Természetvédelem
Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek
Hamarosan elindul a műanyag palackok kötelező visszaváltási rendszere
Már csak néhány hónap és hazánkban is életbe lép a 0,1-3 literig terjedő fém, műanyag és üveg italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszere. Bár a fogyasztók a visszaváltási díj miatt magasabb árakkal találkozhatnak majd a boltokban, azonban a visszaváltást követően ezt a díjat akár háromféle módon is megkaphatják. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja a figyelmet arra, hogy ez az összeg nem a gyártók, illetve a forgalmazók bevételeit gyarapítja, a visszaváltási díj a hatékonyabb, fenntarthatóbb hulladékkezelés megvalósítását szolgálja.
Nagy változásokon megy keresztül a hazai hulladékgazdálkodás. A rendszer átalakításának második lépéseként 2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1 – 3 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékekre – kivéve a tejet és a tejalapú italokat – vonatkozik.
A fogyasztókat érintő legnagyobb újdonság, hogy a korábbi önkéntes, többutas italcsomagolások esetében alkalmazott és jól ismert visszaváltási díj mellett a nem újrahasználható csomagolások esetében is visszaváltási díjjal növelten tudják megvásárolni a termékeket. Ezen csomagolások esetében a díj mértéke palackonként 50 forint lesz.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamra felhívja a figyelmet, hogy ez az összeg nem a gyártók, illetve a forgalmazók bevételeit gyarapítja. A gyártóknak és forgalmazóknak visszaváltási díjat kell fizetnie a MOHU részére, amely beépül a termék fogyasztói árába is. A visszaváltási díjakból hatékonyabb, fenntarthatóbb hulladékkezelés valósítható meg.
Bár a kötelező visszaváltási rendszerbe került italtermékek vásárlásakor a fogyasztók 2024. január 1-ét követően magasabb fogyasztói árral szembesülnek ugyan, a visszaváltási díjat azonban a palackok visszaváltását követően három féle módon is megkaphatják, így a korábbi árszinten jutnak a termékhez.
A kötelező visszaváltási rendszert működtető MOHU országos lefedettséggel automata, illetve kézi visszaváltási hálózatot alakít ki annak érdekében, hogy a vásárlók a fogyasztói árban szereplő visszaváltási díjat visszakaphassák.
A kötelező visszaváltási díj azokra a palackokra vonatkozik, amelyeket a gyártók és az első hazai forgalomba hozó importőrök regisztráltak a MOHU rendszerében, és 2024. január 1. után hoznak forgalomba. Ezek a termékek egy logóval és új vonalkóddal lesznek azonosítva.
A visszaváltás az új vonalkódok leolvasásán és a termék regisztrálásán alapul és a csomagolás épségét, fizikai paramétereit is ellenőrzik. Fontos, hogy ne nyomjuk össze a palackot, mivel az automaták a csomagolás formáját, súlyát és vonalkódját azonosítják, ezért csak ép, eredeti alakját megőrző, jól olvasható vonalkódú termékeket fogadnak el visszaváltásra. A korábban gyártott, forgalomba hozott termékek 2024. június 30-ig továbbra is kaphatók lesznek és nem kell értük visszaváltási díjat fizetni, de nem is lehet őket visszaváltani.
Az új rendszer célja, hogy tudatosságra ösztönözze a fogyasztókat, így a szelektív hulladékgyűjtés-, és lakossági szemétszállítás helyett a vásárló a forgalmazási helyekre vigye vissza a kiürült csomagolást. Ennek köszönhetően jelentősen emelkedhet a fém, a műanyag és az üveg csomagolások visszagyűjtési és újrahasznosítási mennyisége. A kötelező visszaváltási díjas rendszer által a hazai és európai gazdaság is értékes újrahasznosítható alapanyaghoz juthat, amelyet felhasználhatnak új palackok gyártásához is. A rendszer átfogó célja az európai unióban a környezetvédelem elősegítése, az erőforrások megőrzése, az energia megtakarítása és a gazdasági előnyök biztosítása, valamint a fogyasztók tudatosságának növelése a hulladékkezelés és az újrahasznosítás fontosságával kapcsolatban a globális felmelegedés és az üvegházú gázkibocsátás csökkentése érdekében.
Tegyünk együtt környezetünk megóvása érdekében!
