Bálint Zsolt: Negyven éve alakult meg az izraeli lepkészek társasága, hivatalos angol nevén: Israeli Lepidopterist’s Society. Ezt megünnepelendő a társaság 2023. június elején háromnapos nemzetközi konferenciát rendezett a Tel-avivi Egyetem természettudományi múzeumával közösen. A konferenciára meghívott előadóként engem is vártak, így az első napon a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Energiatudományi Intézet közös kutatásainak egyik érdekes eredményéről számolhattam be.

A második napon a társaság tagjai természetvédelmi és megfigyelési eredményeiket mutatták be egymásnak ivrit nyelven egy galileai kibuc közösségi házában tartott előadássorozaton. A rendezvény harmadik napja pedig az Izrael északi részén magasodó Hermon-hegyen volt, ahol a résztvevők már szinte hagyományosnak mondható, minden évben megrendezett közösségi lepkeszámlálásukat tartották. Ezt követően négynapos terepmunkán vettem részt, amit személyes meghívóm, a társaság alapító-elnöke Dubi Benyamini barátom vezetett. Izrael déli részére utaztunk. A munka során különös figyelemmel kísértük az Afrikából és más földrészekről bevándorló nappali lepkefajokat. A következőkben a konferencián és a terepen szerzett tapasztalataimról számolok be röviden. A beszámolót főképpen Ofir Tomer, a társaság titkárának nagyszerű képeivel illusztrálom, de néha egy saját, vagy „vendégművész” kompozíciót is közéjük csúsztatok. A lepkéket először latin nevükön nevezem meg (legtöbb esetben zárójelben az általam adott magyar nevüket is feltüntetem) (1).

Tel-Aviv: Steinhardt Museum of Natural History

A pár éve épült, és a Tel-avivi Egyetem részeként remekül funkcionáló múzeum volt a „The Fourth International Congress of the Middle East Butterflies” konferencia nyitónapjának házigazdája. Az első nap volt a konferencia „akadémikus” része, amikoris a közel száz résztvevő a külföldről meghívottak és helyi kutatók eredményeiről hallgathattak előadásokat öt szekcióban. Ezek a következők voltak: (1) „The British contribution to the study of the Israeli butterflies”, (2) „Butterfly decline and trends in our Anthropocene Period in Europe, USA & Israel, The Red List of Israeli Butterflies”, (3) „Butterfly monitoring methods”, (4) „Butterfly biology and more” and (5) „Butterflies of Lebanon, Oman, UAE & Klil butterfly park”.

Az első szekció különlegessége volt, hogy az Oxfordi Egyetem természettudományi múzeumának nevében az angol külképviselet katonai attaséja egy kis lepkegyűjteményt nyújtott át a rendező intézménynek. Ebben Henry Baker Tristram (1822–1906) anglikán klerikus által még a XIX. század derekán az akkori Palesztinában gyűjtött példányok voltak (1. kép). A második és a harmadik szekciók alatt a környezeti- és klímaváltozással kapcsolatos kutatási, illetve a lepke megfigyelési módszereket ismertető eredmények beszámolóit hallhattuk. A negyedik szekció különféle élettani jelenségeket ismertetett. Ebben a szekcióban tartottam angolul a „Nem minden kétoldali gyandromorf valóban gyandromorf: a Polyommatus icarus esete” című előadásomat. Beszámolómnak az is aktualitást adott, hogy az idén Izraelben széleskörű szavazás után az Ikarusz boglárkát választották a nemzet lepkéjévé. Az utolsó szekció pedig faunisztikai-természetvédelmi jellegű volt. Itt különösen szép előadást hallhattunk a Libanon-hegységről, gyönyörű felvételekkel az ott élő endemikus fajokról, úgymint az engem különösen megörvendeztető Agrodiaetus larseni, Aricia bassoni, Neolysandra ellisoni vagy a Polyommatus isauricoides boglárkákról.

1. kép. Az oxfordi múzeum által átnyújtott XIX. századi példányokat tartalmazó palesztinai lepkegyűjtemény részlete (kép: Ofir Tomer)

Galilea: Ramot Menashe és a Zippori völgyében

A második nap délelőttjén a programok a társaság helyi csoportjainak beszámolóival teltek. Úgy tűnt, hogy Izraelben is, akárcsak nálunk, a világtrend érvényesül: a „citizen science” lobogója alatt amolyan „blitzkrieg” folyik mindazzal szemben, amit a közel kétszáz éves lepkészet eddig kiérlelt magából. Kihal az érdeklődés a faunisztika, a taxonómia, a rendszertan, a fiziológia és a biológia iránt. Viszont a különböző lepkemegfigyelők nagy lelkesedéssel számoltak be a 15 perces mintavételi „eredményekről”, újabb applikációk nagyszerűségéről, adatbázisok létrehozásáról és a különböző pályázati pénzek elosztásáról, amelyek lehetővé teszik a monitoring hálózat működését.

Az illendőséget betartva, megvártam az első szünetet. Majd a két ciprióta, Christodoulos Makris és Aristos Aristophanous kollégával együttesen a szervezőktől elkéredzkedtünk, hogy a környéken szét tudjunk nézni, és esetleg valamit gyűjthessünk. A kibuc fenn épült a domb tetején, központi része kiterjedt park, öreg pisztácia fák szegélyezik a fő utat. Sokfelé repült a Leptotes pirithous (Trópusi boglárka) meg a Gonepteryx cleopatra (Kleoptára rőtcsáp). Az előbbi faj különösen gyakori volt a Plumbago auriculata sövények mentén. Egy kis sziklakertben felfedeztünk több tő Heliotropium-ot, és a körötte rajzó Freyeria trochylus (Picúr boglárka) imágókat. Különös volt találkozni ezzel az apró termetű fajjal, amelynek első példányait még Frivaldszky János és Terren András gyűjtötte Kréta szigetén 1843-ban, amelyek alapján Freyer 1845-ben le is írta. A múzeumi gyűjteménybe később Bordán István által fogott ciprusi és még Gozmány László-féle egyiptomi példányok kerültek. De a legnagyobb sorozatot a fajból Ronkay Gábor gyerekkori barátom gyűjtötte Törökországban egyik őszi útja során, majdnem száz példányt ajándékozott a múzeumnak egyetlen gyűjtésből. A domb déli oldalán kis lovarda mellett leereszkedve beértünk egy dús magaskórós növényzettel borított vízmosásba, ahonnan nyugat felé vettük az irányt. Rövid félóra séta után vízfolyáshoz értünk, ami mentén még inkább zöldellt a vegetáció. Itt néhány odahaza is jól ismert faj mellett (Aricia agestis, Lasiommata maera, Lycaena thersamon, Papilio machaon, Pieris rapae) több Apharitis acamas (Akamász gyöngyszinér) is repült. A hímek magasabb fűszálak végéről figyelték a környezetet (2. kép), egyikük pedig a nedves talajon szívogatott több P. icarus társaságában. Az Aphnaeinae (Gyöngyszinérformák) alcsalád képviselői különleges életmenetűek: legtöbb faj hernyója a Crematogaster hangyabolyok mélyén páncélozott szörnyként ragadozza a hangyalárvákat (2).

A délután folyamán Dubi átvitt bennünket a Zippori folyócska völgyébe, ahol az általa leírt Melitaea klili Benyamini, 2021 (Klil tarkály) népes állománya tenyészik (2. kép). Itt van a Szentföld egyetlen állandó patakja (az izraeliek folyónak hívják, amit én udvarias mosollyal vettem tudomásul…), ami egész évben kisebb-nagyobb vízhozammal, de folyik. A meder mentén kellemes sétautat alakítottak ki, amit gyümölcsösök és veteményeskertek szegélyeznek. Itt már erősen érezhető a szubtrópikus hatás, mivel az említett palearktikus kötődésű tarkályfaj mellett már találkoztunk a Lachides galba és az Azanus jesous boglárkákkal, amelyek Afrikában széles körben elterjedtek, és a Jordán-völgyében érik el elterjedésüknek északi határát. A patak egy helyen a föld alá bújik, majd egy-két kilométer után előjön, ahol a sziklákba széles tározót vájtak a víz számára. Rengetegen fürödtek benne. Nekünk már nem jutott hely, de nem is bántuk, mert a környéken sok volt a lepke és érdemesebbnek tartottuk a gyűjtést és a fényképezést, mint a vízben való megmártózást az amúgy is minket furcsán vizslató helybeliekkel. Nem nézhettünk ki valami bizalomgerjesztően a lepkehálóinkkal.

2. kép. Észak-galileai lepkeérdekességek. Fent: Akamász gyöngyszinér (Apharitis acamas) (kép: Victor Hitchings). Lent: Klili tarkály (Melitaea klili) (kép: Ofir Tomer).

Antilibanon: Hermon

Másnap már kora reggel, még a kabinos liftek indulása előtt érünk a Hermonhoz. A mélyebben fekvő galileai térségben porviharok jártak, emiatt az odaúton a Genezáreti-tó szép türkiz kékjét vagy a názáreti bazilika kupoláját nem lehetett látni, bár szerettem volna. A Golán-fennsíkon viszont tiszta volt az idő, és az üde tölgyesek között kanyargó út mentén már sok helyütt repkedtek a Melanargia titea-k. Lenn a lift végállomása körüli kaszált réteken a legkülönfélébb lepkéket láttuk, feltűnően gyakori volt a Pandoriana pandora (Zöldes csillér), aminek talán helyi vándorlását észleltük, amikoris a közelgő nyár hősége ellen a példányok hűvösebb és magasabb régiókba húzódnak. Különös örömöt okoztak nekem a Lycaena ochimus (Ochimusz lángszinér) hímjei, amelyek igen erőszakosan védelmezték egy-két négyzetméternyi területüket. Piros szárnyaik már messziről lángoltak, ahogy a fehér kövön üldögéltek.

A lift 1600 méter magasságból visz 2040-re, ahol még a Palearktikum élővilága uralkodik. A hegy nyugati oldalán sípályák vannak, amit nyáron terepbiciklisek uralnak. Szíria felé eső keleti oldalára a katonai jelenlét miatt csak előzetes bejelentés után lehet átmenni, csoportosan kell regisztrálni. A lepkészeket gond nélkül odaengedték, de mivel több nagyobb csoport is mozgott a hegycsúcsokon, minket is állandóan fegyveresek kísértek és szemmel tartottak. Bizonyos vádikba (vízmosásokba) nem volt engedélyezett a beereszkedés. A tetőn igen erős nyugati szél fújt, de a szélárnyékos töbrökben kellemes idő fogadott minket, és mindenütt a legkülönfélébb havasi virágok nyíltak. (3. kép) Örömmel konstatáltam, hogy a mi Plebejides sephirus (Zefír boglárka) fajunk közeli rokona, a Plebejides nichollae a leggyakoribbak közé tartozik. A nálunk krétafehér Parnassius mnemosyne (Kis apolló) különös változata él itt: a nőstények szárnyain sok a fekete pikkely, így kormosnak tűnnek. De a legnagyobb örömöt a Colias libanotica (Libanoni surán) okozta, amelyek hímjei sebesen surrantak vádiról vádira, vizslatva a lila virágban pompázó Astragalus párnákat, ahol a nőstények csukott szárnnyal oldalukra fordulva napozgattak. Izraelre új adat is került: első ízben sikerült megfigyelni az eddig csak Libanonból ismert fehér nőstényt.

A lepkeszámlálás is eredményes volt, az eddig számlálások során a második legmagasabb szám jött össze: 46 faj került a listára, köztük a legújabban leírt hermoni endemizmus: Melitaea israela.

3. kép. Hermoni lepkész életképek. Fent: Közel százéves virágzó Prunus prostrata bokor előtt üldögélek. (kép: Ofir Tomer) Lent: A lepkeszámlálás résztvevői várják a töbörben a hófoltok között fel-le vitorlázgató Kis apollókat, hogy lencseközelbe kerüljenek. A kép előterében két közeli kolléga: bal oldalon Martin Wiemers (Németország), és aki a kamerába néz a sapka ellenzője. alól: Aristos Aristophanous (Ciprus). (kép: saját)

Júdea: Beit Arye

Vendéglátóm a Júdeai-hegyvidék nyugati szélén levő településen lakik. A kiskertek oázisként zöldellnek a sivatagosodó tájban, teli vannak különféle gyümölcsfákkal és virágzó bokrokkal, lágyszárúakkal. Dubi barátom kertje különösen buja és nagyon sokféle növényt rejt magában, mert évtizedek óta folyó lepkenevelési kísérletei során számtalan növényt telepített a kertjébe. (4. kép). A hermoni lepkeszámlálós nap után itt dolgoztam, barátom lepkegyűjteményében határoztam meg a kérdéses példányokat. Frissülni, pihenni kijártam a kertbe egy-egy pohár citromlével, amihez a kertben növő fák gyümölcsei adták az alapanyagot.

A korareggeli és az alkonyati órák nappali lepkefaunája között nagy különbség van. Reggel mindenfele látni a már említett Kleopátrákat, többféle özöndéket is (Pieris rapae és Pontia glaucomone), rendszeresen feltűnik a mi leggyakoribb suránunk (Colias corceus). Egykori valenciai találkozásunk után újra üdvözölhettem a Muskátli boglárka imágóit (Cacyreus marshallii) amelyek az embermagasságúra nőtt muskátlibokrok között rajzottak. Délutánra a lepketársaság kicserélődött, ahol a leggyakoribb faj az ugyancsak már említett Trópusi boglárka lett, és viszonylag komoly állománya van az itt ritkaságnak számító Nagy suhankának (Lasiommata maera). Ahogy a nap hanyatlani kezdett, a kert igazi szubtrópusi oázissá változott: megjelent az Ypthima asterope (Aszterópe iptime) nevű szatirida, ami a lehullott narancsokon és citromokon, vagy az éppen megöntözött kert nedves földjén szívogatott tucat számra. A délutáni lepkék egészen késő alkonyatig rajzottak a kertben.

Kis személyes epizódot is megosztok az olvasóval. A már említett ciprióta kollégák is velem együtt vendégeskedtek a júdeai házban. Mint vérbeli rovarászok, rögtön „nekiestek” a kertnek. Aristos elővette a lepkehálóját, és megelégedetten konstatálta az Aszterópe gyakoriságát (értsd: jó kis sorozatot gyűjtött belőle). Christodolous pedig bevetette különleges módszerét az ő szeretett fémbogarai begyűjtéséhez: mézes pálinkát locsolt a fiatal tölgyek leveleire és várta az apró rovarok érkezését, amit egy-egy izgatott hálósuhogtatás jelzett. Dubi nekem kissé sértődötten megjegyezte, hogy a kertje nem szabad vadászterület, ő nem azért ültette teli növényekkel és csalogatja ide a rovarokat, hogy őket a vendégek kifogják belőle. Ezt finoman jeleztem ciprusi kollégáknak, akik rögtön átlátták a helyzetet, és a vacsoránál udvariasan bocsánatot kértek, egyben izgalmasan beszámolva a kerti vadászat eredményeiről, amelyek között egy, a levantei térségre új bogárfaj megtalálása is szerepelt. A házigazda megenyhült, és ha utólagosan is, de megkapták a vadászengedélyt.

4. kép. Fent: Dubi Benyamini barátom házának bejárata az előkerten át, ami valóban egy szubtrópusi erdő hatását kelti a látogatóban. (kép: saját), Lent: A muskátli boglárka (Cacyreus marshalli) a beit-aryei kertben. Először ki találkozik a lepkével Pannóniában? (kép: Ofir Tomer)

Negev-sivatag

Június 4-én kora reggel indultunk délre, hogy bejárjuk a Negev-sivatag északi részét. Egyik kimondott célunk az akácia fakínján élő Szürke jólka (Iolaus glaucus) megtalálása volt, hogy Dubi barátom készülő levantei lángszinéres könyvébe a fajról igazán jó képek kerülhessenek (5. kép). A másik pedig megállapítani, milyen mértékben terjedt el az Arab-félszigeten megjelent Brephidium exilis (Száműzött boglárka), ami eredetileg a neotrópikus régió bennszülött faja volt.

Jóval Beér-Seva város után délen, a 90-es főút mentén álltunk meg először, már bent a Negev sivatagban. Itt az utak mentén sárga táblák figyelmeztetik az arra járót: aknaveszély. A 1967-es háború után a Jordániával szomszédos határterületek aknamezőkké váltak. Egy-egy felhőszakadás után a vízmosásokban nagy mennyiségű és hatalmas erejű víztömeg zúdul alá, magával sodorva mindenféle törmeléket, köztük az egykor mezőkbe telepített aknák egy részét is. A Negevben ez komoly gondot okoz, mert akna kerülhet bárhova és bármikor. Bár a hadsereg a fontosabb vízmosásokat ellenőrzi, de hangsúlyozza, ez nem jelent aknamentesítést. Nem is merészkedtünk le az aknaveszélyes környéken az utakról, csak az utak mellett lepkésztünk.

Már az első helyen soha nem látott látvány fogad: a sivatagban zölden viruló terebélyes Salvadora persica bokorcsoport körül és azok lombjai között ezerszámra rajzanak a Colotis phisadia (Rózsás kolotka) imágói. Milyen találó is a család magyar elnevezése: özöndékek! Kavarognak, közelről és távolról áradnak és özönlenek a hímek, hogy a bokrok árnyékában megbúvó nőstényekkel párosodni tudjanak. Ugyancsak nagy számban repül az Anaphaeis aurota száraz évszakos formája, amelynek fonákja nem sárga, hanem fehér. Találunk egy-két nagyobb akáciát közvetlenül az út mellett (5. kép), amit kínoz a pirosan virágzó Loranthus. Először petéket, majd hernyócskákat, később a sűrű lombban meghúzódó jólka imágókat is találunk. Egy kilométernyi gyaloglás után virágzó akácia fára bukkanunk, ami teli van rovarral, köztük számomra élőben először látott lepkefajjal is: Azanus jesous, A. ubaldus, Colotis fausta, Tarucus balcanicus és T. rosaceus. Megfogásukhoz nagy ügyesség kell, mert az akácia ágai teli vannak hálószaggató tüskékkel.

5. kép. Fent: Virágzó akácián szívogató hím Szürke jólka (Iolaus glaucus) (kép: Ofir Tomer). Lent: A Szürke jólka félsivatagos élőhelye, ahol a magányos akáciákon élésködő fakín (Loranthus acaciae) a hernyó tápnövénye. Az út mentén jól látszanak az aknaveszélyt jelző táblák. (Kép: saját)

Ezt követően még délebbre autózunk a kietlen tájban, és az út mellett megállunk a Vidor Center nevű mezőgazdasági kutató központnál. Itt a homokos területet több helyütt zöld szőnyegként borítja a pozsgás és apró lilavirágú Sesuvium, ami Amerikából behurcolt özönfajként jelent meg a területen. Nem tudni, hogy a kibucok vagy valamelyik sivatagi város kertjéből vadult ki; mindenestre annyi biztos, sokhelyütt sikeresen megtelepedett és néhol sűrű telepekben fedi az utak mezsgyéit. Ezen a növényen 2021-ben találták Izraelben a Száműzött boglárkát, amit 1995-ben jeleztek először az Arab-félszigeten, mint a palearktikus faunarégióra új fajt és génuszt (3). A 90-es számú főút mentén sok helyütt találtunk Sesuvium-ot, vele együtt pedig a boglárkát is. Észleléseink alapján kijelenthetjük, hogy ez a kis apró lepke Izraelben megtelepedett és hódító útra indult a Jordán-völgyében észak felé. Most már csak az a kérdés, hogy mikor jelenik meg a Földközi-tenger partvidékén, és rándul át Anatóliába…

6. kép. Fent: A száműzött boglárka (Brephidium exile) a legapróbb nappali lepkék közé tartozik, az elülső szárnyak felső szegélye többnyire nem haladja meg a 10 mm-t. (kép: Ofir Tomer) Lent: a Vidor Center előtti rézsűt benőtte a Sesuvium, ami fölött a boglárkák hímjei őrjáratoztak keresve a leveleken üldögélő nőstényeket. Párosodni a pozsgás levelek alá, a földközeli árnyékos helyekre húzódtak, ahol pokoli meleg uralkodott. (kép: saját)

Holt-tenger környéke

Másnap folytattuk az idegenhonos növény és idegenhonos lepkéje keresését. A teliholdas éjszakát a Hatzeva Field School táborában töltöttük, innen mentünk föl kissé északra, az egykori erődhöz, amelynek érdekessége Izrael egyik legnagyobb fája. Nem volt messze a szállásunktól, már előző este lehetett látni a főútról, ahogy az alkonyati fényben sziluettje hatalmas Tyrannosaurus rex-ként uralkodik a tájon. Közelről megnézve kiderült, hogy a fa szép öreg, időtől megviselt kínai datolya (Ziziphus jujuba).

Az egykori erőd környékén nem láttuk sem a növényt, se a lepkét. A környező vádiban szabadon járhattunk, nem volt aknaveszély, de a tegnapiakhoz képest semmi újat nem találtunk, talán csak annyi az említésre méltó, hogy a Pontia daplidice és P. glauconome itt együtt repült. Később azért akadt szerencse: a Holt-tenger mentén észak felé megálltunk néhány helyen, és ott majdnem mindenütt találkozhattunk az Amerikából ideszáműzetett boglárkával és a hernyó tápnövényével.

Így Ein Bokek szállodatelepülés autóparkolóiban is, ahol magas kókuszpálmák alatt vastag szőnyegként nőtt a Sesuvium és rajzott a kis lepke. De a fürdőzők között a lepkész inkább örvendezett a trópusi hangulatú pálmasétányokon csapongó Catopsilia florella és a gyönyörű Danaus chrysippus (Aranyos danaisz) példányainak, mintsem a sósillatú világ örömeinek, amit a hangszórókból áradó könnyűzene is még műanyagosabbá festett.

Megálltunk még az En Gedi oázisánál és Qumránban. Az oázisban megint rengeteg lepke rajzott. Különösen sok volt a Rózsás kolotka, a hímek a sövényként ültetett Salvadora bokrokat özönszerűen ellepték, de jutott belőlük a régi város és a zsinagóga feltárt területén kanyargó ösvényekre is. Több Azanus, Leptotes, és Tarucus boglárka is megörvendeztetett. A ligetes arborétumban Aranyos danaiszok rajzottak, mintha ők itt dél-észak irányú vándorlásukra gyülekeztek volna. Innen nem messze volt Qumrán, ahova mindenképpen szerettem volna ellátogatni a Holt-tengeri tekercsek miatt, amelyek egy szakfordítói munkám óta nagy hatással vannak rám (4). Amikor a tekercseket készítő esszénus szekta tagjai Krisztus urunk előtt pár száz évvel itt éltek, a táj még forrásokban és patakokban gazdag volt. A nyár sem lehetett ennyire forró, és kellett legyenek árnyat adó ligetek, ahol a legelő jószág délidőben menedékre talált. Mára csak a hajdan gyakori vizek nyomai maradtak, mert kietlen és halott vidék ez, nem alkalmas arra, hogy az emberek szent iratokat másoljanak és természetközeli gazdálkodást folytassanak. Két órán keresztül jártam a qumráni pusztaságot, és csak egy kis facsoport körül találtam a lassan megszokottá váló kolotkákat és egypár árnyékba húzódott Aszterópe iptimét.

7. kép. Fent: A hatzevai kínai datolyafa, Izrael egyik legnagyobb és legöregebb fája. (kép: Ofir Tomer) Lent: A közvetlen Qumrán fölött húzódó kősivatag, balra a régészetileg feltárt egykori település, a mélyben a Holt-tenger kék sávja, mögötte pedig a jordániai hegyvidék. A tájat részben a többezer éves emberi használat változtatta ilyenné: az állandó háborúság felemésztette az itteni faállományt, és elapasztotta az egykor vízben gazdag forrásokat. (kép: saját)

Jerikó mellett jöttünk el, ami ugyancsak kősivatag, és nem az a pálmaligetes táj, ahol nyájakat terelgetni és itatni lehet. Manapság nem igazán a biblikus időket idézi. Jeruzsálem körül nagy forgalmi dugó alakult ki, véletlenül elszakadtunk Dubi vezérdzsipjétől és a júdeai hegyeken át vezető 45-ös úton jöttünk vissza Beit-Arye-be. Ezt az utat a legtöbb izraeli elkerüli. Még az autóablak mellett ülő, többnyire csak a vegetációt vizslató lepkész számára is látható volt a rendkívüli helyzet: a palesztin lakosságú települések bekötő útjainál mindenütt katonai őrtornyok és posztok álltak, óriási piros táblák jelezték, hogy izraeli állampolgároknak a behajtás tilos. Nehéz lehet így élni a Jordánon innen, mert biztonságban semmiféle ember nem érezheti magát, és még a legártatlanabb is áldozatául eshet bárkinek vagy bárminek. Több mint egy órával előbb érünk Beit-Arye-be a többieknél, de kapunk is a felelőtlenségünkért. Emiatt nem is mertem lelkendezni, hogy az út mentén milyen ígéretes lepkészőhelyeket láttam. Néhány nagyszerűnek tűnő pontot meg akartam mutatni a térképen, hol lehetne keresni ezt vagy azt, Izraelben még kevéssé ismert fajt; de érzékeltem: nem szabad feszíteni az idegek húrjait. Amíg ez lesz a helyzet, ezzel kell élni. Marad ez a vidék fehér folt a jövő lepkészeinek.

Talán a következő generációk feltárják alaposan a területet, ami a maiak számára most lehetetlennek tűnik. De már az is nagyszerű – enyhülök meg magamban, hogy az ismert nehézségek ellenére egy hét alatt be tudtam járni ezt a vidéket, ahol az emberiség évezredek óta használja a természeti erőforrásokat: látszólag nagy eredménnyel saját maga számára, de nagy kárára a természetes környezetnek. És emellett mintha az áhított békesség, sose érkezne meg erre az ősi, szent földre. De egy szebb jövő érdekében Izrael hallatlan energiákat fektet az erdősítésbe, a jobb vízgazdálkodásba. Ebben a politikában az éppen aktuális kormányokat biztosan támogatják az egyre gyarapodó lepkemegfigyelők csoportjai, és egyre inkább elmélyülő természetismeretüket örömmel állítják ennek a szolgálatába. És igen, vannak már látható eredmények, hiszen az egykor sivatagosodó Júdeai-hegyvidéken is itt-ott már zöldellnek a hegyhátak, és újra erednek a források, lepkék érkeznek és alakíthatnak újabb állományokat. De ne csak Izraelben legyen így, hanem mindenütt a világon! És

ennek a jó hírnek a hordozói legyenek csak a lepkészkonferenciák, és maguk a lepkészek, akik között mindenféle gátak és határok ellenére barátságok szövődnek, amiknek a szálait semmi nem szakíthatja el.

Forrás: Bálint Zsolt – Magyar Természettudományi Múzeum 

Hivatkozások:

¹ Lásd: Bálint Zs. 2016. A nappali lepkék magyar elnevezései. E-Acta Naturalia Pannonica 11: 1– 124; Bálint Zs. 2022. Szöglencek, pazarkák, lángszinérek. Egzotikus pillangúalakú lepkék gyűjteménye. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 100 t., 71 o.

² Sanetra M. & Fiedler K. 1996. Behaviour and morphology of an aphytophagous lycaenid caterpillar:Cigaritis (Apharitis) acamas Klug, 1834 (Lepidoptera : Lycaenidae). Nota lepidopterologica 18(1): 57–76.

³ Pittaway A. R. et al. 1995. The establishment of an American butterfly in the Arabian Gulf: Brephidium exilis (Boisduval, 1852) (Lycaenidae). Nota lepidopterologica 29: 5–16.

⁴ Lásd: James H. Charlesworth 1999. Jézus és a Holt-tengeri tekercsek. Agapé, Szeged, 154 pp.