P24: – Milyen kötődésed van a természethez, a vadászathoz?

Szilágyi Bay Péter : – Szüleim 1978-ban úgy döntöttek, hogy Szegeden telepednek le. 1981-ben Szegeden születtem és az általános iskolás éveimet Szeged belvárosában, a Boldogasszony sugárúton, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1.sz. Gyakorló Általános Iskolájában, ének-zene tagozatán töltöttem. Hétvégente azonban mindig haza utaztunk Biharugrára és Zsadányba. Édesapám nagy vadász ma is. Tőle a vadászati etikettet tanultam el, míg az ének-zene tagozat után az erdészetiben, a középiskolai tanulmányaim alatt, Szente László vadgazdálkodást és a gyakorlati oktatást irányító tanárom,teljesen eldöntötte a pályámat.Karaktere, hogy nem magunkért, hanem miatta tanultunk, generációkat sarkallt arra, hogy szabadidőnkben, de még az iskolában, a szünetekben is,képezzük magunkat. Páratlan tanári adottsággal bírt. Középiskolai tanulmányaim alatt írtam aztán az első novellámat, amellyel második helyen végeztem a Természet és Én című irodalmi pályázaton, majd több irodalmi verseny után írhattam a Márok Tamás által szerkesztett megyei vadászújságba, a Vadászrészbe is. Ezzel párhuzamosan, miután felvettek az egyetemre, a Szegedi Tudományegyetem lapjába, az Egyetemünkbe is tudósíthattam. Aztán a nagy áttörés már növényorvos hallgatóként érkezett el, amikor a Pannon Egyetem, (ma a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusa,) diákjaként 2004-ben lehetőséget kaptam az első tudósításra a Nimród Vadászújságba. Érdekes és most az interjú alatt jutott eszembe, hogy aszékely származású, Küküllő-menti Dr. Gothárd Béla könyvbemutatóját tartották az egyik hódmezővásárhelyi vadásztársaság székházában, a Zrínyi utcán. Mindennapjaimat ma is ez a lap határozza meg, amellyel párhuzamosan szüleim, nagyszüleim földjén gazdálkodok is. A lapnál jelenleg az országos tudósítói hálózat koordinációs feladatait láthatom el.

Mi inspirált a könyv megírására?

Nem titok, hogy egy kedves professzorom, Jolánkai Márton, aki a Magyar Tudományos Akadémia Kutatási Főosztályát vezette, ihlette meg a manó alakját, aki mindig akkor tűnt fel az életemben, amikor a legnehezebb időszakokat éltem meg. Az állatvilágot, a madárvilágot a nagyszüleim, édesanyám szülőháza körüli természet adta Biharugrán. Felejthetetlen élményt jelentettek a zsadányi nagy körvadászatok édesapámmal, ahol a faluból mindenki vadászhatott, aki akart és nem ritkán 50-60 fős hajtások indultak. Szegedi gyerekként magamba szívtam a református Tiszántúl minden ízét, történelmét és történeteit. Körösnagyharsányi szabadhajdú nagyanyám mesevilága, a nádasok, a rét, a kiszámíthatatlan, szeszélyes Sebes-Körös körül élnek ma is Hubert barátai Tikk, a harkály, Vincs, a széncinege, no meg Skú, a veszélyes aranysakál.

Számomra nagyon fontos, hogy az ember lehetőleg úgy éljen, hogy tetteiért bármikor vállalhassa a felelősséget. Ahogy szabadhajdú nagyanyám tanított: próbálj meg úgy viselkedni, hogy ne kelljen bocsánatot kérni! Hubert életében, annak ellenére, hogy vadászik, nem a lövés a lényeg.

A könyvvel, kalandos történeteken keresztül megérthetik a gyerekek, mit is csinál egy vadász? Hogy mennyi ügyes-bajos dolga akad a házkörül és bepillantást nyerhetnek a kicsik, hogy milyen veszélyekkel kell szembenéznie például Tikknek, a harkálynak, vagy Lajcsinak, akinek a kisnyulait éjjelről, éjjelre megtámadja a görény. Vadásznak lenni nem csak kiváltság, hanem elsősorban kötelezettség; sokat is kell azért tenni, hogy valaki azzá válhasson. Megéltem ezt apám mellett, megéltem az erdészetiben. Ünnepnapokká szélesedett a világ, amikor apámmal tarthattam, vagy éppen Szente tanár úr magával vitt bennünket. Megtiszteltetésnek vettük, ha a hajtások végén vigyázhattunk az üres fegyverekre, vihettük a lőtt fácánt, a nyulat.

Mit lehet elárulni a kiadványról és a történetről?

Hubert, egy igazi vadászmanó, aki az erdélyi Pádis hegységből érkezik az Alföld peremére, a költő szavai szerint: „ahol a táj a végtelenbe tárul”. Letelepszik egy kis faluban, vadászik, éli a mindennapi életét, együtt a környezetében levő emberekkel és állatokkal. Véleményt formál erről a világról, markánsan elkülönül a jó és a rossz, mind ember, mind állat esetében. A könyv 12 fejezeten keresztül, időrendben, egymás után különféle kalandokba varázsolja el az olvasót. A történet csak a manó alakjában rugaszkodik el a valóságtól. Elsősorban 12 éves kortól érdemes kézbe venni, de van olyan kicsi ötéves olvasónk, akinek a szülei esténként olvasnak belőle, mert nem akar, csak Huberttel elaludni.

Hubert történetében,- annak ellenére, hogy fikció, – a vadászatok, a kaliberek, az állatok viselkedése, a természetleírások mind a valóságosak, hiszen egy része saját kalandjaim közül kerültek a könyvbe.

Szakmaiságára garancia korábbi főnököm, Gyenge László, aki több, mint 30 évig felelős szerkesztőként vezette a Nimród Vadászújságot – őt kértem fel lektornak, míg a borítókon Kuklis Kata szegedi festő alkotását láthatjuk. A nyomdai munkákat pedig Duba Tamás, a Correct nyomda tulajdonosa irányította.

Úgy tudom, van vásárhelyi kötődésed, kapcsolatod is, illetve erős a Csongrád-Csanád megyei jelenléted, mesélnél erről?

Hódmezővásárhelyről gyerekkorom óta hallok, mert édesapám itt kezdte a felsőfokú technikumban a tanulmányait és mikor felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára, szépen lassan felfedeztem a várost én is. Az első év nagyon nehéz volt, hiszen a Kar tanári gárdája magasan kvalifikált szakemberekből állt és nem is igen mertem kalandozni. Sokat kellett tanulni. A városban is jól tudják, hogy matematikából, kémiából, az alapozó tárgyakból szigorú volt az intézmény, ami a szaktárgyak vonatkozásában sem csökkent. 2001-ben 214 kezdtünk, míg 2004-ben nem voltunk 70-en, akik abszolváltak. Minden tudományterületen nemcsak oktattak, hanem tudományos munkát is végeztek a tanáraink. A Dr. Bicsérdy Gyula főigazgató, majd Prof. Dr. Mucsi Imre dékán vezette legendás tanári kar gyakorlatot és elméletet egyben kezelt. Úgy gondolom, hogy a gyakorlati, valamint a tudományos hátterük miatt volt kiemelkedően erős Hódmezővásárhely. Ugyan szegedi srác voltam, de felvettek a kollégiumba és így jutott bőven idő a városra is. Horgásztunk Mártélyon, egy-egy helyi barátunk pedig meghívott vadászni és így megismertem a vásárhelyi embereket is. A város vallási sokszínűsége nyilván magával hozta, hogy páratlan a gasztronómiája és azt is meg kell jegyezni, hogy apróvad-gazdálkodásban, őzgazdálkodásban országos eredményeket értek és érnek el a környező vadásztársaságok. Lehetőségeim szerint mindig igyekszem is az alma materemnek otthont adó városról írni.

Mik a terveid a továbbiakban?

Alapvetően az életem a vásárhelyi tanárok pályájához hasonlít, mert a szüleim földjén gazdálkodunk, miközben a Nimród Vadászújság országos tudósítói hálózatának koordinálását is elvállaltam. Úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági, a vadászati újságírásban így maradhatok hiteles. A testvérem két éve jött haza Izraelből, ahol izraeli állami ösztöndíjjal kutathatott a jeruzsálemi Héber Egyetemen Yehoshua S. Saranga, világhírű búzanemesítő mellett. A kint töltött évei alatt bepillantást nyerhetett, hogyan működik a világhírű izraeli mezőgazdaság, hogy miként világelsők tejtermelésben, hogyan lehet egy hektárról 1000 tonna paradicsomot, vagy közel nyolc tonna napraforgót lehozni. Láthatta, hogyan kommunikálnak a gazdák a kutatással, a piaccal és láthatta mennyire erős az érdekképviselet. Ezért amikor hazajött, megalapítottuk az AgroJager News-tés célul tűztük ki, hogy a hazai agráriumot mi is komplexitásában mutassuk be. Itt mezőgazdasági szakértőként segítek be, míg hosszú távú terveim között már Hubert Kiskundorozsmára készül, ahol különféle kalandokba keveredik. El kezdtem dolgozni a következő könyvön.

Jelenleg azonban a Vadászati és Természeti Világkiállításra fókuszál a Nimród szerkesztősége, mert 50 év után újra hazánk szervezi meg ezt a kiállítást, amely szeptember 25-én nyitja meg kapuit és várhatóan mintegy 100 ország vehet rajta részt. Jó programok, konferenciák és egy hatalmas lehetőség, hogy bepillantást nyerjen mindenki, hogy hogyan, miképpen gazdálkodnak, oldják meg a problémákat a világ más országaiban. Természetesen számunkra a legfontosabb, hogy bemutassuk Magyarország vadászati múltját, vadászati hagyományait, vadgazdálkodási eredményeit, páratlan természeti kincseit, amihez, ha csekély mértékben, de Hubert is hozzájárul.

Forrás: Proemnád24 – Szombat Mihály