Vadászat
Medvevadászatok 1881-ből
Krónika 1881-ből
Tavaly szeptemberben arra a hirre, hogy Ő Felsége Rudolf trónörökös Hátszeg vidékét fogja szerencséltetni látogatásával, a medvehajszát rögtön beszüntették, s minthogy a bizonytalanságban átélt pár hétre esett volna bő aratásuk, egy medvével kelle beérniök. Ez a maczkó azonban drága áron adta el magát, mert egy falusi puskás oly vigyázatlanul üldözte az első sebesitő lövés után, hogy épen rábukott egy árokba s a kinjában ott dühöngő fenevad kegyetlenül összemarczangolta, mig nem testéről lelőtték.
A bátor paraszt tetemes vérveszteségtől elalélva már-már halál fia volt, de azért első szava is az vala: hogy keressék meg a golyót, hadd boszulja meg azzal magát. Súlyos sebeiből felgyógyulva, most csakugyan helyt áll minden hajtásnál, mert kiontott vérét boszulatlanul nem hagyhatja!
És ilyen elszánt, bátor vadász hány van még errefelé! Lombos kozsokját magára öltve, odáig várja a neki dühödt vadat, mig puskáját szájába helyezve puffanthatja le, vagy csizmaszárából kirántott késével végzi ki. Egy ilyen puskás furcsán is járt pár év előtt, mert puskacsöve igen hosszú levén, a medve olyaténkép ragadta meg, hogy tulnyulott az rajta s a megszorult vadász addig kellett hogy „párosviadalban” álljon vele, mig nem kevésbé vakmerő társa oda futva collegája karja alatt a maczkó szájába helyezé fegyverét s ugy tevé azt ártalmatlanná.
Ilyen hirneves vadászokat főleg Nuksora és Klopotiva adnak; utóbbi helyen lakik Bora János, ki 14 leteritett medveért számol be majd a tulvilágon, s ilyen Szt.-Péterről Tornya Gyula volt szolgabiró, ki 13 medvébe röpitette már gyilkos golyóját. De Buda Ádám is kiérdemelte már a „medveírtó” jelzőt, mert ez ideig 10 medvétől szabaditá meg a környéket s olyan veszélyek között állotta meg hőslelküleg helyét, minő a csaták golyózáporában is ritkán környez halandót s a medvevadászatok évlapjain csakugyan megörökitést érdemel.
1879. szeptember 28-án d. e. 11 órakor vonult fel vezérlete alatt egy kis vadászcsapat Malomviztől alig egy órányira a Valea Vajira. Összesen 8 puskás s ugyanannyi hajtó rukkolt ki, s Buda Ádám egy keskeny ösvényre telepedett, melyet jobb- és balfelől egyaránt két termetes sziklaoszlop szoritott össze. Rendes szokása szerint kezében tartá előltöltő rövid kétcsővü fegyverét, s tartalékba egy hátultöltőt helyezett. Az elhelyezkedés a déli órákban történt, s alig harsant fel a hajtók kis csapatának rivalgása, egyszerre egy óriás medve toppant eléje.
Azt bevárva, mig a nyiláshoz jutott, rádörditette fegyverét, s az óriás tömeg szörnyü orditozás között földreterülve, kezdett hemperegni. Alig hanyatlott ez alá, három tagból álló csoport ódalgott ki a Buda előtt álló szirtfal mögül jobbfelől. Percz műve volt, hogy a vezető öreg talpasra süsse fegyverét. Az felfordult, de rögtön felegyenesedve, vérfagyasztó orditással Budának indult. Buda hirtelen tartalékpuskáját ragadá fel, s egyenesen sziven lőtte a kéznyujtásnyira toporzékoló vadat. Ez a lövés se oltá ki életét, s ujból talpra állva, végső erőfeszitéssel nyujtá ki karmait vadászunk ellen, ki utolsó golyóját ép oly hideg vérrel röpité bele, mint a két elsőt. Most az orra is átszakittatván, tompa zuhanással élettelenül omlott össze a maczkó, hogy véglehelletének forrósága egészen Buda arczáig sugárzott.
Szerencsére a nagy tömeg a keskeny átjárót is eltorlaszolá s Buda csak azt látta, hogy mögötte ismét egy ujabb „háromság” elmélkedik a véres jeleneten. Azok nem hatolhatván előre, miután Budának se volt tölténye, bántatlanul mélyedtek a sürübe, csakhogy a borzasztó scenierozás még végét nem éré s nyolczadikul egyszer kevésbé hatalmas példány jelent meg.
Az nem zavartatá magát az eléje táruló látvány által, hanem felkapaszkodott a jobbfelőli sziklára, ugy akarva utat nyitni magának. Az intermezzo alatt Buda elég serényen hátultöltőjét töltényekkel szerelé fel s a magasban kapaszkodó bestiát ugy puffanta sziven, hogy az épen melléje zuhant alá s neki ugyancsak oda kelle lapulnia a sziklához, nehogy hivatlan vendége agyonzuzza.
Az itt elmondottak időtartama alig pár perczet tett ki s mire Buda a füstgomolyból kibontakozva körültekintett, már csak a második és utolsó medve feküdt mellette; az első pedig sebesülten elmenekült s a fiatal bocsok is szépen elinaltak.
Legközelebbi társa, épen saját fivére, Buda Károly szolgabiró volt, ki rendesen azt az állást foglalta el s ma kivételesen cserélt öcscsével, miután soha se háborgatta ott vad. A nagy bőgés, gyakori fegyverdördülés elképzelhetőleg ámulatba ejté az egész társaságot s már-már veszve hitték Buda Ádámot, midőn annak hangos hivására odasietve a nagyszerü valóról értesültek. És az a nevezetes, hogy a szomszéd párhuzamos völgyben ugyszólva, Klopotive tőszomszédságában ugyanezen időben egy más társaság 12 medvét riasztott fel s kettőt teritett le.
Ama nap tehát disznapja vala medvevadászainknak. Az az ur pedig, ki épen ezen nap ohajtott szemlélője lenni a medvevadászatnak, bátran bőjtöt fogadhat, a miért a végzet játéka őt viszszatartoztatá, mert első kalandnak mégis sok lett volna a jóból.
De ha már benne vagyunk a Buda Ádám meglepő sikerének emlegetésében, azt is hozzá kell tennünk, hogy őt se méltatta egyhamar kegyére sz. Hubert s 10 egész évi keserves próbaidőt kelle kiállani, mig szivós kitartását, bátor magatartását az első medve elejtésével jutalmazva látta. Fivére Károly 10 év alatt a legszorgalmasabb utánjárásra az idén ejtette el az első medvét s ime megszokott helyére mihelyt öcscsét állitá, azt a vadász szerencse áldásaival majdnem agyon tetézte.
A mostani ősz medvevadászatában Buda Ádám már elismert hadvezénylőként szerepelt. Damfordéknak Amerikából jött egy Grant nevü mérnök vendégük, kinek hivatalos elfoglaltatásától csupán annyi szabadságidőt sikerült kinyernie, mig egy medve elejtésének babérait megszerezheti. Hol tehette volna ő ezt hamarább és biztosabban, mint a Malomviz közelében s a Buda Ádám generalissimussága alatt. Elébb azonban a zergékre is szerencsét próbáltak.
A nuksorai patak felső forrásvidékéig mentek ki a Petoillere, hol a fenyő is elmarad s Damfordné hiven követte vadászainkat a fárasztó hegyi uton. A kirándulás szeptember végén történvén, midőn épen az első őszi zivatar tombolt és sürű köd vette védelme alá a zergéket, ugy hogy bár azoknak sebes tovairamodását jól hallották, vadászni az első nap nem sikerült.
Kiteritették tehát a csinos sátrakat, melyekbe külön-külön kényelmes hajlékot rögtönzött magának mindenki, mig a segédszemélyzet egy nagyobb sátor alatt álmodott a másnapi gazdag prédáról.
