Vadászat
Szalonkázás 1869-ből
Szalonkázás 1869-ből
Megjelent az Erdészeti Lapok 1869. évi, márciusi számában. A hó olvadozik; verőfényes, napnak fekvő oldalakról el is ment egészen. Itt-ott már előkandikál a cserje aljából a szerény ibolya, vagy a gyepes helyeken a százszorszép (Bellisperennis). A farkas boroszlán (Daphnemezereum) átható illata tölti be a léget, s rózsaszín virágai messziről meglátszanak.
A mogyoró hímbarkái elszórták már termékenyítő sárga porukat, s a som épen most tárta fel sárga ernyős virágzatát. A ligetekben, erdőkben vígan fütyöl a sok rigó; csicsereg, cseveg az éneklő madarak serege.
Itt a tavasz!
Az esték már melegebbek, csak reggel felé fagy meg a föld. Már régen hallgattuk sétáink alkalmával a tavasz érkeztét hirdető pacsirták (Alauda arvensis) kedves dalát; a vadgalamb, seregély, parti billegény (Motacilla alba) már február végén, vagy márczius elején megérkeztek.
Az éneklő rigó (Turdus musicus) is itt van már; első előhírnöke ez a szalonkának, s a vadász keble most kezd örömre gyúlni; előkeresi a nyúlvadászat bevégezte óta beporosodott puskát, és tisztogatásához fog. E kedves madár 4-6 nappal előzi meg a szalonkát, s a húzás kezdetével az erdő viszhangzik dalától.
Végre megérkezett a szalonka itt létének biztos hirdetője is, a házi vörösfark (Ruticula tithys, Scop.). Igaz ugyan, hogy az első szalonka elejtésének dicsősége után áhító vadász nem várja be e hírnököt, mert tudja jól, hogy ha meleg volt a februárius, déli vagy nyugoti széllel, egyes, a lágy időjárás¬ban bizó szalonkák megelőzik azt. A vörösbegy (Erithacus rubecula, L.) gyakran szintén egyszerre érkezik a szalonkával, s ismert dolog: hogy ha a szalonka húzás javában foly, számos vörösbegy is van már jelen.
Szalonka húzás alkalmával élénkítik még az erdőt az éjszaki hazájuk felé siető szőllő rigó (Turdus iliacus, L.) és fenyő rigók (Turdus pilaris, L.), kik az éneklő s fekete rigó hangversenyét lármás énekkel kísérik.
Midőn az első szalonkák megérkeznek, kezd zöldülni az egres; legbiztosabb jelző azonban a növényországból a som, mert míg az ernyő egyes virágbimbói zárva, nem igen lehet hinni a szalonkák jelenlétében. A jelek azonban kedvezők: itt a házi vörösfark, javában énekelnek a vándor rigó s vörösbegy, zöldül az egres, virít a som.
A délután csendes, borús; kedvezőtlen éjszaki vagy keleti szél nem zúg a légen át, hanem langy déli vagy délnyugoti szellő lengedez; este talán permetezni fog. Ma jól fognak húzni a szalonkák; ma ki megyünk! Vadászok! Melyikteknek nem derül ki arcza e szóra?
Nem egyike-e a legkedvesebb vadászatoknak a szalonkales? Még az öregebbek is részt vehetnek benne; sőt, néha családostól rukkol ki a társaság. Ébred a természet, fakadnak a fák; a növényzet virágban, a madarak dalban dicsőítik varázs hatalmát. A hosszú tél zordon napjai alatt szobájába zárt ember örömtől repeső kebellel üdvözli az első fakadó rügyet, az első nyíló virágot, az első madárdalt; csak ki, ki a szabadba ellenállhatatlan erővel vonja valami; csak ki, ki a szabad természetbe!
Ujjongva vegyíti hangját a madárdal közé. Maga a vadász – ki télen-nyáron künn járván a szabadban bámulni tanulta a természetet virágban úgy, mint a fagyott víz változatos jegeczalakjaiban, amelyek gvémántdíszként borítnak erdőt-mezőt, – maga a vadász sem képes ellenállni a varázsnak. Itt a tavasz!
De nemcsak a tavasz, – a szalonkák is. Már hírt is kaptunk: ez vagy amaz, itt vagy amott szalonkát lőtt, a kerülők is jelentik: hogy hallották húzni. Kezdetben csak a szenvedélyesebb és fiatalabb vadászok mennek ki esténként, elnyerni óhajtván az első ejtés dicsőségét: végre azonban már nem csak itt ott, egy egy szalonka, de több is húz: megkezdődik a vadászat, fegyvert fog a ki csak bírja; a többi jön szalonnát sütni.
Üde talajú csenderes, mely a napnak fekszik, a hely hova először kirándul a társaság vidám beszélgetés között; a vizslák örvendve ugrálják körül uraikat, hisz ez az első vadászat a tavaszon. Víg madárdaltól visszhangzik a liget; a nap éppen áldozóban.
Szelíd lejtű oldalon sűrű fiatalos között haladva, a hol egyes az útba függő ágak néha a hátul menőt, ha nem vigyáz, arczul vágják, mert háborítni meri a liget magányát: kicsi tisztásra érünk, a legöregebb, tapasztaltabb vadász megáll, s eképp’ szól:
“Ti itt tüzet raktok és sütitek szalonnátokat, de előbb ide a kulacscsal, hadd erősítsük meg szívünket! Te oda, te meg amoda mész, tudod a hol tavaly egy estve 4-et lőttél? Én majd felállítom a többit, arra az út mentében.”
A nap már lement; ki-ki igyekszik helyére. – A nyugti égen mindinkább eltűnik a fény, lassanként halványuló vörös színnek engedve. Az éji nyughelyeiket felkereső madarak esti imájukat zengik a teremtőhöz, áldva őt, hogy küldi a tavaszt.
A madárdal mindinkább csendesül, majd újra éled. Csacsogva száll fel egy rigó, hálóhelyet kereső elkésett társa által zavarva. Egyszerre megcserdül a lomb, nyulacska jő baktatva a sűrűből: kifelé tart a vetésre. A vadász meg sem emeli fegyverét; öröm telt szemekkel nézi jó reményében az őszi vadászatnak.
Az égen felragyog az esti csillag; a távolból lövés döreje hangzik át. – “Ott már húz.” Fülel mindenfelé, “pszik, pszik” hangzik; már fegyverét emeli: de csak egy rigó félálmos csevegése csalta meg. Egyszerre azonban kedves hang üti meg füleit: kro – kro – kro – kro – kropszik, és lassú bagolyszerü repüléssel húz felé a várva várt madár: “pszik – pszik – kropszik – pszik.” Pillanat alatt arcznál a fegyver; villan a cső, a lövés dördül s zuhanva hull a madár a sűrűbe: “Hektor aport.” Itt a szalonka.
Az erdei szalonka (Scolopax rusticola, L.) egyike erdeink legcsinosabb s legkedveltebb madarainak. Európai gázlóink közül ő lakja egyedül az erdőt, s ezt annyira szereti, hogy csak rendkívüli esetekben vág le a mezőbe.
Az erdőből hajtók által kiszorítva, ha a mezőn cserjét nem lát, hová elrejthetné magát, hosszú ívben visszakanyarodik e kedves lakába. A vadászok kétféle szalonka fajt akarnak megkülönböztetni, s a kisebbet (Scolopax rusticola parva) sötétebb tollazatáról, hasalja halványabb, sárgás vagy fehéresebb színéről és a feketébb hullámvonalakról, végre kék vagy aczélszínű lábairól akarják megkülönböztetni.
Ez hamarább érkezik, vadabb és gyorsabb röptű; Közép-Európában nem költ. Dr. Július Hoffmann azonban kimutatta *, hogy e kisebb szalonkák nem képeznek külön fajt, hanem részint a legfelsőbb éjszaki vidékeken felnőtt egyedek, részint és főleg fiatal egy éves hímek. A kit a dolog érdekel e munkára utaljuk, melyben az erdei szalonka minden tekintetben jelesen van leírva.
Büszkék vagyunk azonban arra, hogy ezt már 1863-ban a Vadász és Versenylapban egy hazai szalonka vadászunk vitatta, ha nem is bizonyította be oly alaposan, mint azt most Hoffmannál találjuk. Hoffmann hivatkozik is reá. Nevezetes a szalonka arról, hogy tollazata és külseje után nem lehet a kakast megkülönböztetni a tojótól.
Némely vadászok ugyan azt állítják, hogy a külső evezőtoll szélső csipkézete a tojónál világosabb fehér, szélesebb. De ez sem áll. Csak bonczolás útján lehet az igazat megtudni.
