Természetvédelem
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Dr. Déri János beszámolója 2023-ból:
Tavaly a madárinfluenza miatt a daruállomány 10%-a elpusztult.
Éppen egy éve tört ki a darvak között a madárinfluenza. Tavaly talán a világon a legtöbb daru gyűlt össze Hortobágyon, közel 200 000 madár. Táplálkozni a kukorica tarlókon százas-több ezres csoportokban, és éjszakázni alacsony vízállású, leeresztett halastavakban tízezrével.
Valahol 20 ezer, valahol 60 ezer egy tóban, ahol könnyen terjed a vírus. Hortobágyon pár ezer hullott el, innen a szegedi Fehér tóhoz vonulók közül közel 20 ezer. Az egész állománynak a 10 %-a! A hullák nem kerültek összeszedésre, még februárban sem, mert nem volt gazdája. Sem az állategészségügy, sem a természetvédelem nem tudott, vagy nem akart ezzel foglalkozni.
A daruvész során érdekes módon pár nagyliliken kívül nem volt más madárfaj az áldozatok között. Még a korábbi járványok alatt leginkább érzékeny hattyúk is kimaradtak belőle, bár előtte a nyár folyamán több gólya, egerészölyv is fertőződött.
De az összes nagyüzemi házibaromfi állomány elkapta és kártalanítás mellett mindet ki kellett irtani. A tavaszi vonulással a darvak már nem hullottak, a vadludak sem, de a házi baromfiállományok igen, melyeket ismét ki kiellett irtani.
A vírus endémiássá vált, nem kell már behurcolni, itt terem. Bár idén a vadmadarakat megkímélte a betegség, most újra dühöng a házi baromfiállományok között, és nem biztos, hogy nem jelentkezik vadon élőkben újra. Néhány nyári lúdban már megjelent Hortobágyon és a környéken.
Ha találkozik valaki túl szelíd, emberi közelséget elviselő, esetleg remegő, fejét rázó, tekerő vízimadárral, akkor a tavalyi protokoll szerint nem kell hozzá nyúlni, ott kell hagyni, ahol van, és a hatósági állatorvosnak kell szólni. Ha mi tudunk róla, megoldjuk a karanténozását, a tampon minta vételét és vizsgálatra küldését. Ha valaki akár közvetlenül, akár közvetve érintkezett velük, azonnali teljes személyi fertőtlenítés, ruhacsere szükséges, és ne menjen madarak közelébe!
Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark
Nem a Mátra alján, hanem a bihari határ mentén, Pocsajon, a falu szélén lakik az öreg néne, aki két éve fogadta magához a sete-suta őzgidát, mely mindeddig boldogan élt a kertben, kutyával, tyúkokkal, kacsákkal, libákkal békességben.
Egy nem túl szép napon az eddig barátságos kutya megharapta az őz fejét, ahogy megugrott, a lába beszorult egy vaskarám alá, és a hátulsó lába lábtő ízületén nyílt ficam keletkezett. A bőr 12 cm-en felszakadt, és a csont kifordult. Az őz azon járt, mely szennyeződött, fertőződött, ha azonnal nem kap műtéti ellátást, amputálni kell. Gazdája egy nyolcvan éves öreg néni nem tudta elsősegélyben részesíteni, másnak az őzike nem hagyta magát megközelíteni.
A debreceni speciális állatmentők aznap nem tudták szállítani, altatás nélkül nem is lehet. Azonnal kocsiba ültem munkatársammal, és egy bő óra alatt odaértünk Pocsajra. Altató injekció az ólban a combjába, majd mosás, fertőtlenítés, antibiotikum, sínbe rakás, lepedőbe göngyölés és a Duster hátsó ülésén munkatársunk vigyázott rá útközben. Ha mozdult, kapott még egy kis altatót, mert mintegy fél óra a hatása, az út pedig 100 km. Hortobágyon még egy adag, mely már kockázatos volt, mert kérődzők hosszú altatás során felfúvódhatnak, de szükséges, mert azonnal meg kellett operálni.
Mosás, fertőtlenítés, antibiotikumos lemosás még egyszer, csak jobban, szalagok, ízületi tok és bőr varrása után sínezés. Egy folyosót almoztunk be neki, a redőnyös falú kórtermeket összetörte volna, ha nekiugrik. Nem ugrál, de áll, járkál, eszik, iszik, és a gazdái másnaponta látogatják. Öreg néne simogatja, becézgeti, szeretgeti, két hét múlva hazaviszi.
Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark
Természetvédelem
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Az I. és a II. rendű vádlott közel 75 köbméternyi hulladékot helyezett el Mátraháza határában.
Az I. és a II. rendű vádlottak egymástól függetlenül több köbméternyi építési törmeléket, háztartási hulladékot, míg másikuk egy kanapét is elhelyezett a Mátraháza külterületén található tájvédelmi körzetben. Az illetékes kormányhivatal által a földterület megtisztítására kötelezett vétlen tulajdonosok közel 1.600.000 forintot fizettek az évek során felhalmozódott hulladék elszállításáért.
A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2022. március 3-án a használatában lévő tehergépkocsival öt fordulóval hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül 0,5 m3 vegyes, veszélyes anyagnak nem minősülő – tégladarabokat, egy pozdorja darabot, szigetelőanyag darabokat, nagyobb vastagságú üvegdarabokat tartalmazó – építési-bontási hulladékot, valamint 7 m3 települési hulladékot helyezett el a tulajdonosok márkházi külterületi ingatlanán.
Az I. rendű vádlott által kihelyezett 0,5 m3 építési-bontási hulladék alkalmas volt a föld, a víz, illetve azok összetevői veszélyeztetésére.
A II. rendű vádlott 2021. szeptember 13. és 2021. október 14. napja között, pontosan meg nem határozható időpontban ugyancsak hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül veszélyes faanyagot tartalmazó kanapét helyezett el hulladékként ugyanott. A II. rendű vádlott által engedély nélkül elhelyezett kanapé veszélyes hulladéknak minősült.
A Márkháza külterületén található, tájvédelmi körzethez tartozó földterületen korábban egy szakadék volt található, amelyet az évek során – illegálisan – veszélyes hulladékot is tartalmazó hulladékkal töltöttek fel ismeretlenek. Az illetékes kormányhivatal a terület tulajdonosait a hulladék elszállítására kötelezte. Az összesen közel 75 köbméternyi hulladék elszállítása a tulajdonosoknak 1.600.000 forintjába került.
A Salgótarjáni Járásbíróság a 2024. október 7-én megtartott előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértése bűntette miatt az I. rendű vádlottat 180 óra közérdekű munka büntetésre, míg a II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság döntése fellebbezés hiányában a kihirdetést követően jogerőre emelkedett.
Forrás: Magyarország Bíróságai
Természetvédelem
Magyar Elnökség: közös tanácsi álláspont a szennyező mikroműanyagokkal szemben
Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei magyar elnökség alatti utolsó ülésükön Raisz Anikó államtitkár elnökletével egyhangúlag fogadták el az Európai Unió Tanácsának közös álláspontját a műanyag pellet környezetbe jutásának megelőzéséről szóló rendelettel kapcsolatban.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei magyar elnökség alatti utolsó ülésükön Raisz Anikó államtitkár elnökletével egyhangúlag fogadták el az Európai Unió Tanácsának közös álláspontját a műanyag pellet környezetbe jutásának megelőzéséről szóló rendelettel kapcsolatban. A jogalkotási folyamat egy jelentős szakaszának lezárása a magyar elnökség kézzelfogható eredményeinek sorát gyarapítja. A Tanács soron következő elnöksége a most elfogadott tárgyalási álláspont mentén folytathatja majd le az intézményközi tárgyalásokat a rendelet társjogalkotók általi végső elfogadásának érdekében. A mikroműanyagok jelentette kockázat mielőbbi kiküszöbölése különlegesen fontos, hiszen azok nem csak a természetre, de azzal együtt az emberi egészségre is veszélyt jelentenek. A miniszterek megvitatták továbbá az elhasználódott járművekről szóló rendeletjavaslatot és az EU 2040-ig kitűzött éghajlati célkitűzéséről szóló közleményt is.
