Vadászat
A korondi bikák
Szeptember 23-án a meghitt családi környezetben elfogyasztott vasárnapi ebéd után indultunk útnak Székelyföld, pontosabban Korond felé Pintye Józsi barátommal, aki vadászatom szervezője illetve lelkes segítője is volt egy személyben.
Vadásztunk már együtt Erdélyben őzbakra, meghívására részt vehettem több medvés, farkasos, hiúzos vaddisznóhajtáson és most lehetőséget kaptam, hogy belekóstoljak a bőgő kárpáti bika vadászatába is. Szakavatott vezetőnk Illyés Károly, a terület vadőre volt
Hosszú és fárasztó út várt ránk, amit mondhatni már megszoktunk. A vadászat és a terület vadőrével történt telefonos beszélgetés után, miszerint bőgnek a bikák a Firtoson, a Medve-liknál és Atyha alatt, a Lopágyon, minden fáradságunk elillant. Csak egy dologra tudtunk gondolni, és már szinte éreztük is az orrunkban az émelyítő brunftszagot, ami az erdők koronás királyának felejthetetlen és semmi mással össze nem téveszthető jellegzetes illata.
Este kilenc óra körül érkeztünk meg Tibódba, amely Székelyudvarhely mellett fekvő kicsinyke település. A Bálint-fogadóban. ahová vadásztanyánkat berendeztük, már vártak bennünket jófajta szilvapálinkával, és a konyha felől is igen finom illatok csapták meg az orrunkat.
Másnap reggel fél ötkor volt megbeszélve a találkozó Karcsival, a terület vadőrével az Atyhai eltérőnél. Ezen a reggelen sajnos nem jártunk sikerrel, láttunk bikákat de jó, lőnivaló öregurat nem hozott elébünk istenasszonyunk. Csupa fiatal, kisebb trófeasúllyal rendelkező bikák harsogtak előttünk. Mély, hurutos hangon, amelyet mi is vártunk, sajnos nem hallottunk bőgni egyetlen bikát sem.
Vadőrünk elmondása alapján pedig itt kell lennie, hisz látta többször is a teheneivel, csak hát éppen most szerencse nem adódik hozzá. Igen élénken válaszolgattak a bőgőkürtre, csodálatos hajnali illetve reggeli bőgésben volt részünk.
Délután úgy döntöttünk, hogy egy másik területrésszel próbálkozunk, amely valamelyest magasabban fekszik mint az előző terület. Ez az a bizonyos Medve-lik nevezetű hely, amely a tengerszint felett mintegy 1000 m magasságban helyezkedik el, reggelente már hóharmat borította a tájat, és a patak szélén is megcserjedt a víz. Ettől ideálisabb idő nem kell a bőgő bikának.
Nem is csalódtunk. Feljutva az egyik kimagasló pontra szemügyre vettük keresőtávcsöveinkkel az alattunk elterülő gyönyörű erdőket és mezőket. Két bika már hevesen bőgött, vadőr barátunk bemutatkozására még kettő bekapcsolódott a szemközti vágásból. Na, ez már igen!
Soká nem kellett várnunk, a tőlünk jobbra elterülő tisztás szélén, úgy 250–300 méterre, megjelent négy tehén és a nyomukban egy öreg dalia. Utóbbi nagyon zokon vette az idegen betolakodót, és minél hamarabb dűlőre akarta vinni kettejük dolgát. Józsi barátom figyelmeztetett, hogy készülődjek, mert mindjárt a nyakunkba ugrik, olyan lendülettel indult meg felénk.
A szelünk jó volt, takarásban voltunk, nem érezhetett illetve láthatott meg bennünket. Már vagy 130–150 méterre lehetett.
– Ha megáll blattba, és amikor legjobban bőg, akkor lőjed! – hangzott el az instrukció.
Így is cselekedtem, és amikor útjára engedtem a 8×64S kaliberű öreg Mauserom 12,7 g-os TIG lövedékét, éreztem, a golyóm jó helyre megyen.
A bika jól jelezte a találatot, majd mintegy nyolcvan méteres halálvágta után elesett. Igazán most kezdett hatalmába keríteni az egészséges vadászláz, hisz pillanatok alatt zajlott le minden, az idegességre nem maradt idő.
Hej, az a kétszáz méter, amíg odaértünk a már kimúlt bikához! Az egy örökkévalóságnak tűnt. Gyönyörű, páratlan tizennégyes trófeával ajándékozott meg a fennvaló és Diana istenasszonyunk. Vadásztatóim szerint kilenc és tíz kilogramm közötti az agancs súlya, amire a későbbi hivatalos trófeabírálat rácáfolt, ugyanis 10,6 kg-ot mutatott a hivatalos mérleg!
Jégágát sajnos lespórolta az egyik oldalon, ami a kárpáti főleg a Görgényi- illetve a Kelemen-havasokbeli bikák sajátossága. Cserébe viszont ötös koronával örvendeztetett meg azon a száron. Kora, a fogai alapján, 15–17 év, az egyik gyöngyfoga már hiányzott.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek azt az áldozatos munkát, amivel hozzájárultak vadászatom sikeréhez.
Nem véletlen a címbeli többes szám, ugyanis esett még egy bika, amelyet egy kedves barátunk ejtett el másnap reggel. Ugyanezen vadásztársaságnál, csak másik területrészen. Vadászata úgy zajlott le, hogy bőgve becserkelték, majd szemből, mintegy nyolcvan méterről nyakon lőtte 7×64-es Mauserével Makra Tibor.
Azért volt szükséges a kockázatos lövés, mert az egyik tehén már megneszelte őket. Korban és trófeasúlyban alatta marad az előző reggeli öreg bikának, de mindenképpen egy felejthetetlen vadászélménnyel és egy szép kárpáti szarvastrófeával térhetett haza magyar honba fiatal barátunk.
A nagy, páratlan 14-es bika
Makra Tibor szép 12-est lőtt
Vadászat
Elesett a Bélus-völgyi király
Oravecz Attila és kedves vendége, szarvasbőgésben egy ismeretlen, de annál inkább kívánatos és minden vonatkozásban elejthető szarvasbikával találkozik, amelyre lövést tesznek, de birtokba csak másnap tudják venni. Segítségükre az ismert utánkereső, Ruszinkovics Dániel érkezik, aki Maja nevű vérebbel indul meg a nyomon…
A Bélusvölgye Vadásztársaság területén járunk, amely 7800 hektáron gazdálkodik. Nyúlványerdők, telepített erdők csíkjai vezetnek a nagy erdőtömb közepéből, amelyet mezőgazdasági területek öveznek, miközben elhagyott régi szőlők, gyümölcsösök kedveskednek a vadnak, mert erről a vidékről eltűntek már a régi öregek. Talán értük is bőgnek ilyenkor odabent a szarvasok, egy-egy rom mellett, az öreg körtefák alatt. Mesebeli táj, ahol ma királyok laknak s akiktől így, szeptemberben hangos a táj..
Oravecz Attila, a társaság hivatásos vadásza hallgatja az estéket, a hajnalokat. Meg-megáll és lesi, figyeli az erdőt: merre járnak a szarvasok, merre mozog a vad, hogy fordul, hogy jár a szél? Kikaszált, sárgára égett gyepek várják az esőt, nemcsak itt, hanem feljebb, a szomszédban is, a vármegyében és jóformán mindenütt. Szinte perzsel a nap, perzsel a levegő, de éjjel már szólnak a bikák, a legnagyobbak. Itt vannak, visszatértek..
A Téglás erdőnél aprócska, mozdítható les áll. Előtte jól levágott, az erdő aljáig zúzott résszel. Ahogy kell – gondolta magában s félszemmel a naptárt leste, mert szeptember első napjára már 12 bika is beállt, felvette a helyét és akinek jó füle van, hallhatja, más és más egy-egy strófa.
A sűrűben a gyümölcsösök, a sarjas erdők és a gondosan karbantartott itatók, dagonyák megtartják a vadat és a felsült rétre még a tehenek nem hozzák ki a tarvadat. Így nehéz megfigyelni a bikákat is. Még úgy is, hogy vaddisznóra jóformán nem vadásznak és a szarvasé volt az erdő egész nyáron.
Meglepetés nem érte, hiszen tudták ezt és a vadászatok során helyben, rögtön kell bírálni – nincs mese. Van úgy, hogy eltelik 2-3 nap is, anélkül, hogy megszólalna a puska, miközben a vendéggel annyi bikát látnak, hogy mire odakerül a sor, a lövés előtt lámpaláz már messze a múlté. Különleges hely ez s a nap, nap utáni cserkelések alatt örök barátságok születnek.
Végre befordult az autó. Oravecz Attila várta már a vendéget, de most másként, hiszen régi barátja érkezik, akivel sok napot, ha úgy vesszük, az évek során, hónapot töltöttek kint. Ő az az ember, aki látott egy-két bikát s olyan kérdésekre nem is kell válaszolnia odakint, hogy akkor miért nem lőttek? Ilyen nincs és ha vendég is, ha kísér is, jóbaráttal vadászni teljesen más érzés s ahogy ő megbízik benne, az fordítva is igaz. A vendég nem lő nagyobb bikát véletlenül, de véletlenül sem esik nagyobb, mint amilyet szeretnének…és nincs tovább. Vadászni indulnak.Egyáltalán nem akartak nagy bikát lőni és a Téglás lesen hallgatták az esti koncertet. Olyan sűrű ott az erdő, hogy cserkelni lehetetlenség, amikor a takarásból kilépett a gímbika. Persze hang alapján beazonosította, de Oravecz Attila nem látta. Vadkamerákkal próbálták „megcsípni”, de rendre kikerülte és – mint a derült égből a villámcsapás, – ott állt előttünk.
A Bélusvölgye Vadásztársaság éves szinten 45 gímszarvasbikát ejt el. A terület adottságai kiválóak, a társaság több tagja átlagon felül támogatja az egyesületet, de ahogy tartják Attiláról – nem ismer lehetetlent. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, abból nem lehet kiverni és biztosak lehetünk benne, hogy megcsinálja – mondta lapunknak Ruszinkovics Dániel – aki azt is hozzátette, hogy ennek ellenére felismeri, hogy mikor kell segítséget kérni. Így kerültem én is ide – mesélte lapuknak Ruszinkovics Dániel vérebes utánkereső. De ne rohanjunk ennyire előre!
A bika kint állt és úgy 11-12 évesre becsültem a korát – meséli tovább Oravecz Attila. Az egy napos lehűlés, az eső előtt jól jött és amikor a teheneit követve feltűnt, megdermedt a levegő a lesen. Óvatos volt, mert a sűrű szélén megállt, de nekünk ennyi éppen elég volt, hogy lebíráljuk. Ám ahelyett, hogy kilépett volna, éppen csak benézett a rétre és „uzsgyé” vissza. Sarkon fordult és eltűnt.
Ezen a nyáron kedveztünk a vadnak. A sűrű legeldugodtabb részein etettünk, hogy zavartalanul pihenhessen, táplálkozhasson a vad. Idén cukorrépát kaptak, de ímmel-ámmal nyúltak csak hozzá, miközben már gyűjtöttük a szénát s volt már olyan etető, ahova tettünk be idei lucernaszénát is.
A szarvasbikánk azután csak nem bírta tovább és a tehenei után fordult, s ahogy illik, ahogy egy király érkezik, lépésben egyenesen középre ment és belebőgött az estébe. Nem volt tőlünk 80-90 méterre.
Széles fejű, nagyon jól ült az agancstő és a rendkívül erős nyak, erős markúppal az sugallta, hogy lehet, hogy nem lesz több lehetőségünk, ezt a pillanatot meg kell ragadni. Tolna vármegyei barátommal mind a ketten abban maradtunk, hogy ez itt is és náluk is, olyan gímbika, amely minden bírálaton megállja a helyét.
A .300WIN puskája eldördült. Rettentően jól jelzett a bika, de egy irdatlan sűrűbe váltott be. Amint lehetett körbeszimatoltunk, de sem én, sem pedig a vendégem gyakorlatilag semmilyen támpontot nem talált. Elugrást, persze azt megtaláltuk, de semmi más jelet nem.
Igen nehéz pillanatokat élt meg a két vadász a Bélusvölgye Vadásztársaság Téglás lesén, majd a rálövés helyén vizsgálódva. Mind a két vadász úgy jött le a lesről, hogy birtokba tudják venni a gímbikát, de ehelyett tanakodva álltak: bemenjenek és kockáztassák, hogy elugrik, vagy várjanak reggelig és segítséggel nyomába eredjenek, tartva attól, hogy éjjel kikezdi a vadat a farkas vagy más kisebb dúvad.
Nem szerették volna kint hagyni, de kénytelenek voltak. Ezt diktálta a regula és a sötéttel bevonultak a vadászházba, miközben Oravecz Attila jóbarátját, az ismert vérebes utánkeresőt, Ruszinkovics Dánielt hívta.
Nagyon sokat gondolkoztunk. Biztos, hogy meg kell legyen a sűrűben és az este többször is átbeszéltük, hogy ki mit látott. Egymást biztatva sem lett jobb kedvünk, pedig a lelkünk mélyén mind a ketten tudtuk, hogy nem azért mondjuk, hogy nyugtassuk a másikat, hanem azért, mert az a gímbika ott vár bennünket!
Mindenki tudta, hogy nem akarta sem a kísérő, sem a vendég, hogy felkeljen a sebágyból.
Ruszinkovics Dániel Maja kutyáját vezetékre véve, puskájával a vállán benézett a sűrűbe. Senki nem szólt, hiszen a vérebvezető majd dönt és Dani fiatal kora ellenére jól tudja, mit kell ilyenkor tenni. A bika kettőt jobbra ugrott és arra próbáltam a Danit indítani – mesélte Oravecz Attila, de Maja elindult jobbra és azonnal elfordult balra. Csak összenéztünk, mert ő is és én is tudtam, hogy a kutyának mindig igaza van. Ott álltunk és elindultunk tehát balra.
Nehezen is haladtunk előre, de nem sokkal indulás után Dani már szólt is. Megállt, hátrafordult kissé, hogy a kutya dermedthez vezetéssel már jelzi a vadat.
Mit is mondhatnék, mit is mondhatna az, aki ott volt? Nagyon boldog voltam, örültem neki, hogy megtaláltuk a bikát, hiszen egy rálövés után, mikor elugrik a vad, senki sem tudhatja, hogy 100 méteres, 500 méteres vagy sok kilométeres utánkeresésre indulunk.
Hozzá kell tenni, hogy óriási erőfeszítésbe került, hogy a váltókon, cikk-cakkban ki tudjuk hozni a bikát és jól esett, Dani előtt is, hogy a vendégem mindenütt segített. Mi több, társa, aki másik irányba indult bikavadászatra, is kijött velünk, mert kellett, nagyon kellett a segítség, mire kiértünk egy olyan helyre, ahová be tudtunk menni kocsival. Mondhatom, hogy társasága is büszke lehetett rá, mert elnökhöz méltó viselkedéssel ott volt közöttünk. Ha valami nekünk vadászat, akkor azt hiszem, ez a gímbika elejtése valóban vadászat volt. Ha az éjszaka nem is úgy telt, ahogy szerettünk volna, mégis minden kárpótolt bennünket, hiszen a bikánk ott feküdt bent. Úgy búcsúzott tőle a sötétségbe burkolódzó őszi erdő, ahogyan egy királyhoz illő, mert egész éjjel a szarvasbőgéstől volt hangos a Bélus-völgye…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Oravecz Attila
Vadászat
Október 5-től indul a rókavakcinázás az ország keleti és déli vármegyéiben
Folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása
Az idei év őszén is folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása, valamint ezzel párhuzamosan az ebzárlat és a legeltetési tilalom bevezetése sem marad el az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2024. október 5-től veszi kezdetét Magyarország déli és keleti vármegyéiben.
Az immunizálás során kisrepülőgépek segítségével juttatják ki a mintegy 670.000 vakcinatartalmú csalétket az érintett több mint 27.000 km2-nyi területre. A művelet ezúttal sem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. A rókavakcinázás október 5-től kezdődik az ország déli és keleti vármegyéiben, amelyhez kapcsolódóan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben. Az egyes területekre vonatkozó időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat értesíti a lakosságot.
A külterületeken plakátokkal figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, továbbá az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih honlapján is megtalálható.
A Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a vakcinázás eredményességét. Az előző évek adatai azt mutatják, hogy az immunizálásban érintett területeken a rókák több, mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.
Forrás: NÉBIH
Vadászat
Családi napot szervezett a Somogyi Vadászhölgyek Klubja
Szeptember 7-én a Somogyi Vadászhölgyek Klubja családi napot szervezett a Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpontban. Pár órára maroknyi csapatunktól volt hangos a környék. A gyerekek és felnőttek örömére egyaránt volt kutyás bemutató, Pomázi Ágoston izgalmas előadását és a vizsla munkáját érdeklődő figyelem kísérte – közölte az Országos Magya Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezete Facebook oldalán.
Pomázi Ágoston a magyarországi vadászkutya munkavizsgák egyik kidolgozója, hazai és nemzetközi szinten is elismert szaktekintély mutatja be a gyerekeknek mire is képes egy magyar vizsla. Fotó: OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete
Máj Péter somogyi hagyományőrző huszárbemutatóval színesítette a programot, melynek keretében megismerkedtünk a huszárviselettel, korhű szokásokkal, fegyverekkel, felelevenítettük az 1948-49-es szabadságharcot és a közös nótázás sem maradt el. A Dráva menti Íjászok csapata rögtönzött történelemórát tartott a honfoglalás és az Árpád-kori kultúra ismereteiből, majd íjászbemutatóval folytatva, bárki kezébe vehette az íjakat és próbára tehette tudását.
Ebédre a vadászhölgyek batyus finomságokkal kínálták a résztvevőket. A terített asztal mellett jó hangulatú beszélgetéssel, a jövőre mindenkit visszavárunk búcsúszavakkal zártuk a napot.
Köszönjük a vadászkamara támogatását, szép és tartalmas napot töltöttünk együtt a Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpontban.
Kép és szöveg: OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete
You must be logged in to post a comment Login