Keressen minket

Vadászat

Markolóval vaditatót készítettek Vámospércsen – GALÉRIÁVAL

Közzétéve:

0

Hajdú-Bihar megyében, a Vámospércsi Farkasvölgye Vadásztársaság területén, a Borsikert területrészen, Ungvári Zoltán itatót készített. A vadászterület rendkívül sokszínű. A muflont kivéve, minden vadfaj megtalálható a területen, amit délnyugatról a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet határol.

Fotó: Ungvári Zoltán – Agro Jager News

A Debrecenben élő vadász sokat gondolkozott azon, hogyan tudna segíteni a vámospércsi vadállományon. Az ország egyes pontjain, nem áll rendelkezésre természetes vízforrás, Vámospércsen is szinte minimális a víz mennyisége. Az idei nyáron tapasztalt rendkívül aszályos idő a vadállományt sem kímélte, az itatás országosan és itt Vámospércsen is felértékelődött. Régiós szinten megfigyelhető volt idén, hogy a talajvíz egyre mélyebb rétegekbe húzódik vissza A területen telepített közel 20 mesterséges itatót két-három naponta a hivatásos vadászok folyamatosan töltötték. Minden egyes alkalommal megközelítőleg három köbméter vizet vittek ki lajtoskocsival.

Először egy ásóval, lapátot a kézbe véve történt az első próbálkozás. A kezdeti lelkesedés hamar elpárolgott, mivel a több hetes, hónapos csapadékhiány miatt a talaj olyan kemény volt, mint a beton. “Így utólag bátran kijelenthetem, hogy fizikailag szinte képtelenség lett volna kiásni kézzel – az az első gödrömet” – mesélte Zoltán.

Fotó: Ungvári Zoltán – Agro Jager News

Fotó: Ungvári Zoltán – Agro Jager News

Más eszközöket kellett igénybe vennie. Debrecenben, mint megyei jogú városban szinte minden elérhető. Egy vállalkozástól bérelt egy 700 kilogramm össztömegű markolót, amihez a cég utánfutót is biztosított, megközelítőleg 30 ezer forintért egy napra. A cég munkatársai egy gyorstalpaló keretében megtanították Zolinak, hogyan tudja használni a gépet. A területre kiérve megközelítőleg másfél órába telt a 3 négyzetméteres itató elkészítése, amely 70 centiméter mély. Több időbe került az oda-vissza út, mint maga a munka. A géppel természetesen minden könnyen ment, és viszonylag gyorsan sikerült Azért, hogy ne legyen halálos csapda egyetlen állatnak sem, a mesterséges itatót rézsűsre alakította ki, azaz az egyik oldalától folyamatosan mélyült. Még ha bele is csúszna bármi, a lejtős oldalon mindig ki tud jönni.

Miután kialakította a vaditatót, a munka nehezebbik része megoldódott. Mivel minden szakmának meg van a saját nehézsége, ezért Ungvári Zoltán segítséget kért tapasztalt vadászbarátoktól, akik értenek az itatók szigeteléséhez. Általánosságban a fólia nem jó, mert ha az megsérül, a víz könnyen “elszalad” és a sok munka veszendőbe megy. A szigetelést kétféleképpen lehet könnyen megoldani. Akinek van rá lehetősége, anyagos vályoggal borítja be az itató alját. Ha ez a megoldás nem kivitelezhető, megvásárolható egy erre készített por, amit vízzel bekeverve hasonló vízzáró réteget képes kialakítani.

Azonban a szigetelést nem szabad elsietni. Miután felvittük az első réteget a vaditatót fel kell tölteni vízzel. Ez előbb-utóbb elszivárog, nagy melegben akár egy hét alatt elpárologhat. A szigetelést érdemes két-három hónapos időszakban folyamatosan ismételten elvégezni. Miután több réteget felvittük, az fokozatosan megszárad, ezért lépésről lépésre “vízzáróbbá” válik. Egy idő után már nincs szivárgás. Azonban, ha a vaditató üzemel, azt kötelességünk fenntartani a legmelegebb hetekben és hónapokban. A vámospércsi kezdeményezés a társaságon belül egyre erősebb, mivel számos vadásztársasági tag saját költségén vaditatókat épít fel és üzemeltet. Természetesen az eddigi tapasztalatokat mindig megosztják egymással, és segítik egymást, és a vadászbarátaikat.

