Vadászat
Őzbakjaim
Resztelt máj reggelire
A tiszalöki Nimród Vadásztársaság szatmári származású elnöke, dr. Erdélyi Béla kedves invitálására többször részt vettem a vadászok emelkedettebb és könnyedebb eseményein vadász és rádiós mivoltomból adódóan. Ebből következik az a történet is, amit nincs olyan reggel, hogy meg ne fogadjam, ma megírom most végre papírra vetek. Talán azért volt a halogatás, mert minden mozzanata élénken él benne.
Hajnali öt órára gyere a vadászházhoz szólt a verdikt , Péter és Laci várnak. A két pelyhedző állú fiatalember hivatásos vadászként teszi a dolgát szakszerűen és szerelemből. A Tisza felé zötykölődésünk közben vigyázva arra, hogy a nyelvünket el ne harapjuk megbeszéltük, munka-e az, amit az ember fáradtságot nem ismerve végez.
Közben azért a bakokat is figyeltük, de nem mutatkoztak. Na, majd a kazettákban, biztatott Péter és Suzukimmal a valamikori nagyüzemi gazdálkodás szarvasmarháinak kialakított a villanypásztort akkor még nem ismerték gyalogakáccal elválasztott legelői felé vettük az irányt. Az üde, harmatos fű igazi csemege lehet még a legpákosztosabb őzbak számára is, okoskodtunk vadászként.
Az első gyalogakác sor előtt megálltunk és gyalogosan folytattuk a cserkelést, és az akácok takarását kihasználva kétszáz méterenként lestünk be a legelőkre. Sehol egy agancsos. Péter és Laci egymás után sorolták mikor, melyikük látott ebben és ebben a kazettában lőhető, nekem való bakot. Hiába minden igyekezetük, a bakok eltűntek. Egy azért mégis megmutatta magát az egyik legelő közepén.
– Ez a különleges – szólal meg Péter. Nem is nekem mondja, hanem társának, Lacinak, de az is lehet, hogy lelke mélyén abban reménykedett, hogy felkelti az érdeklődésemet. Közben én is távcsövezem, és meg is előztem kísérőimet.
– Nekem tetszik – mondtam.
– Van vagy kétszáz méterre tőlünk – aggályoskodott Laci. Mivel már hét óra is elmúlt, más lőhető bakot nem láttunk, vállaltam a lövést, a torz agancsú bakocska helyben maradt. Péter elment a kocsiért, mi pedig a bakhoz lépdeltünk levett kalappal. A GPS azt mutatta, hogy 230 méterről adtam le a lövést, de azt csak hitelesség kedvért írtam ide.
Rendellenes bakom
A vadászház udvarán a zsigerelés és a nyúzás közben kérdeztem a fiúkat, szoktak e főzni maguknak. De még mennyire ! Péter olyan körömpörköltet készít az elejtett vaddisznók megperzselt körméből, hogy híre van a Tisza két partján. Nem részletezem tovább, a friss májból olyan finom reggelit készítettek, hogy tanítani kellene. De azért Vajtó Péter és Drótár Laci ne áruljatok el minden főzési titkot - Köszönöm a vadászatot!
Vajtó Péter és Drótár László hivatásos vadászok
* * *
Esti cserkelés
Én már nem tudok kibújni a bőrömből, ha rajtam múlik, biztosan korábban érkezem a megbeszélt időponttól. Így történt ez a közelmúltban is, amikor Kovács István barátom Kálmánházára invitált tavaszi őzbakvadászatra.
– Gyere most – biztatott–, ne hagyjuk üzekedésre a vadászatot, bármennyire is élményt adóbb. Nem szeretném, ha a lőni való bakok örökítenének!
