Keressen minket

Vadászat

27. Vadászkamarai Nagydíj

Vadászkamarai Nagydíj elnevezésű lövészversenyt szerveztek

Közzétéve:

Volt már zuhogó eső, volt már éles szél, idén azonban zavartalan időjárási körülmények között rendezték mag a Vadászkamarai Nagydíj elnevezésű lövészversenyt. Az esetleges lemaradást így nem lehetett az időjárási körülményekre fogni…

Hölgyek versenye: I. Hettyei Enikő (30 találat), II. Hettyei Emőke (27 találat), III. Palkovits Nóra (18 találat). Fotó: OMVK

A Bakony Vadászkürt Egylet tagjai jóvoltából felharsanó üdvözlő szignálok elhangzása után Pap Gyula vármegyei vadászkamarai elnök üdvözölte a megmérettetésre összegyűlt csaknem félszáz nevezőt a balatonfűzfői koronglőtéren.

Mint azt Pap Gyula felidézte: országos viszonylatban is ritka az olyan rendezvény, ami ilyen hosszú időn keresztül “életben marad”, és a magunk mögött hagyott több, mint negyedszázad alatt egy új generáció nőtt fel, így például látjuk az ifjú Putz Ákost édesapja, a nemrég Igaly Diána életműdíjjal kitüntetett Putz István örökébe lépni. A nevezők száma örvendetesen megnövekedett, a versengés így két helyen zajlott párhuzamosan: az erdei, és az úgynevezett “felső skeetpályán”. Mindkét helyen szoros eredmények születtek, számos holtversennyel – így a férfi egyéni versenyben is csak szétlövéssel sikerült kialakítani az élen végzett versenyzők sorrendjét.

I. Bakonyerdő Zrt. (Fekete Róbert, Hüll László, Tóth Péter, 83 találat), II. Marcal-Bitvaközi Vt. (Baracskai Zoltán, dr. Lukács Attila, Sámson Balázs, 81 találat), III. Fekete István Vt. (Lángi Péter, Ari Zoltán, Máhl Ferenc, 70 találat). Fotó: OMVK

Az eredményhirdetés után Pap Gyula külön köszöntötte azon vadásztársainkat, akik már a kezdet kezdetén, vagyis az első Vadászkamarai Nagydíjon is részt vettek.

I. Bakonyerdő Zrt. (Fekete Róbert, Hüll László, Tóth Péter, 83 találat), II. Marcal-Bitvaközi Vt. (Baracskai Zoltán, dr. Lukács Attila, Sámson Balázs, 81 találat), III. Fekete István Vt. (Lángi Péter, Ari Zoltán, Máhl Ferenc, 70 találat). Fotó: OMVK

A tavalyi csapatgyőztes, a Somlótája Vadásztársaság jóvoltából, de a balatoni helyszínhez tulajdonképp illeszkedően ezúttal nem vadétel, hanem halászlé került az asztalra. Jövőre a Bakonyerdő Zrt. csapatára hárul a versenyzők és szurkolóik ellátásának feladata.Legközelebb Sümegen, a Szent Jakab Napok keretében megtartott vadásznap ad majd alkalmat a találkozásra a megye vadászainak.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

Zala vármegyei vadgazdálkodási pályázat

A pályázatokat 2026. április 10–30. között lehet benyújtani:

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

A vadászkamarai vadgazdálkodási célú források a 2026. március 20-i Küldöttközgyűlést követően váltak elérhetővé, a támogatásokhoz pályázat útján lehet hozzáférni.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay


A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer (VPR) forrásainak felhasználása a vadászati hatóság által Magyarország területén Zala vármegyében nyilvántartásba vett, vadászatra jogosultak részére a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerből finanszírozható eszközök, felszerelések beszerzésére elérhető.

A pályázati rendszer működésének időbeni ütemezése

  • A pályázatokat 2026. április 10–30. között lehet benyújtani, kizárólag a KAPOR online pályázati nyilvántartási rendszerben.
  • Az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete Vadgazdálkodási- és Vadvédelmi Bizottsága a pályázatokkal kapcsolatos döntését 2026. május 15-ig hozza meg.
  • A nyertes pályázók a Bizottság döntését követő 11 napon belül kapnak értesítést a megadott e-mail címen.
  • A támogatási szerződést 2026. május 31-ig köti meg az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete a nyertes vadgazdálkodóval.
  • A támogatás folyósítása – a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követően – 2026. június 15-ig történik meg.
  • A teljes pályázati összeg a pályázati döntés kézhezvételétől számítva 2026. november 1-ig használható fel.
  • A támogatási összeg felhasználásával kapcsolatos beszámolási, elszámolási kötelezettség határideje a támogatott eszköz beszerzését követő 30. naptári nap, de legkésőbb 2026. december 1.

Általános szabályok

  • Egy pályázó területenként (vadgazdálkodási egységenként) összesen egy pályázatot nyújthat be az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezetének a meghatározott támogatási összeg erejéig.
  • Amennyiben a fentiek szerint képzett támogatási összeg több eszköz vásárlását is lehetővé teszi, úgy a pályázó egy pályázatban pályázhat több eszköz beszerzésére.
  • A vadászatra jogosult részére megpályázható legmagasabb támogatási összeg bruttó 350.000,- Ft, azaz háromszázötvenezer forint.
  • A pályázaton elnyert támogatási összeg mellé a támogatott vadászatra jogosult köteles legalább 30% önrészt biztosítani, így a támogatás intenzitása legfeljebb 70%.
  • A pályázatból vásárolt eszközök fenntartási ideje minden eszköz esetében az eszköz hivatásos vadász által történő első birtokba vételének időpontjától számított öt év, kivétel a hivatásos vadász munkáját segítő szoftverek, ezek fenntartási ideje a pályázatban elszámolt számlával lefedett időszak végéig szól.

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

A VPR működésének személyi és technikai feltételeit az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete apparátusa biztosítja.

KAPOR online pályázati nyilvántartási rendszer

A 2026 évre vonatkozó kiírás dokumentumai:

Pályázati felhívás 2026

1. sz. melléklet: Online pályázati adatlap tartalma

2. sz. melléklet: KAPOR program használati útmutató

3. sz. melléklet: Működési Szabályzat

4. sz. melléklet: Támogatási szerződés (minta)

5. sz. melléklet: Beszámoló a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerből finanszírozott projekt lezárásához (minta)

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer, Békés Vármegye, 2026.

A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek Békés vármegyében

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Az Országos Magyar Vadászkamara Békés vármegyei Területi Szervezetének 2026. évre szóló felhívása a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek támogatására.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2026. április 30. a bekes@omvk.hu email címre

Pályázható célterületek:

Eszközbeszerzés célterület (bruttó 500.000 Ft/pályázó + 20 % önerő),

Vaditató célterület (bruttó 500.000 Ft/pályázó + 20 % önerő)

Egy pályázó csak egy célterületre pályázhat!

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

A pályázatok elbírálása : május 15-ig.

Támogatási szerződés aláírása: május 31-ig

A pályázatok megvalósításának határideje: 2026. október 30.

A pályázat elszámolása és lezárása: 2026. december 31-ig megtörténik.

A pályázatok bruttó elszámolásúak és utófinanszírozottak.

 

Letölthető mellékletek:

Pályázati felhívás
Pályázati adatlap a „Vaditató” célterülethez
Pályázati adatlap az „Eszközbeszerzés” célterülethez

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Engedély nélkül gyűjtöttek agancsot

Április 7-én délelőtt a Vérteserdő Zrt. hivatásos vadásza értesítette a járőröket, mivel illegális agancsozókat vett észre a hántai erdőben.

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

A vadásztársaság értesítette hatóságunkat, miután illegális agancsgyűjtés gyanúja merült fel Hánta térségében. A kisbéri rendőrök intézkedtek.

Fotó: Rendőrség

Április 7-én délelőtt a Vérteserdő Zrt. hivatásos vadásza értesítette a járőröket, mivel illegális agancsozókat vett észre a hántai erdőben. Kollégáink megjelentek a környéken, majd Kisbér és Hánta között ellenőriztek egy fekete járművet, melyben három férfi utazott. A férfiak azt állították, hogy gombásztak az erdőben. Azonban a rendőrök a járműtől nem messze egy agancsot találtak az aszfalton. Az egyikük elmondta, hogy ő dobta ki az autóból, amikor meglátta az egyenruhásokat.

Kollégáink előállították a 19 éves fiatalembert a Kisbéri Rendőrkapitányságra, és lopás szabálysértés miatt hallgatták meg. Elismerte a szabálysértést.

Rendőreink a 7-8 ezer forint értékű, 78 dkg-os agancsot visszaadták a hivatásos vadásznak.

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

Felhívjuk a figyelmet, hogy az engedély nélküli agancsgyűjtés jogszabályba ütközik, és következményekkel járhat. Ha ilyet tapasztal, értesítse a hatóságokat!

Forrás: Rendőrség

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom