Keressen minket

Vadászat

Nem lesz hajtás, oda a terv

Közzétéve:

Feltöltő:

SOMOGY MEGYE | A dámbarcogás idejét nem zavarták a korlátozások Somogyban, leszámítva azt, hogy továbbra sem jöhettek vendégvadászok. Viszont, ahogy annak vége lett, jött a következő komoly bevételkiesést eredményező döntés: nem lehet társas vadászatokat tartani.

A megjelent kormányrendelet számos bizonytalanságot okozott a vadászatban is, ezért a vadászatra jogosultak egy része úgy döntött, nem bízza a véletlenre a jogi értelmezést. – Társaságunk megvárja a vadászati hatóság értesítését, addig is minden társas vadászatot leállítottunk – mondta kérdésünkre Barkóczi István, a törökkoppányi Íjász Vadásztársaság elnöke. – Az egyéni vadászatot nem állítottuk le, hiszen az több szempontból is problémás lenne. Részint teljesíteni kell az éves kilövési tervet, valamint a vaddisznógyérítésre vonatkozó előírást is, másrészt a földhasználók felé muszáj beállítani a létszámot, hogy minimalizáljuk a vadkárt.

Hozzátette: habár vadásztársaságról van szó és nem gazdálkodó szervezetről, de muszáj gazdálkodniuk. A hivatásos vadászok bérét ki kell termelni, ahogy a vadkárt is meg kell téríteni, ezért a húsból származó bevételre nagy szükség van ezekben az időkben.

– Huszonöt hajtásnapot terveztünk erre a szezonra – mondta Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója. – Eddig egyet sem tudtunk megtartani, mert egyelőre társas vadászatot nem tarthatunk. Ezt a tulajdonosi joggyakorló is megerősítette levélben.

Galamb Gábor hozzátette: a társas vadászatok november végén kezdődnének. Abban bízik, hogy a harminc nap lejárta után, lesz könnyítés, és felszabadulnak a vadászok a korlát alól. – Nálunk jelentős mennyiségű vaddisznót kellene elejteni, ami egyéni vadászat formájában nem teljesíthető – húzta alá a vezérigazgató. Kifejtette: tavaly 850 vaddisznót kellett terítékre hozni, idén viszont az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezés miatt már ezret.

– A társas vadászatok elmaradását látom a legnagyobb gondnak az ASP tükrében – sommázott Kanizsay Gábor, a fonyódi székhelyű Hunnia Vadgazdálkodási Kft. ügyvezetője. – A hatóság által előírt mennyiség kilövése a jelenlegi helyzetben teljesíthetetlen. Külföldi vendég nem jöhet, magyar fizető vendéget nem lehet fogadni, mert gyülekezési tilalom van, és társas vadászatot sem lehet tartani. Ez nemcsak a vadászatra jogosultak, de az állategészségügy szempontjából is nagy gond.

A társaság elsősorban a korábban bevezetett korlátozások miatt van nehéz helyzetben, hiszen vadászatszervező irodaként a bevételei jelentősen elmaradnak az előző évitől. – Most tartunk a tavalyi árbevétel 17 százalékánál – mondta Kanizsay Gábor. – Ha év elejére javul a helyzet, még menthető lesz ez az év, hiszen az idei bevételek 90 százaléka is januárban és februárban keletkezett.

Van remény

Nem szabad elfelejteni, hogy a vadászatra jogosultak, valamint a vadászatokat szervezők bevételeinek kiesése már az őzbakszezonnal kezdődött, amikor először érezték meg, milyen fájó tud lenni a külföldi vendégek hiánya. S ez csak folytatódott a gímszarvas szezonjával, amelyhez még augusztusban nagy reményeket fűztek, majd a határzár miatt ezek szertefoszlottak. Az most némi reményre adhat mégis okot, hogy az Országos Magyar Vadászkamara egyeztetéseket folytat a kormányzattal, ezekről a honlapján későbbre ígért tájékoztatást a vadásztársadalomnak.

sonline.hu

Vadászat

Döntés a 2025/26 évi vadgazdálkodási pályázatokról

Döntést hozott az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság.

Published

on

Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2025/2026. vadászati érvre kiírt pályázati felhívására 2024. október hónap folyamán összesen 429 pályázat érkezett be, amelyek összes támogatási igénye elérte az 572 millió forintot.

Fotó: OMVK

Az előző évhez képest a 2025/2026. vadászati évre kiírt pályázati felhívásban jelentősen bővültek a vadászatra jogosultak pályázati lehetőségei, mivel a legutóbb pályázható négy célterület helyett idén hétféle vadgazdálkodási fejlesztési célra nyújthattak be támogatási igényt. A bővítés egyrészt annak volt köszönhető, hogy az előző kiírásban szüneteltetett fásszárú növények telepítését és a törzsállománypótlást szolgáló, apróvadnevelést célzó pályázati lehetőségek újra megnyíltak, másrészt pedig egy, a Vadgazdálkodási Alap működtetésének történetében újdonságnak számító célterület is elérhetővé vált. Ez utóbbi lehetőség a vadgazdálkodásban, és különös tekintettel a vadvédelemben használható modern eszközök alkalmazását hivatott elősegíteni. A célterület keretében a vadászatra jogosultaknak lehetőségük nyílt az egyre szélesebb körben alkalmazott drónok beszerzésére, illetve ezen szolgáltatások igénybevételére, továbbá vásárolhattak a vad-gépjármű ütközések megelőzésére szolgáló vadriasztó prizmákat, ultrahangos vadriasztókat és a kaszálások során a vadban keletkezett veszteségek megelőzésére szolgáló eszközöket is.

Az új célterület elnyerte a jogosultak tetszését, a támogatásra javasolt pályázatok száma között ez a legtöbb (96 pályázat), illetve a támogatás összege is jelentős az összes támogatási összegből, mintegy 107 millió Ft.

A pályázatok végső bírálatát, a döntéshozatalt az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság végezte el 2025. január 23-án. A bírálat során a bizottság 311 pályázatot talált támogathatónak, amelyek összes támogatási igénye mintegy 378 millió forint. A támogatásra javasolt pályázatok forrásigénye ezzel nem haladta meg a rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeget, így minden olyan pályázat, amely szakmai és formai szempontból is megfelelő volt, támogatást nyert. Ebből adódóan a pályázatok pontozásának, a pontszám szerinti rangsorolásnak érdemi jelentősége most nem volt.

 

Célterület Támogatott pályázatok száma Támogatási összeg (Ft)
2/1. Fás szárú fajokból álló szegélyek, gyümölcsös fasorok kialakítása, rágóerdő telepítés, csenderesek, vadbúvók sövények kialakítása 7 7 037 626
2/2. Táplálkozó- és búvóhelyek kialakítása szántóföldi kultúrák vetésével 29 29 796 418
2/3. Termesztett növényféleségek diverzifikálása évelő zöldtakarmány keverékek telepítésével 57 75 148 485
2/4. Vadászterület vízellátását javító beavatkozás 70 128 206 459
2/5. Ragadozógyérítés, csapdapark fejlesztés 46 22 181 284
2/6. Fácán és fogoly állománygazdálkodás fejlesztése 6 8 287 511
2/7. Vadvédelmet és vadgazdálkodást segítő eszközök beszerzése, szolgáltatások igénybevétele 96 107 168 114
Összesen: 311 377 825 897

A 2025/2026. vadászati évre támogatást nyert pályázatok száma célterületenként

 

A bizottság 118 pályázatot nem talált támogatásra megfelelően kidolgozottnak, amiről minden érintett vadászatra jogosult a napokban megkapja az elutasító határozatot. Az elutasítással szemben a pályázó kérhet jogorvoslatot, élhet felülvizsgálati kérelemmel, amelyet a Vadászkamara Elnöksége a márciusi ülésén tárgyal meg.