Fotó: Ungvári Zoltán – Agro Jager News

Egy hasonló vaditató elkészítése nagyjából 50 ezer forintba kerül – amely a legkevesebb, amit mi vadászok megtehetünk a vadállományunk védelme érdekében. A vámospércsi vadászok bíznak abban, hogy a következő évek csapadék ellátása nem lesz ennyire szélsőséges, mint az idei – zárta beszámolóját Ungvári Zoltán vámospércsi vadász.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Fényképek: Ungvári Zoltán

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

0

Vadászat

Kitekintő: Az erdők használatának tilalma a nyilvánosság számára Dunaszerdahely és Komárom járásokban

+1

A száj- és körömfájás terjedésének korlátozása miatt korlátozásokat vezettek be

+1

Published

on

+1

A Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma a száj- és körömfájás terjedésének korlátozása céljából 2025. március 21-i hatállyal megtiltotta az erdők használatát a nyilvánosság számára Dunaszerdahely és Komárom járásokban. A tilalom visszavonásig érvényes, amely a jelen határozattal megegyező módon kerül kihirdetésre és kézbesítésre.

A fénykép illsuztráció. Fotó: Pixabay

A szlovák 326/2005-ös erdőtörvény 30. § (4) bekezdése alapján az erdőgazdálkodási államigazgatási szerv – kérésre vagy saját hatáskörben – megtilthatja vagy korlátozhatja az erdők használatát a nyilvánosság számára a szükséges időre, ha ez indokolt az erdőtulajdonos, kezelő vagy használó jogainak és érdekeinek védelme, az erdő védelme vagy más közérdek alapján. Ezt a tilalmat megfelelő módon nyilvánosságra kell hozni. A tilalom kiadására és visszavonására nem vonatkozik a közigazgatási eljárásról szóló általános szabályozás.

A száj- és körömfájás terjedésének kockázatát minimalizálandó, szükséges csökkenteni a vadállomány zavarását és mozgását, amely a fertőzés hordozója lehet. A Szlovák Köztársaság Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hatósága javasolta az erdők látogatásának tilalmát a Dunaszerdahelyi és Komáromi járásokban, miután e járásokban háziállatok körében megerősítést nyert a betegség jelenléte.

A fentiek alapján a szlovák minisztérium saját hatáskörében döntött az erdők használatának tilalmáról a két járás teljes közigazgatási területére kiterjedően.

A tilalom nem vonatkozik:

  • erdőgazdálkodókra,
  • vadászterületek használóira,
  • az erdőőrség, vadőrök, természetőrök, halőrök, mezei őrség tagjaira,
  • állami alkalmazottakra hivatali tevékenység során,
  • mentőszolgálatokra és fegyveres testületekre.

Forrás: NAK

 

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

+1
Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Rendkívüli intézkedések Szlovákiában a ragadós száj- és körömfájás miatt

+1

Rendkívüli vészhelyzeti intézkedéseket rendeltek el Szlovákiában

+1

Published

on

+1

2025. március 21-én a Zólyomi Állategészségügyi Intézet pozitív vizsgálati eredményeket közölt három szarvasmarha-tenyészetből vett minták alapján, melyeket a betegség klinikai tüneteinek megjelenése miatt vettek (magas láz, szájüregi és tőgyi elváltozások).

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség kitörése okán Dr. Martin Chudý, a Szlovák Köztársaság főállatorvosa a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján az alábbi rendkívüli vészhelyzeti intézkedéseket rendelte el 2025. március 21-től visszavonásig:

Szlovákia teljes területén megtiltotta:

  • Mindenféle szarvasmarha, juh, kecske, sertés és egyéb párosujjú patás állat – ideértve a tenyésztett vadakat is – mozgatását, kivéve az adott tenyészeten belüli elengedhetetlen szállítását. A tilalom vonatkozik a fogékony állatok más államokból Szlovákiába, illetve Szlovákiából más államokba történő szállítására is.
  • A nemzetközi szállítást, illetve tranzitot szarvasmarha, juh, kecske, sertés és más párosujjú patások esetén a Komáromi és Dunaszerdahelyi járások területén keresztül. Más járások esetén a nemzetközi szállítást rakodás és kirakodás nélkül, Szlovákia területén való megállás nélkül történhet, lehetőleg fő közlekedési útvonalakon.
  • Bármilyen állatmozgatást az alábbi határátkelőkön keresztül: Rusovce/Čunovo – Rajka (közúti átkelő), Medveďov – Vámosszabadi, Komárno – Komárom, és Štúrovo – Esztergom.
  • Mindenféle olyan rendezvény, piac, kiállítás és bemutató megtartását, amelyeken szarvasmarha, juh, kecske, sertés vagy más párosujjú patások vannak jelen.
  • Illetéktelen személyek belépését a fogékony állatokat tartó állattartó telepekre.

A szlovák főállatorvos Szlovákia teljes területén kötelezően elrendelte:

  • Megfelelő fertőtlenítőszerek alkalmazását az állattartó épületekbe történő belépésnél és kilépésnél.
  • Az állattartó telepekre belépő vagy onnan távozó személyeknek szigorúan be kell tartaniuk a higiéniai intézkedéseket; a járműveket alaposan fertőtleníteni kell.
  • A járművek és eszközök tisztítását és fertőtlenítését, szükség esetén rovarmentesítését, különösen, ha fertőzött vagy a fertőzés továbbvitelére alkalmas anyaggal érintkezhettek.
  • A száj- és körömfájás tüneteinek gyanúját haladéktalanul jelenteni kell a területileg illetékes hatóságnak.
  • Az elhullott állatokat kizárólag állati hulla feldolgozóban lehet megsemmisíteni.
  • Minden olyan intézmény bezárását, ahol a betegségre fogékony állatokat mutatnak be a nyilvánosságnak (állatkertek, cirkuszok).

A kötelezettségek és tiltások betartásáért minden fogékony állatfaj tartója és tulajdonosa, valamint az összes érintett felelős!

Kérjük minden érintett állatfaj tartóját, hogy Magyarországon is fokozottan ügyeljen a járványvédelemi előírások betartására és azt tartassa be másokkal is!

Forrás: Dúl Udó – NAK

+1
Tovább olvasom

Vadászat

Medve támadt egy férfire, ő meg erre belevágta a fejszéjét az állat fejébe (VIDEÓ)

+1

Fejszével védte meg magát egy férfi Szlovákiában. Túlélte

+1

Published

on

+1

Fejszével védte meg magát egy férfi a zsolnai járásbeli Belá községnél, miután rátámadt egy medve. A Žilinak.sk közlése szerint a férfi és kutyája pénteken egy turistaösvényen haladt az erdőben, amikor egy medve elkezdett felé rohanni. A férfi egy fa mögött próbált menedéket találni, és noha volt nála medveriasztó spray, hirtelen nem tudta, hogy hol keresse, így a fejszéjével próbálta magát védeni.

A medve kétszer indult meg a férfi felé, aki mindannyiszor meglendítette felé a fejszéjét – másodszor pedig el is találta a fején – erre az állat elrohant. A történteket egy kihelyezett fotócsapda rögzítette, a videót Filip Kuffa környezetvédelmi államtitkár osztotta meg a közösségi hálón.

Pavol Židek, a Kis-Fátra Nemzeti Park igazgatója szerint az egyéves medve nem egyedül volt – hanem három, idén született bocs is volt a társaságában. Hozzátette, minden bizonnyal megijedt a kutyától vagy a férfitől.

Forrás: Paraméter

A helyszínre akciócsoportot küldtek, amely figyelmeztető táblákat helyezett el, miszerint a közelben egy agresszívebb egyed tartózkodhat. Emellett nem kizárt, hogy az eset során meg is sérült.

Forrás: Paraméter

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

+1
Tovább olvasom