A kötelező visszaváltási díjjal érintett nem újrahasználható palackokon megjelenő jelölés:
Az újrahasználható, kötelező visszaváltási díjas termék esetén alkalmazandó jelölés:
(Az újrahasználható termékhez kapcsolódó ábrán feltüntetett összeg csak mintaként szolgál, a gyártó által meghatározott, adott termékre vonatkozó visszaváltási díj összege alkalmazandó)
A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben monitoring céllal üzemeltetett madáritatón ritka faj jelent meg. A kameracsapda uráli baglyot fényképezett. Ez a nagytermetű bagoly hazánkban csak az Északi-Középhegységben költ bizonyítottan, ott is meglehetősen kis számban. A Dél-Dunántúlon ritkán bukkannak fel kóborló egyedei, főként a téli időszakban.
A Mecsek belső területeiről ez idáig nem volt előfordulási adata. Az uráli bagoly (Strix uralensis) Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100.000 Ft.
Írta és fényképezte: Völgyi Sándor természetvédelmi őr – DDNP
Természetvédelem
Szajkók dolgoznak Budapest és környékének városi erdőiben
A Pilisi Parkerdő makkot helyezett ki szajkóknak
A szárnyas munkások a természetes erdőfelújítás folyamatának résztvevői. A Pilisi Parkerdő egyre több helyszínen „veti be” ezt a természetközeli erdőfelújítási módszert, jelenleg Budapest 18. kerületében és Veresegyház határában kezdték meg az őszi szezonmunkákat a szajkók.
Az erdőfelújításról az erdőtelepítéssel ellentétben akkor beszélünk, amikor egy már meglévő erdőterületen – az erdő hármas funkcióinak biztosítása érdekében – szükségessé válik a faállomány megújítása, vagyis valamilyen módszerrel új faegyedek kell, hogy a területre kerüljenek. Ez történhet mesterséges módon, amikor az erdészek csemetéket vagy magokat ültetnek, illetve természetes úton, például az idősebb fákról lehulló makkokból kifejlődő tölgyek esetében. A Pilisi Parkerdő munkatársai egy másik természetes módszert alkalmaznak: szajkók számára készített, cser makkal megtöltött tálcákat szerelnek fel, vadkamerákat helyeznek ki és figyelik az eseményeket. A módszer a szajkók élelemszerzési szokásaira és „feledékenységére” alapoz. A szajkók hamar felfedezik a könnyű élelemszerzési lehetőséget, rákapnak a makkra, amit gondosan előválogatnak, s csak egészséges szemeket viszik magukkal. A „csemegét” ezután az erdő talajában, rengeteg kis éléskamrában eltárolják, amelyek bizonyos részéről viszont elfeledkeznek. A „szajkóspeizból” így tavasszal számos fiatal tölgycsemete tud kihajtani és indul növekedésnek. A Németországban is alkalmazott módszer tapasztalatai alapján így hektáronként akár a 600-700 db-ot is elérheti az ilyen módon megtelepedő csemeték tőszáma, mely már elegendő az erdők fokozatos átalakulásához.
Jelenleg a Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának egyik helyszínén, a XVIII. kerületi Kapocs utcai erdőben kezdenek serénykedni a szajkók.
A Kapocs utca környékén az 1960-as évek előtt nem találhattunk volna erdőt, mely a port és a zajt képes lett volna megszűrni. Ennek orvoslására akkor – a rossz minőségű talaj miatt – az erdészek csak zömmel idegenhonos fafajokkal, akác és erdeifenyő csemetékkel tudtak csak zöldfelületet létrehozni, melyek képesek voltak megfelelni az elvárásoknak. Napjainkra azonban ezek az egykorú fák már elöregedtek, így a kiserdő ellenállóképessége a klímaváltozás és a városi környezet okozta negatív hatások tekintetében jelentős mértékben lecsökkent. A probléma kezelését mesterséges csemeteültetéssel, másrészt a területen – örvendetes módon természetes úton, de kis számban megjelent – őshonos fafajok növekedését segítő beavatkozásokkal tudják biztosítani a XVIII. kerületi Önkormányzattal együttműködve a Parkerdő szakemberei.
A Kapocs utcai városierdő-fejlesztési helyszínen idén októbertől mintegy 500 kilogramm makkot, elsősorban szárazságtűrő tölgyfajok, tehát kocsányos-, molyhos- és csertölgy makkját helyezik ki a tálcákba.