És valóban, alig pitymalodott az ég azurja tisztán nevetett alá az ébredezőkre s kárpótlásul a megelőző nap kudarczáért mindjárt első tekintetre egy jól kifejlett czáp10 tünt fel tekintetük előtt, a mint magas őrállásáról kémlelgette a sajátos alkotmányokat. A látvány ingere kétszeresen megaczélozá a vadászok izmait, kik a széditő meredeken csakhamar felkuszva, két zergével térhettek vissza.
Utközben egy nyestet riasztottak fel, mely teljes iramban menekült a sziklákon, de Young golyója utól érte és zsákmányul esett. Minthogy pedig a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat hátszegi vándorgyülésének tiszteletére október 1-re közvacsora volt kitüzve, visszatérőben őzre rögtönöztek egy hajtást s Buda Ádám biztos keze az őzpecsenyét is kiteremté.
Ekkor történt először Budával, hogy ujrázni kelle lövését s két őzet egymásután duplázva teritett le. Hiába, az ő rövid előltőltöje nem vala akkor kéznél s ő meg van szentűl győződve, hogy más fegyverrel biztosra nem lőhet. Annyi bizonyos, hogy első lövéssel vérzett el mind a tiz medvéje, kivéve a valea vaji óriás példányt; de utólagos bonczolásnál kiderült, hogy már második golyója sziven találta azt is, s csak a nagy közelség miatt volt mellőzhetetlen a harmadik lövés. A nap eredményét végre egy farkas egészité ki, szintén Budától elejtve.
A fiatal Young is már a második medvevadászatnál szép tanujelét adá kitünő lélekjelenlétének. Damfordtól két méterre termett elé egy maczkó s angolunktól vett honalji lövéssel kezdett alá hemperegni. Közvetlenül Young előtt hirtelen talpra állott, csakhogy abban a momentumban le is terült annak fegyverétől végleg.
E hajtásban őt medve mutatkozott s kettő adózott bundájával. Az első hajtásban 6 mutatkozott s kettő maradt vadászaink előtt. A harmadik hajtás eredménytelenül maradt. A negyedikben Grant is lövéshez jutott s bár halálosan megsebzé a vadat, az orditva rohant Buda felé. Buda ráért kiszámitni hogy távolról lőve, angol vendégüket veszélyeztetheti a medvén esetleg átmenő golyó. Bevárta tehát lépésre s akkor adá meg a kegyelem lövést.
A medvevadászatok október 16-val értek véget s összesen 10 medve hullott el kezük alatt, miből Buda Ádámra esik az oroszlánrész. Ő tette a legszebb lövést is, mert egy medve csak fejét és első végtagjait üté ki. A mint őt megpillantá, egy perczre megállott, majd egyik lábát felemelve ugorni készült, hanem ugyanakkor lesujtá már a szivébe hatolt golyó s élettelenül terült el. A vadászat alatt Ruzsinsky László (gróf Lónyay Menyhért urad. erdésze) 2, Buda Károly 1 (az elsőt életében és 10 évi medvevadászata után), Damford, Grant, Young, Tornya Gyula 1–1-et ejtettek el. Tornya Gyula ezzel a 13-ig hatolt elő, mi szintén nagy dicsőségére válik.
Apró vadakban eredményezett a társaság idei vadászata: fürj 150, gyepi szalonka (Moorschnepf) 40, erdei szaloka 15, nyul 15, róka 1, farkas 1, őz 3, zerge 4 (1 Buda Ádám, 1 Buda Károly, 1 Danford, 1 Young). A pisztranghalászat eredményét számokban ki se lehet fejezni. Ez idén paraszt puskások lőttek ott közelben Bukova faluban még 1 medvét, Bauczáron11 is egyet. Az angolok furt express golyókkal vagy kerek golyóval vadásztak leginkább; de fegyverük nehéz szerkezetü s a szabad mozgást akadályozza.
A Retyezát hegységben még Délsa körül folyt medvére eredménytelen hajtás.
A Ruszka-Pojana előhegységein Demsus, Kis-Csula határában gr. Lónyay Menyhért ő excellentiája rendezett medvevadászatot. A medvék itt is bőviben vannak, ugy hogy egy izben kimenet Demsushoz egészen közel a határban bukkant a gróf legénye egy termetes medvére, mely egyik erdőfoltból épen a másikba sompolygott által. A több rendbeli hajtás áldozatául négy bozontos talpas esett. A vadászat nem folyt le mindig simán s az egyik maczkó ugyancsak megtréfálta a társaságot.
A hajtás már véget ért s a gyülhely felé tartott mindenki. Egy kis tisztáson konczentrálódtak, hova a hajtók már előbb beérkeztek egy oldalról. A két ellentétes oldalról volt érkezőben egyfelől a gróf kiséretével, átellenben Simén birtokos két puskással. Közel a grófék előtt, Simén felé állott magánosan Buda Ede lábhoz eresztett fegyverrel egy nyirbokor védelme alatt.
Egyszerre a bokron túl Budától alig egy méternyire Simén megpillant egy hatalmas maczkót, mely ott szépen meglapult a hajtók elől. Ő töltényeit kiszedte volt, tehát intés által igyekezett Buda Edét a reménytelen szomszédságra figyelmessé tenni. A figyelmeztetés nehezen ment, mert a mi Nimrodunk teljes gyanutlansággal szivarkát pödörgetett épen. No de utoljára mégis neszét vette könyökös pajtásának s szerencsésen ellőtt a mellett.
A gróf ekkor érkezett ki a fák közül, de vele szembe egy csoport hajtó állván, lőnie nem lehetett s mindnyájuk mulatságára a maczkó egy hajtót nagy ügyesen átugorva elillant. Bundáját azonban nem mentheté meg végleg, mert másnap szépen meg kelle adnia magát.
Két év előtt V.-Hunyad megett Lelesz határában tévelygett két medve. Hogy hogy nem, a gör. templom körül ólálkodtak, nyilván szentelt gyertyákra áhitozván. Fényes nappal történvén az expeditió, egy favágó ember nagy sebtében oda vágott az egyiknek, mit a maczkó hatalmas pofonnal viszonzott. Emberünk jajveszékelésére persze mások is hirét vették a furcsa invasiónak s rögtön akadt puskás vitéz is. A puska azonban csak ólomvagdalékra volt töltve s lövése nem eredményezhetett egyebet, minthogy medve uram még nagyobb tüzbe jött, s vakmerő támadóját kegyetlenül rendre utasitotta.
Az egyik látván a komoly fejleményeket, jónak látta kereket oldani, a csata részese azonban ujabb támadókkal csapott össze s utoljára is a többség többségnek marad, ha mindjárt fejsze képezi is az argumentumot. Dictum-factum, medvénknek szentelt gyertyára többé soha se vásott a foga s Lelesz falu érdemes lakossága a sok medveütlegért bundájával kárpótolta magát.
Ilyen puska nélküli vadászat mindennapi dolog a mi hegyvidékünkön. Petrozsény felett például minden vasuti látogató előtt ismeretes jobbra az a magaslat, mely a pályaudvarhoz közeledve jobbfelől látható s a Zsil partjaként magas előfok alakjában elfut Iszkronig, hol a határőri rondellák egyikét viseli. Itt furulyázgatott 1879. márczius elején egy juhpásztor, midőn a hosszu téli bőjttől elcsigázott medve juhai közé csap. Pásztorunkban nagyobb volt a kötelességérzet, mint a józan megfontolás s hosszu botjának gyengeségével nem törődve, a támadót elkezdi agyabugyálni. A kiéhezett medve se vette tréfára a dolgot, hanem hirtelen ugy legyinté arczul a pakulárt, hogy annak egyik arczáról az izomzat lefejlett s aléltan rogyott össze. Igy a medve szabad kezet nyervén, kivette a magáét, a pakulár pedig aligha ismétli elébbi vakmerőségét.
De elég is ennyi a mi vadászéletünkből mára. Meglehet, még lesz alkalmam e rovatban megjelenni s akkorra tartom többi mondani valómat. Most csak annyit még, hogy ez idén nem lévén elegendő makk és gyümölcs a hátszegi hegységben, felette sovány állapotban vannak a medvék, holott a Buda Ádám által 1879-ben elejtett két medve közül csak az egyiknek 32 liter zsirja lett s 5 cm. zsirréteget hordott bundája alatt.
