Keressen minket

Vadászat

Elöltöltő fegyveres vizsga volt Balatonfűzfőn

Közzétéve:

Feltöltő:

Tizenkilencen gyűltek össze a balatonfűzfői lőtéren június másodikán, hogy letegyék az elöltöltő fegyveres vadászathoz és lövészethez előírt alapismereti vizsgát. Legtöbben nem helyből érkeztek: jöttek a fővárosból, Zalából, Somogyból, sőt még Csongrádból és Békés megyéből is akadt vállalkozó.

sikeres

A sikers vizsgázók a Vizsgabizottság tagjaival

A Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége és a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai: Gaál Tibor és Kovácsné Ponty Éva közreműködésével lebonyolított számonkérés teljes sikerrel zárult: az összes jelentkező átvehette az elméleti és gyakorlati vizsgabizonyítványt.

A jövendő elöltöltő fegyveres vadászok és lövészek felkészüléséhez döntő mértékben hozzájárult az elmúlt napokban Budapesten, a Polgári Kézilőfegyver- és Lőszervizsgáló Kft. telephelyén megtartott tanfolyam. Németh Balázs – hadtörténeti vonatkozásokra is kitérve – ismertette az elöltöltő fegyverek fejlődéstörténetét, ballisztikáját, de a lövedéköntéssel és a fegyvertisztítás fortélyaival is megismertette a hallgatókat, míg Pólik Sándor jóvoltából e régimódi puskák használatának jogi feltételrendszerével, a biztonságos használathoz és a karbantartáshoz szükséges eszközökkel, valamint a gyakorlati vizsgára vonatkozó praktikus információkkal gazdagodtak az elöltöltő fegyverek szerelmesei. A tanfolyam során kialakult bizalmi viszonyt jól jellemzi, hogy Pólik Sándor saját puskáját bocsátotta a gyakorlati vizsgára jelentkezők részére.

A kurzus próbavizsgával zárult, ahol volt lehetőség a hiányosságok átbeszélésére, korrekciójára.

Örömünkre szolgál, hogy segíthettünk az eredményes vizsgához szükséges ismeretanyag elsajátításában. Gratulálunk, és további sikereket kívánunk a frissen vizsgázott leendő elöltöltő fegyveres vadászoknak és sportlövészeknek!

kapszli.hu

DÉL-ZALAI VADÁSZTÁRSASÁG TAGFELVÉTELT HIRDET! ÉRDEKLŐDNI A 30/363-9547-ES TELEFONSZÁMON. villuj

Vadászat

Váratlan vendég a fagyos reggelen

Petró Zoltán vizslája, Döme erdei szalonkát fogott.

Published

on

Egy ködös, fagyos szombat reggelen elérkezett a várva várt apróvad-vadászat ideje. Döme, az egy éves magyar vizslám, izgatottan várta az indulást. Alig telt el negyedóra, már a megbeszélt találkozóhelyen voltunk, ahol a vadászatot egy csésze forró kávé és baráti beszélgetés előzte meg.

Fotó: Petró Zoltán – Agro Jager News

Döme. Fotó: Petró Zoltán – Agro Jager News

Az erdő sűrű, bokros részén haladtunk előre, Döme  fáradhatatlanul szimatolta a talajt és a levegőt. Hirtelen megállt, mereven jelezte a vadat. Egy madár próbált menekülni a sűrű ágak közül, de nem tudott.

Döme óvatosan megfogta, majd hozzám hozta. Csodálkozva néztem: egy erdei szalonka! Ahogy kivettem a kutyám szájából, meglepődve tapasztaltam, hogy a kis madár még él. Meleg teste és pislogó szemei jelezték, hogy sértetlen.

Néhány pillanatnyi csodálat után visszatettük a megtalált helyére, hagyva, hogy folytassa útját.

Ez a váratlan találkozás örökre emlékezetes marad, hiszen a vadászat nemcsak az elejtett zsákmányról, hanem a természet tiszteletéről és a különleges pillanatokról is szól.

 

Írta és fényképezte:

Petró Zoltán
Hivatásos vadász, Nógrád vármegye
Csonkás Dűlő Vadásztársaság

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

A ragadozók élete nem könnyű!

Farkasokat videóztak az Istenmezejei Vadásztársaság területén.

