Vadászat

Szalonkázás 1869-ből

Közzétéve:

2015.03.13.

Feltöltő:

Agrojager

Megjelent az Erdészeti Lapok 1869. évi, márciusi számában. A hó olvadozik; verőfényes, napnak fekvő oldalakról el is ment egészen. Itt-ott már előkandikál a cserje aljából a szerény ibolya, vagy a gyepes helyeken a százszorszép (Bellisperennis). A farkas boroszlán (Daphnemezereum) átható illata tölti be a léget, s rózsaszín virágai messziről meglátszanak.

A mogyoró hímbarkái elszórták már termékenyítő sárga porukat, s a som épen most tárta fel sárga ernyős virágzatát. A ligetekben, erdőkben vígan fütyöl a sok rigó; csicsereg, cseveg az éneklő madarak serege.

Itt a tavasz!

Az esték már melegebbek, csak reggel felé fagy meg a föld. Már régen hallgattuk sétáink alkalmával a tavasz érkeztét hirdető pacsirták (Alauda arvensis) kedves dalát; a vadgalamb, seregély, parti billegény (Motacilla alba) már február végén, vagy márczius elején megérkeztek.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az éneklő rigó (Turdus musicus) is itt van már; első előhírnöke ez a szalonkának, s a vadász keble most kezd örömre gyúlni; előkeresi a nyúlvadászat bevégezte óta beporosodott puskát, és tisztogatásához fog. E kedves madár 4-6 nappal előzi meg a szalonkát, s a húzás kezdetével az erdő viszhangzik dalától.

Végre megérkezett a szalonka itt létének biztos hirdetője is, a házi vörösfark (Ruticula tithys, Scop.). Igaz ugyan, hogy az első szalonka elejtésének dicsősége után áhító vadász nem várja be e hírnököt, mert tudja jól, hogy ha meleg volt a februárius, déli vagy nyugoti széllel, egyes, a lágy időjárás¬ban bizó szalonkák megelőzik azt. A vörösbegy (Erithacus rubecula, L.) gyakran szintén egyszerre érkezik a szalonkával, s ismert dolog: hogy ha a szalonka húzás javában foly, számos vörösbegy is van már jelen.

Szalonka húzás alkalmával élénkítik még az erdőt az éjszaki hazájuk felé siető szőllő rigó (Turdus iliacus, L.) és fenyő rigók (Turdus pilaris, L.), kik az éneklő s fekete rigó hangversenyét lármás énekkel kísérik.

Midőn az első szalonkák megérkeznek, kezd zöldülni az egres; legbiztosabb jelző azonban a növényországból a som, mert míg az ernyő egyes virágbimbói zárva, nem igen lehet hinni a szalonkák jelenlétében. A jelek azonban kedvezők: itt a házi vörösfark, javában énekelnek a vándor rigó s vörösbegy, zöldül az egres, virít a som.

A délután csendes, borús; kedvezőtlen éjszaki vagy keleti szél nem zúg a légen át, hanem langy déli vagy délnyugoti szellő lengedez; este talán permetezni fog. Ma jól fognak húzni a szalonkák; ma ki megyünk! Vadászok! Melyikteknek nem derül ki arcza e szóra?

Nem egyike-e a legkedvesebb vadászatoknak a szalonkales? Még az öregebbek is részt vehetnek benne; sőt, néha családostól rukkol ki a társaság. Ébred a természet, fakadnak a fák; a növényzet virágban, a madarak dalban dicsőítik varázs hatalmát. A hosszú tél zordon napjai alatt szobájába zárt ember örömtől repeső kebellel üdvözli az első fakadó rügyet, az első nyíló virágot, az első madárdalt; csak ki, ki a szabadba ellenállhatatlan erővel vonja valami; csak ki, ki a szabad természetbe!

Ujjongva vegyíti hangját a madárdal közé. Maga a vadász – ki télen-nyáron künn járván a szabadban bámulni tanulta a természetet virágban úgy, mint a fagyott víz változatos jegeczalakjaiban, amelyek gvémántdíszként borítnak erdőt-mezőt, – maga a vadász sem képes ellenállni a varázsnak. Itt a tavasz!

De nemcsak a tavasz, – a szalonkák is. Már hírt is kaptunk: ez vagy amaz, itt vagy amott szalonkát lőtt, a kerülők is jelentik: hogy hallották húzni. Kezdetben csak a szenvedélyesebb és fiatalabb vadászok mennek ki esténként, elnyerni óhajtván az első ejtés dicsőségét: végre azonban már nem csak itt ott, egy egy szalonka, de több is húz: megkezdődik a vadászat, fegyvert fog a ki csak bírja; a többi jön szalonnát sütni.

Üde talajú csenderes, mely a napnak fekszik, a hely hova először kirándul a társaság vidám beszélgetés között; a vizslák örvendve ugrálják körül uraikat, hisz ez az első vadászat a tavaszon. Víg madárdaltól visszhangzik a liget; a nap éppen áldozóban.

Szelíd lejtű oldalon sűrű fiatalos között haladva, a hol egyes az útba függő ágak néha a hátul menőt, ha nem vigyáz, arczul vágják, mert háborítni meri a liget magányát: kicsi tisztásra érünk, a legöregebb, tapasztaltabb vadász megáll, s eképp’ szól:

“Ti itt tüzet raktok és sütitek szalonnátokat, de előbb ide a kulacscsal, hadd erősítsük meg szívünket! Te oda, te meg amoda mész, tudod a hol tavaly egy estve 4-et lőttél? Én majd felállítom a többit, arra az út mentében.”

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja! Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A nap már lement; ki-ki igyekszik helyére. – A nyugti égen mindinkább eltűnik a fény, lassanként halványuló vörös színnek engedve. Az éji nyughelyeiket felkereső madarak esti imájukat zengik a teremtőhöz, áldva őt, hogy küldi a tavaszt.

A madárdal mindinkább csendesül, majd újra éled. Csacsogva száll fel egy rigó, hálóhelyet kereső elkésett társa által zavarva. Egyszerre megcserdül a lomb, nyulacska jő baktatva a sűrűből: kifelé tart a vetésre. A vadász meg sem emeli fegyverét; öröm telt szemekkel nézi jó reményében az őszi vadászatnak.

Az égen felragyog az esti csillag; a távolból lövés döreje hangzik át. – “Ott már húz.” Fülel mindenfelé, “pszik, pszik” hangzik; már fegyverét emeli: de csak egy rigó félálmos csevegése csalta meg. Egyszerre azonban kedves hang üti meg füleit: kro – kro – kro – kro – kropszik, és lassú bagolyszerü repüléssel húz felé a várva várt madár: “pszik – pszik – kropszik – pszik.” Pillanat alatt arcznál a fegyver; villan a cső, a lövés dördül s zuhanva hull a madár a sűrűbe: “Hektor aport.” Itt a szalonka.

Az erdei szalonka (Scolopax rusticola, L.) egyike erdeink legcsinosabb s legkedveltebb madarainak. Európai gázlóink közül ő lakja egyedül az erdőt, s ezt annyira szereti, hogy csak rendkívüli esetekben vág le a mezőbe.

Az erdőből hajtók által kiszorítva, ha a mezőn cserjét nem lát, hová elrejthetné magát, hosszú ívben visszakanyarodik e kedves lakába. A vadászok kétféle szalonka fajt akarnak megkülönböztetni, s a kisebbet (Scolopax rusticola parva) sötétebb tollazatáról, hasalja halványabb, sárgás vagy fehéresebb színéről és a feketébb hullámvonalakról, végre kék vagy aczélszínű lábairól akarják megkülönböztetni.

Ez hamarább érkezik, vadabb és gyorsabb röptű; Közép-Európában nem költ. Dr. Július Hoffmann azonban kimutatta *, hogy e kisebb szalonkák nem képeznek külön fajt, hanem részint a legfelsőbb éjszaki vidékeken felnőtt egyedek, részint és főleg fiatal egy éves hímek. A kit a dolog érdekel e munkára utaljuk, melyben az erdei szalonka minden tekintetben jelesen van leírva.

Büszkék vagyunk azonban arra, hogy ezt már 1863-ban a Vadász és Versenylapban egy hazai szalonka vadászunk vitatta, ha nem is bizonyította be oly alaposan, mint azt most Hoffmannál találjuk. Hoffmann hivatkozik is reá. Nevezetes a szalonka arról, hogy tollazata és külseje után nem lehet a kakast megkülönböztetni a tojótól.

Némely vadászok ugyan azt állítják, hogy a külső evezőtoll szélső csipkézete a tojónál világosabb fehér, szélesebb. De ez sem áll. Csak bonczolás útján lehet az igazat megtudni.

A ki nem hiszi, kísértse meg; tekintélyek által ne hagyja magát zavartatni. A nem meghatározására szolgáló bonczolás nem igen jár nehézséggel, és kivihető anélkül, hogy a vad külseje az által megrongálhatnék. Ugyanis a madarat jobb felével lefelé, asztalra helyezvén, baloldalán a czomb fölött a bordákat párhuzamosan a gerinczczel fölvágjuk. Ha már most a beleket félre toltuk, előkerül a tojónál a fürt alakú petefészek, a kakasnál pedik a balsó mony.

Vigyázni kell, hogy a fejlődő tojást hímnemzőrésznek ne vegyük, azért biztosság okáért utána kell nézni, nincs-e mellette apró fejletlen tojás. Nyáron e hím nemzőrész igen kicsi, de tavasszal bab nagyságú. A húzáskor lőtt szalonka majdnem mind kakas, legalább az a melyik krokogva húz. Úgy látszik, hogy a tojó a földön várja a hímet, és ha pszikkegve maga fölött elszállni hallja, jelenlétéről pszikkegve tudósítja; csakhogy hangja valamivel különbözik a hímétől.

Korát a szalonkának lábairól lehet megismerni, mert míg az egy éves lába egyszínű, a két évesnél a csuklók körül barnább.

Hús-, vagy kékszínű lábak fiataloknál és véneknél is jőnek elő. Viaszsárga lábak vénséget jelentenek. Nevezetes a szalonkának csőre. Ha t.i. fejét a szemek alatt ujjaink között megszorítjuk, csőre vége felé majd félig feltárul, míg felső vége zárva marad.

Ezt Nitzsch már 1816. terjedelmesen leirta. Ugy látszik, hogy a különben zárt csőr végének ezen felnyitása arra szolgál, hogy a földben fel tudja csípni a talált rovart. Mert a szalonka tápláléka rovarokból áll. Jó szolgálatot fog tenni a tudománynak az, kinek sikerül szalonkát meglesni, midőn földbe szurkálva csőrét, rovart s különösen gilisztát keres.

Ha prédáját kihúzta, a hátrahagyott lyukat hosszában át kell metszeni; alakja, a csőr végek felnyílásának gyanított czéljáról biztosítani fog, vagy ellenkezőleg. Hogy a szalonka gyomrában nem igen lehet rovart találni (különösen a ki nem kereste), onnét van, mert igen gyorsan emészt, eledelét pedig nagyrészt éjjel keresi, estig tehát már megemésztette.

Hol keresgélt a szalonka rovarokat, megismerhetjük az erdőn a megforgatott lombon. Rigók s más madarak szertekaparják azt, a szalonka hosszú csőrét emeltyűnek használva felforgatja nagyobb lemezekben. A szalonka úgy látszik, kétszer költ: áprilisban és júniusban, legalább egy vidéken lehet mind’ e két hónapban szalonkát találni tojáson.

Rendesen 4 tojást tojik s csak ritkán 3-at. Vita tárgya azonban a költés tartama. Ezt némelyek 17, mások 21 napra teszik. Kívánatos lenne ezt megállapítani. Erre nézve szükséges volna, hogy valaki oly’ szalonka fészket találna, a melyben még nincs meg mind a tojás. Azon naptól fogva, midőn a tojások teljes számnak lettek, 14 napig háborítlanul kell azt hagyni, de ezután minden nap meg kell látogatni, úgy azonban, hogy a költő anyát ne zavarjuk, hanem csak messziről győződjünk meg jelenlétéről. Miután a fiókszalonka mindjárt futni képes, az üres fészek s a körül fekvő tojáshéjak a költés bevégeztet jelentik. A tojásain többször háborgatott anya, fészkét veszni hagyná.

Fészkét a szalonka magányos vágásokba kissé nedves helyeken szereti rakni. A lábas erdőt kerüli, **, surjánosban azonban, ha cserőcze van alján – található.

Az igen egyszerű mesterkéletlen szerkezetű fészek, föld mélyedésbe van száraz lombból rakva, csak ritkán mohával béliéivé, legtöbbnyire valamely fa tövénél. Igen nehéz feltalálni, s a legügyesebb fészektolvaj is rajta veszt; a véletlen segíthet csak rajtuk.

Tojása nagy, sokkal nagyobb a fogolyénál. Alakja zömök és véknyabb vége nincs kihúzva, hanem jól kikerekedve. A két átmérő közti különbség 2-5.'” A héj alapszine rózsás hússzínű, s átlátszik rajta a tojás sárgája. Ez alapszínen hamvas vagy viola színbe játszó szürke és rozsdás foltok vannak szabálytalanul elszórva.

– De már messze eltértünk a vadászat leírásától; a szíves olvasó azonban meg fog bocsátani, hisz’ minket nem csak az élvezet miatt érdekel a vadászat, hanem úgy is, mint a természettudomány kedvelőit.

Azonban térjünk vissza vadászainkhoz. Az idő mindinkább sötétedik, durrog a fegyver mindenfelé, de már végre nem látni a puskán a legyet, „hopp, hopp” hangzik felülről, s a vadászok a tűz köré gyűlnek s dicsekedve mutogatja mindenki prédáját.

A szalonnázók megsütötték készleteiket, s most vadászainkat kínálgatni kezdik a kulacsból, a sültből. Ezek jót húznak ugyan Csokonai kedvenczéből, harapnak is egyet, de főleg lövéseik sikeréről beszélnek, vagy hibáikat mentegetik, takargatják.

“Hja öcsém” mondja az öreg vadász, végig simítván deres bajszán, egy kezdőhöz ki sokat durrogatott, de semmit sem lőtt, “tudni kell a szalonkára lőni.”

“Ha szembe jő rád, ne lőjj a fejed fölött rá, mert azt bizony elhibázod, második lövésre pedig nem marad időd; feje elé czélozz –, ha pedig át kell eresztened, a hasa alá. Azután meg az állásra is kell vigyáznod: ne állj ugyan fa alá, nehogy az a lövésben akadályozzon, hanem még is igyekezz magadat fedezni, nehogy meglásson!”

Végre kifogy a bor, elkelt a sült; megtömik tehát a pipákat, rágyújtanak, s hazafelé botorkálnak a sötétben. Néha feléjök húzó szalonka krokogása, pszikkegése némítja el a beszélgetést, fegyvereikhez kapnak, de lőni már nem lehet a sötét miatt. Valamelyik oda durrant ugyan vaktában, de a távozó pszikkegő hang gúnyolva inti a nagy üresre, amely a szalonka körül, lövésének czéljául szolgált.

Így megy ez már most napról napra, csakhogy a húzás helyei vagy a vadászállások nem mindig ugyanazok. Tapasztalásból tudjuk, hogy hűvös derült estéken a szalonkák inkább a bérezek körül húznak; s miután ilyenkor ugy is magasabban szállanak, fennebb fekvő helyeken könnyebben lehet lövéshez jutni.

Nedves, esős és borult időben azonban inkább a hegyoldal mentében, mélyedések vagy szakadások fölött tartják rendes húzásukat. A jó állást következetesen megtartani többet ér, mint oda húzódni folytonosan a merre húzni láttunk vagy hallottunk, mert a nyugtalan helyet cserélgető vadász tarisznyája rendesen üres marad.

Hideg, szeles nap után ha csendes is az est, a húzás rendesen silány. Ügyes lövőnek jó vizslával igen kedves vadászat a cserkészet, különösen apróbb, szétszórt ligetekben nagyobb és biztosabb is az eredmény; de a ki itt kitűnni akar, gyakorlott lövész legyen, mert a minő nyugodt a húzó szalon¬ka röpte, oly gyors és változékony sürjesben csalit között.

– Maga a vadászat neme is fáradalmasabb, s nem oly’ regényes, mint a húzás. Kérjük vadásztársainkat e lapok szerkesztőségét az idei húzás eredményeiről, vagy a fönnebbiekben jelzett észleletek¬ről adandó alkalommal tudósítani.

* Die “Waldschnepfe. Ein monographischer Beitrag zur Jagdzoologie. Stuttgart, K. Thienemann.

** A benyusi pagony Plieski nevü erdó’részében, mintegy 120 éves lúczfenyvesen, melynek talaját fekete áfonya borította, eközt magam is találtam szalonkafészket négy tojással. Szerk.

Címkék:1869 erdei szalonka kiemelt-cikk Szalonkázás

Következő cikk

Munkagépekkel hoznák rendbe a földutakat a vadászok

Ne hagyd ki

Interaktív természetrajzi tárlat

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Vadászat

Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL

Published

18 óra

2024.12.22.

Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Biharnagybajomba tartok, a Nagy-Sárrét szívébe, amely a sár, a víz és a nád miatt aligha tudott megőrizni épített emléket, mégis az itt élő népek, ma is szilaj, vad, de becsületes nézésében ott csillog a régi világ. Hit, becsület, tisztesség. Pillérei ezek a reformátusoknak s hogy nem tévedünk, ebben bizonyosak lehetünk. Igazolták már ezt százszor a mögöttünk lévő évszázadok. A régi, vízjárta sík ugyan eltűnt, de erek, lappok és olyan vendégmarasztaló sár várja az ide igyekvőket, hogy még a helyiek is meggondolják, beleállnak-e a hajtásba a nyúlért. Vastagon, nagykabátba öltöző embert itt nem találunk, mert itt menni kell, itt keményen meg kell dolgozni ma is a sikerért, ahogyan tették a régi-régi sárréti emberek. A hazug, a szavát nem tartó, sunyi embernek errefelé sok jövője nincs, jóra az ilyenféle fajta itt, a Sárrétben, ne is számítson. A Dózsa Vadásztársaság vendégeként akasztottam a tarisznyát a vállamra, fogtam puskát a kezembe és engedtem a kutyámat az ismeretlen sűrűkbe, partoldalakba…

Biharnagybajomban, a Nagy-Sárrét szívében, a református Tiszántúlon. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ádventben járunk s hogy ezt az időszakot komolyan veszik a helyiek, mi sem bizonyítja jobban, minthogy református templomukat advent első vasárnapján szentelték fel. Református népek lakják, Bocskai szabad hajdúi, akik büszkék arra, hogy Szigetvár védelmében is ott voltak az elődeik s megütköztek a törökkel.

