Keressen minket

Természetvédelem

A hosszúcsőrű cankógoda újabb előfordulása a Dél-Alföldön

Rendkívül ritka kóborló partimadárfajt figyeltek meg Pusztaszeren

Közzétéve:

A hosszúcsőrű cankógoda (Limnodromus scolopaceus) rendkívül ritka kóborló partimadárfaj Magyarországon, a 2026.július 4.-én megfigyelt egyed mindössze az 5. bizonyított előfordulása lesz a fajnak hazánkban. Ezúttal a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet Vesszős-szék nevű vizes élőhely-rekonstrukcióján került a faj első nászruhás egyede. 

Hosszúcsőrű cankógoda réti cankóval ( Fotó: Mészáros Csaba)

Hazánkban a hosszúcsőrű cankógoda rendkívül ritka kóborló, eddig mindössze 4 bizonyított előfordulása volt ismert.
2026. július 4-én hajnalban egy nászruhás példányt figyeltek meg a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben található, Vesszős-szék elnevezésű, bivalyokkal kezelt vizes élőhely-rekonstrukcióján.

A madár réti cankók és egy nagy goda társaságában táplálkozott a tó keleti oldalán. A cankógoda kifejezetten kisméretű madár, a hazánkban jól ismert sárszalonkára emlékeztet az alakja; zömök test, kissé púpos hát, nagyon hosszú, a végén kissé lefelé hajló, tompa csőr jellemzi. Nászruhában az alsótest rozsdás narancsvörös, a nyak elülső és a mell felső része sűrűn pettyezett. A nagyon erős szemöldöksáv messziről is feltűnő.

A hosszúcsőrű cankógoda elterjedése ( Forrás: BirdLife Datazone)

Táplálkozás közbeni viselkedése nagyon jellemző; csőrét gyors, fel-le mozgással, „varrógépszerűen” szurkálja az iszapba, gyakran szinte teljes hosszában a víz alá merítve.
A hosszúcsőrű cankógoda Alaszka nyugati és északi területein, illetve Észak-Kelet Szibéria tundráin elterjedt partimadárfaj. A fátlan tundrán fészkel, a tojó 4 tojását egyszerűen egy talajmélyedésbe rakja le. Kezdetben ő is részt vesz a kotlásban, azonban egy ponton a hímet magára hagyja: a kotlás befejezése és a fiókák nevelése már rá marad.

A ritka észak- amerikai kóborló fajok úgy kerülnek Európába, hogy erős szelek, sokszor hurrikánok „dobják át” őket a kontinensre, ahol a különböző frontok- mint például a június végén tapasztalt kánikulát enyhítő, nyugatról érkező hidegfrontok sodorják őket a Kárpát-medencébe.
Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy a cankógodáknak egy másik faja is előfordul Európában, a rövidcsőrű cankógoda (Limnodromus griseus), amely azonban Európában az egyik legritkábban előforduló partimadár faj, ráadásul nagyon nehéz is elkülöníteni   hosszúcsőrű rokonától, mivel a legtöbb madár nyugalmi tollruhában kerül elő. A két fajt 1950-ig egy fajnak tekintették, a határozásukra a legjobb bélyeg a hang, mivel a csőrhossz, az alak esetében nagyok lehetnek az átfedések. A nászruhás madarak szerencsére könnyebben határozhatóak.
Európában 20-30 hiteles adata van mindössze, nagyon sok régi adatát visszavonták Angliában is; ott mindössze 4 elfogadott adata maradt.

A pusztaszeri madarat még aznap, illetve másnap is több megfigyelő visszatalálta. Miután az MME Nomenclator Bizottsága a megfigyelést hitelesíti, ez lesz a hosszúcsőrű cankógoda 5. hazai előfordulása.

Forrás: Mészáros Csaba – Tokody Béla – MME

Természetvédelem

Éjfél utáni izzó alakzatok a kameraképen– hamvas rétihéják keresése hőkamerás drónnal

Hőkamerás drónnal ellenőrizték a hamvas rétihéják fészkeit Kunpeszér határában.

Published

on

A Predátor című akciófilm jeleneteit idézte fel a hőkamera képe június 7-én, az egyik Kunpeszér-környéki védett lápréti élőhelyen. A hőképet ezúttal kollégáink használták még pirkadat előtt, hogy kvadrokopter segítségével „predátorokat” keressenek a sűrű, magassásos, magaskórós növényzetben. 

A fokozottan védett hamvas rétihéja ugyanis ilyen növényzetben, a talajszinten építi fészkét. A költési időben számukra végzetes kaszálás mellett a területek legeltetése is kedvezőtlen számukra: a rövidre rágott növényzetben a szőrmés ragadozók sokkal könnyebben rájuk találhatnak.

Nappal visszaellenőrzött, tojásokat melengető, rejtő színezetű tojó hamvas rétihéja (fotó: Kazi Róbert)

Csoportos fészkelés

A hamvas rétihéják meglepően közel, akár 20 méterre is építhetik a fészkeiket egymástól. Ezen a védett területen több csoportos költőhelyet ismertünk meg az elmúlt években. A koncentrálódó párokra kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen kisebb területen egyetlen intézkedéssel egyszerre több egyed védelméhez is hozzájárulhatunk.

Az idei évben gabonában és természetes növényzetben is észleltünk ilyen csoportos fészkeléseket. A fészkek pontos helyének azonosítására azért volt szükség, mert a napokon belül kezdődő legeltetés a megfigyeléseink alapján érintette volna a fészkeket.

A fészken ülő tojó éjjeli hőképe (felvétel: Kazi Róbert)

Miért éjszaka repült a kvadrokopter?

Mivel a legeltetést nem szerettük volna indokolatlanul korlátozni, a lehető legpontosabb helymegjelölésre volt szükség. Nappal már több próbálkozás történt kvadrokopterekkel, de a növényzet változatos színezete, magassága és formája szinte lehetetlenné tette a fészkek megtalálását. A hőképes éjszakai repülés viszont rendkívül hatékonynak bizonyult.

A korai ébredést ellensúlyozta az eredmény: a négy ismert párból három fészkét sikerült azonosítani, így a legelésből kizárt területet is pontosan meg tudtuk határozni.

Biztonságosabb a madarakra nézve

A hőkamerás eszköz hatékonyságát jól mutatja, hogy távolról is jó felvételeket tud készíteni, miközben a kotló madarakat egyáltalán nem riasztotta meg. Később, már napfénynél egy néhány másodperces visszaellenőrzést végeztünk, melynek zavaró hatása minimális volt.

Ez a biztonsági szempont azért is fontos, mert a fészekről vagy annak közeléből felrepülő rétihéják esetenként rátámadnak a drónra, ami sérülésveszélyt jelenthet számukra

A sötétben derengő kijelzőfények különös hangulatot adnak az éjszakai órában (fotó: Turny Zoltán)

Köszönjük a hőkamerás drón biztosítását a Syba Napvédelem Kft-nek, valamint Kazi Róbertnek a szakmai segítséget! 

A fészkek felderítése a Grassland-HU LIFE integrált projekt  keretében valósult meg.

Írta: Turny Zoltán – KNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Villásfarkú ragadozó a Maros felett: a barna kánya

Időnként barna kányák bukkannak fel a Körös–Maros Nemzeti Parkban

Published

on

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén nem költenek ugyan barna kányák, de időnként sikerül megpillantanunk egy-egy, a folyó felett suhanó példányt.

Ha ragadozómadár-sziluettet pillantunk meg az égbolton, sok esetben csupán az élőhelyi adottságokból már szinte egyértelműen megállapíthatjuk, milyen fajról van szó. Ha például valamelyik folyóvizünk felett közepes méretű, karcsú, enyhén villásfarkú ragadozót pillantunk meg, akkor az nagy valószínűséggel barna kánya lesz.

Fotó: Balla Tihamér

Ahogy a pusztai élőhelyekhez hozzátartozik a parlagi sas, a nádasokhoz a barna rétihéja, úgy a folyók tipikus, de ritka ragadozója a barna kánya. A Maros mentén húzódó ártéri ligeterdők, szántókkal tarkított kaszálórétek alkalmas fészkelő- és táplálkozóhelyet is kínálnak a faj számára. Mindezek ellenére hosszú évek óta nincs ismert fészkelése a hazai szakaszon, még a tiszai torkolathoz közelebb eső részeken sem, holott a Tisza mentén rendszeresen költ. Bár fészke nem került elő, azért rendszeresen fel-felbukkan a Maroson is, és mindig megkapó látványt nyújt ez a karakteres, folyókhoz kötődő ragadozó madár.

Megjelenésének legfeltűnőbb eleme az enyhén villás farka, mely a hazai ragadozók közül csak még ritkább rokonára, a vörös kányára jellemző. Világos barnásszürkés feje, barna teste, hosszú, karcsú szárnyai vannak. Táplálékának döntő részét dögök teszik ki. Előszeretettel portyázik hosszában a folyó felett, a felszínen úszó, elpusztult halakat lesve. Nyáron, amikor nagyobb számban jönnek a felszínre elpusztult kagylók, akkor azokat is szívesen fogyasztja. Igazán látványos jelenet, ahogyan csaknem vízszintesen, a vízfelszínnel párhuzamosan repülve kapja ki a vízből a sokszor nagyméretű kagylókat. A kaszálások megindulásával az ártéri rétek felett is láthatunk kányákat, az oda gyülekező, sok más ragadozó között.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

MME: Részt vettünk a 8. Európai Konzervációbiológiai Kongresszuson

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei a LIFE SakerRoads projektet mutatták be Hollandiában.

Published

on

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a LIFE SakerRoads projektet és természetvédelmi tapasztalatait mutatta be az European Congress of Conservation Biology (ECCB) konferencián Leidenben, Hollandiában, július 7-én. Az ECCB a több, mint 5000 tagot számláló nemzetközi konzervációbiológiai társaság, a Society for Conservation Biology európai regionális szekciójának csúcsrendezvénye, idén közel 850 résztvevőt vonzott 25 országból, lehetőséget teremtve a természetvédelem aktuális kihívásainak és kutatási eredményeinek megosztására.

Fotó: MME

A konferencia előadásai és szekciói a természetvédelmi kutatások rendkívül széles területét ölelték fel, a fajmegőrzéstől és ökológiai kutatásoktól kezdve az élőhelyvédelemig és a gyakorlati természetvédelmi megoldásokig. A szekciók között szerepeltek többek között a kisemlősök védelme, a munkakutyák természetvédelmi alkalmazása, valamint a zöldenergia-átmenet és a természetvédelem közötti konfliktusok. A LIFE SakerRoads előadása a „Solutions from recent conservation projects” szekcióban került bemutatásra, ahol a legújabb természetvédelmi kezdeményezések tapasztalatai és eredményei kerültek a fókuszba.

Az előadást követően számos érdeklődő kérdés érkezett a tevékenységeinkkel kapcsolatban. A résztvevők kiemelték a projektünk komplexitását, a megvalósuló természetvédelmi intézkedések sokrétűségét, valamint azt, hogy rövid idő alatt is pozitív eredményeket értünk el. Ezek közé tartozik, hogy újra megjelentek a fán költő párok olyan egykori revírekben is, ahol már több évtizede nem regisztráltak kerecsensólyom-költést.

A konferencia teljes absztraktkötete itt érhető el.

Forrás: MME

Tovább olvasom