Published

on

2024 novemberében készült ez a felvétel, amelyen jól látható, hogy egy háromtagú farkasfalka halad el a kamera előtt, az utolsó állat jobb mellső lábára azonban erősen sántít. A farkasok életének része, hogy különböző sérüléseket szereznek, hiszen gyakran saját maguknál jóval nagyobb, akár komoly ellenállást mutató zsákmányt igyekeznek elejteni.

Fotó: Youtube

A legtöbb megfigyelt sérülés enyhébb mértékű: zúzódások, vágások, szúrt sebek, fogtörések, repedések. Olykor azonban komolyabb balesetek is előfordulhatnak, akár egy törött végtag is, amelynek gyógyulása több hónapot is igénybe vehet. Minden egyes vadászat így komoly kockázatot jelenthet számukra.

Szerencsére azonban a farkasok, mint sok más vadon élő állat, képesek felülkerekedni a fizikai sérüléseiken, és akár ezek ellenére is sikerrel vadászni és túlélni. Ebben persze sokat jelenthet számukra, ha rendelkezésükre áll a falka védelme és segítsége.

A felvételt az Interreg LECA projekt keretében partnerünk. az Istenmezejei Vadásztársaság készítette.

Forrás: WWF

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

8. Dúvadgyérítési napok terítéke Heves vármegyében

Dúvadgyérítési napokat tartottak Heves vármegyében

Published

on

2025. január 30-án délelőtt került sor közös teríték elkészítésére a Tepélyi Vadászati Társaságnál, Tepélypusztán a Hotel Fauna udvarán a Heves vármegyei dúvadgyérítési napokat követően.

Fotó: OMVK

A Heves Vármegyei Vadásztársaságok Szövetsége Heves vármegyében már nyolcadik éve hirdeti  meg a dúvadgyérítési napokat, melyekre most január 22. és január 29. között került sor. Tíz vadászatra jogosult részéről érkeztek vadászok és hozták el a megadott időszakban elejtett ragadozókat. A teríték a tavalyi évhez képest némiképp szerényebb, de ez az alacsonyabb részvétel és a vadászatra nem túl kedvező időjárás miatt alakult így. A záróterítékre került 1 db aranysakál, 73 db róka, 2 db borz, 1 db nyest, 1 db házi görény, 5 db dolmányos varjú, 11 db szarka és 24 db szajkó, összesen 118 db vad.

Fotó: OMVK

A dúvadgyérítési héten rész vett vadászatra jogosultak:

Átányi Vadásztársaság

Atkári Bíbic Vadásztársaság

Besenyőtelek – Mezőtárkány Vadásztársaság

Boldogi Vadásztársaság

Gróf Károlyi Mihály Vadásztársaság – Kápolna

Füzes Vadásztársaság – Füzesabony

Hevesi Forrás Vadásztársaság

Pélyi Tiszatáj Vadásztársaság

Tepély Vadászati Társaság – Füzesabony

Tiszanánai Természetbarátok Környezet- és Vadgazdálkodási Egyesülete

Polónyi György elnök úr köszöntőjét követően Demeter Erzsébet főosztályvezető a területi vadászati hatóság részéről és Kovács István János vadászmester a Heves Vármegyei Vadásztársaságok Szövetsége részéről értékelte a dúvad hetet. A  teríték melletti tiszteletadást követően részletes kiértékelés történt Kovács István János részéről Dr. Kovács Imre tájegységi fővadász segítségével.  Ezt követően a házigazda Tepélyi Vadászati Társaság jóvoltából  a megjelentek már szintén hagyományosan egy ebédet is elfogyasztottak. Minden résztvevő emléklapot kapott, valamint a három legeredményesebb résztvevő serleget és ajándékot is átvehetett emlékül.

Fotó: OMVK

A rendezvény hangsúlya – mint mindig – a találkozáson, a vad iránti tiszteletadáson, a baráti beszélgetéseken és a szakmai tapasztalatcserén volt!

Ezúton is gratulálok az eredményhez, köszönöm a megjelenteknek a részvételt, Lakatos Annának a kürtszót, és nem utolsó sorban a Tepélyi Vadászati Társaságnak a helyszínbiztosítást és vendéglátást!

Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom