Horváth Zoltán: Furcsa világban élünk. Egyrészt van egy buborékban leledző, nem valós, csak álmokat kergető zöld politika, amely a már száz évekkel ezelőtt letűnt, önmagát működtetni képes, akkoriban az ember által végleges felszámolást nyert természetes ökoszisztéma újrateremtésén fáradozik.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete Facebook csoport

Másrészt van egy kisebbségbe szorult realista, a világ történéseit helyén kezelő társadalmi réteg, amelyik tudomásul veszi a történelmi idők folyamatos múlását és tökéletesen tisztában van vele, hogy a Föld bolygó energiaforrásainak az ember számára történő megállíthatatlan kizsákmányolása földi életünk velejárója.

Mióta fajunk a bolygónk talajára lépett és uralma alá hajtotta annak természeti forrásait, azok folyamatos kiaknázásával, feldolgozásával és felhasználásával tönkretette nemcsak a természet világát önellátóan működtető, az időjárás által finomra hangolt ökoszisztémákat, hanem a Föld bolygó klimatikus viszonyait is.

Ezt a folyamatot jelenleg is a flóra és fauna fajainak százezreinek kipusztulása kíséri, mivel véglegesen megbomlott a fajok életterének ősidőkben rögzített, finoman behangolt természetes ökológiai egyensúlya, amivel más fajokat helyzetbe hozva, populációikban exponenciális függvény hihetetlen emelkedési görbéjét produkálva invazív, özönfajként zúdulnak be a működésképtelen, az ember által rosszul kezelt, a természetet sikertelenül utánozni próbáló életterekre.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete Facebook csoport

Nézzük meg az erdeinket, nyílegyenes sorokban, az ember által elgondolt szisztémában kerülnek felújításra, olyan fafajokkal, tölggyel, bükkel, lucfenyővel, amelyekről köztudott, hogy a földi átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése révén ezen fajok jövője eleve életképtelenségre van ítélve.  Száz év múlva 6-8 oC átlaghőmérséklet emelkedés miatt hazánkban már jócskán mediterrán éghajlati viszonyok lesznek, erős sivatagosodással, amit tökéletes pontossággal már jó előre jelez a helyzetbe került invazív növények beözönlése, bálványfa, turkesztáni szil, keskenylevelű ezüstfa, zöldjuhar, amerikai kőris, ecetszömörce, kinincs, medvetalpfélék, pozsgás kaktuszfajok már több mint tíz fajban vannak jelen a szabad területeken.  Sokan az őshonos fafajaink előtérbe helyezésével szeretnék megoldani a helyzetet, elfelejtkezve arról, hogy tölgyeseink és bükköseink is ebbe a kategóriába tartoztak és most belátható időn belül mégis örökre meg kell válnunk tőlük.

Mi a helyzet a faunával?

A faunát a flóra vezeti szoros pórázon.  Vagyis az állatfajok élőhelyei a növényi vegetáció által nyújtott lehetőségekre épülnek fel, pl. a lepkefajok szaporodása néhány a flórában fellelhető speciális növényfajra korlátozódik. Ha egy-egy térségekből eltűnik néhány nappali lepkefaj, az példásan jelzi, hogy a hernyók táplálékát képező „gazdanövény” felszámolódott a térségi flórában!

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete Facebook csoport

A vegetációra épül fel a rovarvilág, az abból táplálkozó madár, kétéltű, hüllő, valamint a növényevők széles csoportjai és a tápláléklánc potenciáljának csúcsán a ragadozók állnak.

Amikor még minden rendben volt a klimatikus lehetőségek és a földrajzi kitettségek sokoldalú az időjárás helyi viszonyaihoz jól alkalmazkodó vegetációs rendszereket hoztak létre, amelyek potenciáljának hasznosítására fajok sokasága specializálódott.  Ez egy a természet által évezredek mennyiségi hullámzásainak lecsitulásával létrejött, mindennek mindennel összefüggő, nagyon finoman behangolódott, saját magát önfenntartó módon működtető természetes ökológiai rendszer. Ezek az ökoszisztémák a „civilizált” ember megjelenése előtt tökéletesen működtek. Az időjárás függvényében gyarapodó vegetáció mennyiségi potenciálja már eleve szabályozta a belőle élő állatfajok fenntartható létszámát, hiszen ha ideiglenes táplálékhiány adódott, az messze kihatott a fauna élőhelyeit rendszeresen használó növényevők és ragadozók létszámára is.

Ezen gondolatokat szükséges volt bevezetőként vázolni ahhoz, hogy megértsük milyen folyamatok is zajlanak ma Magyarországon, amelynek hatására a pár évtizede visszatelepült aranysakál invazív, özön vadfajként uralomra tör a hazai faunában.

Nyilvánvaló hogy hazánkban már régen nincsen saját magát önműködő módon fenntartásra és működtetésre képes természetes ökoszisztéma. ezért minden a tartós fenntarthatóságra vonatkozó hivatkozás csak elcsépelt zöld frázisként értékelhető. Itt nem más, mint tűzoltás folyik!

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete Facebook csoport

Minden ami fontos volt, már évszázadokkal ezelőtt tönkretettük, megsemmisítettük. Lecsapoltuk mocsarainkat, kiegyenesítettük folyóink kanyarulatait, kikapcsoltunk a természetes vízjárásból jelentős vizenyős területeket, hogy az intenzív mezőgazdasági művelés szolgálatába tudjuk azokat állítani, erdeinket legyalultuk.

Letaroltuk ősi erdeinket, abban jelenleg az ember szolgálatába állított metodika szerint olyan nagyüzemi gépsorok alkalmazása általi erdőgazdálkodás folyik, ami halvány köszönésben sincs még a sokat hirdetett természet közeli gazdálkodással sem.

Minden erdőfelújítást vadtól védő kerítések vesznek körül, amelyek jelenléte már eleve arra utal, hogy megbomlott a természetes ökológiai egyensúly, mert a csülkös nagyvad populációs létszáma átesett az ökológiailag elviselhető küszöbértéken, ezért már nemcsak az erdőben, de a mezőgazdasági szántóföldi termelésben is akár 500 hektáros nagyüzemi táblaméretekben is keríteni szükséges a vadkár megelőzése érdekében.  Ez nyilvánvalóan a nagyvad számára nem elhanyagolható, jelentős mennyiségű élőhely és táplálkozási lehetőség területi beszűkülésével járt, ami a rendelkezésre álló, lepusztult lehetőségű élőhely által biztosított természetes táplálék túl használatához vezetett. A vadászok rögtön belátták, hogy ennyi, létszámában túltartott, felturbózott mennyiségű csülkös nagyvadállományt csak intenzív etetéssel lehet a továbbiakban a vadászterületeken fenntartani. és ezáltal elkezdődött egy, az egész országra kiterjedő, a természetes élőhely táplálék potenciáljának, vadeltartó képességének nagymértékű, intenzív meghamisítása. Ezt úgy lehet szemléletesen elképzelni, mint az intenzíven műtrágyázott szántóföldi nöbénykultúrákat, melyeket az ember a hozamok növelése érdekében meghamisítva a talaj eredeti tápanyag potenciálját, az egekbe turbózza fel.

Vagyis a reális és fenntartható hazai természetes vadeltartó képesség nem tette lehetővé a jelenlegi túlburjánzott csülkös nagyvadállomány létszámának tartós fenntarthatóságát ezért, hogy a vadállomány mennyiségében megőrződjön, egy élőhely táplálékpotenciálját többszörösen felülmúló, intenzív szabad területi etetésbe kezdtek, meghamisítva ezzel az ország valós természetes vadeltartó képességét.  Magyarul kimondva a jelenlegi csülkös nagyvadlétszám már csak intenzív etetéssel tartható fenn!!!

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete Facebook csoport

Nos ilyen körülmények közé csöppent a hazai faunában röpke két évtizeddel ezelőtt az országhatárunkat átlépő aranysakál. ami egy működésképtelen, csonka, elemeiben tökéletesen szétesett, elaprózódott ökoszisztémát talált. Nem voltak természetes ellenségei, sőt a ragadozói vonalon a róka és a borz nálánál gyengébb ellenfélnek bizonyultak. és a faj soha meg nem tapasztalt kedvező élőhelyi viszonyok közé került, jelenléte felért egy hawaii nyaralás által nyújtott minden kényelemmel. Van itt minden .  a vadászterületen kint hagyott nagyvadzsigerek százezrei által nyújtott ingyenkonyha lehetőség, tavasszal zsenge húsú őzgidák, dám-és gímborjúk ezrei, beteggé lőtt sebzettek százai.

Csodának nevezhető vajon, hogy az aranysakál el kezdte meghódítani egész Magyarország területét (már a városokban is bent van) miközben létszámában exponenciális függvények görbéinek ábrázolása során megtapasztalt hirtelen felfutásnak vagyunk szemtanúi.

És akkor most egy kicsit másképpen gondolkozva néhány gondolatot, hogy mennyire kétszínű is ez a világ amelyikben élünk.

Az aranysakál egy nagyon intelligens vadfaj, általában nyíltan kerüli az embert, de rejtőzködve képes akár a közelében is leélni az életét, többnyire éjszaka aktív, nappal csak nyugodt, az ember által kevéssé látogatott csendes helyeken mutatja meg magát. A vadászatában nagyon eredményes, általában párban, de késő ősztől kezdődően a tél folyamán akár kisebb 4-5 fős falkákban is vadászik.  A vaddisznó kocától képes malacokat rabolni, lefojtja novemberben ha meg tudja csípni, a térség legerősebb agancsát elhullatott őzbakját is, a kutyákkal szemben agresszív, volt már rá példa, hogy apróvadhajtáson a sakál magyar vizslát ölt, úgy hogy átharapta a légcsövét a vizslának.  A nagy számok törvénye alapján bővülő állományának egy része a házi kutyával is párosodik, ezért aztán az elejtett sakálok testtömegében egyre súlyosabb példányok kerülnek terítékre.  Ma már 15-16 kg-os súlyú elejtett példányokat is mérnek.

Tehát úgy néz ki, hogy előkerült vagy visszatért a hazai faunánkba egy olyan csúcsragadozó, amelynek jelenléte komoly behatással és formáló erővel bír, az egyébként túlszaporított és betegségekkel is terhelt ( Afrikai Sertés Pestis, májmétely, gennyes agancstőgyulladás. stb) csülkös nagyvadállományunkra. Itt a lehetőség, hogy végre a vadászok gyenge és vérszegény állományszabályozási szerepébe kellő hatékonysággal besegítsen egy, a hazai faunánkból már régen hiányolt természetes nagyragadozó! Ugye bőszen hirdetjük, hogy vissza a természetközeliséghez, a vadászat az természetvédelem, unásig hangoztatott frázispuffogtatás!

Na egyszer szeretném látni, hogy egy természetes nagyragadozó végre kézbe kapja ezt a hosszú évtizedeken keresztül, természetes ragadozót sem látott, külterületi etetőkön tápokon felnőtt, minden gépjárműnek neki ütköző, bamba, létszámában túltartott nagyvadállományunkat.

Ezzel szemben hatalmas nagy a visítás! “Az aranysakál, minden eddigi hazai ragadozónknál eredményesebben vadászik, már nincsen egy fia őzünk sem, sőt a vaddisznó is létszámában csökken. Amióta sakál van Somogy Vármegyében alig van dám szaporulat. ”

Az a dám, amelyik tömeges jelenlétében egészen idáig elzabálta az élőhelyet a világhírű lábodi gím elől!

Persze ki nem védi meg a sajátját? A vadászok felvették a sakál által odahajított kesztyűt és elkezdődött a nádi farkas intenzív vadászata.  Bizony figyelemre méltó eredmények születtek és amikor az eddigi elejtett egyéni teríték már túl van az 1800 db elejtett sakálon (ezt egyetlen egy vadász hozta terítékre) akkor bizony elborzadva gondolunk bele, hogy ennek hányszorosa járhatja még a területet!

A napokban tartottak Magyarországon egy sakál szimpóziumot, több európai ország kutatóinak a részvételével és rengeteg tapasztalati megállapítást tettek. Többek között azt is, hogy a sakál intenzív vadászatára a vadfaj nagyobb alomszámú kölykök felnevelésével reagál. Így az intenzív vadászat értékelhetően nem csökkenti a populáció valós létszámát.

A fehér színű változatok megjelenését a házi kutyával történő hibridizációval magyarázzák, mivel a fehér színváltozatok DNS vizsgálata során ős kutya géneket is véltek felfedezni.

Szóval itt van nekünk ez a toportyán és nagy valószínűséggel a jövő évszázadokra is itt fog maradni.

Egy dolog biztos, hogy csupán vadászati eszközökkel (csapdázás, fegyveres elejtés) a sakál létszáma nem szorítható vissza. Szükséges lenne a nagyvad etetésének megtiltása a szabad vadászterületeken, az országosan hatalmas mennyiséget kitevő, tonnaszám képződő zsigernek a vadászterületről történő elszállítása, a túlszaporított nagyvad létszámának brutális lecsökkentése, mert minél több a vad, annál több ragadozó képes azt dézsmálni!

El kellene végre kezdeni tiszta vizet önteni a pohárba!

Írta és fényképezte: A vad és környezete Facebook csoport szerzője: Horváth Zoltán