Természetvédelem
Telelő ragadozó madarak a Körös-Maros Nemzeti Park tájain
Egyre több ragadozó madár érkezik a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira
A hidegebb téli időszak beálltával egyre több ragadozó madár érkezik a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira. Sok fajnak az idén szerencséje van a rágcsálókkal, mezei pockokkal és güzüegerekkel.
A Kis-Sárréten az itt is költő egerészölyvek száma ilyenkor megsokszorozódik, s közelebbi rokonuk, a gatyás ölyv is csatlakozik hozzájuk. Utóbbiak gyakran szitálva kémlelik a talajfelszínt, zsákmányt remélve. Másik jellemző téli vendégünk a kékes rétihéja, melyből lényegesen több kerül szem elé, mint az elmúlt évben. Egy Mezőgyán határában lévő, régóta ismert éjszakázó helyen a napokban 60 példányt számoltunk. A vörös vércsék egy része is nálunk marad, kihasználva a gazdag táplálékkínálatot. Kisebb testű rokona, a kis sólyom már lényegesen ritkábban kerül szem elé, eddig összesen két alkalommal figyeltük meg. Az itt telelő rétisasok száma folyamatosan növekszik, számuk már meghaladja a húsz példányt. Ritkább ragadozó madarunk, a vándorsólyom legtöbbször a halastavakon és vizes élőhelyeken keresi zsákmányát, de a pusztai foltokra is gyakran kilátogat. Jelenleg két példány tartózkodik a Kis-Sárréten.
A Dévaványai-Ecsegi puszták részterületen a parlagi sasok inkább a pusztai, míg a rétisasok inkább a vizek közelében szeretnek vadászni, így őket a Hortobágy-Berettyó folyó mentén és a Dévaványa környéki kubikgödrök környékén láthatjuk leggyakrabban. Nemcsak élő zsákmányra vadásznak, hanem dögevők is, ezért a Kenderesszigeti-halastavak lecsapolásánál a haldögökből is szívesen csemegéznek. Vándorsólymok szintén minden évben előfordulnak errefelé, ők elsősorban fenyőrigókra és kisebb testű récékre vadásznak. Az idei gazdag pocokállomány az egerészölyvek és a vörös vércsék számára jelent terített asztalt.
A Csanádi pusztákon télidőben kékes rétihéják, vörös vércsék, kis sólymok vadásznak a téli táj felett. A kis sólymok villámgyors röptükkel az apró énekesmadarak vámszedői. Idén novemberben jelentek meg a Csanádi pusztákon, ahogy a gatyás ölyvek is, melyek szintén az északi tájak költőmadarai. Réti és parlagi sasokkal egész évben találkozhatunk, de a tél folyamán, egy-egy táplálékban különösen gazdag területen jellemző a csoportosulásuk. Akár messzebbről is érkeznek madarak az itt költők mellé, így 10-15 sast is láthatunk kis területre koncentrálódva.
Kardoskút térségében a ragadozó madarak közül legnagyobb mennyiségben vörös vércsékkel lehet találkozni. A Fehér-tavon és környékén rendszeresen megfigyelünk rétisasokat és parlagi sasokat. Sok az egerészölyv, rövid idő alatt akár 3-7 példányt is felfedezhetünk. Kerecsensólyom és karvaly szintén előfordul a térségben. A kerecsensólymok eredetileg ürgékkel, hörcsögökkel táplálkoznak, de mivel ezekből az utóbbi évtizedekben már kevés van, így ők is rákaptak a kis és közepes testű madarakra.
A Kígyósi-pusztán az egerészölyvek tábora a legnépesebb, de szép számban vannak kékes rétihéják és vörös vércsék is. Feltűnt már néhány gatyás ölyv, de vándorsólyom eddig nem kerül szem elé.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Érdekes vonuló madárfajok a szegedi Fehér-tavon
Tokody Béla madarakat figyelt meg a szegedi Fehér-tavon
A Tisza mellett fekvő alföldi halastavak a nagy madártömegek mellett mindig is vonzották a ritkább vízimadarakat. 2024 áprilisában több olyan madárfaj is előfordult a szegedi Fehér-tavon, amelyek ugyan minden évben távcső elé kerülnek, de idén kicsit korábban érkeztek, hasonlóan más madarakhoz.
A szegedi Fehér-tó több mint 2000 hektáros vízfelülete vízimadarak tömegeit vonzza minden tavasszal. Abban az esetben, ha március és április között van lecsapolt tóegység, akkor partimadarak ezrei lepik az iszapfelületet táplálék után kutatva. A gyakoribb partimadarak (pajzsoscankók, havasi partfutók, füstös cankók és gulipánok) között idén is feltűnt néhány olyan madárfaj, amely ugyan minden évben előfordul, de nem nagy példányszámban és kicsit későbbi időpontban.
A csigaforgató (Haematopus ostralegus) kisszámú, de rendszeres átvonuló. Viszonylag nagy termetű madár, hosszú piros csőre és fekete-fehér mintázata miatt eltéveszthetetlen. Április első napjaiban jelent meg egy példánya a Fehér-tó új tavain.
A sarki partfutó (Calidris canutus) nagy testű partfutó, nászruhában vörös színű, összetéveszthetetlen partfutófaj. A sarkkörön túli tundraövezetben költ. Nálunk rendszeres, de kis számú átvonuló faj, főleg májusban és augusztus-szeptember között tűnik fel lecsapolt halastavakon és szikes tavakon. Április első hetében tűnt fel két téli ruhás egyed, amely viszonylag korainak számít, de maradtak több napig a területen.
A széki lile (Charadrius alexandrinus) még 30 évvel ezelőtt rendszeresen költött a szárazon hagyott halastó medrekben is és jellegzetes költőfaja volt az alföldi szikes tavaknak, de sajnos rendkívüli módon visszaszorult hazánkban, mindössze 10-15 pár költ a Kiskunságban. A szegedi Fehér-tavon már csak ritka átvonuló, ezért is volt öröm az a hím madár, amely szintén április elején vendégeskedett egy napig a tavon.
A kis goda (Limosa lapponica) régebben ritka, manapság azonban már rendszeres, de kisszámú átvonuló partimadarunk. Közeli rokona a hazánkban már vészesen megfogyatkozott nagy godának, de a kis goda északon, a tundraövezetben költ. Hosszútávú vonuló, sajátos madárrepülési világrekord fűződik a fajhoz; egy fiatal kis goda közel 13 000 kilométert repült Alaszkától egészen Tasmániáig leszállás nélkül, amely út 265 órán keresztül tartott.
A szegedi Fehér-tó egyik lecsapolt tóegységén tűnt fel egy nászruhás madár és néhány napig táplálkozott az egyik lecsapolt tóegységen.
A klímaváltozás hatására sok időszakos vízállású szikes tavunk kiszárad már késő tavaszra, ezért is értékelődött fel a mesterséges halastavak szerepe, ahol az extenzív gazdálkodás egyrészt az állandó vízállással jó költő-és vonulóhelyet biztosít azoknak a vízimadárfajoknak, amelyek táplálkozása és költése ezt igényli, de a gazdálkodásnak megfelelően a lecsapolt halastavak iszapfelületei tökéletes élőhelye a partimadaraknak. A ritkább fajokat látni mindig jó élmény, de ami nagyon fontos, hogy ezek a tavak több olyan tömegesen vonuló fajnak jelent biztos megállóhelyet, mint a pajzsoscankó, havasi partfutó vagy a nagy goda.
Forrás: dr. Tokody Béla – MME
Természetvédelem
Kékbegyek látványos nászrepülése Cserebökényben
Rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel Cserebökényben
A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel. A hímek nászrepülése szemet gyönyörködtető mutatvány.
