Természetvédelem
Terjeszkedő nutria-állományok Délnyugat-Magyarországon
2023-ban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén jelentősen megnőtt a nutria észlelések száma
Az idegenhonos, inváziós nutria (Myocastor coypus) terjedő, önfenntartó állományai alakultak ki a Kerka és Kebele vízfolyások, valamint a Mura folyó térségében, ami egyre inkább sürgeti az aktív és rendszeres fellépést a faj terjedésének megállítása érdekében.
2019-2020-tól kezdve országosan megszaporodtak a nutria észlelések, elsősorban az ország északi, valamint középső részén. Irodalmi adatok alapján a nutria Szlovákia és Ausztria felől, a Duna és mellékágai mentén terjeszkedik, ugyanakkor megfigyeléseink azt mutatják, hogy jelenléte és terjedése 2021-től intenzívvé vált az ország délnyugati régiójában is, vagyis Szlovénia és Horvátország irányából is megfigyelhető egy-egy inváziós útvonal.
Zala vármegyében 2016-ban észlelték a nutria első példányát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Mura folyó felső szakaszánál. Ezt követően 2017-ben került elő újabb példány szintén a Mura mente területéről, de ezek legyengült, majd elpusztult példányok voltak, melyek feltételezhetően a téli táplálékhiány következtében hullottak el. Ezután csak 2021 elején figyeltünk meg ismét három elpusztult példányt a Kerka folyón, valamint a Kerka-Lendva torkolat vidékén.
Majd a Határ-patak mellett, egy feltételezhetően új bekerülési útvonalon jelent meg a faj már bizonyítottan szaporodó állománya. 2022-ben új előfordulási helyekről is detektálták a nutriát Igazgatóságunk munkatársai, ami részben a célzott vizsgálatok eredményeként, részben a faj terjedéseként értékelhető, mivel az elmúlt évek enyhe telei is kedveznek a faj túlélésének, állománynövekedésének.
2023-ban megsokszorozódtak az észlelések a Murán, valamint a Kerka folyó alsó szakaszán (részben a kutatottság miatt), a legfrissebb előfordulási adat pedig már a Cserta-patak mellől származik, ami a legkeletibb észlelés a térségben. Ez az adat feltételezi az akár több 10 km-es terjeszkedést a Kerka felől az elmúlt egy-két évben. Adataink alapján – bár a faj gyérítésére, visszaszorítására való törekvések már 2021-2022-től megkezdődtek – a Kerka-mente és a Kebele elnevezésű Natura 2000 területeken bizonyított a faj szaporodó állománya (min. 1-2 család jelenléte), mely hozzávetőlegesen megfelel a szakirodalmi adatoknak (egyedsűrűsége a mérsékelt övi élőhelyeken néhány egyed/ha), de a faj aktivitása alapján akár ennek többszöröse is feltételezhető. A Mura folyó mentén egyelőre néhány kóborló, magányos egyed került csak szem elé, de elmondható, hogy itt volt legsikeresebb az elmúlt években a faj állományszabályozására való törekvés.
2022-ben a Marcal folyó mentén is megfigyeltünk egy elütött példányt, mely a faj első észlelésének tekinthető Veszprém vármegyében. Ez az adat feltételezhetően a Rába, vagy akár a Duna felőli terjeszkedésre enged következtetni.
A nutria agresszív terjedése a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén a közelmúltban öltött nagyobb méreteket, de az állományok felszámolására még reális esély van. A következő években mind saját, mind a vadgazdálkodási ágazattal való szoros együttműködésben tervezett a faj állományainak felszámolása szelektív vadászati módszerekkel (kilövés, szelektív csapdázás). A hazai helyzet kezelését azonban nehezíti, hogy a vadgazdálkodóknak nem fűződik érdeke az inváziós fajok visszaszorításához (amíg az „csak” természetvédelmi probléma és a gazdálkodás során nem jelentkezik jelentős kártétel), valamint a szomszédos országokból természetes úton szinte folyamatos az utánpótlás.
Forrás: Bíró Éva – BFNP
Természetvédelem
Érdekes vonuló madárfajok a szegedi Fehér-tavon
Tokody Béla madarakat figyelt meg a szegedi Fehér-tavon
A Tisza mellett fekvő alföldi halastavak a nagy madártömegek mellett mindig is vonzották a ritkább vízimadarakat. 2024 áprilisában több olyan madárfaj is előfordult a szegedi Fehér-tavon, amelyek ugyan minden évben távcső elé kerülnek, de idén kicsit korábban érkeztek, hasonlóan más madarakhoz.
A szegedi Fehér-tó több mint 2000 hektáros vízfelülete vízimadarak tömegeit vonzza minden tavasszal. Abban az esetben, ha március és április között van lecsapolt tóegység, akkor partimadarak ezrei lepik az iszapfelületet táplálék után kutatva. A gyakoribb partimadarak (pajzsoscankók, havasi partfutók, füstös cankók és gulipánok) között idén is feltűnt néhány olyan madárfaj, amely ugyan minden évben előfordul, de nem nagy példányszámban és kicsit későbbi időpontban.
A csigaforgató (Haematopus ostralegus) kisszámú, de rendszeres átvonuló. Viszonylag nagy termetű madár, hosszú piros csőre és fekete-fehér mintázata miatt eltéveszthetetlen. Április első napjaiban jelent meg egy példánya a Fehér-tó új tavain.
A sarki partfutó (Calidris canutus) nagy testű partfutó, nászruhában vörös színű, összetéveszthetetlen partfutófaj. A sarkkörön túli tundraövezetben költ. Nálunk rendszeres, de kis számú átvonuló faj, főleg májusban és augusztus-szeptember között tűnik fel lecsapolt halastavakon és szikes tavakon. Április első hetében tűnt fel két téli ruhás egyed, amely viszonylag korainak számít, de maradtak több napig a területen.
A széki lile (Charadrius alexandrinus) még 30 évvel ezelőtt rendszeresen költött a szárazon hagyott halastó medrekben is és jellegzetes költőfaja volt az alföldi szikes tavaknak, de sajnos rendkívüli módon visszaszorult hazánkban, mindössze 10-15 pár költ a Kiskunságban. A szegedi Fehér-tavon már csak ritka átvonuló, ezért is volt öröm az a hím madár, amely szintén április elején vendégeskedett egy napig a tavon.
A kis goda (Limosa lapponica) régebben ritka, manapság azonban már rendszeres, de kisszámú átvonuló partimadarunk. Közeli rokona a hazánkban már vészesen megfogyatkozott nagy godának, de a kis goda északon, a tundraövezetben költ. Hosszútávú vonuló, sajátos madárrepülési világrekord fűződik a fajhoz; egy fiatal kis goda közel 13 000 kilométert repült Alaszkától egészen Tasmániáig leszállás nélkül, amely út 265 órán keresztül tartott.
A szegedi Fehér-tó egyik lecsapolt tóegységén tűnt fel egy nászruhás madár és néhány napig táplálkozott az egyik lecsapolt tóegységen.
A klímaváltozás hatására sok időszakos vízállású szikes tavunk kiszárad már késő tavaszra, ezért is értékelődött fel a mesterséges halastavak szerepe, ahol az extenzív gazdálkodás egyrészt az állandó vízállással jó költő-és vonulóhelyet biztosít azoknak a vízimadárfajoknak, amelyek táplálkozása és költése ezt igényli, de a gazdálkodásnak megfelelően a lecsapolt halastavak iszapfelületei tökéletes élőhelye a partimadaraknak. A ritkább fajokat látni mindig jó élmény, de ami nagyon fontos, hogy ezek a tavak több olyan tömegesen vonuló fajnak jelent biztos megállóhelyet, mint a pajzsoscankó, havasi partfutó vagy a nagy goda.
Forrás: dr. Tokody Béla – MME
Természetvédelem
Kékbegyek látványos nászrepülése Cserebökényben
Rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel Cserebökényben
A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel. A hímek nászrepülése szemet gyönyörködtető mutatvány.
A kékbegy az egyik legszebb tollazatú énekesmadár. Március végén, április elején érkezik vissza afrikai telelőhelyéről. A hímek rögtön elfoglalják a fészkelő területüket. Rendszerint egy magasabb ponton énekelnek, akár egy kiemelkedő nádszál csúcsi részén megkapaszkodva. Énekük rendkívül változatos, sok utánzást tartalmaz, mégis egyedi.
Nászrepülésük igen látványos. A hím a tojó közelsége esetén éneklés közben rendszeresen a levegőbe emelkedik, majd széttárt faroktollakkal ereszkedik vissza. Ezt követően a hím a talajon kék melltollait felborzolja, szárnyait leereszti, faroktollait széttárja, így udvarol a tojónak.
A fészket a tojó vékony növényi szálakból, gyökérdarabokból, egymaga építi. Legtöbbször a talajhoz közel, fűcsomó alá, zsombékra, vagy nádcsomó tövébe rejti. Általában 5-6 tojást rak, melyeken csak a tojó kotlik. A hím eközben a közelben énekel. A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. Ritkán második költésük is előfordul.
A násztevékenységet követően a kékbegyek – rejtett életmódjuk miatt -, alig észrevehetők. Megfigyeléseink szerint ragaszkodnak a költőterületeikhez, évről-évre ugyanott találjuk meg az éneklő hímeket. Cserebökényben az egyik vizes élőhely melletti, pihentetett, kiterjedt foltos bürkös területen hat nászrepülő hímet számoltunk. Megfigyeltük, hogy a nászrepülést követően az 50-60 cm magasságú, sűrű növényzetben tűntek el a kékbegy-párok. Reméljük, hogy a párok az idén is sikeresen nevelik fel fiókáikat.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
Természetvédelem
Madár-megfigyelés Görögországban
Gyenge László madarakat fényképezett Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton
Néhány napot nemrég Görögországban töltöttem, a Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton. No nem fürödni és napozni mentem a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyre, és nem csak az ott is hűvös idő tartott vissza a dologtól.
Az Axiosz és az Aliákmonasz folyó torkolatvidékének és a Makrijálosztól délre eső tengerparti sólepárló kazetták, illetve a mellette elterülő mocsárvidék gazdag élővilágára voltam kíváncsi. A természetfotósok már csak ilyen furcsa helyekre járnak. Hát a madarak és a hüllők igazi paradicsomába csöppentem a tavaszi nyüzsgés, megújulás időszakában. Az odalátszó távoli Olimposz hegy csúcsát még hó borította, de a lapályon már költéshez készülődtek a madarak, és a gyíkok, kígyók, teknősök is élvezték a déli napsütést.
Sikerült igazán kecsegtető leshelyeket találnom, ahonnan főleg parti és gázlómadarakat tudtam fotózni. A tengerparthoz közeli sótűrő növényzetben botorkálva még veszélyes helyzetbe is kerültem: a hűvös hajnal utáni reggeli verőfényben még félig dermedten napozott egy jól fejlett homoki vipera, amelyet tényleg csak a legutolsó pillanatban vettem észre, és a már lépésre emelt lábamat rántottam vissza.
Szóval nem lett baj, a hüllő dühösen sziszegve tűnt el a gazban a tamariskabokrok alatt. Odébb, a sólepárló betonszegélyénél egy jó kétméteres haragos sikló kúszott tova, és lépten-nyomon görög teknősök kocogtak, döcögtek a fűcsomók között. Minden hasonló utam előtt elképzelek magamnak valamilyen addig még nem látott vagy általam nem fotózott fajt, amelyet azután igyekszem megtalálni, megörökíteni.
Ezúttal a székicsér képére vágytam, és ha nehezen is, meg nem kis szerencsével is, de sikerült. Az elmúlt napokban a különböző természetfotós csoportokban publikált madaras képeim mind itt készültek, nem a szokásos apaji “vadászterületemen”, ahol ugyanezeket a fajokat időnként szintén meg lehet figyelni.
Írta és fényképezte: Gyenge László