Keressen minket

Vadászat

Borboly: Ne legyen védett állat a medve

Közzétéve:

Feltöltő:

SZÉKELYFÖLD | A medvét törölni kell a védett állatok listájáról, mivel sok helyen, így a Székelyföldön is túlszaporodott, emiatt pedig kárt tesz a termésben és veszélyes az emberre is – vélekedik Borboly Csaba.

borboly_csabaHargita megye tanácsának elnöke részt vett a hétvégén Erdőszentgyörgyön megrendezett Székelyföldi Vadásznapokon, ahol kifejtette a medvékkel kapcsolatos nézeteit. Amelyek egyébként nem jelentenek újdonságot, Borboly már régebbről nem híve a feltétlen medvevédelemnek, mivel a Székelyföldön meglehetősen sok medveincidens történik.

„De a medve nem játék!” – írja honlapján Borboly Csaba. Túlszaporulat van, a medvelétszámot pedig mind a hatóságok, mind pedig az állatvédők „elhazudják”. Mint írja, a hivatalos számok szerint jelenleg 6,5 ezer medve él Románia területén.

  • „Ezekből évente 1,5 ezer hagy hátra utódot, a bocsokból megmarad kb. betegségeket és minden egyéb bajt leszámítva 0,8 ezer. Ezek közül is a nőstények már a negyedik évükben képesek az utódnemzésre, és mindemellett évi (legjobb esetben) félezer kilövésére van kvóta. Számoljunk! Aki matematikus, az ki tudja számolni, hogy négyévente DUPLÁZÓDIK a medvepopuláció. EZ A BAJ!!! Ez a természet könyörtelen rendje! És persze átlagosan két boccsal számolva, pedig ma már kevés az az anyamedve aki nem hármat bocsozik. Akkor?”.

A tanácselnök szerint a vadásztársaságoknak össze kellene fogniuk ez ügyben.

  • „Uraim, itt az ideje! Ne higgyenek annak a politikusnak aki azt mondja, hogy a dolgaikat megoldja, mert látják – NEM OLDOTTÁK MEG, sőt a 407-es vadászati törvény múlt év nyarán úgy lett módosítva, hogy az „állami” vadásztársaság sokaktól visszaveheti a területeket, de nem beszélünk arról, hogy emberi életről nem szól a mai napig ez a törvény! Vagy hogy a kártalanításról szóló kormányhatározat továbbra is a világon a legrosszabb és legembertelenebb, de ezért se történtek érdemi lépések mindeddig!”

medvek_csikszereda_omv_b

Igenis szükség van a kilövési kvótákra, mivel medveügyben önbíráskodás zajlik, vagyis az emberek méreggel, fagyállóval, karbiddal megölik a problémás medvéket – írja Borboly. Méltánytalannak tartja, hogy medvevédelemre akár százmillió eurót is össze tud gyűjteni az állam és a természetvédők, ám az éves kártalanításra csak legfeljebb kétszázezer euró jut az EU-pénzekből.

  • „Rakják össze:
    Hol az igazság?
    Kell-e kilövési kvóta, DE AZONNAL?
    Kell-e hegytetőn való vadállatetésre EU-s normatív támogatás?
    Fel kell-e számolni a vadászegyesületeket?
    Összefogásra van-e szükség megyénkben, de akár egész Székelyföld szintjén?

A hétvégi vadásztalálkozón egyébként megkóstolta azt a szalámit, amely a nemrég Gyergyóban kilőtt medvéből készült. A medvét augusztus végén lőtték le, miután rátámadt egy gazdára, aki megpróbálta kihajtani az állatot a kukoricásából.

foter.ro
„Hogy miért hülyeség, hogy teljes tiltásokat akarnak bevezetni? Vadászok többen is elmondták ma, hogy ott, ahol a vadászatot betiltották a vadak eltűntek! Kipusztultak! Fajdakakas stb.! Vagy akár a rezervátumok területén betiltott vadásztársulási tevékenység az állatállomány eltűnéséhez vezetett. Gondolkodjunk!”
ARANYKÖPÉS: Pár éve természetjárók boltjában dolgoztam, ahol medvesprét is árultunk (medveriasztó paprikasprét). Bejött egy nő a két gyerekével és vett egy flakonnal, merthogy indultak kempingezni. Már majdnem kiment, amikor eszébe jutott valami és visszajött megkérdezni, hogy ezzel ugye a gyerekeket kell befújni tetőtől talpig…

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom