Vadászat
OMVK: Készen a küldöttgyűlésre
OMVK: A Vadászkamara országos képviseleti szerve, a Küldöttközgyűlés március 24-ei ülése előtt az elnökség feladata volt, hogy áttekintse a küldöttek elé terjesztett anyagokat és döntsön a gyűlés összehívásáról. Az ezért megrendezett – idei első – elnökségi ülésre március 1-jén, a Vadászkamara központjának is otthont adó hatvani Vadászati Múzeumban került sor.
Lévén a küldöttközgyűlés napirendjén kiemelt helyen szerepel a Vadászkamara központjának 2022-es szakmai és pénzügyi beszámolójának elfogadása, a kapcsolódó anyagokat az elnökségnek is meg kellett tárgyalnia. A tagok ezeket az előírások szerint korábban írásban megkapták. A szakmai beszámolóhoz ezért az előterjesztőnek, dr. Jámbor László elnöknek nem volt szóbeli kiegészítése, az elnökségi tagoknak pedig észrevételük, módosító indítványuk. A szakmai beszámolót így egyhangúlag fogadta tel a testület.
A központ gazdálkodásáról szóló beszámolót Bajdik Péter főtitkár terjesztette elő. Kiemelte: a takarékos, kiegyensúlyozott gazdálkodás eredményeképp a 2022-re jóváhagyott költségvetéshez képest az anyagi jellegű költségeken 7, míg a bér jellegűeken 5 millió forintot sikerült spórolni. A tervezett 500 millió forinthoz képest a záróeredmény több mint 663 millió forint volt.
Hozzátette: a cél, hogy minden esztendőt sikerüljön legalább félmilliárd forintos pénzkészlettel zárni, ha pedig ezt meghaladja a központ számláján lévő összeg, a különbözetet a Vadászkamara visszaforgatja a kiemelt tevékenységeire a következő évben. A 2022-es pénzügyi beszámolót elfogadásra javasolta Imre János, a Felügyelő Bizottság elnöke is az általa vezetett testület nevében, és az Elnökség szintén egyhangúlag döntött a küldötteknek való előterjesztéséről.
Balról: Agyaki Gábor hivatásos vadász alelnök, Badik Péter főtitkár, dr. Jámbor László elnök, dr. Kovás Sándor sportvadász alelnök. (Fotó: OMVK)Az érdekképviselet 2023-as, a vadászati engedélyek és vadászjegyek díjának változása miatt megemelkedett bevételei idén is a 2022. november 18-ai küldöttközgyűlésen elfogadottak szerint oszlanak meg a központ és a vármegyei Területi Szervezetek között (részletek itt). Dr. Jámbor László azonban előrebocsátotta: 2024-től az elosztás mikéntjét, arányait meghatározó feladatarányos finanszírozási rendszert érdemes lesz finomítani az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Ennek során mindenképp szem előtt kell tartani néhány szempontot: a rendszernek normatívnak kell lennie, a források központosítása majd visszautalása értelmetlen lenne, és összességében a már kialakult arányokat kellene alapul venni.
A források növekedéséből kifolyólag egyébként a Vadászkamara 785,7 millió forintnyi többletbevételhez jutott. Ebből – egyebek mellett – finanszírozható az Országos Vadgazdálkodási Alap, amelybe így 2023-ban ismét 500 millió forint kerül. A pályázati kiírásra, a célterületekre, mint minden évben, az országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság tesz javaslatot, és az Elnökség fogadhatja el.Az elmúlt évek tükrében várhatók finomítások, azonban a rendszer alapveőn idén sem fog változni. (A tavalyi pályázatok bírálati eredményeiről honlapunkon adtunk hírt.) A forrásoknak hála a Küldöttközgyűlés jóváhagyása esetén újra meghirdethető a Hivatásos Vadászok Eszközbeszerzési Programja is, amelyre idén több mint 282 millió forintot fordíthat a Vadászkamara. Ennek kiírásában szintén lehetnek pontosítások a beszerezhető eszközféleségek tekintetében, a 2022-es igények tükrében. (A tavalyi program eredményeiről a Nimród Hírlevél 2022. novemberi számábanv adtunk tájékoztatást.)
Ami a kiemelt kamarai célokat illeti, ezekre a korábbiaknak megfelelően 107 millió forintot biztosíthat a Vadászkamara. Az ennek különböző célterületeire biztosított keretet az elnökség határozza meg. Az „Ismerd meg a vadászokat!” ifjúságnevelési programra és a hivatásos vadászok szakmai felkészültségét segítő programokra 2023-ban 30-30 millió forint áll majd rendelkezésre. Emellett az idén Komárom-Esztergom megyében, augusztus 25-26-án megrendezendő Országos Vadásznapra és kutatási programra 10-10 millió forintot, a „Kisvadász” kiadvány újabb számaira pedig 27 millió forintot kíván biztosítani a Vadászkamara központja.
A többletbevételek elosztására és a központhoz kerülő források felhasználására vonatkozó javaslatot – egyetértve a Felügyelő Bizottság véleményével – az elnökség szintén egyhangúlag támogatta és jóváhagyta a küldöttközgyűlésnek való előterjesztését, miként a központ költségvetésének tervezetét is.
Az Elnökségi Ülésen a Vadászati Múzeum 2022-es beszámolóját és 2023-ra vonatkozó üzleti tervét az intézményt működtető nonprofit kft. ügyvezető igazgatója, Dikasz Tamás ismertette. Kiemelte: az elmúlt év a múzeumot is rendkívül komoly kihívások elé állította, ezzel együtt több mint 27 000 jegyet értékesítettek, és további 15 000 ingyenjegyet is kiadtak az intézményre vonatkozó előírásoknak megfelelően. A különböző – a gazdasági helyzet miatt megemelkedett – költségeket igyekeztek a lehető legjobban leszorítani, emellett a munkaszervezésben is racionalizálásra került sor, ami létszámleépítéssel is járt.
2022-t mindennek eredményeképp pozitív, a korábbi éveknél jóval magasabb egyenleggel zárta az intézmény. Mindeközben fejlesztéseket is végrehajtottak: 2022 végén egy Széchenyi Zsigmond emlékkiállítást mutattak be, és Fekete István-emlékszoba is nyílt az intézménynek otthont adó Grassalkovich-kastélyban. Dr. Jámbor László kiemelte: a múzeumi feladatok mellett kiemelten fontos a dolgozók szerepe a vadászkamara ifjúsági programjában is.
Mindezen kívül az elnökség döntése értelmében a küldöttek szavazhatnak majd az Alapszabály módosításáról, amely – egyéb, apró technikai pontosítások mellett – a jelenleginél egyértelműbbé teszi, hogy a Vadászkamara a fenntartója a hatvani múzeumnak. Az elnökségi tagok továbbá szavaztak a Vadgazdálkodási Alap 2023/2024. évi elutasított pályázatokkal szemben érkezett felülvizsgálati kérelmekkel kapcsolatosan (14-ből 2 esetben fogadták el a fellebbezést). A pályázatok bírálatához kapcsolódóan dr. Jámbor László és Bajdik Péter is hangsúlyozta: úgy a vármegyei Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságok, mint az országos – és külön annak tavaly megválasztott elnöke, Kasuba András – kiemelkedő munkát végeztek. Végül döntés született a 2024-es Országos Vadásznap helyszínéről is: a Bács-Kiskun vármegyei Területi Szervezet rendezésében az eseményre a lakiteleki Népfőiskola és az akörül kiépült Hungarikum Liget területén kerülhet sor.
Az ülés végén Agyaki Gábor, a Vadászkamara hivatásos vadász alelnöke ismertette a vadőrök körében tavaly végzett felmérés főbb eredményeit. A legfontosabb következtetése: a jövőben komolyabb hangsúlyt kell fektetni a szakmai (főleg gyakorlati) képzésre, ami révén szerencsés esetben néhány év múlva életpályamodellt is kínálhat az ágazat a szakembereknek.
Kiemelte: rendkívül örvendetes, hogy a vadőri pálya minden nehézsége ellenére a válaszadók 68%-a nem tervezi elhagyni a szakmát, ugyanakkor a hivatásos vadászokkal kiemelten kell foglalkozni a jövőben is. (A felmérés eredményeiről bővebben hírt adtunk a Nimród Hírlevél márciusi számában, és egyes témaköreit részletesen is körüljárjuk majd a további 2023-as számokban. Az áprilisiban a lődíj kérdéskörével foglalkozunk majd.)
Az Elnökségi ülés határozatai itt érhetők el
Forrás: OMVK
Vadászat
Sebzett medve ólálkodik Székelyudvarhely környékén
Sebzett medvét láttak Székelyudvarhelyen
Jobb hátsó lábán sérülhetett meg az a medve, amely kedden éjszaka járt a székelyudvarhelyi Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő benzinkútnál. A vadászok nem találják a különösen veszélyes nagyvadat.
Noha a 112-es segélyhívószámon nem történt bejelentés, a székelyudvarhelyi Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesületet arról értesítették, hogy egy medve járt kedden éjszaka a Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződésében lévő benzinkútnál. Sebzett vad Mărmureanu-Bíró Leonárd, a vadászegyesület igazgatója a Székelyhonnak elmondta: kollégáik ellenőrizték a helyszínt és beigazolódott, hogy valóban a ott járt a nagyvad.
Mint mondta, a nyomokból sajnos nem derült ki, hogy honnan érkezett a benzinkúthoz a medve, az viszont egyértelműen látszik, hogy sebzett, közepes méretű egyedről van szó.
„Az egyik hátsó lába sérülhetett meg a medvének, hiszen annak a nyomait nem találtuk meg, így jó eséllyel azt vonszolja maga után” – magyarázta a szakértő. Az igazgató rámutatott: már jó ideje nem vadásznak medvére, hiszen felhasználták a nagyvadak kilövésére jóváhagyott kilövési kvótákat – ráadásul nincs is vadászidény a fajra –, ezért úgy sejtik, hogy egy autó üthette el az egyedet. A nyomok alapján elmondható, hogy a sebzett vad a Hunyadi János utcai Nagy-Küküllő-hídnál ment vissza a folyómederbe.
A vadászok szerdán átvizsgálták a medret egészen a város végéig, ám nem találták meg a helyszínt, ahol távozott onnan a veszélyes egyed. Figyelmesen közlekedjünk Különösen veszélyes a sebzett medve, ezért a vadásztársaság munkatársai arra kérnek mindenkit, hogy lehetőleg kerüljék el a folyómeder említett szakaszát, ha mégis arra járnak, akkor pedig figyelmesen közlekedjenek.
Mărmureanu-Bíró Leonárd hangsúlyozta, hogy kollégáik az elkövetkezőkben is megfigyelés alatt fogják tartani a helyszínt. Sokat segítene nekik az ügy felderítésében, ha megkapnák a benzinkúton készült videófelvételeket, ám azt hivatalosan csak a rendőrség kérheti ki.
A szakembertől megtudtuk, hogy a medvék jó része nem alszik téli álmot az enyhe tél miatt, rendszeresen látni azokat az etetőknél. Mindemellett az erdőkben bőséges makktermés volt, így találnak élelmet a természetben is. Az említett eseten kívül egyébként mostanában nem észleltek medvéket Székelyudvarhelyen.
Forrás: Székelyhon
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Évadzáró apróvadvadászat Polányban
Évadzáró apróvadvadászat szerveztek a Polányi Vadásztársaság Egyesületnél
Évadzáró apróvadvadászat volt a Polányi Vadásztársaságnál. Arnold jött reggel értem, és 8-kor Polányból indultunk. 20 puska, 2 hajtó. Na, ki lesz az elálló? Mindenki félrenéz, a sáros csizma orrát vizsgálja. Hosszú csend, majd: cserélünk. Végül István, Attila és én. Előre mentünk. A kakasok kint napoztak a vetésen. Az autókat látva iszkiri be az erdőbe, majd a hajtás… hát nem. Elpucoltak a vadkakasok egy időre. Lesz még forduló. Az első hajtásnál alig szóltak a puskák.
A következő hajtásnál István, sok éves terepismerete révén, rábökött egy kanyarban az út szélére. Szót fogadtam, csak rajtam múlt, hogy mellé durrogtattam színes farkú madarainknak. Ahogy közeledett a hajtósor, a dombok közötti út hajlatában, hangtalanul repülő fácán közeledett egyenesen felém, majd kanyar balra.
Kakas vagy tyúk? Kakas vagy tyúk? Hopp, kakas! De épp beérkezett a fák takarásába. Erről lecsúsztam. Következő ugyanott, ugyanúgy. Ez tyúk. Hű, most jó, hogy kivártam. Következő színes farkú jobbról, a fák között – mellé.
Harmadik hajtás. Ha ott maradok az erdő szélén – ez volt az első gondolatom –, akkor két szajkót lehetett volna jól megzaklatni. Gratulálok, Roland! Egy igazi toronykakast lőtt!