Az EU környezetvédelmi miniszterei úgynevezett általános megközelítésre jutottak a műanyag pellet – a műanyagtermékek gyártásához használt ipari alapanyag – környezetbe jutásának megakadályozásáról szóló rendelet tekintetében. Az új szabályok elősegítik az ellátási lánc egészében a műanyag pellet kezelésének javítását, valamint az EU-n belüli szállítást. Mindez akár 74%-kal is csökkentheti a műanyag pellet környezetbe jutását.
A műanyag pellet környezetbe kerülése a harmadik legnagyobb forrása az összes nem szándékos mikroműanyag kibocsátásnak. Az EU-ban a maguk nemében egyedülálló szabályok segítenek a vállalatoknak a műanyagpellet-veszteség minimalizálásában, hozzájárulva a határokat nem ismerő mikroműanyag-szennyezés elleni küzdelemhez.
emelte ki Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.
A Tanács általános megközelítése megfelelő egyensúlyt teremt a műanyagpellet-veszteség minimalizálására irányuló ambiciózus és hatékony intézkedések bevezetése és a szükségtelen adminisztratív terhek elkerülése között. A szöveg emellett egyenlő versenyfeltételeket biztosít az uniós és nem uniós fuvarozók között, és kötelezettségeket vezet be a műanyag pelletet szállító tengerjáró hajókra vonatkozóan. A ma elfogadott általános megközelítés hivatalossá teszi a Tanács tárgyalási álláspontját. A rendelet végleges szövegéről várhatóan 2025. elején kezdődnek a tárgyalások az Európai Parlamenttel.
A magyar elnökség által készített dokumentum alapján a miniszterek irányadó vitát folytattak a járműtervezés körkörösségi követelményeiről és az elhasználódott járművek kezeléséről szóló rendelettervezetről. A rendelet célja, hogy fokozza a fenntarthatóságot és a körforgást az autóiparban azáltal, hogy az új járművek tervezése során meg kell könnyíteni az alkatrészeik újrahasznosítását és újrafelhasználását. Az egyeztetések igazolták, hogy technikai szinten számos témában jelentős előrelépés történt a magyar elnökség alatt, beleértve a rendelet hatályát, a gyártók és hatóságok kötelezettségeit, valamint a felülvizsgálatra vonatkozó záró rendelkezéseket és a releváns jogszabályok szükséges módosításait.
A környezetvédelmi miniszterek eszmecserét folytattak a 2024. február 6-án közzétett, az EU 2040-ig szóló éghajlati célkitűzéséről kiadott bizottsági közleményről. A közlemény az üvegházhatásúgáz-kibocsátás nettó 90%-os csökkentését javasolja 2040-re az 1990-es szinthez képest. A miniszterek megbeszélésük során az EU 2040-re kitűzött éghajlati célok irányába történő sikeres átmenet előfeltételeire összpontosítottak. A 2030-ig elfogadott keret teljes végrehajtását illetően a miniszterek egyetértettek abban, hogy az adminisztratív terhek csökkentése érdekében egyszerűsítésre van szükség.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Hangsúlyozták azt is, hogy a stabil és kiszámítható szabályozási és beruházási keret kulcsfontosságú a versenyképesség biztosításához. A dekarbonizáció és az iparpolitika összehangolása, valamint a versenyképesebb energiaárak elérése szintén elengedhetetlen e tekintetben. A társadalmilag elfogadható és igazságos átmenet érdekében a miniszterek egyetértettek a polgárok és a vállalkozások bevonásának, valamint a munkavállalók át- és továbbképzésének jelentőségével.
A magyar elnökség a Bizottsággal közösen tájékoztatta a minisztereket a közelmúlt legfontosabb nemzetközi találkozóiról és azok eredményeiről. Hivatalos munkaebéd keretében a miniszterek megbeszélést folytattak Jessica Roswall és Wopke Hoekstra biztosokkal a Bizottság 2024–2029 közötti időszakra vonatkozó prioritásairól a környezetvédelmi és klímapolitika területén.
Magyar Elnökség
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131