Keressen minket

Vadászat

A muflon nagyon félős állat…

Közzétéve:

Feltöltő:

VAJDASÁG | Hogy a médiában látottak, hallottak sok emberre vannak hatással, azt szinte naponta tapasztalhatjuk. Néha jó ez a hatás, máskor azonban rossz. De hogy mindez a vadászokat is érinti, azt akkor tudtam meg, amikor egy olasz ismerősöm elmesélte a következő történetet.

muflon_nagyon_felos

Évekkel ezelőtt az egyik olasz tévéadó forgatott egy vadászfilmet a Vajdaság homokos területén élő muflonokról. Több országban is bemutatták, ezáltal sokan szerezhettek tudomást arról a tényről, hogy a muflonok nemcsak hegyes, sziklás területeken tudnak megmaradni, hanem itt, a mi szép vajdasági síkságunkon is. Ez az olasz is meglepődött rajta, hogy ahová ő eddig fürjezni meg afrikai gerlézni járt, ott akár muflont is lőhetett volna. Alig várta a nyarat, eldöntötte ugyanis, hogy ha majd jön, és lesz rá alkalma, lő egy muflont.

Az olaszok lazán viszonyulnak a szabályokhoz, pontosabban ahhoz, hogy melyik vadra mikor van szezon. Régebben többször előfordult, hogy a fácánvadászaton a nagy izgalomban néha egy-egy nyúl is áldozatul esett. Mivel a vadászoknál nem úgy van, mint a sporthorgászoknál — vagyis hogy kifogják a nagy halat, lefényképezkednek vele, majd visszaengedik —, a lelőtt állatért járt egy kis ejnye-bejnye, de egy jól fizető csoportot még senki sem zavart haza egy nyúl elejtéséért. Tudta ezt ez az olasz is, úgyhogy amikor augusztus végén jött, az apró sörét közé betett néhány nagyobbat is. Egyre-másra kérdezgette a házigazdákat, hogy hol vannak a filmben látott muflonok.

A gazda vicces ember volt, ezért megígérte a messziről jött vendégnek, hogy ha sok fürjet lőnek, akkor hajlandó lesz megmutatni, hol rejtőzködnek azok a titokzatos homoki muflonok.

Ez az ígéret megmozgatta az egész vadászcsoport fantáziáját. Reggelente alig várták az indulást a tarlókra, hogy fürjezzenek, délben boldogan lesték az afrikai gerléket, délután pedig mindenki zsebében ott lapult néhány nagyobb, sőt egészen nagy vad elejtésére való golyó is.

A helyiek jókat szórakoztak a nagy buzgalmon, de persze senki sem erősítette meg a hírt, hogy itt nem rejtőzködnek, sőt régebben sem rejtőzködtek muflonok. Amikor valamelyik vendégvadász erre vonatkozó kérdést tett fel, mindenki helyeslően bólogatott, hogy igen, erre bóklásznak azok a fránya homoki állatok. Némelyek még a reggel arra járt birkanyáj nyomát is megmutatták bizonyítékként. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem látnak egyet sem, az volt a válasz, hogy azért, mert a muflon nagyon félős állat, ezért messze elkerüli az embereket.

A vadászok itt-tartózkodása lassan a végéhez közeledett, amikor is megtörtént az, amire senki sem számított. A tisztelt vendég az egyik délutáni vadászatról érkezve örömmel közölte, hogy teljes a siker! Lőtt egy muflont, csak nem tudja behozni, mert a folyó túlsó partján van! Ki fogja fizetni, de menjenek vele a helyi vadászok, segítsenek megkeresni az állatot.

Mindenkiben megállt az ütő. Mit lőhetett ez a jóember? Kivonultunk, meg is találtuk a szerencsétlen állatot, amely nem volt más, mint a helyi kecskés ember barna színű tenyészbakja! Rosszkor volt rossz helyen, így most már az örök vadászmezők homokján nőtt bársonyos füvet legelheti, mit sem tudva a média által keltett homoki muflon utáni vágy miatt bekövetkezett véletlen haláláról.

A helyi vadászok azóta nagy ívben kerülik a kecskés embert, aki viszont kifizettette velük a véletlenül lőtt bakot… Muflonáron!

hetnap.rs

Vadászat

Elfogadták a Vadászkamara kommunikációs stratégiáját

Új döntéseket jelentett be az OMVK

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A szervezet Elnöksége szeptember 9-ei ülésén döntött egy átfogó, az ágazati kommunikációt újratervező és meghatározó tervezet megvalósításáról. A testület ülésén, amelynek a szervezet székhelyének is otthont adó hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum adott otthont, egyebek mellett a hivatásos vadászok bértáblaajánlásáról, a csapdázáshoz és a kotorékozáshoz kapcsolódó jogszabálymódosítási javaslatokról, illetve a jövőre Gödöllőn megrendezendő Vadászkürtös Európa-bajnokságról is szó esett.

Fotó: OMVK

A hivatásos vadászok bértáblája

Az első napirendi pont keretében Fehér Sándor hivatásos vadász alelnök a szakszemélyzet bértáblaajánlásáról, annak frissítéséről beszélt. Mint elmondta, a téma aktualitását az adja, hogy a Vadászkamara négyéves stratégiai tervében külön is szerepel a hivatásos vadászok megbecsültségének javítása, ennek pedig egyik eleme az első alkalommal 2017-ben közzétett, és utoljára 2022-ben frissített ajánlás elkészítése. A módosítás a vármegyei hivatásos vadász alelnökök véleményének bekérését követően született meg. Az alelnök megjegyezte: meglepően nagy szórás volt a javaslatok közt, a javaslatok átlaga került az összeállított előterjesztésbe, az emelés ezzel együtt a korábbi összegekhez képest így is jelentős. A bértáblaajánlás, amely mellett a kamara érveket is felsorakoztat majd, további, a szaktárcával is folytatott egyeztetéseket követően válik majd nyilvánossá. Az érdekképviseletnek kiemelt feladata lesz, hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen az iránymutatást egyfajta etalonként elfogadtatni a szakmával.

Fehér Sándor a stratégiában megfogalmazott életpályamodellről is szólt: véleménye szerint ilyet akkor lehetne bevezetni, ha az kötelezően megvalósítandó elemeket tartalmazna, ezzel szemben a munkáltatók döntéseit a Vadászkamara nem tudja befolyásolni, mint ahogy a munkaadó vadászatra jogosultak és a munkavállaló hivatásos vadászok megegyezésére, azaz a munkaszerződés tartalmára sem lehet ráhatása. Ennek tükrében az életpályamodell kidolgozása jelen körülmények között nem releváns.

Szintén a hivatásos szakszemélyzethez kapcsolódó téma az utánpótlás biztosítása: e tekintetben a Vadászkamara – ugyancsak a stratégia mentén – a szakképzést folytató oktatási intézményekkel kíván együttműködni. Az első lépés egy egyeztetés összehívása lesz, miután tisztázódik, miként alakul át a szakképzés rendszere a változások előtt álló közoktatásban.

Kommunikációs stratégia

Második napirendi pontként a kommunikációs stratégiát tárgyalta a testület, amelynek időszerűségét dr. Jámbor László, a szervezet elnöke is hangsúlyozta felvezetésében. Földvári Attila szóvivő az előterjesztéshez kapcsolódó előadásában kiemelte: a Vadászkamara kommunikációjának a megváltozott médiakörnyezethez kellene igazodnia. A hagyományos, elsősorban sajtókommunikációra és hiteles tájékoztatásra épülő gyakorlat helyett a társadalmi elfogadottság tudatos erősítésére, a proaktivitásra és az új, jellemzően közösségi médiához sorolható csatornákra, illetve az azokhoz illeszkedő formátumokra kell helyezni a hangsúlyt. Ehhez óhatatlanul külső szakértők segítségét, szolgáltatásait is igénybe kell venni. A stratégia alapja egy reprezentatív kutatásokra épülő, adatalapú cselekvési terv, a vadgazdálkodás, a vadászat, illetve a Vadászkamara imázsának, márkájának – brandjének – tudatos kialakítása, valamint hiteles szakértők, ismert személyiségek és „véleményvezérek” bevonása.

A kommunikáció középpontjába elsősorban a vadászat természetvédelmi és társadalmi haszna, a természetjárás, a kalandérzet, illetve a vadhús és a vadgasztronómia kerülne. A stratégia fontos eleme továbbá a vadászok közössége saját erejének mozgósítása, valamint egy hatékony belső kommunikációs rendszer – rendszeresen frissített honlap, médiafigyelés és online hírlevél – kialakítása.

Az összefoglaló előadás fő üzenete, hogy egy olyan információs térben, amelyben féligazságokkal vagy egyenesen valótlanságokkal támadják a vadgazdálkodási ágazatot, ezzel a közvéleményt is befolyásolva, a hiteles és aktív kommunikáció már nem pusztán hivatali feladat, hanem a ma ismert vadgazdálkodás és vadászat fennmaradásának egyik záloga.

Az elnökség a stratégiát elfogadta és támogatta, a szükséges források biztosításáról a későbbiekben születhet döntés.

Országos Vadász-Gyermeknap

Erre a rendezvényre idén – részben az elmaradt Országos Vadásznapot is pótolva – Hatvanban, a vadászati múzeum szervezésében került sor. Az eredményekről Dikasz Tamás ügyvezető igazgató számolt be. Mint elmondta, a rendezvény túlmutat egy egyszeri eseményen: létrehozták a vadásznap brandjét, megfogalmazták mottóját („Ahol a természet szeretete összeköt bennünket!”), és ezek mentén szervezték meg az egésznapos programsorozatot. A korábbi – elsősorban tavalyi – év tapasztalataiból merítve bővítették a helyszíneket, illetve beléptetőrendszert alakítottak ki. Ez utóbbi révén tudható, hogy az Országos Vadász-Gyermeknapra összesen 11 135-en látogattak el. (Az eseményről részletesen itt olvashat.)

A kiemelt témákon túl

Bajdik Péter arról is tájékoztatta az elnökséget, hogy a Vadászkamara központja egy részletes jogszabálymódosítási javaslatot juttatott el az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztériumhoz az elmúlt időszakban előtérbe került témával, a kotorékvadászattal kapcsolatban. Mint elmondta, szakértői munkacsoportok közreműködésével születtek meg azok az anyagok, amelyeket megkapott a szaktárca; ennek illetékesei a médiában is megjelent módon már egyeztettek az elképzelésekről a szintén érintett Élő Környezetért Felelős Minisztériummal.

Ugyancsak Bajdik Péter foglalta össze a Vadászkürtös Európa-bajnokság előkészületeivel kapcsolatos tudnivalókat, amely versenynek hazánk adhat otthont. A rangos megmérettetésre Gödöllőn kerülhet sor 2027. őszén, a Vadászkamara a technikai hátteret biztosítja a rendezvényhez. A résztvevő országok kürtös szakemberei a tervek szerint Gödöllőn találkoznak 2026. október 26-án, a rendezőiroda szervezésében. (Részletek a rendezvényről, annak eddigi előkészületeiről itt olvashat.)

Az Európai Vadászati és Természetvédelmi Szövetséggel (FACE) folytatott egyeztetésekről is a Vadászkamara főtitkára számolt be. A szervezetnek a kamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet is tagja (a tagdíjat az előbbi fizeti). Augusztusban a magyar érdekképviseletek vezetői találkoztak a FACE elnökével, Laurens Hoedemakerrel és David Scallan főtitkárral. Az egyeztetést összefoglalva Bajdik Péter elmondta, hogy a FACE élénken érdeklődik a magyar vadgazdálkodás, vadászat keretrendszere és gyakorlata, mint sok szempontból követendő példák iránt, a magyar fél számára pedig hasznosak lehetnek azok a tapasztalatok, amelyeket a FACE szerzett a vadászat elleni támadások kivédésében Európa más országaiban. A FACE tagdíjemelést is tervez több tagország, köztük Magyarország esetében, amelyet a Vadászkamara elfogad, annál is inkább, hogy a jövőben szorosabbra kívánja fűzni az együttműködést a nemzetközi szervezettel.

A két, Vadászkamara által is támogatott, jelenleg futó kutatásról is friss információkat tudhattak meg az Elnökség tagjai. Az őzek szaporodásbiológiáját vizsgáló programról Bajdik Péter elmondta: több mint 1600 értékelhető minta érkezett be, ami európai szinten is párját ritkító eredmény. (Erről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel /MATE/ közös kutatásról a Nimród Vadászújság idei januári számában, a Vadászkamara hírlevelében olvashat, amely itt érhető el.) A róka- és aranysakálállomány Echinococcus multilocularis-fertőzöttségét vizsgáló, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal közös projekt a közeljövőben indul el (a kezdeményezésről bővebben a Nimród Vadászújság idei júliusi számban megjelent hírlevelünkben olvashat).

Az Egyebek napirendi pont keretében Pap Gyula, a kamara Veszprém vármegyei Területi Szervezetének elnöke egy országos ifjúsági találkozó terveit, elképzeléseit ismertette: „Jövőnk a természet” mottóval Pápán – ahol korábban már két országos vadásznapra is sor került – egy, a természetet népszerűsítő egynapos eseményre kerülhet sor a Vadászkamara kezdeményezésére. Ezen a környezet- és természetvédelmen, a vadgasztronómián, a színpadi bemutatókon túl a képzőművészet, a mesterségbemutatók és a vadászat tematikája is teret kapna. A megvalósítás a jövőbeni anyagi lehetőségek függvénye is.

Dr. Jámbor László egyebek mellett a Nimród Vadászújsággal kapcsolatban is adott tájékoztatást. Ezt októbertől új kiadó jelentetni meg, de 2026 végéig a lapban az eddigi gyakorlat szerint 16 oldalon olvasható lesz a Vadászkamara hírlevele, amelyet az azt korábban igénylő vadászok megkapnak az év végéig.

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Görögország – újabb kutya pusztult el

Újabb kutya pusztult el Filíben – farkastámadásra gyanakodnak Görögországban

Published

on

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Koros bika a terítéken – Szántód

Koros gímbika esett Szántódon, a SEFAG Zrt. területén

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

„Magyar vendégekkel, egy apa-fia párossal kezdtük meg az idényt. A vendégek augusztus 31-én érkeztek, így szeptember első reggelén már vadászhattunk is.

Fotó: SEFAG Zrt.

A száraz, vízhiányos körülmények miatt meglehetősen nehézkes a vad megközelítése cserkeléssel, így magaslesen várva próbálkoztunk. Az esti vadászaton hosszú várakozást követően végül az óvatosan elénk lépkedő visszarakott, öreg, 12 év körüli gímbika elejtésével nyitottuk meg az idényt Kerekiben” – osztja meg az olvasókkal Uracs István, a kísérő vadász.

Forrás: SEFAG Zrt.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom