Természetvédelem
2023 év madara – a barkóscinege
1979-ben indította el “Év madara” programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást a barkóscinege nyerte.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el “Év madara” programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást a barkóscinege nyerte.

Fotó: MME

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a magyarországi ornitológia és madárvédelem legnagyobb társadalmi szervezete, amely 1974. január 6-án alakult meg (Ábra: MME)
Nevével ellentétben nem valódi cinege, a legutóbbi időkig az afrikai és ázsiai régióra jellemző Timáliafélék (TIMALIDAE) közé sorolták, de a legfrissebb rendszertan már önálló, egyetlen fajt tartalmazó családba (Barkóscinegeléfe – PANURIDAE) tartozónak tekinti.
Elterjedése
Világállománya Eurázsiát kelet-nyugati irányban egy viszonylag keskeny közép-ázsiai sávban szinte teljesen átszelve Írországtól és Nagy-Britanniától Kelet-Kína és Délkelet-Oroszország határvidékéig terjed. Európa a faj elterjedési területének mintegy 15%-át teszi ki, a legészakibb fészkelők a Botteni-öböl keleti partvidékén Közép-Finnországig hatoltak fel, a legdélebbiek Dél-Görögországban a Peloponnészosz-félszigeten élnek. Hazánkban az élőhelyét jelentő nádasokban országszerte elterjedt.

Fotó: MME
Élőhely
A barkóscinege egész életét a természetes és a mesterséges halastavak, mocsarak, árterek, egyéb vízállások nádas-gyékényes növényzetében tölti. Fészeképítési sajátossága miatt különösen kedveli a kiterjedt, akár több kilométer széles nád- és gyékényszegélyeket, ahol a védett (nem aratott) belső részeken vagy a keskenylevelű gyékényesből kiálló több éves avasnád-foltokat talál.

Fotó: MME
Táplálkozás
A tavaszról őszig tartó melegebb hónapokban tápláléka alapvetően apró ízeltlábúakból áll, melyeket a nádszálak csúcsi részétől a vízfelszínig, változatos magaságban keresgélve szedeget össze. Télen a nádi bagolylepkék lárvái mellett elsősorban a nád és a gyékény, kisebb mértékben különböző lágyszárúak magjait fogyasztja, melyek emésztést segítő mechanikai aprítása érdekében homokszemeket csipeget fel.

Fotó: MME
Költés
Fészkét a nádiposzátákkal szemben nem a nád- és gyékényszálak közé, hanem avasnád- vagy nádtorzsa-alapra, megtört nádszálak alá, a vízfelszín fölé 30-40 cm-re vagy magasabbra építi. Mindkét szülő részt vesz a fészeképítésben, ami kettő-négy nap alatt készül el. Fészekalja általában 4-6 tojásból áll, a szülők felváltva kotlanak, majd etetnek, a fiókák 11-12 nap alatt kelnek ki a tojásból, kéthetes korukban repülnek ki, majd három-négyhetesen válnak önállóvá. A párok általában kétszer, alkalmilag háromszor, ritkán akár négyszer is költhetnek egy szezonban. A faj egyik különleges viselkedési sajátossága, hogy a fiatalok a kirepülést követő hetekben, hónapokban párba állnak, és ezek a párok életük végéig együtt maradnak. A költések végén a kirepült fiatalok csapatokat alkotnak, amihez ősszel felnőtt madarak is csatlakoznak, és ezek a csapatok táplálékot keresve együtt kóborolnak a téli nádasban.
Forrás: MME
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

