Szeptember 23-án a meghitt családi környezetben elfogyasztott vasárnapi ebéd után indultunk útnak Székelyföld, pontosabban Korond felé Pintye Józsi barátommal, aki vadászatom szervezője illetve lelkes segítője is volt egy személyben.

Vadásztunk már együtt Erdélyben őzbakra, meghívására részt vehettem több medvés, farkasos, hiúzos vaddisznóhajtáson és most lehetőséget kaptam, hogy belekóstoljak a bőgő kárpáti bika vadászatába is. Szakavatott vezetőnk Illyés Károly, a terület vadőre volt

Hosszú és fárasztó út várt ránk, amit mondhatni már megszoktunk. A vadászat és a terület vadőrével történt telefonos beszélgetés után, miszerint bőgnek a bikák a Firtoson, a Medve-liknál és Atyha alatt, a Lopágyon, minden fáradságunk elillant. Csak egy dologra tudtunk gondolni, és már szinte éreztük is az orrunkban az émelyítő brunftszagot, ami az erdők koronás királyának felejthetetlen és semmi mással össze nem téveszthető jellegzetes illata.

Este kilenc óra körül érkeztünk meg Tibódba, amely Székelyudvarhely mellett fekvő kicsinyke település. A Bálint-fogadóban. ahová vadásztanyánkat berendeztük, már vártak bennünket jófajta szilvapálinkával, és a konyha felől is igen finom illatok csapták meg az orrunkat.

Másnap reggel fél ötkor volt megbeszélve a találkozó Karcsival, a terület vadőrével az Atyhai eltérőnél. Ezen a reggelen sajnos nem jártunk sikerrel, láttunk bikákat de jó, lőnivaló öregurat nem hozott elébünk istenasszonyunk. Csupa fiatal, kisebb trófeasúllyal rendelkező bikák harsogtak előttünk. Mély, hurutos hangon, amelyet mi is vártunk, sajnos nem hallottunk bőgni egyetlen bikát sem.

Vadőrünk elmondása alapján pedig itt kell lennie, hisz látta többször is a teheneivel, csak hát éppen most szerencse nem adódik hozzá. Igen élénken válaszolgattak a bőgőkürtre, csodálatos hajnali illetve reggeli bőgésben volt részünk.

Délután úgy döntöttünk, hogy egy másik területrésszel próbálkozunk, amely valamelyest magasabban fekszik mint az előző terület. Ez az a bizonyos Medve-lik nevezetű hely, amely a tengerszint felett mintegy 1000 m magasságban helyezkedik el, reggelente már hóharmat borította a tájat, és a patak szélén is megcserjedt a víz. Ettől ideálisabb idő nem kell a bőgő bikának.

Nem is csalódtunk. Feljutva az egyik kimagasló pontra szemügyre vettük keresőtávcsöveinkkel az alattunk elterülő gyönyörű erdőket és mezőket. Két bika már hevesen bőgött, vadőr barátunk „bemutatkozására” még kettő bekapcsolódott a szemközti vágásból. Na, ez már igen!

Soká nem kellett várnunk, a tőlünk jobbra elterülő tisztás szélén, úgy 250–300 méterre, megjelent négy tehén és a nyomukban egy öreg dalia. Utóbbi nagyon zokon vette az idegen betolakodót, és minél hamarabb dűlőre akarta vinni kettejük dolgát. Józsi barátom figyelmeztetett, hogy készülődjek, mert mindjárt a nyakunkba ugrik, olyan lendülettel indult meg felénk.

A szelünk jó volt, takarásban voltunk, nem érezhetett illetve láthatott meg bennünket. Már vagy 130––150 méterre lehetett.
–– Ha megáll „blattba”, és amikor legjobban bőg, akkor lőjed! –– hangzott el az instrukció.
Így is cselekedtem, és amikor útjára engedtem a 8×64S kaliberű öreg Mauserom 12,7 g-os TIG lövedékét, éreztem, a golyóm jó helyre megyen.

A bika jól jelezte a találatot, majd mintegy nyolcvan méteres halálvágta után elesett. Igazán most kezdett hatalmába keríteni az egészséges vadászláz, hisz pillanatok alatt zajlott le minden, az idegességre nem maradt idő.

Hej, az a kétszáz méter, amíg odaértünk a már kimúlt bikához! Az egy örökkévalóságnak tűnt. Gyönyörű, páratlan tizennégyes trófeával ajándékozott meg a fennvaló és Diana istenasszonyunk. Vadásztatóim szerint kilenc és tíz kilogramm közötti az agancs súlya, amire a későbbi hivatalos trófeabírálat rácáfolt, ugyanis 10,6 kg-ot mutatott a hivatalos mérleg!

Jégágát sajnos lespórolta az egyik oldalon, ami a kárpáti főleg a Görgényi- illetve a Kelemen-havasokbeli bikák sajátossága. Cserébe viszont ötös koronával örvendeztetett meg azon a száron. Kora, a fogai alapján, 15––17 év, az egyik gyöngyfoga már hiányzott.

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek azt az áldozatos munkát, amivel hozzájárultak vadászatom sikeréhez.

Nem véletlen a címbeli többes szám, ugyanis esett még egy bika, amelyet egy kedves barátunk ejtett el másnap reggel. Ugyanezen vadásztársaságnál, csak másik területrészen. Vadászata úgy zajlott le, hogy bőgve becserkelték, majd szemből, mintegy nyolcvan méterről nyakon lőtte 7×64-es Mauserével Makra Tibor.

Azért volt szükséges a kockázatos lövés, mert az egyik tehén már megneszelte őket. Korban és trófeasúlyban alatta marad az előző reggeli öreg bikának, de mindenképpen egy felejthetetlen vadászélménnyel és egy szép kárpáti szarvastrófeával térhetett haza magyar honba fiatal barátunk.

A nagy, páratlan 14-es bika

Makra Tibor szép 12-est lőtt