Negyedik hajtás. Még mindig elálló vagyok. István sarokra állított, Attila szerint róka is jöhet. És jött. Persze nem pont ott, ahol vártam. Pucolt a vetésen, kiléptem a fák közül és jól mellé lőttem a barátságtalanul messzire került lompos farkúnak. Amíg a rókát idegesítettem, a hátam mögött elfutott egy nyúl. Mivel nem láttam, hibázni sem tudtam. 🙂
Becsatlakoztam a hajtóvonalba. A 20 puska zöme U alakban hajtotta a Deseda melletti nádast, zsombékost. Nekem a szántás jutott, vagy hatodmagammal. És igen, egy tapsifüles iramodott meg a szántásnak, az U közepétől messze. Nekem pont jó. Lövés. Tapsifüles meg sem rezzen, fut tovább. Másik cső. Tapsifüles karikában, majd kevésbé fürgén menekülne, de az ebek letartóztatták. Jippí! A negyedik nyúl lóg a papámtól örökölt oldaltáskán, ami úgy 45 éve dolgozott utoljára.
Utolsó hajtás. Megint elálló vagyok. Bebizonyosodott, hogy az elállók sokat tudnak tenni a teríték növelése érdekében. Nekem ez ma (sem) nem sikerült. Úgy éreztem, az összes színes farkú madár felém repült, úgy 200 km/h sebességgel. Jó, hogy vad, de ennyire?
A teríték és a kompetencia után újévi sortűzzel búcsúztunk az évtől. Nagyon szórakoztató év végi vadászat volt! Köszönöm!
Írta és fényképezte: Juhász György
Vadászni szeretne Polányi Vadásztársaság Egyesületnél?
Keresse bizalommal Somogyvári Erika Rita elnököt
Tel: +36 30 93 70 09 8
Email: somogyvarieri@gmail.com
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hét vaddisznót lőttek a vadászok Etéd határában
Jótékonysági vadászatot szerveztek a Hubertus Vadásztársulatnál Etéden:
Jótékonysági hajtóvadászatot tartott hétvégén a Hubertus Vadásztársulat Etéd községben. A felajánlásokat egy udvarhelyszéki kórház megsegítésére fogják felhasználni. Az esemény során számos medve és vaddisznó is előbújt a sűrűből.
Hetvenhét vadász és közel ötven hajtó gyűlt össze pénteken a reggeli órákban Etéden, hogy részt vegyenek a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársulat által negyedik alkalommal megszervezett jótékonysági vadászaton. Amint mindenki a helyszínre ért, megszólaltak az esemény kezdetét jelző vadászkürtök a Székely Vadászkürt Egyesület jóvoltából. Ekkor Rákosi László, a vadásztársulat elnöke köszöntötte elsőként a magyarországi mintára megszervezett akció jelenlévőit. Rámutatott, örül annak, hogy sokan eljöttek, hiszen ez bizonyítja, hogy erős közösség a vadászoké, amely képes összefogni egy-egy nemes cél érdekében.
Fazakas Attila, a társulat igazgatója arról beszélt, hogy a részvevőknek és más támogatóknak idén 600 lejt kellett befizetniük, az így összegyűlt összegből pedig egy udvarhelyszéki kórházat fognak támogatni. Csak később fogják eldönteni, hogy konkrétan melyiket, de tavaly például a székelyudvarhelyi városi kórház ortopédiai osztályán segítettek.
Közölte, a vadászok rókára, aranysakálra és vaddisznóra lőhetnek. Utóbbi az egyik legnemesebb vadnak számít, viszont sajnos nem sok él a környéken, mióta a sertéspestis megtizedelte az állományt. Éppen ezért a szerencsén is múlik, hogy mit sikerül majd célkeresztbe venni. Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy büntetéssel fog járni, ha valaki kocát lő, hiszen szeretnék, ha azok megmaradnának, hogy szaporodhasson az állomány. Sokan jöttek el, ezért a balesetek elkerülése érdekében Fazakas fontosnak tartotta a főbb biztonsági intézkedések átismétlését. Ezek között említette, hogy csak a – vadőr által megjelölt – helyszínre érve lehet megtölteni a puskákat, és ott ki is kell üríteni a lőszert, mielőtt távoznának. Mindemellett csak az előre meghatározott irányba lehet lőni, jól beazonosított célpontokra.
“Több medve is van a meghajtott területen, így legyünk óvatosak. Ha egyenesen a mi vagy a társunk irányába fut a nagyvad, akkor tisztes távolságból jelezzük annak, hogy hol vagyunk, így ki fog térni. Másképp engedjük elszaladni a medvét” – fogalmazott. Végül az igazgató ismertette a különböző helyszínek terepviszonyait, majd ennek tudatában közös megegyezés alapján négy csoportra oszlottak a vadászok és elindultak az állások felé. Medvék, vaddisznók Mi Sánta Mihály vadőrhöz és Vass Ferencz csoportfelelőshöz csatlakoztunk, akiktől megtudtuk, hogy egy olyan helyszínre igyekszünk, amely a hozzájuk tartozó vadászterületek „lelkének” számít. A jótékonysági vadászat kivételével nem is szoktak ott hajtásokat szervezni, hogy békésen szaporodhassanak ott vadak.