A kékbegy az egyik legszebb tollazatú énekesmadár. Március végén, április elején érkezik vissza afrikai telelőhelyéről. A hímek rögtön elfoglalják a fészkelő területüket. Rendszerint egy magasabb ponton énekelnek, akár egy kiemelkedő nádszál csúcsi részén megkapaszkodva. Énekük rendkívül változatos, sok utánzást tartalmaz, mégis egyedi.
Nászrepülésük igen látványos. A hím a tojó közelsége esetén éneklés közben rendszeresen a levegőbe emelkedik, majd széttárt faroktollakkal ereszkedik vissza. Ezt követően a hím a talajon kék melltollait felborzolja, szárnyait leereszti, faroktollait széttárja, így udvarol a tojónak.
A fészket a tojó vékony növényi szálakból, gyökérdarabokból, egymaga építi. Legtöbbször a talajhoz közel, fűcsomó alá, zsombékra, vagy nádcsomó tövébe rejti. Általában 5-6 tojást rak, melyeken csak a tojó kotlik. A hím eközben a közelben énekel. A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. Ritkán második költésük is előfordul.
A násztevékenységet követően a kékbegyek – rejtett életmódjuk miatt -, alig észrevehetők. Megfigyeléseink szerint ragaszkodnak a költőterületeikhez, évről-évre ugyanott találjuk meg az éneklő hímeket. Cserebökényben az egyik vizes élőhely melletti, pihentetett, kiterjedt foltos bürkös területen hat nászrepülő hímet számoltunk. Megfigyeltük, hogy a nászrepülést követően az 50-60 cm magasságú, sűrű növényzetben tűntek el a kékbegy-párok. Reméljük, hogy a párok az idén is sikeresen nevelik fel fiókáikat.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
Természetvédelem
Madár-megfigyelés Görögországban
Gyenge László madarakat fényképezett Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton
Néhány napot nemrég Görögországban töltöttem, a Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton. No nem fürödni és napozni mentem a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyre, és nem csak az ott is hűvös idő tartott vissza a dologtól.
Az Axiosz és az Aliákmonasz folyó torkolatvidékének és a Makrijálosztól délre eső tengerparti sólepárló kazetták, illetve a mellette elterülő mocsárvidék gazdag élővilágára voltam kíváncsi. A természetfotósok már csak ilyen furcsa helyekre járnak. Hát a madarak és a hüllők igazi paradicsomába csöppentem a tavaszi nyüzsgés, megújulás időszakában. Az odalátszó távoli Olimposz hegy csúcsát még hó borította, de a lapályon már költéshez készülődtek a madarak, és a gyíkok, kígyók, teknősök is élvezték a déli napsütést.
Sikerült igazán kecsegtető leshelyeket találnom, ahonnan főleg parti és gázlómadarakat tudtam fotózni. A tengerparthoz közeli sótűrő növényzetben botorkálva még veszélyes helyzetbe is kerültem: a hűvös hajnal utáni reggeli verőfényben még félig dermedten napozott egy jól fejlett homoki vipera, amelyet tényleg csak a legutolsó pillanatban vettem észre, és a már lépésre emelt lábamat rántottam vissza.
Szóval nem lett baj, a hüllő dühösen sziszegve tűnt el a gazban a tamariskabokrok alatt. Odébb, a sólepárló betonszegélyénél egy jó kétméteres haragos sikló kúszott tova, és lépten-nyomon görög teknősök kocogtak, döcögtek a fűcsomók között. Minden hasonló utam előtt elképzelek magamnak valamilyen addig még nem látott vagy általam nem fotózott fajt, amelyet azután igyekszem megtalálni, megörökíteni.
Ezúttal a székicsér képére vágytam, és ha nehezen is, meg nem kis szerencsével is, de sikerült. Az elmúlt napokban a különböző természetfotós csoportokban publikált madaras képeim mind itt készültek, nem a szokásos apaji “vadászterületemen”, ahol ugyanezeket a fajokat időnként szintén meg lehet figyelni.
Írta és fényképezte: Gyenge László