Ezt nem lehet megcáfolni csak tudomásul venni, és segíteni a vadászbarát vadgazdálkodási erőfeszítését. Mivel az őzek mozgását ismerve korán érkeztem, így korán is indultunk el cserkelni, ami az első körben meg is látszott, hiszen csak egy-egy agancságvég és fülmozgás árulkodott arról, hogy van élet a búzatáblában, illetve a gyümölcsös árnyat adó fái alatt. Ezért aztán nem is erőltettük az iramot. A hajdúdorogi határszéltől már megtettünk vagy két kilométert, amikor a szépen zöldellő vetésen István megszólalt:
– Ő az, amelyiket neked szántam.
Gyors helyzetértékelést tartottunk, honnan, melyik fasor takarásából tudjuk megközelíteni a bakot, amely talán érezte a veszélyhelyzetet a nyílt terepen csipegetett, de gyakran emelte fel a fejét és hosszan nézegetett hol jobbra, hol balra. Megnyugtatott bennünket, hogy nem felén figyel. Mozgásunkat az evéséhez igazítottuk, de volt egy pont, amikor már nem volt tovább.
– Innen kell lőnöd! – mondta István.
Lövés előtt magam is igyekszem megsaccolni a távolságot, de kísérőimet is megkérdezem minden esetben, ők milyen távolságot tippelnek. Így volt ez most is.
– Úgy 170-180 méterre lehet – hangzott a halk válasz. Magam megnyugtatása már csak az agyamban játszódott le, ekkor már a célzásra koncentráltam, amelynek eredményeként helyben maradt az ághiányos agancsot viselő bak.
A gratuláció és a töret átvétele után fegyveremet üres állapotában fesztelenítettem és megköszöntem a gyönyörű vadászatot. Ekkor ért a meglepetés, István közölte, még nincs vége. A Centrális nevű, több évtizedes, magas törzsű almásban is van egy ághiányos öreg bak. Ne örökítsen tovább, szólt verdikt. Én nem vagyok semmi rossznak az elrontója, akkor vadásszunk tovább, ha ő ezt akarja
Ekkor már este hét óra körül járt az idő, kívánni sem lehetett volna ideálisabb időjárást a vadászathoz. Szél nem mozdult, a gyümölcsös ózondús levegője, a serkedő sarjú terülj asztalkámként kínálta a legfinomabb falatokat az őzeknek. Éltek is a lehetőséggel, szinte minden sorban láttunk sutát, gidák, többet is. A gyümölcsös vége felé jártunk, István homlokán már láttam némi felhőt, ami párosult azzal a ki nem mondott mondattal: Itt szokott lenni.
Még két vagy három sor volt hátra, amikor földbe gyökerezett a lába. Ott van. De a biztonság kedvéért megvárta, amíg felemelte a fejét és meggyőződött arról, amit már számtalanszor látott. Lőheted, kaptam a jelzést.
A lövés pillanatában az őzek robajától volt hangos a gyümölcsös, csak egy nem tudott elfutni. Az öreglegénynek kijáró tisztelettel közelítettük meg, hogy végtisztességbe részesítsük. István, hogy megelőzze az előző szituációt, mármint, hogy ne tekintsem befejezettnek a vadászatot, mondta, hogy a közeli lucernásban is vár bennünket egy bak
Valóban ott volt. Gyanútlan eszegetését használtuk ki becserkelésére. Nem részletezem tovább, lövésem nyomán egy közeli fácánkakas ijedt kakatolása adta tudtára a környék minden vadjának, hogy a görbe ágú terítékre került.
Időközben ránk is esteledett, a felejthetetlen vadászat után a teríték készítése szinte a vacsoracsillag megjelenésével egy időben készült el. Kálmánháza felett még sohasem volt ilyen szép a tavaszi csillagos ég, mint ezen az estén. Ezért a legtöbbet Kovács István barátom tette barátom. Köszönöm szépen!
Kovács István barátommal
* * *
Újra Anarcson
Nem tudom, ki, hogyan van vele, de én nem minden község határában tudok eredményesen vadászni. A kisvárdai Rákóczi Vadásztársaság területéhez tartozik Szabolcsbáka határa is az anarcsival, meg még jó néhány község határával együtt. Járhatok én itt a lucernásra, a régi elvadult valamikor szebb napokat is látott szőlőbe, fohászkodhatom a több mint ötszáz éves hársfához és a több száz éves hajtásaihoz, nem és nem.
Legutóbb Papp Ferenc hivatásos vadászbarátommal végigjártuk az általa ismert bakok helyét, láttuk is őket, csak éppen nem jutottam lövéshez, illetve ha mégis egyetlenegy alkalommal akkor pedig kiderült, a Jóisten nem engem részesít az elejtés örömében. Értek én a jelekből drága jó Istenem, nem is megyek többé a bákai határba.
– Sebaj – mondta Feri–, gyerünk az Anarcsra!
– Az óra fél hetet mutat, a lőhető bakok közül valamelyik csak megmutatja lapockáját dörmögtem magamban.
– Hármat is tudok – szólt reménykeltően Feri halk, andantéban megkomponált megjegyzése.
Egy nyárfás szélén hagytuk a terepjárót és elindultunk a valamikori szekérúton. A reggeli és a több napja folyamatosan szakadó eső után csak a szélre kellett figyelnünk, illetve arra, hogy csizmánk meg ne merüljön. Ennek ellenére a rucák hangos hápogással adták tudtára a világnak, puskás jár a határban. Több se kellett a szajkónak, kiabálásával kiverte az álmot az alig ébredező őzek szeméből, akik ugyan semmit sem láttak, de méltatlankodva adtak hangot nemtetszésüknek.
Ennyi árulkodó jel ellenére is követtem Ferit, aki a nyárfasorokat egyre alaposabban távcsövezte, amire szükség is volt a magasra növő fűben. Most állt fel, de már látom én is, de az agancsát még egyikünk sem látja tisztán. Végre eljött a pillanat, ő az. Lőheted. Igen ám, csak ennyi idő alatt a nyárfa takarásába húzódott, csak a tükrös tomporát mutatta felénk. Vártunk, merre mozdul. Szerencsére megfordult és az én oldalam felé lépett egyet, ami éppen elég volt a jó 170 méterre álló bak megcélzásához.
Lövés után én csak azt láttam, hogy nem futott el egyik irányba sem, Feri viszont határozottan nyújtotta felém jobbját gratulációra. Te tudod, te láttad, de már indultunk is. Ő a terepjáróhoz, én pedig az újabb anarcsi bakomhoz igyekeztem, amely a találat helyén várta kalapemelős végtisztességemet. Természetesen nem maradt el sem az utolsó falat, sem a töret, amelyet már sokadszor nyújt át az anarcsi határban.
Reggeli bakom
A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:
Fotó: SEFAG Zrt.
„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.
Fotó: SEFAG Zrt.
A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta. 7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”
Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének
Forrás: SEFAG Hunting Hungary
Vadászat
Második bikám elejtésének története
Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.
Élményeiről beszámolt lapunknak:
Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.
Fotó: Tuba Szilárd – AJN
Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel, fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.
Fotó: Tuba Szilárd – AJN
Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.
Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!
Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.
Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.
Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.
Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!
A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!
Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd
Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
Az első alföldi bakom
Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.
A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.
Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni. Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.
Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….
Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!
Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
A szentlászlói gímbikák
Második bikám elejtésének története
Az első alföldi bakom
Beszámoló az odúimban idén költő madarakról: a szalakóta
Az Alföldön is megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Két déli vármegyében is elszaporodtak az olaszsáskák
Cseh és német vendégvadászok a SEFAG vadászterületein
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Szántódi vadászterületünkről jelentjük
Koros bikák a terítéken – Kardosfa
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Nem várt szerencse egy csodálatos reggelen
Augusztus a Kálozi Gyurgyalag Vadásztársaságnál
Az aranysakálok miatt lettem vadász
KITEKINTŐ: V. Magyarkanizsai Vadásznap – GALÉRIÁVAL
Második bikám elejtésének története
Idénykezdés Kardosfán
A cakkosfülű öreg aranysakál
Vaddisznó utánkeresése magyar vizslával
You must be logged in to post a comment Login