Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Vadászat

Az „ördögberki” bika

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Szeptember másodikát írtunk. Már vagy egy hónapja intenzíven jártam a jól ismert, szarvasok által kedvelt helyeket, hogy amire itt lesz a nagy idő, a szarvasnász, az egyik legnemesebb vadászünnep kezdete, addigra biztos legyek pár potenciális, jó selejt bika tartózkodásában.

A terület, ahol gyakorolhatom a vadászat fortélyait Somogy megye közepén terül el, kevesebb, mint hatezer hektáros nettó területnagyságon. A sok mezőgazdasági terület közé pár száz hektáros erdőtömbök, csenderesek, erdőfoltok és -sávok, nádasok valamint halastórendszerek vegyülnek. Mélyen fekvő részeken égeres erdőállományok, a magasabb térszíneken, homokvonulatok talajain tölgyesek, akácosok adnak otthont a vadnak. Mondhatni igazi somogyi tájat lát az itt élő és az erre járó ember. Őzben és vaddisznóban gazdag területek az itteniek. Az őznek kiválóan megfelelnek ezek a változatos élőhelyek, a mezőgazdaságilag hasznosított területek közti kisebb erdőfoltok, erdősávok, a sokszínű növényvilág remek táplálkozási lehetőséget kínálnak, és nagyon jó búvóhelynek bizonyulnak.

A vaddisznók számára elsősorban a rekettyések, nádasok és égeresek összetett és diverz társulásai adnak otthont. Egyaránt biztosít számukra nyugalmat adó csendes rejteket a nappali órákban, valamint táplálékot az esti időszakban, amikor a hosszas alvás után útnak indulnak, hogy az éjszaka sötétjébe burkolózva lakomázzanak az erdő nyújtotta változatos „finomságok” között.

Azonban most nem róluk lesz szó, nem a vörös csuhás derék bakról, aki után az augusztusi tikkasztó napokon, hajnali és esti órákban kúszik az elszánt vadász, és nem is a szinte minden szenvedélyes zöldkalapos szívét megdobogtató disznóról, legyen az akár egy kis süldőcske, vagy a nyiladékot is átérő hatalmas ősállat. Most a magyar erdők legszebb és legimpozánsabb koronás királya a történet főszereplője. Az a csodás állat, amely megjelenésével bárkit ámulatba képes ejteni, legyen az akár hétköznapi ember, vagy vadászszenvedéllyel ízig-vérig megfertőzött jáger.

A területünk adottságai miatt a gímszarvas nagyobb létszámban csak a vegetációs időszakban tartózkodik nálunk, amikor a buja növényzet bőven nyújt rejtőzködő és táplálkozó helyet a számára. Szerencsére így még a bőgés idején is akad szép számmal belőlük a területen. Létszámukat ilyenkor az fokozhatja, ha a száraz nyár miatt a környező területek vízforrásai kimerültek, mert nálunk még ekkor is van víz bőséggel a vadállatok számára. Téli időszakban viszont csak kis számban, illetve váltó vadként találkozhatunk velük.

Az idei nyár sem adott bőséges csapadékot, így a környék vadjai nálunk tartózkodtak, vagy hozzánk jártak éjszaka szomjukat oltani. Szarvas is bőven mutatkozott, találtam is augusztus közepén egy ígéretes bikát rejtő helyet. Tarvadakkal együtt tartózkodott itt a derék uraság, egy patakparti kisebb égeresben volt a nappali tanyájuk, innen váltottak ki minden este a környező kukoricatáblába valamint a rétekre, ahol is egészen hajnalig csillapították éhségüket. Sok estét töltöttem ott, figyelve, hogy merre is járnak. Rendszeresen lő világ határán váltottak ki, végig követve a patakpartot. A tehenek már rég kint törték a tengerit, amikor a bika még bőszen csépelte a rekettyebokrokat és fiatal égerfákat agancsával. Középkorú, szépen kifent ágvégekkel, az égerektől sötét aganccsal bíró, hét kilogramm körüli selejt villás bika volt. Igazi kívánatos vad! Már szinte a kezemben éreztem az agancsát, minden egyes nappal közeledett szeptember elseje.

Minden tökéletesnek látszott, bejáratott helyemet könnyen meg tudtam közelíteni, ráláttam onnan a potenciális váltóhelyekre. Azonban közbejött valami, augusztus 28–29., ezen a két napon a szárazság miatt idejekorán „beérett” kukoricát aratni kezdték a szarvasok tartózkodási helye mellett. Amint megláttam a nyári hőségben szorgalmasan dolgozó gépeket szinte biztos voltam benne, hogy búcsút kell intenem ennek a gyönyörű bikának. Azonban kis remény bujkált még bennem, hátha nem sértődtek meg szarvasék, így este ismét kint talált a naplemente a székemen ücsörögve. De semmi, eltűntek mind, egy ágreccsenés sem hallatszott, pedig soká vártam őket. Másnap körbejártam azt a területet, ahol addig tartózkodtak, minden lehetséges váltót megnéztem, de nem találtam nyomát jelenlétüknek. Elmentek hát, nem tűrték az ember zavarását. Miután erre az egy bikára tettem fel mindent, és már mindjárt itt is volt szeptember eleje, így nem is gondolkodtam más bika felkutatásában, még a fejemben bujkáló ötletek ellenére sem.

Eljött szeptember másodika, hajnal. Telefoncsörgés riaszt fel nyugodt álmomból. Alig találom a készüléket, majd nagy nehezen rábukkanva felveszem. Vadásztársam hív, hajnalban lőtt egy rendes kant, és nem bír vele egyedül, segítségemet kéri a vad felrakásában. Bármikor szívesen segítek, de akkor reggel valamiért nyűgösen ébredtem, így kissé duzzogva öltöztem, és már araszoltam kifelé a területre. Kiérve gratuláltam a szép jószág elejtéséhez, készítettünk pár terítékfotót, majd segítettem feltenni neki a saroglyára a kant.

Amikor indultunk befelé, akkor villant át az agyamon, hogy van egy számomra kedves része a területnek, ahol ilyenkor sokáig ki szokott tartani a reggeli pára és hideg, gondoltam érdemes volna még ilyen késő reggeli órában is megnézni. Valamikor halastórendszer húzódott ott, manapság pedig gyönyörű égeresek borítják, patakkal a szívében. Igazán kedvező hely a vad számára.

Hazaérve gyorsan siettem a fegyveremért, távcsőért és késért, aztán már irány is kifelé. Az aszfaltos útról letérve lassan, de határozottan poroszkál velem befelé az öreg Niva. Amint beérek arra az útra, ahol hagyni szeretném az autót, máris szarvasokat látok. Hosszú fejű, öreg tehén áll az úton, jól fejlett borjával, mögöttük figyelve egy fiatal, gyengécske bika. Amint nyitom az ajtót, azonnal fordulnak, és már el is nyeli őket az erdő. Kissé bánkódóm, hogy tényleg elkéshettem, de azért előszedem a szükséges eszközöket, és lassan lépegetve útnak indulok.

Ahogy gondoltam, itt még tényleg hűvösebb van, ködfoltok úsznak az úton keresztbe. Ezekre a részekre csak később tudja benyújtani sugarait a nap. Csizmámon csorog lefelé a friss harmat, jól esik beszívni az őszi erdő hűvös illatát. Utamat jobb oldalról fiatal, tizenéves égeres szegélyezi, gyönyörű erdő, bal felől pedig még ettől is fiatalabb tölgyes törekszik az ég felé. Hamarosan kiváló búvóhelyül fog szolgálni a sertevad számára. Ahogy ballagok befelé, messziről, a „nagyerdő” mélyéről hangfoszlányokat hoz felém a szél. Bőgnek a bikák, bár ez még csak amolyan hangolás féle az igazi, szeptember közepi nagy koncertre.

Gondolatok cikáznak a fejemben az elmúlt időkről, egyetemi életemről, emberekről, az életről, és persze a vadászatról, a szarvasokról. Röpke villanás fut át a fejemben: „Édes Istenem, úgy szeretnék egy szép selejt bikát látni bent a réten!” De már sodródnak is tovább gondolataim…

Amint beljebb érek, egy nyitott terület tárul elém, bár ez nem is igazi rét, csupán egy makacsabb terület, ahol valamiért nem maradtak meg a csemeték. Mélyebb részeiről az éger veszett ki, a magasabb oldalban pedig az akác. Persze jól tudom, hogy ez nem véletlen, hiszen előszeretettel töltik itt idejüket a szarvasok, és ha már itt vannak, akkor esznek is a terített asztalról. Nagyjából egy fél hektáros, szabálytalan területet kell elképzelni, amit erdőségek vesznek körbe. Füvekkel és jágerkenderrel, kökény- és galagonyabokrokkal tarkított a „rét”. Köd úszik benne végig, szépen lassan terül szét, és elfogy az égererdők felé. A fák koronái fölött már kezd benyúlni a Nap egyre erősödő sugaraival.

Megállok a szélén, félig takarásban, és figyelek. A sűrű, ködös és bokros területen először semmi mozgást nem látok, majd pár pillanat elteltével kibontakozik a ködből egy hatalmas test, fején királyi díszt visel. Szívem azonnal a torkomban dobog, szabad szemmel is jól látom, hogy egy derék urasággal van dolgom. A keresőtávcsövet mellőzve azonnal a vállamon pihenő Mauser után nyúlok, a céltávcsőben gyorsan konstatálom, hogy egy mindkét oldalán villás bikával futottam össze. Agancsa sötét, ágvégei hófehérre fentek, szemágai szépen íveltek és hosszúak. Páros tízes bika. Teste hatalmas, nyaka vastag és erőteljes, marja erőtől duzzadó, fara csapott. Igazi fejedelmi látványt nyújt.

Szépen lassan ballagni kezd. Azonban én ekkor már tudom, hogy Ő az a bika, akit el szeretnék ejteni, így sietve ki is biztosítom kedves puskámat. A távolság alig hatvan méter kettőnk között, így nincs szükség a gyorsító használatára. Viszont szívem a torkomban lüktet, alig bírom a testén tartani a szálkeresztet. Követem a lassan ballagó bikát, majd amint megáll a lapocka mögé viszem a keresztet, és elhúzom a billentyűt.

A hajnali ébredező erdőt hatalmas reccsenéssel szakítja ketté a lövés moraja, a bika pedig azonnal tűzben rogy. Rögvest ismételek, de már teszem is hátamra a puskát, és rohanok a vad irányába, ahol már a világgal megbékélve találok rá. Örömöm határtalan! Leveszem kalapomat, az ég felé nézve megköszönöm az jó Istennek, hogy megadta számomra ezt a nemes vadat, majd a bikához hajolva megsimítom a fejét, és bocsánatot kérek tőle, hiszen ő az életét adta azért, hogy én boldog lehessek. Végigmustrálom, körbetapogatom a somogyi erdők „termését”, a csodás trófeát. Egy közeli fáról ágakat török le, utolsó falatot adok a vadnak, letakarom a sebét, véres töretet tűzök a kalapom mellé és terítéket készítek. Pár percig csak csodálom a bikát, az erdőt, a környezetet és hallgatom a közeli hangokat.

Aztán magamhoz térve hívom vadásztársam, megköszönöm neki, hogy hajnalban felkeltett, pedig akkor milyen rosszul is esett… majd megkérem, hogy segítsen nekem. Örömmel jön, hogy együtt tegyük rendbe a vadat, majd vigyük be. Megdolgoztat minket a hatalmas test, ami gazdája ereje nélkül elhagyta magát, de megbirkózunk a feladattal.

Elindulunk befelé… határtalan öröm járja át a lelkem és testem, még mindig dolgozik bennem az adrenalin, a hajnali történések nagy hatással voltak rám. Eszembe jutnak Bársony István szavai: „Vadásznak lenni nagy öröm, kimondhatatlan gyönyörűség. Egyértelmű az egészséggel, a jó étvággyal, a mély álommal, a tele tüdővel való lélegzéssel, egyértelmű a lelki egyensúllyal, a bátorsággal, a férfias erővel, s aki vadász – igazi vadász –, az csupa edzés, csupa önérzet.”

Azt hiszem nagyon is igaza volt, amikor ezeket a sorokat írta. Azonban csak azok érthetik meg és érezhetik át ezeket az érzelmeket, akik valóban szenvedélyesen űzik ezt a mesterséget, a vadászatot, amely nem csak akkor örvendezteti meg az ember szívét, amikor terítékre kerül egy-egy vad, hanem minden egyes természetben töltött percben…

Vadászat

A szentlászlói gímbikák

Print Friendly, PDF & Email

Váczi Sándor kísérővadász beszámolója:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:

Fotó: SEFAG Zrt.

„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta.  7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”

Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének

Forrás: SEFAG Hunting Hungary

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Második bikám elejtésének története

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Élményeiről beszámolt lapunknak:

Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel,  fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.

Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!

Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.

Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem  és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.

Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.

Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!

A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd

 

Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Tovább olvasom

Vadászat

Az első alföldi bakom

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig  üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.

A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.

Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni.  Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.

Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….

Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!

 

Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

 

Tovább olvasom