Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Mediterrán ország leszünk
A Zalai Hírlap 2005. január 23-ai számában olvastam Láng István akadémikussal készült riportot. Két év múlva nem úsznak nyáron jégtáblák a Dunán, de az biztos, hogy Magyarország mediterrán ország lesz.
Láng István akadémikus mégis optimista, bízik az emberekben, akik a politikusokkal szemben nemcsak két-három választási ciklusban gondolkodnak, hanem gyerekeikre és unokákra is gondolnak.
Az interjút olvasva a vízügyi, vízgazdálkodási, az általános felmelegedést és a környezetünk változását boncolgató tudományos megközelítéseket értelmezve bennem, mint vadászban és aktív természetvédőben, a következő kételyek fogalmazódtak meg. Olvasva professzor úr szavait, új megvilágításba kerülnek bizonyos dolgok. Többek között az is elhangzik és bennem mély és riasztó nyomot hagy, hogy az Alföld elsivatagosodása megállíthatatlanul be fog következni, ha nem lépünk időben.
Az elkövetkező években gyermekeink és unokáink szeme láttára fog az Alföld sivataggá válni, óriási esőzések, hihetetlen aszályok váltogatják majd egymást. Persze mint mondja nem kell feltétlenül tornádókra és özönvízszerű árvizekre számítani, de hogy a mai lépték sokszorosára kell felkészülni, az szinte biztos. Nekünk embereknek fel kell készülnünk ezekre a kihívásokra, kontinentális méretű és nagyságú összefogásra van szükség, hogy képesek legyünk kompenzálni ezeket a változásokat.
A mértéktelen édesvízhasználat következményei már most is jól látszanak, kiszáradnak tavaink, elapadnak a kútjaink és egyre kevesebb az egyre mélyebbről felszínre hozott víz, amely rendelkezésünkre áll. A rossz felszíni vízgazdálkodás miatt fékezhetetlenül zúdul az éltető édesvíz a sós tengerbe. Meg lehetne menteni az Alföldet is a Duna és a Tisza között létesített csatornával, amely megépítése esetén jelentősen javulást, pozitív előjelű változást hozna a halálra ítélt Alföldnek.
Azt is olvasom, hogy ez sok pénz, megvalósulása nem valószínű. Lehetne extenzív gazdálkodással is segíteni a problémán, a gyepes-legelős állattartás egyfajta megoldást jelentene, ehhez viszont a gazdák szemléletének változására lenne szükség! Én azt hiszem, ez sem egyszerűbb feladat, mint az előző megoldás kivitelezése! Ma Magyarországon nincs olyan erő, amely az emberi mentalitáson gyorsan és hatékonyan változtatni tudna. Hacsak nem egy óriási, bennünket itt a Kárpátok ölelésben érő katasztrófa okozna! De Isten mentsen ettől!
Ha a mértéktelen, a környezet semmibevétele mellett továbbra is jelentős széndioxid-kibocsátást követünk el, annak az árát meg kell fizetnünk. A tarvágásokkal felgyorsítjuk a természetes csapadék leáramlását, a folyók pedig a tengerekbe szállítják édes terhüket! Professzor úr utal arra is, milyen sors várhat a Balatonra, a tavainkra. Kiszáradás, beszűkülés, csökkenő vízi élettér. És nekem, mint aktív természetvédőnek, aktív vadásznak ezek után milyen gondolataim és kétségeim támadnak?
Hát olyanok, hogy mi lesz itt a természet sajátos környezetében élő vaddal? Mennyi védelem, preventív gondoskodás és regionális élőhelyfejlesztés történik majd az ő érdekükben. Nem tudom, hogy van-e erre vonatkozó tudományos igényű terv, van-e arra irányuló törekvés, hogy olyan megoldásokat dolgozzanak ki szakembereink, amelyek képesek ezeknek a problémáknak a kezelésére. Ahol nem lesz víz, ott vad sem lesz, ez eléggé nyilvánvaló.
Az aszályos évek olyan elvándorlásra kényszeríthetik a vadállományt, amelyre most még csak gondolni sem merünk. Ahol jelenleg nincs megoldva a természetes csapadék tárolásra alkalmas víztározó rendszer, ott azok megvalósítása felől tüstént gondoskodni kell. Szabályozott keretek között szükségessé válhat kisebb-nagyobb vízlelőhelyek kialakítása és azok üzemeltetése. Nekünk embereknek kell ezekről gondoskodni, mert a vad életösztönének parancsára maga keres vízlelőhelyet! Nemzeti érdek és nemzeti összefogás kell, hogy jellemezze természetvédelmünket, az állatvilág megóvását. Első számú és senkire át nem ruházható kötelessége pedig e feladat megoldása a vadgazdálkodónak.
Aki a fenti sorokban felvázolt jövőben vadgazdálkodni akar, annak jóelőre fel kell kötni azt a bizonyos férfi fehérneműt! Félek attól is, hogy a most következő két évben ezt a kérdést nem fogják előtérbe helyezni, így ez a két év, valamint a következő hosszú távú vadászati ciklus első zökkenőkkel teli egy-két éve alatt olyan deformációt fog szenvedni a vadállomány, amelyet már nem leszünk képesek kompenzálni.
Az ember felelőssége nem átruházható! Nincs kire átruháznunk! A magunk és a velünk élő természet védelme, ápolása nem odázható el.
SZABÓ ÁRPÁD
Nimród Tudósítói Hálózat
Kapcsolódó anyagok: https://index.hu/tech/tudomany/vahava0909/ https://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=9539
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség
You must be logged in to post a comment Login