Vadászat
Igaz a hír: nettó 400 ezer egy hivatásos vadásznak
Hajdú-Bihar megyében, Debrecentől mintegy 30 kilométerre délre, az észak-alföldi régióban gazdálkodik Konyáron, a Kék-Kálló Vadásztársaság, körülbelül 3800 hektáron. Kulcsár Balázst, a társaság elnökét kérdeztük, mert a közösségi médiában nemrégiben megjelent: nettó 400 ezer forintot kínálnak korlátlan üzemanyagfelhasználás és szolgálati gépjármű használata mellett hivatásos vadász munkakört.

Hajdú-Bihar megyében, Konyáron, hivatásos vadász munkakör betöltésére szakembert keresnek nettó 400 ezer forintért. (Kép: Kulcsár Balázs – AJN)
A társaság elnöke, a cégük portfóliójáról és a vadgazdálkodási feladatairól részletesen tájékoztatta az Agro Jagert.
2017-ben új társaságot alapítottunk itt Konyáron – vágott bele Kulcsár Balázs elnök. Gyerekkorom óta vadászok és az életem szerves része a vadgazdálkodás. A Hencidai Vadgazdaságban voltam gyakorlaton, ahol nagyon sokat láttam és tanultam idősebb vadászoktól. Több, mint 10 éven át hivatásos vadászként dolgoztam. A területünkön Konyáron, intenzív apróvadgazdálkodást végzünk. Éves szinten a mezeinyúl-hasznosításunk körülbelül 1000 darab, amelyet az évjárati hatás jelentősen befolyásol. Terveinkben szerepel az is, hogy a közel jövőben éves szinten 1500 mezei nyulat szeretnénk hasznosítani.
Vad fácánkakasból éves szinten megközelítőleg 500 esik, őzből 120 kerül a terítékre. Éppen ezért mindent megteszünk, hogy a szőrmés-, és tollaskártevők számát lecsökkentsük – folytatta az elnök.
Az első évben közel 200 vörös rókával, 98 borzzal, 360 szarkával, és 500 dolmányos varjúval sikerült csökkenteni a helyi szőrmés-, és tollaskártevők állományait.

Nagy hangsúlyt fektetnek a lőfegyveres gyérítésre és a csapdázásra is. A területen minden kotorékot felszámoltak, az aranysakál is csak váltóvadként jelenik meg a területen. Azért, hogy naprakészek legyenek, folyamatosan képzik a hivatásos vadászokat is. Több helyre látogattak el belföldön és külföldön egyaránt. A tanulmányi utaik során a legmodernebb apróvadgazdálkodókat keresték fel.
Becsületes és kitartó hivatásos vadászt találni, nagyon nehéz – meséli. Aki ügyes, eredményeket tudott eddig felmutatni, az vélhetően az adott vadászati közösség tagja és családjával együtt – biztos megélhetése miatt – nem akarja hátrahagyni stabil egzisztenciáját. Egy bizonyos életkor után pedig, nehezen költöznek el az emberek máshova, más megyébe. Ám sokszor a megyén belüli költözés sem egyszerű feladat. Mivel a társaságukban egy kész, felépített rendszert kell üzemeltetni, így erre keresnek egy jó szakembert.
A fiatal pályakezdők gyakorlati tudása, valamint kitartása egyáltalán nem garantált, hiszen az iskola után a mindennapos kihívásokat meg kell oldani, sokszor egyedül. Az apróvadgazdálkodás csak intenzív ragadozógyérítés mellett tartható fenn. Két lehetősége van egy vadgazdának, régi mondás ez – vallja Kulcsár Balázs. Az egyik, hogy apróvadat nevelünk, a másik, hogy prémet termelünk. Belátható, hogy a kettő egymással nem összeegyeztethető fogalom.

Integrált szemlélet Konyáron. (Kép: Kulcsár Balázs – AJN)
A felhívás valós, nem kacsa, nem is kitaláció: nettó 400 000 forintot ígérnek Konyáron. A vadgazdálkodás egy élethosszig tartó hivatás és, ha valaki abban ügyes, meg kell fizetni. Az erkölcsi megbecsülés mellett az anyagi megbecsülés mindenki számára a legfontosabb, de ez a kettős kéz a kézben jár.

Kép: Kulcsár Balázs – AJN
Meghatározott feladatok, pontos munkaköri leírások várják az új pozícióra jelentkező hivatásos vadászt. Konyáron egy professzionális, valódi, intenzív vadgazdálkodást alakítottak ki, amelyben a tulajdonosok elvárásait kell teljesíteni. Ezek a legtöbb esetben az átlag vadgazdálkodási egységektől eltérnek, de az elvárásokat egy magasabb bérkategória követi.
Alapvetően olyan szakembert keresnek, aki kifogástalanul és önállóan el tudja látni a napi, heti feladatait. Ahogy az ország összes társasága, úgy a konyári is, a vadászati turizmusra épít. Látható, hogy a növénytermesztés és a takarmányárak drágulása miatt, egyre több társaság kerül nehéz anyagi helyzetbe és az orosz-ukrán háború miatt prognosztizálható az is, hogy a gabonafélék és olajosnövények világpiaci ára tovább emelkedik, amelyet a magyar árak is követni fognak.
A vadkárt azonban meg kell fizetni. A gazdasági stabilitás csak a fokozott és intenzív ellenőrzésekkel, a szinte állandó vadőri jelenléttel garantálható. A tavaszi vadkár, a hideg, a száraz elhúzódó hetek miatt fokozottabb lehet. Konyáron, most olyan szakembert szeretnénk foglalkoztatni, aki a vadgazdálkodás ismereteit és a tudását a konyári követelményekhez illesztve, aktívan bekapcsolódik az ágazat munkafolyamataiba, összehangolva napi munkáját a növénytermesztésben dolgozó munkatársakkal is – zárta beszámolóját Kulcsár Balázs, a Kék-Kálló Vadásztársaság elnöke.
Kulcsár Balázs, a Kék-Kálló Vadásztársaság elnökének elérhetősége: 06 30 319 50 47
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Vadászat
Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba
Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg
Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.
A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.
Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.
Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.
A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.
A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.
Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.
A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.
Forrás: Frank Péter – Izraelinfo
Vadászat
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.
A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.
Eredmények
Férfi egyéni
- Siffer Géza – 47 találat
- Hüll László – 45 találat
- Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)
Női egyéni
- Hettyei Emőke – 45 találat
- Hettyei Anita – 39 találat
- Hettyei Bianka – 29 találat
Csapatverseny
- Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
- Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
- Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat
Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat
Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.
A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.
Fotó: Szegedi László
Forrás: -PS- OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK
20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.
Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!
Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK
























