Biharnagybajomban Ottokár kutyám már érdeklődve szippant bele a reggeli forgalomba. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Decemberre mindig csendesedik az idő. Odakint csak a búza, az örök reményt adó búza zöldell s ha jó is, szép is volt az ősz és jóformán egyszerre is vetettek a gazdák, mégis, a megannyi fajta, a különféle földek és a szokások miatt, minden búzaföld más és más. Még azok a táblák is elütnek egymástól, amelyekbe ugyanolyan búza került, mert ’iszen az egyik föld éppen könnyebb, míg a másik nehezebb húzású. Aki nem járja a határt, aki nem ismeri a földet és annak az ízét, annak talán egyforma, de aki itt nőtt fel, az becsukott szemmel tudja, hogy mi vár arra, aki a Malomközi csatornának indul…

A református templomot ádvent idején szentelték fel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Szigetvár védelmében a bajomi vitézek is részt vettek, akikre, Biharnagybajom szívében, faragott oszloppal emlékeznek. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Korán érkezem, de az udvaron már gyülekeznek. Odabent a vadászházban Dobos Sándor vadászmester és Szilágyi Ferenc jegyzi fel a neveket és ha már megjelent a tagság, számba veszik, kinek, milyen kintlévőségei vannak, ki akar ebédelni, ki nem és úgy általában véve a helyszínen rögtön elintézik, amit el kell.

Rend a lelke mindennek! Beiratkozás, ügyes-bajos dolgok intézése reggel a Biharnagybajomi Dózsa Vadásztársaság irodájában. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

– Szóljatok Tóth Lacinak, hogy írja alá a jelenléti ívet! – szól Dobos Sanyi!

– Persze, ebéd is lesz! A múlt heti récékből kása lesz – feleli Szilágyi Ferenc!

Jobbról Szabó Károly, a Biharnagybajomi Dózsa Vadásztársaság elnöke köszönti a munkatársait. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A főzés „Bajomban” nem képezi a vita tárgyát, mert minden vadászatra egy szakács érkezik a vadászházba, így hát senki nem marad bent, senkinek nincs kötelező vállalása. Mindenki jöhet vadászni és így minden vitát csírájában le is zárnak.

A vadásztársaság a Dózsa Agrár Zrt. székházába kapott helyet, amely Biharnagybajom szívében impozáns, helyi védelem alatt álló épület. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Kis időre kiugrasztom a kutyámat, Ottokárt, az autóból, de látom, hogy sok „kollégája” illedelmesen pórázon, megkötve várakozik, így hát ő sem maradhat ki a jóból, de a hajtás végén is rendre pórázra veszik a kutyákat – mintha Pomázi Ágoston tanította volna itt is. Hiába no, a régi iskola!

Senki nem hiányzik! Reggel a vadászház udvarán. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Szabó Károly, a Dózsa Vadásztársaság elnöke érkezik. Mindenkihez van egy szava, körbejár, így illik és aki teheti, megszorítja a másik kezét, ha másért nem – becsületből. Úgy illik az, hogy senki le ne maradjon s a fiatalabbak még virtusnak is veszik, ki mekkorát tud szorítani. Régi dolgok ám ezek! Aki meg a másik ujját szorítaná meg, úgy kapja el, hogy a kézfejét elől szorítsa meg, az legközelebb pórul jár, mert akkor az ő kezét éppen úgy fogják elkapni, ahogyan tette. Akiben meg valami ősi erő lakik, az meg elkapja rendesen, s van úgy, hogy megrogyasztják a másikat. Úgy! Úgy! Az olyan embert le kell térdeltetni – teszi hozzá valaki, de meg kell hagyni, hogy itt, Bajomban ilyenre, a Sárrétben aligha számíthatunk, mert se hitvány, se pedig az erejét csak úgy fitogtató – nincs. De akkor honnét tudják, ki, miféle?

Sorakozó! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Na, jó a hangulat és mondjuk ki, a Kis-Sárrétben élők viselkedése sem másabb, mint a Nagy-Sárrétieké. Úgy látszik, hogy a kemény élet, a közös hit, a közös hiedelemvilág egyféle forma embert gyúrt a az évszázadok folyamán. Máskülönben a főtéren, a templom előtt áll egy faszobor. A szigeti veszedelem alakjai tűnnek fel s a magyar vitézek között az ellenséget, a törököt is megformálták, mert hát úgy járja, hogy arra is meg kell emlékezni. Ha valakinek idegen is, mi erre tudjuk, hogy mindenkinek jár a tisztelet.

Két pótkocsira férünk fel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Jólesően nézek körbe. Igazán nem azért mondom, de kicsit hazajöttem, mert a Tiszántúlon, a reformátusok között, mégis csak otthon érzem magam. Ennyi régi vadásztáskát, mellényes, vékonyan öltözött puskás-, vadászembert régen láttam. Végtére is, lehet nem is tudják, hogy a régi vadásziskola ma is élő tagjai! Akin valami újabb gúnya van, annak kijár a piszkálás: majd ebben vagy abban a tanyában felavatjuk! De fel ám!

Komoly őszi szántás előtt, így csak a legszükségesebb holmit visszük magunkkal! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Töltények az övekben. Egy-egy vadász csak éppen annyi lőszert rak zsebbe, ami kell, mert többet nem fogunk lőni, mint amennyi kell az ünnepi asztalra. Nincs miért s míg zötykölődünk a platón hosszasan nézem a ködös tájat s merengek a reggeli gondolaton… nincs miért?! Annyi halat fogtak a Sárrétben, amennyi kellett. Annyi jószágot vágtak le – ha volt – amennyi kellett és most, ha más korban is élünk, csak annyi vadat vadászunk, amennyi kell. Mindenki a magáét viszi, mindenkinek az a kedves, amit ő vett fel, amit az ő kutyája hozott s ha fácánt nem bocsátanak ki, ha mind vadfácán, akkor úgy is van.

Dobos Sándor vadászmester: Uraim! Ez a szántás vár ránk! Egészen az almásig megyünk! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Tóth Laci meséli a múlt heti élményeit.

Tóth Laci talán az egyik legjobb puskás a csapatban, sok vicces és mókás történettel szórakoztatta a vadászokat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Mikor leszálltunk az uniós útnál, akkor alig ment el a hajtás, már rögvest három kakast is lőttünk. Így volt – teszi hozzá Hodosi András. Bizonyosan így volt, mert én voltam ott a harmadik s az előző hetekben, ha tehettük, együtt vallattuk a csatornapartokat. Szép volt a havas vadászat is, annyi szent!

Hodosi András, a Biharnagybajomi Dózsa Vadásztársaság titkára. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A Dózsa Vadásztársaság ma, 5800 hektáron gazdálkodik. Döntően szántói vannak s a terület jó, ha tizedén találunk erdőt. Nyár, kőris, helyenként tölgy s egy-egy matuzsálem mellett a mezővédő erdősávok fasorai színesítik a tájat. A területet átszeli a Hamvas-Sárrét csatorna, a régi Ó-Berettyó és persze a Berettyó. Aki erre él, tudja, hogy a nyáron is alig-alig csörgedező Berettyó, sokszor ragadja el az embert. Feljebb, Bakonszegen született az unokatestvérem férje s „ippen” az apukája meséli, hogy milyen örvények, kutak vannak a mederben. Ha abba valaki egyszer elmerül, sose látja a családját. Volt, hogy egészen lent Szeghalom alatt tette ki a kis folyó, amit sokszor alig tudnak a gátak között tartani és Berettyóújfalutól egészen végestelen végig olyankor tömegek lesik: lám-lám, hogy megmérgesedett a Berettyó. Vigyázni kell véle!

Hajtás indul! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ahogy szállnak le az emberek, egy gyepen fordítják meg a traktort. Bennünket tovább visznek, mert hajtjuk össze a területet s ahogy lenézek, egy teli doboz sörétes patront pillantok meg! Le is kiálltok, hamar lesz is gazdája s megegyezünk még, hogy kapok belőle! Hodosi András csak neveti: na, majd meglátjuk, Péter!

Vadászat. Mezei nyulak. Jóbarátok. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Rettentően gazdag település volt Biharnagybajom, igazi színes alföldi város, amelynek mindig is nagyon fontos volt Nagyvárad, vagy ahogyan errefelé mondjuk „Várad”. Ha minden igaz, 100 év után újra közelebb kerül mindenkihez, mert ’iszen az I. világháború utáni sokkból határon innen és túl, most fog felocsúdni, Csipkerózsika álmából most fog felébredni a táj, felébredni a megannyi féle fajta ember.

Történelméről tanúskodik a híres bajomi református lelkész sírja, akit 1900-ban temettek el hívei. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Temetők futnak el mellettünk, régi és még régebbi temetők, sírboltok, amelyek arról árulkodnak s tesznek tanúbizonyságot, hogy valaha itt pezsgett az élet. Régi írások, Dávid-csillaggal ékesített márványlap árválkodik, mintegy őrködik a többi felett. Az öreg temető kerítésére még a legrégebbi vadászok sem emlékeznek. Egy azonban biztos, hogy itt azelőtt se és most sem vadásznak. Szent helyek ezek „Bajomban” is.

Régi kövek, régi írásai hirdetik, hogy színes településünk volt Biharnagybajom is. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Fordulunk.

Míg a településen 2700 laknak, addig a tagság 17 fő – meséli az elnök. Kések kerülnek elő, mindenki madzagot vág, úgy akasztja fel a zsákmányt a kocsioldalba. Ki-ki a saját kampójára. A társaság lucernásokkal is gazdálkodik, amelyeken bőven tudnak szénát termelni s annál jobb takarmány a nyúlnak, őznek nem kell. Éves szinten 44 őzbakot ejtenek el s bár ez és a tavalyi esztendő is jobban a túlélésről, az állományok megtartásáról szólt, hozzá kell tenni, hogy nagyon büszkék a 620 grammos őzbakjukra. Kétségtelen, hogy az erő, a genetikai potenciál benne van az állományban, de az évjárati hatás dönti el, hogy mit arat a Nagy-Sárrétben élő.

Szeretik a mezei nyulat a helyiek és sok jó receptet is tudnak. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Mezei nyúlra szívesen vadásznak. Szeretik a nyulat és Dobos Sanyi, a vadászmester oda-odaszól, na nem hangosan, a helyieknek, hogy segítsék a vendéget. Különösen egynek kedveznének, mert az első nyulára vadászik, de az oly udvarias, hogy amit nem ő lőtt, azt a világért sem fogadná el.

Csak meg lett az az első nyúl is! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Tóth Laci csak sóhajtozik, hogy ebből nem lesz így avatás. Bár régen volt már deresre húzás „Bajomban”, de azt tudni kell, hogy e hagyomány talán sohasem fog kikopni innen. Az ország egész területén ugyan kivezették és megszüntették a deresre húzást és nem volt szabad köztéren a büntetések kiszabását ilyen módon végrehajtani, addig Bajomban, ez a szokásaihoz igen ragaszkodó nép, a vadászati hagyományaiban tovább ápolta. Állítólag – és a vadászaton még vita tárgyát is képezte – , hogy egy régi deres még a padláson talán-talán megvan.

Minden nyúl szépen felkerül a kocsi oldalába! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Egy biztos, hogy ezekről a hajdúkról érdemes tudni, hogy hitükhöz, szokásaikhoz módfelett ragaszkodnak. S az évek, évtizedek alatt valahogy a vadászavatás úgy járt, hogy ötvöződött a deresre húzással, s akit itt avatnak, az úgy néz ki, hogy még büszke is erre, hogy őt biz’a Bajomban avatták! Egy múlt héten avatott fiú sárrétudvariból meséli is, egy távoli érkezett vendégnek, hogy

– Engem itt avattak vadásznak, „Bajomban”!