A Parkerdőben első alkalommal 2022-ben, Veresegyháza határában próbálták ki a szajkókkal történő erdőfelújítási együttműködést. Ott egy rossz állapotú, száradó fenyves fafajcserés erdőátalakításában vesznek részt a madarak; az eddigi tapasztalatok szerint eredményesen, mert az általuk szétszórt makkok ma már életképes tölgycsemetékből álló újulatot alkotnak a fenyves alatt. Ezért idén ősszel az ottani szajkótálcákba is újabb 200-300 kilogramm makk kerül ki.
Forrás: Pilisi Parkerdő
Természetvédelem
Egy őshonos rágcsáló új térhódítása – Az eurázsiai hód a Dunakanyarban és az Ipoly völgyében
Az Ipolyerdő Zrt. cikket közölt az eurázsiai hód térhódításáról
Aki a Börzsöny lábainál járja a Dunába, illetve az Ipolyba torkolló patakok völgyeit, egyre gyakrabban találkozhat körberágva kidöntött fatörzsekkel, faanyagból eszkábált gát-építményekkel, felduzzasztott tavacskákkal. Egyre többen tudják, hogy ezek a jelenségek a térségünkben is újra terjeszkedő, őshonos nagyrágcsáló fajunk, az eurázsiai hód (Castor fiber) élettevékenységének nyomai.
Hódunk megtelepedésének jelei már nem csak erdőn-mezőn, hanem a folyóközeli települések patakparti kertjeiben is tapasztalhatók, ahol a gyümölcsfák megrágásával, a vízfolyások átrendezésével komoly károkat okoz. Egy hazánkból százötven éve kipusztított, a környezetét alakítani képes állatfaj visszatérésének vagyunk tanúi. Ám ez egészen más környezetben zajlik, mint ami a vidéket a történelmi időkben jellemezte. A hód néhai élőhelyeinek nagy részét belakta, vagy intenzíven műveli az ember, állományait pedig már nem, vagy alig korlátozzák nagyragadozók.
Elsőre örvedetes, hogy egy nagytestű őshonos fajt újra üdvözölhetünk a faunánkban, amely tájformáló tevékenységével értékes vizet tart vissza, és fokozza a biológiai sokféleséget. A számára alkalmas élőhelyeken terjeszkedve azonban, egy határon túl már nemcsak vízügyi, erdő- és mezőgazdasági problémákat vet fel, hanem akár természetvédelmi kérdéseket is.
Ezért, a hódok szakmai és társadalmi megítélése ellentmondásossá vált. A dilemmák feloldásához számos ágazat együttműködésére van szükség, egészen a jogalkotásig. Most ott tartunk, hogy a szakterületek párbeszéde megkezdődött. A hód-ügyben cikkek jelennek meg, konferenciák szerveződtek. Ezek eddig a tényeket tárták fel, különböző nézőpontokból.
A konfliktusok feloldását szolgáló tennivalók pontosítása azonban még a szakemberekre vár. Cikkünk ezzel a háttérrel kíván figyelmet irányítani a hód és az ember kapcsolatára. Hódunk ismételt hazai megjelenése az ezredforduló környékére tehető, annak minden kedvező és kedvezőtlen hatásával együtt.
A fajról általánosságban
Az eurázsiai hód (Castor fiber) a földrész legnagyobb termetű rágcsálója, a hódfélék családjának egyetlen őshonos képviselője. Hossza a jellegzetes, lapos és pikkelyes farkával együtt 100-120 cm, tömege meghaladhatja a 30 kg-ot. A nemek között csak méretükben van látható különbség.
Bundája sötétbarna, a fiataloké világosabb. Mellső, rövidebb lábait kézszerűen használja, hátulsó lábainak ujjai között úszóhártya feszül. Hátsó lábujjainak egyikén speciális karom fejlődött. Faroktő-mirigyeinek váladékát, a hódpézsmát ezzel keni szét, hogy a bundáját vízhatlanná tegye.
15 percig is kibírja a víz alatt, levegővétel nélkül.
Hallása és szaglása fejlett, látása nem túl jó. Kizárólag növényeket fogyaszt. Tavasszal, nyáron inkább vízinövényekkel, lágyszárúakkal táplálkozik, télen pedig a fák kérgét, hajtásait rágja a folyamatosan növő metszőfogaival. Főként a puhafákat (pl. fűzfélék, nyárfák) kedveli.
Méretes fákat is képes körberágva kidönteni, hogy azok zsengébb ág- és kéregrészeit, rügyeit, leveleit elfogyassza, illetve a törzset, a vastagabb ágakat gátépítéshez használja fel.
Illatanyagai a kommunikációt és territóriumának jelölését szolgálják.
Hódunk monogám, a párok életük végéig kitartanak egymás mellett. Párzási időszakuk a hímek illatkibocsátásával kezdődik, januártól márciusig tart.
Mintegy 110 napos vemhesség után, egy-két utód születik május-júniusban. A kölykök a 2-3 éves korukig szülőkkel maradnak – így többgenerációs családok élnek együtt.
A nőstények a szaporulat gondozásáért, a hímek inkább a védelemért és az élelemért felelnek.
A fiatalok önállósodva, a szülőhelyüktől 10-20 km távolságban foglalnak új szállást és telepszenek le, vízpartok, mocsarak mellett. Családonként egy átlagosan 1-2 km hosszú partszakaszt, vagy néhány hektáros területet foglalnak el – ezt a territóriumot védik a fajtársakkal szemben. Mivel veszély esetén vízbe merülnek, a parttól csupán 20-50 méteres sávban mozognak, leginkább éjszaka.
Az eurázsiai hód ritkán épít várat, inkább partfalba ásott, akár 10 méter hosszúságú üregekben lakik.
A vízszintet faágakból és szerves hulladékból épített gátakkal megemelve biztosítja, hogy a kotorék bejárata a víz alatt maradjon. Kedvelt élőhelyei a legalább két méter magas, meredek falú partszakaszok. Lassú folyású vizek puhafás, cserjés környezetét keresi.
A hód nem alszik téli álmot. A természetben 15-20 évig is elélhet.
A hód a Kárpát-medencében is elterjedt volt – de a kártétele miatt, valamint prémjéért, pézsmájáért (illatanyagát, a kasztóreumot a parfümipar használta), és a húsáért intenzíven vadászták.
Főként emiatt, a 19. század közepére gyakorlatilag kipusztult.
Legközelebb az ezredforduló előtt, az ausztriai, Duna-melléki telepítésből származó hódok bukkantak fel a Szigetközben. Elterjesztésüket a Hortobágyi Nemzeti Park karolta fel. A WWF 1996-2008 között folytatott visszatelepítési programjában, hód-kihelyezések történtek a Hanságban, Gemencen, a Tisza és Dráva partjain. Mára már az összes folyónk mellett találkozunk a nyomaival, valamint országszerte előfordulnak hódok a kisebb tavakon, patakokon is.
Természetes ellenségei, a nagyragadozók (például a farkas) ritkák. Ugyan a terjedőben lévő aranysakál a hódot is prédának tekinti, de az állományait nálunk nem veszélyezteti.
A faj igen alkalmazkodóképes, urbanizációra is hajlamos. Már a fővárosban is megvetette a lábát – a Duna partszakaszain és a Dunába folyó patakok mentén. Becsült hazai egyedszáma már jelentősen meghaladja a tízezret. További terjedése – a még szabad élőhelyek elfoglalásáig – biztosra vehető.
A hód az EU-ban Natura 2000 jelölőfaj, az Élőhelyvédelmi Irányelv és a Berni Egyezmény hatálya alatt. Magyarországon ezen felül is védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
A hód megítélésének különböző szempontjai
A hódot „ökoszisztéma-mérnöknek” szokták nevezni. Az ember után ő az egyik legjelentősebb faj, amely befolyásolja a tájat, ahol él. Az életmódja jelentős hatásokat gyakorol a környezetére.
Ezek a hatások lehetnek támogató, közömbös vagy akadályozó jellegűek – attól függően, hogy éppen milyen szempontból nézzük őket. Tehát minden szempontból fontos figyelemmel kísérni az eurázsiai hód populációinak alakulását és körülményeit.
A közelmúltban két, országos szinten szervezett konferencia is foglalkozott a hód elterjedésével és az ebből fakadó konfliktusokkal.
Ökológiai szempontú megítélése
A hód visszatelepítését az egyik legsikeresebb természetvédelmi akciónak tartják Európa-szerte.