Etéd és Atyha között eltérve indultunk el a dombtető irányába a Fatörés nevű részre. Meglehetősen nehéz terepen haladtunk, így nem volt egyszerű feladat a sofőrnek, ám a helyszíni panoráma mindenért kárpótolt. Egy bokros, fákkal szegélyezett részen álltunk meg, ahonnan a völgyben megbúvó falvak mellett a Kárpátok bérceit is látni lehetett. Sánta Mihály közölte, előző nap bejárták a vadászterületet és az etetőknél elfogyott ételmennyiségből, illetve a lábnyomokból megállapítható, hogy van vaddisznó a területen, igaz, már nincsenek annyian, mint a sertéspestis előtt. Mindemellett az aranysakálok is megjelentek néhány éve a környéken. Az sem volt vicc, hogy sok a medve, hiszen már érkezésünkkor megpillantottunk egyet a távolban, később pedig más nagyvadak is előbukkantak a sűrűből.
Vass Ferencz elmagyarázta, először minden vadásznak el kell helyezkednie a vadőr által kijelölt állásban, majd csak ezt követően indulhatnak el a hajtók. A standokról előre nézve csak egy 45 fokos szöget bezáró részre lehet lőni, esetleg, ha a vad elhalad mellettünk, akkor hátra fordulva ismét próbálkozhatunk, ugyancsak az említett szögben. Azt is tudni kell, hogy csak a hajtás végeztével lehet elhagyni a standokat, a vadőr jóváhagyásával. Ha le is lőttünk valamit, nem szabad azonnal odarohanni, hogy megnézzük, hiszen veszélyes helyzetbe kerülhetünk. Sebzett vad Szerencsére az időjárás mellettünk volt, hiszen plusz 1–2 Celsius fok volt, ám a hosszas várakozás miatt így is megfáztak az ember végtagjai. A domb tetején állva folyamatosan hallottuk a hajtókutyák csaholását, valamint a hajtók által csapott lármát, ugyanakkor az órák múlásával hozzánk egyre közelebb dördültek el a puskák. Csak saccolni lehetett, hogy ilyenkor milyen vadat sikerült leteríteni.
Beszélgetni nem igazán tudunk, hiszen akkor elriaszthatunk egy irányunkba menekülő nagyvadat – így maradt a várakozás. Így telt el nagyjából három óra, amikor hirtelen a közvetlen közelünkben dördült el egy puska, majd kirohant a tüskés bokrok közül egy jól megtermett vaddisznó és három süldő. Jól látszott, hogy a hasán már megsebezte valaki a felnőtt vadat. A mellettünk lévő Vass Ferencz nem sokat teketóriázott, meghúzta a ravaszt. A lövés célba ért, a vaddisznó pedig rögtön összeesett, amint újra beért egy bokros részre. Ekkor már mindenki megfeledkezett a hidegről az izgalom miatt.
Később, csak a hajtás végeztével nézhettük meg a vadat, amely valóban termetes volt. A vadász csörlővel húzta fel a vaddisznót terepjárója rakterébe, majd útnak indultunk, hogy másoknak is segítsünk. Amire leértünk a dombról, már öt vaddisznó volt az autón. Terítéken hét vaddisznó Csak a zöld fenyőágakból kirakott terítéknél tudtuk meg, hogy összesen hét vaddisznót sikerült leteríteni. Még Fazakas Attilát is meglepte a gazdag zsákmány. Mint mondta, Szent Hubertusz, a vadászok védőszentje nagylelkű volt a részvevőkhöz. Itt megadták a tiszteletet a leterített vadaknak, majd ismét megszólaltak a vadászkürtök, ami az esemény végét jelentette.
Az egyesület igazgatója köszönetet mondott Fazakas Zsoltnak, társulatuk egyik tagjának, aki sok segítséget nyújtott a jótékonysági akció megszervezésében. Hasonlóan hálás volt ugyanakkor az etédi önkormányzatnak is a támogatásért. Végül közösen vacsoráztak a jelenlévők, majd mindenki hazaindult.
Forrás: Fülöp – Székely Botond – Székelyhon