Keressen minket

Vadászat

Eltévedtem a Tejúton

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Szögi Tibor vadászlevelei

Szia kedves Barátom!

A három hét szabadság alatt csak kétszer voltam Padén vadászni. Olyan borzasztó a hőség, hogy szinte elviselhetetlen. Olvad az ember hája, habzik a gatyája. Nincs kedve még a kutyáimnak se disznók után járni. Majd ősszel meg télen bepótoljuk (remélem úgy lesz!).

Az első kirándulásom, két hétnek ezelőtt július 12-én, egy fácántelepi munkaakció után volt (a kiskacsákat szállitottuk egy halastó részére). A fácántelepen, a Zolinál megmosakodtam. Átöltöztem, átvedlettem vadásszá. A kocsit a Nagy Tibi előtt hagytam. A nyakamba kanyarintottam az új .223-as billenő csövű gavallérpuskámat és átdübörögtem a vasúti hídon a két ebadta kutyámmal egyetemben.

Fázni nem fáztam, lehetett olyan 30–32 Celsius fok. A majicám levetettem, beletettem a vadászmellény hátsó zsebébe. A vadászmellényem a bal kezembe, a puskát a jobba és úgy ballagtam végig a síneken egészen a Jézda kanálisig.

A sok eső, a meleg nagyon kedvezett a gaznak, hónaljig ér mindenfelé. Elég sok helyen még tócsákban áll a víz az előző eső óta. A kutyusaimnak ez jó. Ők lépten-nyomon megmártóznak, isznak. Én egyelőre csak az izzadságomban fürdök. No, nem az izgalomtól, mert egy pár nyúlon kívül mással nem találkoztunk. Disznónyomat nem találtam itt az elején. A régieket elmosta az eső, mostanában meg úgy látszik, nem járt errefelé a koca hét kismalacával.

Azonban a nádas vége felé, annak a kis hídnak, átjárónak a környékén, kint a kukoricában, az árok aljában (itt már nincs víz) találtam egészen friss nyomakat és túrást. Olyan 60–70 kilós lehet a nyomak gazdája. Magányos, nincs társasága. Akárhogy is néztem, saccolgattam, szinte lehetetlen megfelelő leshelyet találni. Még nappal valahogy, de éjjel, csak ha nekem jönne az a disznó, akkor tudnám meglátni.

Megyek tovább. Innentől, a kanális bal partján, egészen föl a hófogóig a birtoknak 15–20 hektárnyi kukoricája van. Valahol itt kellene lennie a kondának, amit a halastóról riasztottak el. Őznyom, nyúlnyom, fácán mindenfelé, de disznó sehol. Azon a srég úton megyek, ami nekivisz a hófogó előtti átjárónak. Jobbról kukorica, már vannak apró tejes szemek a csutkán. Balról hatalmas búzatábla.

Már a fele úton járok, amikor találkozom az első disznónyommal. Elég frissnek látszik. A nyomnak még az éle sincs kiszáradva. Több mint valószínű, a múlt éjjel járhatott itt ez a mázsás marcona. Egy darabig együtt megyünk. Hol az út jobb, hol a bal oldalán. Váltogatjuk a jobbik felét. No persze nem kézen fogva megyünk, mert van egy kis időeltolódás. De azért elképzelem az öregúr mogorva, semmivel nem törődő, lelógó fejét, ahogy cammog csak úgy előre, bele a világba.

Hoppá!!! Most is melléfogtam. Még hogy „csak úgy”! Egy új nyom. Még egy. Meg még egy. Kisebb, nagyobb, meg közepes. Körösztbe kasul. Már követni se tudom, melyik-melyik. Ez lehet a konda, több kocából és különböző korú malacokból. Tehát ide igyekezett az öreg tökös!

Ötven-hatvan méteren át az úton és az út melletti búzában-kukoricában haladtak előre, majd beváltottak jobbra a kukoricásba. Az út végénél megint találkoztam a magányos nyommal. A disznó elfordult balra azon az úton, ami átszeli Morotvát. Az út be van nőve fűvel. Ritkán járnak erre járművek. De azért szépen tudom követni az öregurat. Jobbról is, balról is hatalmas búzatábla. A kalászok már túlérettek. Az esők miatt nem lett még learatva. Ez nem épp disznócsemege, de szükségből, vagy csak úgy megszokásból, itt is ott is egy-egy szoba nagyságú terület le van tajcsolva.

Megyek lefelé a lejtőn, az én kanom még mindig magányos. De amikor odaérek, ahol az út kereszteződik az árokkal, van mit látnom. Ez a vén kurafi már megint nem céltalanul bolyongott. Az árok bal oldala teljesen fölforgatva. Igaz, a túrások pár naposnak látszanak, de én azért balra fordulok és megindulok az árok szélén a régi padéi temetődomb felé. Jobbról-balról hatalmas búzatábla. Az árok alja vad földimogyoróval van benőve. Újabb túrások. Most már egészen frissek. Ezek már az éjszaka itt járt konda nyomai. Még a kitúrt fű se fonnyadt el igazán. Ezek itt vannak valahol!

Az árkot előttem sűrű, hónaljig érő nád borítja. A jobb és bal parton is kézilabdapálya nagyságú nádfolt. Csakis itt lehetnek, sehol máshol. Fölveszem a mellényem, hogy mindkét kezem szabad legyen. A puskámban kicserélem a golyót. A 3,6 grammos Siera helyett egy 4,8 grammos RWS tompa hegyűt csúsztatok. Óvatosan, halkan csukom föl a csövet. Izzad a tenyerem, most már nem a nagy melegtől, az izgalom teszi. Két kézzel, lövésre készen markolom puskám nyakát. Kutyáim izgatottan ugranak előre.

Először a bal parton matatnak. Mozgásuk felgyorsul. Az én szívverésem is. Most már az árok alján, majd a jobb parton, izgatott farokcsapkodással rohannak előre. Ez a vad közelségét jelzi. Én is előre rohanok, vállhoz szorított puskával várom a konda megugrását. A testem görcsösen megfeszül, mint egy rugó, ami pattanásra vár. Az agyam zakatol. Megpróbálja előre látni a helyzetet. A helyzeteket. Mit teszek, hogy teszem majd ha…

Elhatároztam, csak malacra lövök, kocára nem. Nem disznót lőni jöttem, csak szétnézni. A .223-as nem épp egy disznólövő kaliber. Főleg nem egy rohanó kondára lövöldözni való. Tehát csak malac… És ebben a pillanatban a kutyák előtt, nagy robajjal megzörren a nád. A feszültség a tetőpontra hág. Az agyvizem fölforr… Szerencsére egy pillanat és kienged a gőz. A jobb oldalban megvillan a vörös csuha. A következő pillanatban kiugrik egy rémült őzsuta az árok túloldalán.

Leengedem a puskám. Nagy lélegzetet veszek, mint aki hosszú merülés után végre feljut a felszínre. Vagy inkább sóhaj volt? Megkönnyebbülés? Mindenesetre az izgalom elszállt. Helyébe valami kellemes, lelket melengető érzés költözött. Miközben kutyáim csaholva rohannak az őz után, bajszom alatt elmosolyodok. Milyen kevés is kell a boldogsághoz!

* * *

A második kirándulásom, a rákövetkező vasárnap este (éjszaka) inkább siralmasra mint izgalmasra sikeredett. A Nagy Tibi ajánlatára a jázovai halastó három magaslese közül az egyikre szándékoztam fölülni. Már rosszul indult az egész. Későn, este nyolckor indultam Zentáról motorral. A szentmiklósi-padéi határúton szándékoztam nekivágni a halastónak. Fele úton eltűnt az út. Volt, nincs tovább.

Egy zsombékos, újan született tavacska állta az utamat, aminek nem kellett volna ott lenni. Árkon-bokron, kopókon keresztül kivergődtem a halastói gyöpre, majd nagy kerülővel a nyelv túloldalára a magaslesekhez. Tudod, oda, ahol annakidején, amikor a Betyár kutyádat először vittük ki a vadászterületre, és sikerült meglőni azt a kocát.

De sajnos az út tovább tartott, mint gondoltam. Besötétedett. Úgy másztam föl a magaslesre, hogy előtte nem tudtam szétnézni. Habár az a kevés, amit láttam, nem nagyon tetszett már így se. A les előtt két méter magas kukoricatábla. Mögöttem meg a sűrű nádas. A három-négy méternyi földutat benőtte a derékig érő gaz. De ha már idevergődtem, fölmegyek. Bár ne mentem volna. Amikor fölérek a létra utolsó fokára, akárhogy is próbálkozok, puskástól, hátizsákostól nem férek be a leskamrába. Szűkre szabták. Alig egyszer egyméteres.

De ez még hagyján. Mert valaki vastag kartonlemezzel bélelte ki, valamikor régen. A karton megázott, megszáradt, megint megázott egy jó párszor és úgy eldeformálódott, begörbült, hogy moccanni se lehetett tőle. Egyik bepördült végét levágtam a bicskámmal. De akkora zajt csaptam a csöndes éjszakában, hogy lemondtam a további átalakításról.

Moccanni se mertem. Teljesen elzsibbadtam. No, azért, hogy a görcs teljesen be ne álljon, félóránként megemeltem a flaskát a jófajta Tószögi nedűvel. Rágtam hozzá egy pár pofa szúnyogot, tudod azt aminek kisütötték a zsírját és nagyobb volt a lónál. Néha a szememből és a fülemből is kisöpörtem őket. Ez volt az egyedüli izgató (de az nagyon) egészen éjfélig. Akkor meglátogatott két süldő borzocska. Pajkosan jöttek oda a lesem alá. Az orrukkal szemügyre vették a környéket. Ugráltak, játszottak. Azonban amikor az egyiknek az orra a leslétrához ért, úgy hátrahőkölt mintha parázshoz ért volna. Pár méterrel arrébb megnyugodtak, pajkoskodtak tovább.

No, itt az alkalom, gondoltam, hogy kipróbáljam milyen ügyes gyerek vagyok. Úgy teszek mintha borzot akarnék lőni. Óvatosan a puskámért nyúlok, ami a jobb sarokba van támasztva. Még fele úton sem volt a vállamig, a könyököm a begörbült kartonhoz ér. Alig halható surranás. A két borz rémülten három irányba ugrik szét. Ez végképp kiábrándított. Reggelig szándékoztam maradni, de ez most feleslegesnek látszik. Ha ezeket a pajkos borzokat nem voltam képes fölülmúlni, mit várjak attól a sokkal kifinomultabb, figyelmesebb famíliától? Esélyem se lehet a lövésre.

Elhatároztam, csomagolok, megyek. Mielőtt lemásztam a létrán, jól betájoltam a fényeket. Egészen jobbra Jazovó. Tőle kicsit balra, távolabb, Csóka. Tőle még egy kicsit balra Szentmiklós. Majdnem előttem Padé. Tőlem egészen balra Szaján. Tehát minden egyszerű, világos (mint a sötét éjszaka).

Egy darabig világos is volt. Kerülgettem a kopókat, a mély traktorvágásokat. Válogattam a „jobbik” utat. Most inkább elmegyek balra, habár jobbra kéne, de majd aztán visszamegyek arra. Addig forogtam addig válogattam, hogy a végin teljesen megzavarodtam. Megálltam. Leszálltam a motorról. Akárhogy is próbálok betájolni, nem megy. Tőlem balra az autók fényszórója hosszú csíkokat húz. Az lehet a jazovó-szentmiklósi aszfaltút? De hát annak jobbra kellene, hogy legyen. No mindegy, biztos nagyon eltájolódtam, elkeveredtem. Megindulok, most már árkon-bokron keresztül a fényszórók irányába.

Már egy jó ideje zötykölődök amikor egy kintháló juhpajtához érek. Gázt adok, fejvesztve menekülök, a kutyák dühösen csaholnak, nem szeretném ha átszabnák a gatyámat. Egyszer csak egy víz partján találom magam. Halastónak néz ki. Talán az is. Jól van, megnyugszom. Ha ennek a partján haladok, kijutok az útra. Pár száz méter után két tábla mellett haladok el. Megállok. Leszállok a motorról és visszamegyek. Fölkattintom a fejlámpám. A vízhöz közelebbi tábla felirata még nem is lepett meg „…. halastó, bejárni tilos”. Hanem amikor a pár méterre lévő táblához érek, majdnem seggre ülök. „PADÉI VADÁSZTERÜLET”.

Hogyhogy padéi? Erre a szentmiklósi vadászterületnek kéne lenni! Most öntött csak el igazán a hideg veríték. Hol a csodában vagyok? Már az is eszembe jutott végső elkeseredésemben, hogy leveszem a csomagtartóról a pokrócot és megvackolok. Virradat után majd könnyebben tájékozódok. Vagy menjek tovább a töltésen, és majd csak kilyukadok valahol?

Tanácstalanságomat halk motorzúgás szakítja meg. Fülelek. A tó felöl jön. Motorcsónak. Közeledik. Pár perc múlva erős reflektorfény pislant felém kettőt. Visszavillantok, hahózok. Húszméternyire tőlem kiköt a motorcsónak. Két emberi hang, ez nem is izgat, sőt örülök is neki, de a két kísérő, aki dühös csaholással rázza a láncot, az már kevésbé megnyugtató.
– Jó estét! Ne féljen, meg vannak kötve, csak ne mozogjon, és ne emelje föl a kezét.
– Jaj, ha tudnák mennyire örülök maguknak. Ha istent Ismernek, mondják már meg, hol vagyok? Teljesen elkeveredtem, eltévedtem.

Ekkor elmosolyodik a két hivatalos mogorva arc. Láttuk, hogy kóvályog a gyöpön a motorja fényszórója. Tudtuk, hogy nem haltolvaj, mert azok nem jönnek így kivilágítva.
– Hol vagyok? Merre van Padé? – Megint mosolyra rándul az egyik bajsza.
– A karika csücskénél állunk, a Katahátnak átal. Padé felől jött és Jázova felé tart.

Te jó ég. Teljesen körbe mentem. És ha nincs ez a két jóember, én visszajutok ahonnan elindultam. Vagy talán még annál is messzebb…?

Zenta, Vajdaság

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.