Kiért az első hajtás! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Nincs mit tenni, a szokás és a hagyomány erősebb mindennél s ha arra gondolok, hogy Orseoló Péterrel szemben a Sárrétből indult a Vata-féle lázadás, hát nem igen látok különbséget az 1000 évvel ezelőtt élők és a maiak között. Láttam én már sokféle avatást, de ilyet még bizonyosan nem s mikor első alkalommal részese voltam, örültem, hogy engem még édesapámék, meg Szegeden, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban régi jó tanáraim, csaknem minden vadra felavattak.

Takaros a biharnagybajomi vasútállomás, amelyet nemrégiben újítottak fel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

– Az semmi, Péter! Meg kell azt ismételni „Bajomban”! Akkor leszel ember! Akkor leszel csak igazi vadász!

Egy bajomi vadász zsákmányával. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Erre felderül mindenki s kiderül, hogy a tagság döntő részét valóban itt avatták s hogy ezt a törvényt szentesítsék, a legöregebb vadászt még ráadásul rendesen, deresen avatták fel!

Ottokár orra soha nem téved és már dobtam is el a fényképezőgépemet, hogy a puskámért nyúljak. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Hitetlenkedve hallgatom, de van itt még aki emlékszik rá, hogy úgy szorították a nyakát, hogy meglilult a feje!

Ennyi elég is volt hozzá, hogy a kakasom az égbe emelkedjen s csak a szűk csővel tudtam megszólítani. Ottokár lelkesen hozta zsákmányunkat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

– Állítólag le akartam ugrani! – de arra már nem igen emlékszem!

A vadászat életet követel, de amit elejtünk, hazavisszük és tudni kell minden ifjú vadásznak, hogy mit jelent elejteni egy állatot. Így állnak ehhez s ha addig nem tudná, mit jelent vadásznak lenni, azután biztosan megtanulja!

Első a biztonság és Biharnagybajomban táblával is jelzik, ha a közelben vadászatot tartanak! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

– De ma Ádventben járunk Tóth Laci! – mondja a vadászmester.

– Abban bizony, ezért is nagy ünnep, hogy nálunk ejti el az első nyulát. Méltóan meg kell tisztelnünk nekünk is a vadat!

– Hagyományosan! – veti közbe valaki és derül a társaság.

Tóth Laci mutatja az utat! Csak utána! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A törvény az törvény és a szokások, ha a XXI. század modern világát is éljük, még mindig fundamentumai a társadalomnak. Hihetetlen, hogy itt Biharnagybajomban, a Nagy-Sárrét szívében, a református Tiszántúlon ma is mennyire fontosak a szabályok, mennyire fontosak a közösségen belüli szokások, hagyományok. Régi törvény, régi iskola s lent a Nagy-Sárrétben, a bajomi vadászokkal vallatjuk a határt…

Agro Jager News

Aki kutyával jött, nem lehet elálló! Mindenki tudja, hol szokott menni, hol szeret vadászni, hogy merre esik a hajtás. Nekem András int, hogy a balszárnyat húzzuk fel és induljunk Ottokárral, miközben a hajtás vonala szépen rendeződik. Látom én, hogy nem az elsőéves vadászok az itteniek. Mindenki egyenlő távolságra áll. És úgy tartják a vonalat, hogy akár golyóval is el lehetne lőni, vagy előtte, vagy mögötte a sornak. Bocskai szabad hajdúi ezek a népek, hűséges katonái ma is, példásan, csatárláncba állnak. Zsákolni nem zsákol senki és esze ágába nincs senkinek se, hogy előre szaladva, rohanva, törtetve, a másik elé lőjön vagy kapzsiskodjon. Azt hiszem, hamar ki is vetnék maguk közül. Aki ilyen, ne is jöjjön ide, mert sokáig ezek a népek nem fogják tűrni és ha tetszeni fog, ha nem, megszólítják. De itt egy hangos szó nincs. A munkán nevelkedett ember, a sárréti ember, még ma is tudja mit jelent naphosszat villázni, kazlat rakni, fát vagy éppen erdőt vágni.

Ottokár vadat áll. Nyugodtan fényképeztem, mert a túloldalt Hodosi András figyelte az eseményeket, de csak egy tyúkot keltett fel a kutyám. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Éber a fácán. Jobban csak tyúkot áll Ottokár, a kakasok hamarébb kélnek. Csípek egy-egy csipkebogyót, egy-egy kökényt, már amit meghagyott a madár és hallgatjuk, ahogy a hajtásderékban szól a puska. Egy kakas csak befordul, de közel vannak már a leállók, mikor András elébe tud fogni. Megbillen, de már duplázni, nem dupláz a titkár s nézzük, hogy húz át a jobb szárnyra, ahol Tóth Laci szemfülesen leszólítja. Látja mindenki: ugyan szép lövés volt.

Verebek a pusztában. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A pusztában mezei verebek emelkednek fel a bokrokról, de nincs hova repülni és jó nagy forduló után, csak visszakanyarodnak. Itt ülnek velem szemben, mert áll a hajtás, én meg csak nézem őket.. A bokron túl, a távolban egy kis motorvonat hagyja el a már felújított biharnagybajomi vasútállomást, amely oly kedves a helyiek szívének. Bizony, aggódnak is érte!

Havat hozott a szél. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Megfordult az idő! Szokatlan, keleti szél vág az arcunkban és olyan foga-hegye van a szélnek (hideg van), hogy feljebb húzom a cipzárt a pulóveremen. Ottokár is ráfordul. Lessük, vajon mit hoz Várad felől az idő, mikor meglátjuk az első hópihét. Tán fehér lesz a karácsonyunk? Látom, hogy mindenki keletre néz s egy kicsit hazagondolok én is, mert egy szép , fehér karácsony mégiscsak valami. Enni, reggelizni, nekiállni a tarisznyának, mindenki csak a kocsin fog, csak úgy nem üljük meg – haladjunk, menjünk, vadászunk. Enni otthon is lehet és van ebben valami, valami régi. Vékonyan is vagyunk öltözve hozzá, hogy ácsorogjunk és menni is kell, mert ránk sötétedik és estére nem tudjuk meghajtani a Csemetekertet. Ha már meglátjuk a lángját a csőnek, akkor fácánra már nem illik vadászni…

A Berek-ér mellett. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Aki azt hiszi, hogy a Csemetekert csak egy pár hektáros hajtás lesz, annak elmondhatom, hogy csalódnia fog, mert majdcsak felmentünk Nagyrábé alá s onnét ereszkedünk vissza Bajomnak.

A Nagy-Sárrétben csak az vetette meg a lábát, aki dolgozott. A munkához ma is jól ért az itteni ember. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Egy igen sáros, kerékkel szabdalt, tócsákkal teli úton ballagunk fel. Én, meg Tóth Laci a Berek-ér partjáig megyünk s hogy András merre keveredett el, azt nem tudom. Laci kedvez nekem, mert mehetek a part élen, ami első látásra könnyűnek tűnik, de egyáltalán nem az, miközben ő próbálja összefogni a jobbszárnyat a hajtásban. Igen, tőlem balra. Én meg a jobbszárny élén ismeretlen sűrűben töröm az utat előre. Valakinek menni kell itt is, miközben egyáltalán nem egyszerű, mert sűrű is az erdő, sok helyen járhatatlan. Meg lehetne kerülni a sűrejét, de akkor kitörne a madár s a kutyával szépen fogjuk, kerítjük az erdőt. Egyszer fent, egyszer lent s ha most nehéz is, akkor majd később jobb lesz. Bár, szoktam volt mondani, hogy mindig van lejjebb! Viszont egyszer minden sűrűnek, egyszer minden hajtásnak vége lesz s akkor meg milyen büszke rá az ember: Na! Itt én mentem el elsőnek! Gyere! Próbáld meg te is! S ó mennyire igaz ez az élet minden területére. Sok a hangoskodó. Tudja ezt mindenki, aki dolgozik és mindenki tud olyat megnevezni, aki mellét verve, hőbörögve, teli szájjal mondja, hogy ő sokkal jobban „megcsinálja”, bármi is legyen az. S ma olyan kort élünk, hogy hátrébb lépve, nem tehetve mást, csak annyit mondunk: Tessék! Tessék akkor megmutatni! S ami addig szép volt, jó volt, ahelyett, hogy még jobb lenne, csak lesilányul, értéktelenné válik. Jóformán tűzrevaló lesz…

Takaros a munkája az itteni embernek. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ami igaz, az igaz: szép ruhába, ide nem kell jönni! Viszont olyan hegyes sarkantyús kakasok röppenek fel előttünk, amelyekről sok vadász csak álmodhat! Ilyen kakas nem terem a volierben! Elég egy hibázás és a másik aggatékára kerül. Gyors, robbanékony igazi vadkakasok, amilyen az itteni nép! A múlt héten szépen járt a madár Tóth Lacinak, most nekem kedvezett a szerencse és ami kakast meg tudtam szólítani, itt lóg már az aggatékomon.

Adventi vadászaton Biharnagybajomban, Nagyrábé felé a Csemetekertben, lent a Berek-ér partján. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A Berek-érnél már igencsak havazott s kint a partoldalban takarosan összekötött, kötegekbe rakott gyalogakácot pillantok meg. Ott a gazdája is. Egyesével, egy nagy sújtókéssel kivágja, majd gyűjti s mikor nem fér több a markába, akkor köti össze. Egyedül dolgozik a határban, úgy bérel három kilométert a vízügytől s azt tartja rendbe – meséli, mikor megállok két szót beszélni véle. Gyanús, hogy nem tüzelő lesz belőle, mert módfelett szépen dolgozik. Nem is titkolja, hogy koszorúk keretének viszik a virágkötészek. Nád már nem igen van errefelé, de úgy látom, hogy a technika nem sokat változott. Amit a Sárrét terem, abból az itteni ember értéket teremt ma is, még akkor is, ha a gyalogakác az egyik legértéktelenebb faj s invazív volta miatt, ellensége minden erdésznek, természetvédőnek…

Decemberre az őzbak már elveti agancsát. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Úgy mondják a bajomiak, hogy az Elles-erdőtől visszább, a fenyves sarkánál lőttem az első kakasomat. Na, nem életem első kakasát, mert azt meglőttem én apám oldalán, hanem a bajomi, adventi kakasomat. Rosszat sejtek és gyorsan pontosítani kell, mert Tóth Laci, ha itt van egy hajtáson, akkor az ápolja, gondozza a bajomi hagyományokat!

Amikor mindenki a nyiladékra ért, indulunk tovább. Az Elles-erdőtől visszább, a fenyvesben. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A távolban fasorokat húznak föl, onnan is szépen kél a madár és igaz, tényleg igaz, hogy mind a Cserepes lestől visszább, a Kerek erdőbe húz. Hallani, hogy az erdő túlfeléről is szól a puska s igen, a másik oldal is felért Bajom alól. Ügyesek. Egy nádfolt előtt állok meg, mikor leültetem a kutyámat s a szárnyat lezárva, később intek neki, hogy indulhat. Türelmesen ki is várja, azután beveti magát. Alighogy beugrik, emerről már röppen is a kakas, amit jó elé fogva lecsalogatok az égből. Tóth Laci megkerülve feljebb áll és ha tévesztek akkor is a terítékre kerül, mert tudjuk milyen jól lő. Láthattuk.

Ha ugyan Tóth Laci is lőtte meg, azért az én kutyám hozza a kakast. Ilyen a vadászat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ám ahogy megtöröm a puskám, kél a másik, amit Tóth Laci meglő.

Szárnyas! – kiáltják! – és Ottokárt küldöm, „aki” már repül is érte!

Büszke vagyok rá, mert mondhat a gazda bármit, majd a vadászaton mutatja meg, mit tud egy vizsla. Hogy állja a lövést? Hogy keres és visszahívható-e. Aki vadászik, annak mindig jobb a kutyája és a hajtó is akkor jó hajtó, ha ebben nőtt fel, netán még vadász is! Manapság szokás, hogy elmegyünk a kutyával dolgozni, segíteni egy-egy vadászatot! Csak az ne legyen szokás, hogy valaki kedvet kap hozzá és kihozza a kiskutyáját, mert vizsla. Attól mentsen meg minden vadászt a Jóisten, hogy se a hajtó, se a kutya nem ismeri, miként kell a hajtásban viselkedni. Arról meg ne is beszéljünk, ha mindezek felett, még minden végzettség nélkül, azt is megmondja, hogyan kell másoknak viselkedni. Szerencsére azonban Biharnagybajom a nagyvárosoktól messze van, de ha valaki ilyen hajtót hívna meg, ő maga is felelne, hogy kit hozott a vadászatra. Mindenki azért felel, akit magával hozott. Nem kell ezt magyarázni, régi dolgok ezek..

Régi, elhagyott, lakatlan kotorék. Természetesen a vadőr munkáját dícséri. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Benn az erdőben szól a puska s mivel összezárt a kör, a távolban ellábaló kakas után nézünk, amit persze Ottokár orrára kellett bíznunk. No, de hát ezért is van nekünk kutyánk és csak úgy szimatolja, „tuktukolja” az avart, hogy régi, ősi, hangutánzó vezényszavakat is megelevenítsek.

Ez az utolsó sűrű. A vésztőieket persze nem kellett biztatni: vadászni jöttek ők is! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Nehéz hozzátenni bármit is a bajomi vadászathoz, a bajomi, a sárréti emberekhez, a tájhoz. Aki keres valamit a régi világból, aki keres valami valódit, értéket, valami kézzel foghatót, kerekedjen fel. Szálljon meg akár itt, vagy a híres füzesgyarmati fürdő szállójában. Ide nem kell, sőt felesleges is cifra ruha. Akárhogy is öltözünk, mindenki számítson arra, hogy hamar kiismerik a szokásait, hogy miféle? Miközben megválasztja majd az első szántás is az ideérkezőt.

Jóízű beszélgetések, barátságok jellemzik a bajomi vadászatokat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A hosszú hajtásokban, a sárral, a sok kilós nehezékkel a csizmákon, a nyulakkal a derekán elgondolkozik mindenki az életén. Hamar mérlegre teszi a Jóisten a vadászt. Helyet cserélni, kikerülni, ha lehet is, szégyen. Viszont cserébe valami olyat kap ezen az ősi vidéken az errejáró, amit igazán csak itt lehet megérteni. Más világ. Régi világ. Jó világ.

Avatópálcának jó lesz? Jókedélyű a bajomi társaság. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Mire visszaérünk Ottokárral, addigra már jóformán a fenyőgallyakkal körbekerített terítéken sorba rakták a vadat.

Középen Szabó Károly, a Biharnagybajomi Dózsa Vadásztársaság elnöke. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Elől a dúvad!

Adventi teríték Biharnagybajomban: erdők alatt, zöld gyepen, fenyőgallyal, tűzzel. Vadászember szíve nem kívánhat szebbet. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Úgy járja! Utána jöhet a nemes vad. Szőrmés – tollas, szőrmés – tollas – visszhangzik fülemben a lecke s mivel rókát nem lőtt senki, így hát egy derék szajkó fekszik legeslegelől. Azután a nyulak, a fácánok. Nem kell itt mondani semmit. Jobb, ha csendben marad mindenki és figyel, tanul, mert azt mindig, mindenhol lehet. Itt, tényleg csak az szólaljon meg, aki tudja, de ha tudja, akkor jöjjön is, csinálja is meg. Nagyon tudják ám a bajomiak, bár meg kell hagyni azt is, hogy van még más, régi-régi, ősi szokás is.

Barátaimmal: balról Hodosi Andrással és Tóth Lacival, valamint hűséges kutyámmal Ottokárral Biharnagybajomban, a társaság adventi vadászatán. Igazán szép volt ez az idei apróvadas idény. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A régi terítékkészítésük, amit csak akkor használnak a bajomiak, ha maguk között vannak, az úgy van ám, hogy ami az enyém, magam elé rakom s ha több van, ami nekem jutna, akkor azt egy sorral feljebb teszem ki. Ebbe a sorba rakja fel minden vadász a többletet és, ha szépen szólt a puska, egész sort raknak. A fácánokat és a nyulakat jó szorosan! Elegáns, nagyvonalú megoldás, hiszen a reformátusoknál a kérés nagy szégyen, s a közösből könnyebben felveszi a másik, könnyebben kiadja a vadászmester is, de oda is, csak akkor lép az, aki nem tudott lőni, ha szólítják! Rendkívül ízes, rendkívül szép vadászszokása ez a bajomiaknak. Kívánom nekik, hogy sokáig megtartsa őket a Jóisten ebbéli szokásaikban, különösen így, adventben, karácsonyra, az ünnepre készülődve!

Tóth László avat. A hírhedt bajomi avatásra itt mindenki büszke és rangot jelent, aki Biharnagybajomban avatnak fel. Csak bírd ki! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Persze a köszöntések és kompetencia-osztás nem maradhatott el, ahogyan az avatás sem, melyet nemcsak túl, hanem a bajomiak szerint: meg is kell élni. Ám nincs olyan tagja a társaságnak és a környező településekről érkezők közül senki nincs, aki ne lenne arra büszke, hogy „Bajomban” lett vadász. Azt hiszem erre és hagyományaikra tényleg nagyon büszkék is lehetnek.

Ünnepi fényekben a biharnagybajom Dózsa Agrár Zrt. székháza, amely Dózsa Vadásztársaság otthona is egyben. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Engedjék meg, hogy innen a Nagy-Sárrét szívéből, Biharnagybajomból, a reformátusok egyik ősi fészkéből a magam és az Agro Jager szerkesztőségének a nevében kellemes karácsonyi ünnepeket kívánjak a Dózsa Vadásztársaság tagjainak, Biharnagybajom lakóinak és egyben minden kedves olvasónknak!

Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
lapigazgató

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél

Évzáró rendezvényt szervezett a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Published

3 nap

2024.12.20.

Dr. Szilágyi Gergely PhD

Évzáró rendezvény adventi gondolatokkal, jótékonysággal, elismerések átadásával. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. az évzáró ünnepségén adta át a hosszú időn keresztül kiváló munkát végzett munkatársaknak az elismeréseit, és hagyomány már a jótékonyság, valamint az is, hogy az eseményen egy-egy egyházi és ismert világi személyiség mondja el adventi, karácsonyi gondolatait. Idén az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos is részt vett a rendezvényen.