A több évtizedes program számos országot érintett. Indító hatására a korábban néhány ezresre becsült, szigetszerű állományai milliós egyedszámú populációvá fejlődtek a földrészünkön.
A klímaváltozás problémái különös jelentőséget adnak a természetes vizek visszatartásának, a biológiai sokféleség fokozásának és a szén-dioxid megkötésének.
A hód újbóli megjelenése önmagában is növeli a biodiverzitást, gátépítő tevékenységével pedig értékes vizek elfolyását képes lassítani. Vizes élőhelyeket képez, amivel más fajoknak is teret biztosít, gazdagítva az ökoszisztémát. Vízinövények, halak, kétéltűek, madarak, rovarok, rákok és egyéb gerinctelenek tömegei találhatnak így új életterekre. A hódok olyan sekély és fával teli tavacskák, vizes élőhelyek létrehozásában jeleskednek, amelyekkel nélkülük nem találkoznánk.
A visszatartott vizek jó hatással vannak a termőhelyekre, a talaj- és a légnedvességre is.
A gátakban és a hódvárakban hosszú időre felhalmozott, holt faanyag természetes szénraktár.
A hód partközeli növényzetre gyakorolt hatásának megítélése már természetvédelmi szempontból sem egységes. Egyes tapasztalatok szerint, az általa okozott bolygatások inkább az őshonos fajok térfoglalását segítik elő, míg más megfigyelések az invazívok terjedésének fokozódó kockázatát látják.
Természetvédelmi megítélésének az eredője azért még mindig pozitív.
Műszaki és gazdasági szempontú megítélése
Noha a természetes vízvisszatartás napjaink aktuális kérdése, műszaki és gazdasági irányból mégis kritikusan értékelik a hódok terjedését – amivel arányosan növekszik táj-átalakító szerepük jelentősége.
„A védett állatok fákat döntenek ki, töltéseket fúrnak meg, patakokat duzzasztanak vissza, amivel az árvízvédelemben, a termő- és lakóterületeken is károkat okoznak. Csak a vízügynek évi százmilliós plusz költséget kell kiköhögni miattuk. Településvezetők, vízügyesek, gazdálkodók, biológusok sürgetik a megoldást, ami lehet gyérítés, hódmenedzserek munkába állítása és „no hód-zónák” kialakítása is” – idéz egy tanulmányból az egyik hetilap.
Igen: az árterek modern hasznosítása miatt, e hatások egy része ember-vadvilág konfliktushoz vezet.
A hód rágása, kotorékásása, vár- és gátépítése egyaránt ellentétek forrása, továbbá a hódüregek nagy károkat okoznak a vízügyi létesítményekben. A töltésekben ásott vájatok felszámolása, az ismételt ásás megakadályozása a vízügyi igazgatóságokat többletfeladatokkal és költségekkel terheli.
A hódgátak befolyásolják az árhullámok levonulását és a vizek szétterülését a tájban. Elbontásukat az ország számos területén, rendszeresen kérelmezi a vízügy a természetvédelmi hatóságnál.
Az építmények problémákat okozhatnak beépített, mélyfekvésű területeken, vagy hídlábaknál is.
A hódgátak okozta elöntés esélyét és mértékét szintezéssel, vagy domborzati modellel lehet értékelni.
Erdőgazdasági jelentőségük érdemben nem a börzsönyihez hasonló hegyvidéki erdőkben van, hanem az ártéri és galériaerdőket kezelő gazdálkodókat érinti. Napjaink felszaporodott hódállománya az ilyen adottságú faállományokban, évente már sok százmilliós nagyságrendű rágáskárokat okoz.
Az ember közelségét megszokni képes hód belterületi kártétele pedig külön téma is lehetne, ahol az állatok járat- és üregásása a föld alatti közműveket is meggyengítheti.
Ugyanakkor, a települések között létrejött gátrendszerek a víz meglassításával, oldalirányú kivezetésével fékezhetik az árhullámok levonulását, csökkentve az árvízcsúcsokat. E rágcsálók tevékenységének pozitív hozadéka, hogy a mederduzzasztással és a medren kívüli elárasztással szerepet kapnak vízkészleteink megőrzésében, az aszályok mérséklésében. Ezért olyan stratégiát kell kialakítani, melyben nemcsak kockázatként tekintünk építményeikre, hanem azok árvíz mérséklő és vízmegtartást támogató szerepét is figyelembe vesszük.
A hódkár szemmel látható nyomai
A konfliktusok kezelése
Legutóbb egy idén nyáron megvalósult konferencia nyitott párbeszédet a hód általi vízvisszatartás jelentőségéről, és a hódhatások kezelésére kifejlesztett gyakorlatok alkalmazási lehetőségeiről.
Érdemi egyetértés itt még nem alakult ki, de biztató a megindult információ- és tapasztalatcsere.
Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hódgátak elbontása, az állatok áttelepítése, vagy hagyományos kerítések építése sem kínál hosszútávú megoldást a konfliktushelyzetekre. Ausztriában és Szlovéniában azonban már alkalmaznak a hódok távoltartására és a „várak” vízszintjének szabályozásra valóban alkalmas, nálunk is adaptálható műszaki eszközöket.
A hódállomány túlszaporodása a vadászat eszközének bevetését is szükségessé teheti. Egyes országrészekben ott tartunk, hogy több száz hód gyérítési célú elejtésére kérnek és kapnak természetvédelmi hatósági engedélyt vízügyi és gazdálkodó szervezetek.
A konferencia témája volt a patakok árterén, részben a hód-tevékenység révén kialakuló, időszakosan vízzel borított területek (nedves rétek és mocsarak) megőrzése, amely nemcsak vízgazdálkodási és természetvédelmi, hanem mezőgazdasági kérdés is. Az EU már támogatja a vízzel borított területek megtartását, ami a hóddal összefüggő konfliktusok kezelésének is fontos pénzügyi eszközévé válhat.
Patak-ártereken a helyi adottságoknak megfelelőbb tájhasználat – tehát intenzív szántóföldi művelés helyett gyepgazdálkodás, a legmélyebb területeken pedig felhagyás – ösztönzésével, támogatásával az ember-hód konfliktusok, így a szükséges beavatkozások száma csökkenthető lehet.
A konferencián számos hazai és külföldi szakember adott elő, és a végén mindenki levonhatta a saját következtetését. A közös nevezők megtalálása érdekében, a párbeszédnek folytatódnia kell!
Dióhéjban
Nagyon kisarkítva: a hód hazai térnyerését a természetvédők, ökológusok hatalmas szakmai sikerként értékelik, s kiállnak a faj további védelme mellett. A műszaki és gazdasági érdekek képviselői leginkább a faj károkozását szenvedik el, és a következményekkel nem számoló, azokért helytállni képtelen – ezért felelőtlen kezdeményezésnek tartják a visszatelepítését.
Szerencsére egyre többen képviselik, fogadják el az ember és a hód együttélésének természetességét.
Ám ahhoz, hogy ezt ne terheljék konfliktusok, meg kell teremteni hozzá a megfelelő kereteket és tompítani az érintettek ellenérdekeltségét. A folyamat egyik része lehet a hódok legális távoltartása a legérzékenyebb területektől, a másik pedig a jelenlétüket elviselők támogatása, korrekt kártalanítása.
Legelőször pedig, széles körben kell terjeszteni a hódokkal kapcsolatos tudásanyagot!
Sokat tehetünk a hódokért már csak azzal is, hogy megismerjük őket – és nem csupán egy óriási rágcsálót látunk bennük, hanem egy fontos jószágot, amely alakítja és gazdagítja a környezetünket.
E gondolathoz csatlakozik Antoine de Saint-Exupéry bölcsessége is, A kis herceg című művéből:
„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Hódok az irodalomban
Másfél évszázadon át nem éltek hódok Magyarországon – mégis sokunk gyerekkori fantáziavilágának váltak a részeivé. Generációk olvasmányélménye volt a skót származású, majd Kanadában „indiánná vált” szerző, Szürke Bagoly (Grey Owl) ifjúsági regénye, a Két kicsi hód. Noha a könyv hősei nem eurázsiai, hanem kanadai hódok, különleges életük titkaiba a magyar olvasók is betekinthettek…
Az egyik magyar kiadás címlapja
Két kicsi hód – hangoskönyv: https://youtube.com/watch?v=VkkoSIHHs0c&si=oLVDJkJNDYe6-v03
Forrás: Ipoly Erdő Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31