a bálványfára jellemző kellemetlen szagú illóolajat termelik. Termése lependékcsomó. A lependékek hosszában csavarodottak, lehulláskor vízszintesen forognak, így oldalirányban is képesek haladni (ellentétben a juharok vagy a hársak termésével). Magja hosszú ideig csírázóképes, csírázásához azonban meleget és nedvességet igényel. Magról, valamint vegetatív úton is intenzíven terjed és rövid idő alatt képes nagy területeket elözönleni.

Fotó: Biró Éva, Magyari Máté, Právics Márk – Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A faj nemcsak hazánkban, de globális léptékben is a legjelentősebb természetvédelmi és gazdasági károkat okozó inváziós fafajok közé tartozik. 2019-ben felkerült az Európai Unió inváziós listájára is (Európai Parlament és Tanács 1143/2014/EU rendelete (2014. október 22.) az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről), ezért az ellene való védekezés jogszabályi kötelezettség is!

A mirigyes bálványfa erős sarjképző hajlama miatt a mechanikai védekezés kevéssé hatékony, míg a biológiai védekezési eljárásokra ugyan vannak kísérletek, de a széleskörű alkalmazása még nem megoldott. Így a rendelkezésre álló hazai szakirodalmi módszertant követve, Igazgatóságunk munkatársai vegyszeres beavatkozást végeztek két Mura melletti bálványfával fertőzött területen.

Elsősorban a nagyméretű, magtermő fák kezelését végeztük el törzsinjektálás módszerével (a terület kb. 75%-án, megközelítőleg 300 egyeden). 8 cm-es törzsátmérő felett, 8-as fafúró fejjel 45 fokos szögben furatokat készítettünk. Állatorvosi tömegoltóval 75%-os glifozát hatóanyagot tartalmazó oldatot juttattunk a furatokba. Majd kezelést követően szilikonnal furatzárást végeztünk a párolgás megakadályozására. Az injektálással egy időben az idős egyedek mellett lévő sarjak egy részének (~300 egyed) kenését is elvégeztük 31,8 %-os koncentrációban (tapadást és felszívódást segítő anyagok hozzáadásával). A bálványfa vékony kérgére juttatott vegyszer a fiatal sarjak esetében egyéb beavatkozás nélkül, a vastagabb sarjak esetében kéreghántást követően került felvitelre. A faj visszaszorítása érdekében jövőre a kimaradt sarjak, nagyobb méretű egyedek esetében további, valamint szükség esetén ismétlő kezelésekre kerül sor.

A mirigyes bálványfa visszaszorítását célzó beavatkozások részben a LIFE17 IPE/HU/000018 – LIFE IP Grassland-HU (A pannon gyepek és kapcsolódó élőhelyek hosszú távú megőrzése az Országos Natura 2000 Priorizált Intézkedési Terv stratégiai intézkedéseinek megvalósításával c.) projekt keretében, a Nyugat-Zala Tájegység és a Természetmegőrzési Osztály együttműködésében valósult meg.

Kezelést végezte:

Magyari Máté, Dr. Lőkkös Andor, Právics Márk, Schneidler Viktor (Nyugat-Zala Tájegység)

Biró Éva, Gerencsér Beáta (TMO)

Képek: Biró Éva, Magyari Máté, Právics Márk

Szöveg: Biró Éva

Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Természetvédelem

Öreg néne őzikéje

Őzsutát műtöttek meg a Hortobágyi Madárpark szakemberei.

Published

on

Nem a Mátra alján, hanem a bihari határ mentén, Pocsajon, a falu szélén lakik az öreg néne, aki két éve fogadta magához a sete-suta őzgidát, mely mindeddig boldogan élt a kertben, kutyával, tyúkokkal, kacsákkal, libákkal békességben.

Fotó: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Egy nem túl szép napon az eddig barátságos kutya megharapta az őz fejét, ahogy megugrott, a lába beszorult egy vaskarám alá, és a hátulsó lába lábtő ízületén nyílt ficam keletkezett. A bőr 12 cm-en felszakadt, és a csont kifordult. Az őz azon járt, mely szennyeződött, fertőződött, ha azonnal nem kap műtéti ellátást, amputálni kell. Gazdája egy nyolcvan éves öreg néni nem tudta elsősegélyben részesíteni, másnak az őzike nem hagyta magát megközelíteni.

A debreceni speciális állatmentők aznap nem tudták szállítani, altatás nélkül nem is lehet. Azonnal kocsiba ültem munkatársammal, és egy bő óra alatt odaértünk Pocsajra. Altató injekció az ólban a combjába, majd mosás, fertőtlenítés, antibiotikum, sínbe rakás, lepedőbe göngyölés és a Duster hátsó ülésén munkatársunk vigyázott rá útközben. Ha mozdult, kapott még egy kis altatót, mert mintegy fél óra a hatása, az út pedig 100 km. Hortobágyon még egy adag, mely már kockázatos volt, mert kérődzők hosszú altatás során felfúvódhatnak, de szükséges, mert azonnal meg kellett operálni.