A ki nem hiszi, kísértse meg; tekintélyek által ne hagyja magát zavartatni. A nem meghatározására szolgáló bonczolás nem igen jár nehézséggel, és kivihető anélkül, hogy a vad külseje az által megrongálhatnék. Ugyanis a madarat jobb felével lefelé, asztalra helyezvén, baloldalán a czomb fölött a bordákat párhuzamosan a gerinczczel fölvágjuk. Ha már most a beleket félre toltuk, előkerül a tojónál a fürt alakú petefészek, a kakasnál pedik a balsó mony.
Vigyázni kell, hogy a fejlődő tojást hímnemzőrésznek ne vegyük, azért biztosság okáért utána kell nézni, nincs-e mellette apró fejletlen tojás. Nyáron e hím nemzőrész igen kicsi, de tavasszal bab nagyságú. A húzáskor lőtt szalonka majdnem mind kakas, legalább az a melyik krokogva húz. Úgy látszik, hogy a tojó a földön várja a hímet, és ha pszikkegve maga fölött elszállni hallja, jelenlétéről pszikkegve tudósítja; csakhogy hangja valamivel különbözik a hímétől.
Korát a szalonkának lábairól lehet megismerni, mert míg az egy éves lába egyszínű, a két évesnél a csuklók körül barnább.
Hús-, vagy kékszínű lábak fiataloknál és véneknél is jőnek elő. Viaszsárga lábak vénséget jelentenek. Nevezetes a szalonkának csőre. Ha t.i. fejét a szemek alatt ujjaink között megszorítjuk, csőre vége felé majd félig feltárul, míg felső vége zárva marad.
Ezt Nitzsch már 1816. terjedelmesen leirta. Ugy látszik, hogy a különben zárt csőr végének ezen felnyitása arra szolgál, hogy a földben fel tudja csípni a talált rovart. Mert a szalonka tápláléka rovarokból áll. Jó szolgálatot fog tenni a tudománynak az, kinek sikerül szalonkát meglesni, midőn földbe szurkálva csőrét, rovart s különösen gilisztát keres.
Ha prédáját kihúzta, a hátrahagyott lyukat hosszában át kell metszeni; alakja, a csőr végek felnyílásának gyanított czéljáról biztosítani fog, vagy ellenkezőleg. Hogy a szalonka gyomrában nem igen lehet rovart találni (különösen a ki nem kereste), onnét van, mert igen gyorsan emészt, eledelét pedig nagyrészt éjjel keresi, estig tehát már megemésztette.
Hol keresgélt a szalonka rovarokat, megismerhetjük az erdőn a megforgatott lombon. Rigók s más madarak szertekaparják azt, a szalonka hosszú csőrét emeltyűnek használva felforgatja nagyobb lemezekben. A szalonka úgy látszik, kétszer költ: áprilisban és júniusban, legalább egy vidéken lehet mind’ e két hónapban szalonkát találni tojáson.
Rendesen 4 tojást tojik s csak ritkán 3-at. Vita tárgya azonban a költés tartama. Ezt némelyek 17, mások 21 napra teszik. Kívánatos lenne ezt megállapítani. Erre nézve szükséges volna, hogy valaki oly’ szalonka fészket találna, a melyben még nincs meg mind a tojás. Azon naptól fogva, midőn a tojások teljes számnak lettek, 14 napig háborítlanul kell azt hagyni, de ezután minden nap meg kell látogatni, úgy azonban, hogy a költő anyát ne zavarjuk, hanem csak messziről győződjünk meg jelenlétéről. Miután a fiókszalonka mindjárt futni képes, az üres fészek s a körül fekvő tojáshéjak a költés bevégeztet jelentik. A tojásain többször háborgatott anya, fészkét veszni hagyná.
Fészkét a szalonka magányos vágásokba kissé nedves helyeken szereti rakni. A lábas erdőt kerüli, **, surjánosban azonban, ha cserőcze van alján – található.
Az igen egyszerű mesterkéletlen szerkezetű fészek, föld mélyedésbe van száraz lombból rakva, csak ritkán mohával béliéivé, legtöbbnyire valamely fa tövénél. Igen nehéz feltalálni, s a legügyesebb fészektolvaj is rajta veszt; a véletlen segíthet csak rajtuk.
Tojása nagy, sokkal nagyobb a fogolyénál. Alakja zömök és véknyabb vége nincs kihúzva, hanem jól kikerekedve. A két átmérő közti különbség 2-5.'” A héj alapszine rózsás hússzínű, s átlátszik rajta a tojás sárgája. Ez alapszínen hamvas vagy viola színbe játszó szürke és rozsdás foltok vannak szabálytalanul elszórva.
– De már messze eltértünk a vadászat leírásától; a szíves olvasó azonban meg fog bocsátani, hisz’ minket nem csak az élvezet miatt érdekel a vadászat, hanem úgy is, mint a természettudomány kedvelőit.
Azonban térjünk vissza vadászainkhoz. Az idő mindinkább sötétedik, durrog a fegyver mindenfelé, de már végre nem látni a puskán a legyet, „hopp, hopp” hangzik felülről, s a vadászok a tűz köré gyűlnek s dicsekedve mutogatja mindenki prédáját.
A szalonnázók megsütötték készleteiket, s most vadászainkat kínálgatni kezdik a kulacsból, a sültből. Ezek jót húznak ugyan Csokonai kedvenczéből, harapnak is egyet, de főleg lövéseik sikeréről beszélnek, vagy hibáikat mentegetik, takargatják.
“Hja öcsém” mondja az öreg vadász, végig simítván deres bajszán, egy kezdőhöz ki sokat durrogatott, de semmit sem lőtt, “tudni kell a szalonkára lőni.”
“Ha szembe jő rád, ne lőjj a fejed fölött rá, mert azt bizony elhibázod, második lövésre pedig nem marad időd; feje elé czélozz –, ha pedig át kell eresztened, a hasa alá. Azután meg az állásra is kell vigyáznod: ne állj ugyan fa alá, nehogy az a lövésben akadályozzon, hanem még is igyekezz magadat fedezni, nehogy meglásson!”
Végre kifogy a bor, elkelt a sült; megtömik tehát a pipákat, rágyújtanak, s hazafelé botorkálnak a sötétben. Néha feléjök húzó szalonka krokogása, pszikkegése némítja el a beszélgetést, fegyvereikhez kapnak, de lőni már nem lehet a sötét miatt. Valamelyik oda durrant ugyan vaktában, de a távozó pszikkegő hang gúnyolva inti a nagy üresre, amely a szalonka körül, lövésének czéljául szolgált.
Így megy ez már most napról napra, csakhogy a húzás helyei vagy a vadászállások nem mindig ugyanazok. Tapasztalásból tudjuk, hogy hűvös derült estéken a szalonkák inkább a bérezek körül húznak; s miután ilyenkor ugy is magasabban szállanak, fennebb fekvő helyeken könnyebben lehet lövéshez jutni.
Nedves, esős és borult időben azonban inkább a hegyoldal mentében, mélyedések vagy szakadások fölött tartják rendes húzásukat. A jó állást következetesen megtartani többet ér, mint oda húzódni folytonosan a merre húzni láttunk vagy hallottunk, mert a nyugtalan helyet cserélgető vadász tarisznyája rendesen üres marad.
Hideg, szeles nap után ha csendes is az est, a húzás rendesen silány. Ügyes lövőnek jó vizslával igen kedves vadászat a cserkészet, különösen apróbb, szétszórt ligetekben nagyobb és biztosabb is az eredmény; de a ki itt kitűnni akar, gyakorlott lövész legyen, mert a minő nyugodt a húzó szalon¬ka röpte, oly gyors és változékony sürjesben csalit között.
– Maga a vadászat neme is fáradalmasabb, s nem oly’ regényes, mint a húzás. Kérjük vadásztársainkat e lapok szerkesztőségét az idei húzás eredményeiről, vagy a fönnebbiekben jelzett észleletek¬ről adandó alkalommal tudósítani.
* Die “Waldschnepfe. Ein monographischer Beitrag zur Jagdzoologie. Stuttgart, K. Thienemann.
** A benyusi pagony Plieski nevü erdó’részében, mintegy 120 éves lúczfenyvesen, melynek talaját fekete áfonya borította, eközt magam is találtam szalonkafészket négy tojással. Szerk.
Vadászat
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.
Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.
A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.
A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.
A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!
Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.
A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.
Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…
A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.
Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.
vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.
Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Célkeresztben az orvvadászat
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett
A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.
A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.
A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.
A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnését. A délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.
Forrás: Rendőrség
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
You must be logged in to post a comment Login