Összegelve végezetül az idén elejtett medvéket 16-ban találjuk meg a végeredményt, a mi valóban szépnek mondható, ha megfontoljuk, hogy a zsilvölgyi vadászatokról nem vettünk ide semmit, s csupán egy kis vidékről volt szó.
retyezat.ro
Vadászat
CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsga Kardosfán
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete munkavizsgát rendezett Kardosfán.
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete 2025. január 11-én CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsgát rendezett Kardosfán. A téli táj, a zselici dombok, a kiváló adottságú vadászterület optimális lehetőséget biztosított a vizsga lebonyolításához.
A területet a Sefag Zrt. biztosította, az egyesület az országban harmadik alkalommal rendezett ilyen típusú munkavizsgát, melyhez az idén vadász terrierek is csatlakozhattak.
A vizsgára 12 kutya regisztrált, végül 8 vett részt , 3 szálkás szőrű tacskó és 5 jagd terrier.
A kutyák két hajtásban dolgoztak, fegyelmezett és hatékony munkát végeztek. A nap végén a terítéken 28 vaddisznó, 7 gímszarvas és 1 dámvad feküdt.
A bírálatokat Körmendi Tamás, Schilli Péter, Nicsovics György és Hermánné Bedics Rita vezető bíró végezték.
A bírók a hajtóvonalban haladva követhették nyomon a kutyák munkáját, értékelték a a keresési módot, orrhasználatot, a kitartást, a bátorságot és a hangadást.
5 kutya CACT címet kapott, 2 kutya II. díjban végzett.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Forrás: Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
𝐄́𝐯𝐚𝐝𝐳𝐚́𝐫𝐨́ 𝐯𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐳𝐚𝐭 𝐁𝐞́𝐤𝐞́𝐬𝐜𝐬𝐚𝐛𝐚́𝐧 – 𝐄𝐠𝐲 𝐟𝐞𝐥𝐞𝐣𝐭𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐡𝐞́𝐭𝐯𝐞́𝐠𝐞!
A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott.
Kedves Solymásztársak!
Hát, mit is mondhatnánk – ez a szezonzárás is olyan volt, ahogy szeretjük: emlékezetes, jókedvű és tele élményekkel! A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott. Olyan sokan gyűltünk össze, hogy szálláshely szűkében már szinte „művészet” volt mindenkinek helyet találni. Bár nem fértünk el egy szálláson, ez sem szegte kedvünket. A vacsorák és esti beszélgetések mindannyiunkat egy helyre tereltek, igazi közösségi események voltak – a jókedv és a rengeteg sztori felejthetetlenné tették az együttlétet.
Az időjárás hideg volt, de nem annyira, hogy a föld átfagyott volna – így nagyon kemény terepen vadásztunk, a sár miatt igazi kihívássá vált a vadászat: csúszós ösvények, bokáig süppedő talaj… Azt hiszem, mindannyian éreztük a nap végére a lábunkban ezt az igénybevételt! Bár a sarat dagasztva vadászni nem a legkényelmesebb, ám ez sem tántorított el senkit. Fárasztó volt, de a fáradtságunkat feledtették a gyönyörű pedzések és a sikeres zsákmányok. Az ilyen látványokért éri meg minden lépés a terepen!
Ki ne emlékezne például arra a felemelő pillanatra, amikor Molnár Matyi vándorsólyma tökéletes időzítéssel, könnyed mozdulattal kapta el a nyulat? A hétvége egyik csúcspontja volt az a látvány, ahogy a sólyom elegánsan, gyorsan és precízen végrehajtotta a támadást – a jelenlévők egyként csodálták ezt a lenyűgöző teljesítményt. Ezek azok a pillanatok, amelyek miatt érdemes solymásznak lenni! Ezek azok a pillanatok, amik örökre beleégnek a solymász emlékezetébe!
De nem csak a sólymok kápráztattak el minket, a héjások is bravúrosan teljesítettek. Az egyik nap különösen emlékezetes volt, amikor két harris – Joó Péter és Csipán Kristóf madarai – párban dolgozva fogott nyulat. Szinte tökéletes összhangban dolgoztak a gazdáikkal, igazi mestermunka volt. Ezek a látványos fogások és összehangolt munka mindannyiunk számára hatalmas élményt jelentettek. Olyan pillanatok ezek, amikor az ember csak áll, nézi, és azt mondja: „Ezért csináljuk!”
A hétvége persze nem csak a vadászatról szólt, felvetődött néhány szervezési kérdés, amiket érdemes lesz tavasszal a közgyűlésen megvitatnunk. Sokszor küzdöttünk a nagy létszám okozta kihívásokkal, amiket végül mindig sikerült megoldani. De épp ezért merült fel egy fontos téma: hogyan osszuk be a csapatokat? A sólymosok egyre nagyobb létszáma miatt valószínűleg két külön csoportot kell majd kialakítanunk, és a héjásoknál is hasznos lenne külön kezelni a fácánra és nyúlra vadászókat. Ezek mellett szó esett a solymászkutyák fegyelmezéséről, a vadászatok szervezéséről és számos más technikai kérdésről is – úgyhogy unatkozni biztosan nem fogunk a közgyűlésen! Látszik, hogy van mit megvitatni, de ezek mind az egyesületünk fejlődését szolgálják.
Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a fantasztikus hétvégének, Egyed István solymásztársunknak és Karasz Vilmosnak, aki a vadásztársaság részéről kísérőként segítette a munkánkat. Külön köszönet illeti Molnár Mátyás fősolymászunkat, aki az egész szezon során fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy minden vadászat jól szervezett és emlékezetes legyen. Valamint köszönjük mindazoknak a háttérben dolgozó szervezőknek és segítőknek, akik neve nélkül is tudjuk, hogy szívvel-lélekkel tették a dolgukat, hogy mi élvezhessük a vadászatok minden pillanatát.
A közös élmények, a sólymok, héják sikerei és a jó társaság mindannyiunkat gazdagabbá tett. Addig is, amíg újra találkozunk, szárnyaljanak a madaraink, őrizzük meg ezt az összetartó közösségi szellemet és maradjatok mindig ilyen lelkesek! Sok sikert és örömöt a tenyésztési időszakhoz, legyen minden madár egészséges és eredményes!
Forrás: Magyar Solymász Egyesület
Farkas volt, van, és reméljük, lesz is a Kárpát-medencében. Mindig. Volt, amikor több, volt, amikor kevesebb, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy állandóan jelen van térségünkben, annak ellenére, hogy eleink vért izzadva, mindent elkövettek, hogy ne legyen. Természetesen voltak időszakok, amikor olyan kevés volt belőlük, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy sikerrel jártak, de egy-egy kóbor példány azért mindig előfordult a peremterületek erdeiben. Ezeket, ha egyáltalán észrevették, addig hajtották, amíg sikerült vagy agyonlőni, vagy kihajtani a határon túlra.
Pedig farkas volt szépen a valamikori Magyarország területén. A XIX. század végén, mondjuk Baranyában, a világhírű Bélyei birtok területén, azaz a Kopácsi-rétben, a csülkös vad védelme érdekében még mérgezték is, amiről részletesen beszámolt a Vadász-Lap 1892-es évfolyama. A jelentést Klobusicki Kálmán írta, aki akkor az uradalom fővadásza volt. Egy másik példa a farkas jelenlétére egy családi történet. Nagyanyám, aki 1888-ban született, mesélte, hogy úgy 15 éves korában olyan kemény tél volt, hogy a Duna befagyott, és a farkasok leereszkedtek a Papuk-hegységből, átjöttek a jégen Bácskába, és egészen Topolyáig jutottak, ami körülbelül 60 kilométerre van a Dunától. Itt aztán bevették magukat a Bácsér nádasaiba, és komoly károkat okoztak a tanyavilágban. Az akkori úri vadászok és a helyi társaság tagsága nagy hajtóvadászatot szervezett az ordasok „megbüntetésére”, azonban azoknak sikerült kitörniük és visszaszökniük a Duna bal partjára, azaz meglógtak.
Egészen más a helyzet a Duna–Száva vonalától délre, illetve a dél-bánáti, delibláti homokpuszta erdeiben. Ott állandó, stabil, sőt az utóbbi években növekvő állománnyal számolhatunk, ami meglátszik elsősorban az őzállományon és a jószágtartó gazdákat ért károkon. Ugyanis télen, és ott a hegyvidéken, még igencsak havasak a telek, a vad lehúzódik a települések környékére, ahol könnyebben jut táplálékhoz. Őket követik a ragadozók, és mivel sokkal könnyebb elkapniuk a háziállatokat, mint a vadat, mindent megtesznek, hogy bejussanak egy-egy juhhodályba vagy istállóba, ahol aztán hihetetlen vérengzést visznek végbe. Ilyenkor beindul náluk a gyilkolási kényszer és addig ölnek, amíg egy birka is mozog az ólban.
Most sokan azzal a kérdéssel állnak elő, hogy hol vannak a pásztorkutyák. Az ottani emberek tapasztalata szerint egy 5-6 farkasból álló falkával szemben, ami nem ritka, 2-3 kutya tehetetlen. Valójában azokat eszik meg elsőnek. Ugyanis előszeretettel „vadásznak” az ember legjobb barátjára, méghozzá olyan módon, hogy az meg se nyikkan, és már viszik is. A Sár-hegységben (ma Koszovó) az emberek jószágtartásból élnek. Ott tenyésztették ki a híres Sárhegyi pásztorkutyákat. Van gazda, aki több ilyen komondor nagyságú ebet is tart. Az ottani csobánok szerint a farkasok egy tüzelő szukát „küldenek” a falu alá. Az elcsalja a kutyákat az erdő széléig, ahol az éhes falka várja a vacsorát. Egyes tapasztalt és szavahihető vadászok elmondása szerint, még a hajtásban résztvevő kopók közül is rendszeresen kiveszik a vámot. Nem zavarják őket a lövések, az emberek jelenléte, elkapják a kutyát, és a gazdi örülhet, ha a nyomkövetős nyakörvét megtalálja.
A Balkánon vadásszák a farkast, Berni Egyezmény ide vagy oda. Vannak egyesületek, amelyek nagy üzletet csinálnak a farkashajtásokból. Rengeteg vadászt csődítenek össze, van, ahol több mint ezer puskás jelenik meg, de ezek a tömeges megnyilvánulások többnyire eredménytelenek. Ahogy verebet nem lehet nagy dobbal fogni, úgy farkast sem lehet lakodalmas menettel vadászni. Itt elsősorban az eszem-iszom, dínom-dánomon van a hangsúly és nem a vadászaton, no, meg a részvételi díj begombolásán, ami nem kis összeg!
Ha valaki szeretne farkast lőni, az keressen kapcsolatot a helyi társaságoknál, amelyek dögteret tartanak fenn, zárt, fűtött magaslesekkel rendelkeznek, és van idejük akár egy hétig is kinn éjszakázni a behavazott erdőn. Az olyan vadász látni fog farkast és lőhet is, ha minden a tervek szerint alakul. Ez biztosan valamivel drágább, mint a lenyúlós nagy hajtások, de eredményesebb is.
Akármit is mondanak a magukat állatjogi képviselőnek tituláló szervezetek, a farkast vadászni kell. Nem könnyű, rengeteg időt, jó erőnlétet és elszántságot igénylő munka. De megéri. Természetesen az, hogy vadásznak farkasra, ma már nem azt jelenti, hogy azért teszik ezt, mert ki akarják irtani – nem, erről szó sincs. A farkast azért kell vadászni, mert ellenkező esetben úgy járunk vele, mint a sakállal. A fejünkre nő, és akkor már késő. Manapság a fenntartható környezetvédelem elképzelhetetlen a vadászat nélkül! Ha bekövetkezik a farkasállomány túlszaporodása, elkerülhetetlen, hogy a legnagyobb károkat elszenvedő gazdák a saját kezükbe vegyék a gond orvoslását, és abból senkinek sem lesz haszna. Erre is lehetne számtalan példát felhozni. Okuljunk belőlük!
Írta: Hadzsy János
You must be logged in to post a comment Login