Fotó: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Mosás, fertőtlenítés, antibiotikumos lemosás még egyszer, csak jobban, szalagok, ízületi tok és bőr varrása után sínezés. Egy folyosót almoztunk be neki, a redőnyös falú kórtermeket összetörte volna, ha nekiugrik. Nem ugrál, de áll, járkál, eszik, iszik, és a gazdái másnaponta látogatják. Öreg néne simogatja, becézgeti, szeretgeti, két hét múlva hazaviszi.

Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Tovább olvasom

Természetvédelem

1 éve történt… A madárinfluenza pusztított

Dr. Déri János beszámolója 2023-ból:
Tavaly a madárinfluenza miatt a daruállomány 10%-a elpusztult.

Published

on

Éppen egy éve tört ki a darvak között a madárinfluenza. Tavaly talán a világon a legtöbb daru gyűlt össze Hortobágyon, közel 200 000 madár. Táplálkozni a kukorica tarlókon százas-több ezres csoportokban, és éjszakázni alacsony vízállású, leeresztett halastavakban tízezrével.

Fotó: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Valahol 20 ezer, valahol 60 ezer egy tóban, ahol könnyen terjed a vírus. Hortobágyon pár ezer hullott el, innen a szegedi Fehér tóhoz vonulók közül közel 20 ezer.  Az egész állománynak a 10 %-a! A hullák nem kerültek összeszedésre, még februárban sem, mert nem volt gazdája. Sem az állategészségügy, sem a természetvédelem nem tudott, vagy nem akart ezzel foglalkozni.

Fotó: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

A daruvész során érdekes módon pár nagyliliken kívül nem volt más madárfaj az áldozatok között. Még a korábbi járványok alatt leginkább érzékeny hattyúk is kimaradtak belőle, bár előtte a nyár folyamán több gólya, egerészölyv is fertőződött.

De az összes nagyüzemi házibaromfi állomány elkapta és kártalanítás mellett mindet ki kellett irtani.  A tavaszi vonulással a darvak már nem hullottak, a vadludak sem, de a házi baromfiállományok igen, melyeket ismét ki kiellett irtani.

A vírus endémiássá vált, nem kell már behurcolni, itt terem.  Bár idén a vadmadarakat megkímélte a betegség, most újra dühöng a házi baromfiállományok között, és nem biztos, hogy nem jelentkezik vadon élőkben újra. Néhány nyári lúdban már megjelent Hortobágyon és a környéken.

Ha találkozik valaki túl szelíd, emberi közelséget elviselő, esetleg remegő, fejét rázó, tekerő vízimadárral, akkor a tavalyi protokoll szerint nem kell hozzá nyúlni, ott kell hagyni, ahol van, és a hatósági állatorvosnak kell szólni. Ha mi tudunk róla, megoldjuk a karanténozását, a tampon minta vételét és vizsgálatra küldését. Ha valaki akár közvetlenül, akár közvetve érintkezett velük, azonnali teljes személyi fertőtlenítés, ruhacsere szükséges, és ne menjen madarak közelébe!

Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Tovább olvasom

Természetvédelem

Erdőfürdő a kidobott kanapé

Az I. és a II. rendű vádlott közel 75 köbméternyi hulladékot helyezett el Mátraháza határában.

Published

on

Az I. és a II. rendű vádlottak egymástól függetlenül több köbméternyi építési törmeléket, háztartási hulladékot, míg másikuk egy kanapét is elhelyezett a Mátraháza külterületén található tájvédelmi körzetben. Az illetékes kormányhivatal által a földterület megtisztítására kötelezett vétlen tulajdonosok közel 1.600.000 forintot fizettek az évek során felhalmozódott hulladék elszállításáért.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2022. március 3-án a használatában lévő tehergépkocsival öt fordulóval hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül 0,5 m3 vegyes, veszélyes anyagnak nem minősülő – tégladarabokat, egy pozdorja darabot, szigetelőanyag darabokat, nagyobb vastagságú üvegdarabokat tartalmazó – építési-bontási hulladékot, valamint 7 m3 települési hulladékot helyezett el a tulajdonosok márkházi külterületi ingatlanán.

Az I. rendű vádlott által kihelyezett 0,5 m3 építési-bontási hulladék alkalmas volt a föld, a víz, illetve azok összetevői veszélyeztetésére.

A II. rendű vádlott 2021. szeptember 13. és 2021. október 14. napja között, pontosan meg nem határozható időpontban ugyancsak hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül veszélyes faanyagot tartalmazó kanapét helyezett el hulladékként ugyanott.  A II. rendű vádlott által engedély nélkül elhelyezett kanapé veszélyes hulladéknak minősült.

A Márkháza külterületén található, tájvédelmi körzethez tartozó földterületen korábban egy szakadék volt található, amelyet az évek során – illegálisan – veszélyes hulladékot is tartalmazó hulladékkal töltöttek fel ismeretlenek. Az illetékes kormányhivatal a terület tulajdonosait a hulladék elszállítására kötelezte. Az összesen közel 75 köbméternyi hulladék elszállítása a tulajdonosoknak 1.600.000 forintjába került.

A Salgótarjáni Járásbíróság a 2024. október 7-én megtartott előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértése bűntette miatt az I. rendű vádlottat 180 óra közérdekű munka büntetésre, míg a II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság döntése fellebbezés hiányában a kihirdetést követően jogerőre emelkedett.

Forrás: Magyarország Bíróságai

Tovább olvasom