A nyertes pályázók szintén a napokban megkapják a pályázatban a hivatalos képviselőjük elérhetőségeként megadott e-mail címre az előkészített támogatási szerződésüket (amennyiben esetleg nem találják meg a beérkezett levelek között, érdemes a levélszemét mappában is ellenőrizni). Ezt kiegészítés és aláírás után a kért mellékletekkel (banki felhatalmazó levelek és költségterv) ellátva vissza kell küldeniük postai úton a Vadászkamara központjához. A támogatások elutalását – az előző évek gyakorlatának megfelelően – 2025-ben is március 31-ig teljesítjük.

Késedelem abban az esetben fordulhat elő a kifizetésben, ha a pályázó nem, vagy nem megfelelő módon küldte vissza a támogatási szerződést. Éppen ezért ezúton is külön felhívjuk a nyertes pályázók figyelmét, hogy a szerződéskötéshez szükséges, fent leírt tennivalókat feltétlenül végezzék el! Ha pedig kérdésük van, forduljanak bizalommal a Vadászkamara területi szervezeteinél vagy központjánál dolgozó kollégákhoz az Alap pályázati felhívásából ismert elérhetőségeken.

 

Támogatott pályázatok 

Elutasított pályázatok

 

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Változott a fegyverbehozatal díja

Közleményt adott ki az OMVK:

Published

on

Módosult 2025. január 30-ától az Európai Unión kívüli országokból belépő vadászok és sportlövők lőfegyvereinek behozatalához szükséges lőfegyverkísérő igazolás kiállításakor fizetendő díj összege – tájékoztatta a vadászkamarát a NAV.

Fotó: Pixabay

Az adóhatóság Központi Irányításának Vám Főosztálya arról értesítette az érdekképviseletet, hogy a díj a korábbi 3000-ról 4050 forintra módosult. Ezt továbbra is elsődlegesen készpénzben, forintban kell megfizetni, de banki átutalással is megfizethető a 10032000-00289933-00000000 számú bankszámlára. Utaláskor a „közlemény” rovatba a „lőfegyver-behozatal ig. szolg. díj” szöveget kell írni.

További információért a lőfegyverek tervezett behozatala előtt a belépés helye szerinti NAV-határkirendeltséggel érdemes felvenni a kapcsolatot.

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Megkezdődött a vaddisznók fialási időszaka

Elkezdődött a vaddisznók fialási időszaka

Published

on

Általában január második felétől, egészen májusig tart a vaddisznók fialási időszaka, de van, ahol már decemberben megérkeztek a kis csíkos hátú vadmalacok.

Fotó: Vadex

A vaddisznók, akik jellemzően kondákban élnek, napközben szívesen bújnak meg az erdő eldugottabb, rejtett sűrűjében, távolságot tartva az emberektől. Napnyugta után, éjszaka a legaktívabbak, de még hajnalban is összefuthatunk velük.

Az anyakoca a fialás előtt a kondától különvonulva úgynevezett “malacozó vackot” készít. Fialás után pedig minden energiájával azon van, hogy kicsinyeit védelmezze, megóvja, így ha veszélyben érzi őket agresszíven reagál és támadni fog.

A malacok eleinte szorosan anyjuk mellett maradnak, követik őt, nemcsak a táplálék miatt, de ilyenkor még nagy szükségük van melegségére is. Pár héttel később már nagyobb lehet a távolság a malacok és az anyakoca között, de a malac legkisebb jelzésére az anya azonnal megjelenik a takarásból. Az utódait féltő anyakoca a legveszélyesebb állat a magyar erdőkben!

Hogy elkerüljük a konfliktushelyzetet, erdei sétáink során ne térjünk le a kijelölt útvonalakról, kutyáinkat pedig vezessük pórázon.

A vaddisznók szaglása és hallása kiváló, azonban a látásuk gyengébb. Ha találkozunk velük, inkább halkan és lassan hátráljunk, ne csapjunk nagy zajt, mert az csak felingerelheti a kondát. Ha vadmalacot látunk, ne közelítsünk hozzá, ne akarjuk megsimogatni, megfogni, az anyja ott van a közelében, még ha nem is látszik!

Forrás: Vadex

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom