Keressen minket

Vadászat

A Lobár disznója

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Szögi Tibor vadászlevelei

Szia egy szem Barátom!

Hát akkor kezdeném is az elején, azzal, hol is csesztem el. Azzal, hogy nem pakoltam be a hátizsákom még előző nap. Csütörtök este hétre volt megbeszélve a találka a Lobár Józsi barátomnál. Aznap délután sok minden tennivalóm volt még a ház körül. Vesztemre délután öt körül hagytam magam rábeszélni a páromtól, hogy vigyem el a kutyákat sétálni és fürödni a csatornára, mielőtt Padéra mennék. Hisz még rengeteg az idő. Az idő viszont elszaladt. Meg nem is volt az olyan rengeteg. Alig maradt tíz percem a csomagolásra. Szépen kirakok mindent: Puska, lőszer, háromlábú vadászszék, fényképezőgép (úgy éreztem szükség lesz ma még erre), víz, pulóver, szemüveg, bukósisak. Jól van, minden megvan, gyorsan belegyömöszölöm a hátizsákomba az egészet és fölpattanok a motoromra. Adom a gázt, jólesik a langyos levegő simogatása. Érzem, hogy jó nap ez a mai. Nagy dolgok történnek ma még velem.

Közben tervezgetem, mit és hogyan fogok csinálni. Legelőször is jól szemügyre veszem a terepet. Nagy változások történtek arrafelé, mióta elmentem Padéról. Öt éve nem vadásztam itt. Az új földtulajdonosok megpróbáltak mindent fölszántani, bevetni. (Azóta rájöttek, hogy nem éri meg a gépeket szaggatni, a zsombékosokat, nádasokat föltörni. A szlatina nem adja vissza a befektetett pénzt és verítéket.)

Tehát szemügyre veszem a terepet, jól átgondolom a dolgokat. Megpróbálok disznóésszel gondolkodni. Olyan helyre állítom majd föl a székem, ami jó kilátást biztosit számomra még szürkületben is. Betöltöm a puskám, fölkattintom a céltávcsövem. Céltávcsövem! Te jóságos ég! Meghűlt bennem a vér. Hát az bizony otthon maradt. Osztojityevón (Tiszaszentmiklóson), a templom körüli körforgalomnál vagyok. Visszamenjek? Ne menjek? Teszek két kört a körforgalomban, mire eldöntöm. Ha visszamegyek, elkések. Nem, nem megyek vissza. Megyek tovább. Habár egy kis keserű ízt érzek a számban, azért lehet még ennek jó vége is. Puskalámpát készakarva nem hoztam, mert a Lobár nem akar éjszakára maradni. De hát a távcső szürkületben nélkülözhetetlen. No mindegy, majd világoson lövöm a disznót! A múltkor is a Lobár fél kilenc felé látta a disznókat kint a düllőn. Hátha most is szerencsénk lesz!

A Lobár barátom már várt. Pár perc múlva a rogácsás úton zötyögtünk a vasút felé. A vasútnál elkanyarodtunk jobbra, a Jézda kanális (csatorna) felé. Ott át a vasúton, át a lucai kanálison. A Lobár megáll a téglahídtól olyan kétszáz méterre lévő útelágazásnál. Az út itt kétfelé ágazik. Jobbra a hófogó rámpájához, balra a régi padéi temetőhöz. Fölállítottuk a motorokat. No, itt jöttek ki a disznók egy tíz napnak előtte, és a jobb oldali útra mutat. Azóta is majd minden este itt áll lesbe, de semmi eredménnyel. Nem sikerült őket újra látni. A kukorica már szép csöveket nevelt. Megfosztunk egy párat. Még nagyon tejes, de már lehetne főznivalót válogatni közülük. Igazi disznócsemege. Tehát ez vonzza ide őket.

Fölgyalogolunk a bal úton a kis téglahídig, ahol az út ismét elágazik. Egyenest a régi temetőhöz, balra a százholdas parcellát srégan átszelve neki a Gólyaszigetnek. A hídnál a mély traktornyomakban még pár napja víz állhatott, mert ott most minden igényt kielégítő dagonya található. Minden irányban disznónyom. Kisebbek, nagyobbak egyaránt. Régebbiek, de egészen frissek is. Az éjszaka is itt járhatott a konda.

Elmegyünk egészen a rozstarlóig. Nézegetjük, fontolgatjuk, de nekem valahogy nem tetszik. Szerintem ide késő éjszaka járhatnak a disznók, amikor már minden megnyugszik, lecsendesedik. Lobár a jézdai kanális partjára szeretne leülni. A kukoricatábla és a kanális között föltárcsázott búzatarló. Én lebeszélem róla, nem jó helynek tartom. Minek jönnének ide? Az árokban nincs víz. A búzatarlón nincs mit enni. Mellesleg a szél is rossz irányból fúj, a háta mögül. Ráviheti a disznóra a vadász szagát.

Rám hallgat, jön velem. Az út mellett, a kukoricatábla végében fölállítjuk a motorokat. A Lobár ott marad, én továbbmegyek az árokig. A túloldalán balra fordulok, a régi temető felé. Jó háromszáz métert megyek, itt véget ér a hosszú, keskeny nádsáv ami az árok nyugati oldalán kígyózik. Itt terveztem leülni. Keresek is egy megfelelő helyet, ahonnan minden irányba jó kilátás esik. Elhelyezkedek, már pakolászok, amikor meggondolom magam. Mi van, ha kettőnk között kijön a disznó? Ha nem jön, hanem rohan? És ha az izgalomban elveszítjük a fejünk? Még lelőhetjük egymást! Ezért fogom a cuccom és fölmegyek a kukorica szélébe. Ez most megnyugtat. Örülök, hogy feljöttem. Ezt sokkal jobb helynek tartom.

Fönt ülök a parton az első kukoricasor takarásában, előttem a tarló, rajta túl a gyöp. A lemenő nap a hátam mögül megvilágítja a tájat. Úgy ülök itt, mint egy színház páholyában. A szél a kukoricásból, a hátam mögül fúj. Ha a disznók valóban bent vannak a nagy tábla kukoricában – ahogy gondolom –, és ha majd kijönnek a tarlóra, csak akkor fognak észrevenni amikor megcsiklandozom a lapockájukat drillingem golyós csövéből.

Kényelmesen elhelyezkedek. Kitöröm a zavaró kukoricaszálakat, simára taposom a földet a székem körül. Ha mozdulnom, fordulnom kell, csendbe tudjam ezt tenni. Kikészítem a fényképezőgépet, a vizet, a lőszereket a hátizsákom tetejére. Betöltöm drillingem mindhárom csövét. Sajnos a céltávcsövet nem tudom a helyére kattintani. Pedig az nagyon megnyugtatna.

Most még – nyolc órako r–, gyönyörűen tudok célozni a mechanikus célzóval. De mi lesz később, kilenc után? A térdig érő, arany színű búzatarlón céltávcsővel még sötétben is úgy rászegezhetném a keresztet a fekete disznóra, mint télen a térdig érő hóban. De ha nincs, akkor nincs. Ezt kell szeretni.

Nemsokára szereplők is lépnek a színre. Két őz csipeget a tarlón. Az egyik alig harminc méterre tőlem jobbra, a másik egy kicsit távolabb. Óvatosan fényképezek, nehogy észrevegyenek, mert akkor lekiabálnak és elzavarják a világ összes disznaját.

Szépen csöndben múlik az idő. Csináltam már egy csomó képet, „csendéletet” őzzel meg őz nélkül. A puskámat is próbálgatom. Megcélozom az őzet, amott azt a bokrot. Látok még, látom a célgömböt, de már elég bizonytalanul tudom egy szintbe hozni a kettőt. Ha most nem jön a disznó, akkor már késő lesz. Aztán már csak a sörétes csövet tudom használni.

Nemsokára be is következett, amitől tartottam. Rohamosan veszik a fény. Az őzeket még tökéletesen látom, fényképet is készítek róluk. Hej, ha az én szemem is olyan érzékeny lenne mint a Fujié!

Pár perc múlva az őzek riadtan kapják föl a fejüket. Felém lépegetnek, de állandóan vissza-visszanéznek. Először azt hittem, hogy a Lobár nem elég figyelmes, és őt vették észre. De nem, más volt a riadalom oka. Egy nagy fekete gombóc gurul le a dombról, nesztelenül mint egy árnyék, a kukoricából az árok felé. A nyomában jó pár követi. Vállamhoz kapom a puskám. Próbálkozok, erőltetem a szemem, de csak nem megy, nem tudom biztonsággal elhúzni a ravaszt. Kitörlöm a könnyet a szememből. Újra próbálom. Az égnek tartom a csövet. Összeillesztem az első-hátsó irányzékot. Óvatosan leeresztem a fekete foltra, de mégsem merem bizonytalanra elhúzni a ravaszt. Nem becsületes!

A disznó ott áll az árok innenső partján, tőlem olyan 140–150 méterre. Tétovázik, merre tovább? Leteszem a puskát. Kézbe a fényképezőgépet és készítek pár képet (elég maszatosra sikerültek, de azért küldök belőlük egyet neked is). Ha most itt lenne a céltávcsövem, kétszer is lapockán lőhetném. Pár perc tétovázás után átugráltak az árkon, átvágtak a túloldali búzatarlón is, és irány az igyosi határkanális.

A szívem épphogy csak megnyugodott, nocsak mi a fene az? Az a fekete árnyék most meg felém rohan a túloldali tarlón, utána a többiek. Ezeket valami vagy valaki visszaugrasztotta. Egyenest nekem, mintha madzagon húznám őket. De jönnek ám. Már itt vannak az árokparton. Az első egy pillanatra megáll az árok túlsó oldalán, majd a következő pillanatban átugrik az innenső oldalra. Itt áll előttem alig nyolcvan méterre, föltartott orral, radarozó fülekkel. Újból próbálok célozni, de nem megy. Egyedüli esélyem, ha idejön 20–30 m-re. Át is váltom drillingem billentyűjét sörétes csőre és várok. De a disznó másképp gondolja, nem adja meg ezt az esélyt, nem viszi vásárra a bőrét. Nem biztos a dolgában. A szél egy kicsit srégan fúj. A szagomat nem érezheti, de viszont egy órája pont ott mentem át az árkon. Nem hűltek még ki egészen a nyomaim.

Pár perc tétovázás után, prüszkölve fúj egyet és visszaugrik a túloldalra. A túloldalon is legalább egy fél percig az oldalát mutatja. Ej, ha itt lenne a sznajperom! Kocogva elindul a konda az árok túloldalán Lobár barátunk irányába. Most már nem látom őket. Eltakarja a nádcsík az egész társaságot. Már egészen besötétedett. Negyed tíz körül jár az idő. Azonban mintha egy sötét folt kiválna az árok menti nádas sötétjéből és a tarlón keresztül a kukoricás felé tartana. Nem látom biztosan, inkább csak képzelem. Olyan 200–250 méterre tőlem. Fele úton lehet, amikor elcsattan a lövés. A barátom puskája szólt. Tompa puffanás, fájdalmas sivalkodás. A fekete folt most vissza, az árok felé rohan. Utána rögtön egy újabb dörrenés.

Csomagolok. Mindent be a hátizsákba. A fejlámpa a fejemre, hátizsák a hátamra, puska a kézbe. Megyek Lobár felé. Ha a disznó sebzett, szükség lehet drillingem sörétes csöveire. Most egy harmadik lövés is elcsattan. Biztos megtalálta a sebzett disznót és megadta neki a kegyelemlövést. Mire találkozunk már teljesen besötétedett. Kell a fejlámpát használni. Megjegyzem, amikor közeledtem barátom felé, már jó előre fölkapcsoltam, nehogy izgalmába disznónak nézzen.

– Mire lőttél utoljára? – kérdezem.
– A hátam mögött kijöttek a süldők. Egyikre rálőttem, de nem tudom sikerült-e eltalálnom.
Még mindig nagyon izgatott volt. Remegő kézzel, kidülledt szemekkel magyarázott… Hát nem csodálom! Amikor az emberrel ennyi minden történik, méghozzá váratlanul és nagyon gyorsan.

Megtaláltuk a rálövés helyét. Körbe le volt taposva a tarló. Kicsit odébb Lobár vért is talált. Nem valami bőségeset, de azért vért. Tudtuk, hogy az árok felé rohant, ezért abba az irányba kerestük a következő vérnyomat. A Lobár mindig ott maradt az utolsó véres szalmaszálnál, én meg előre mentem néhány méterre. Amikor újabb vért találtam, ő odajött, és én megint előrébb mentem. Így elhaladtunk 40–50 métert, amikor a magas tarlóban ott feküdt előttem a már kimúlt disznó. Nem szóltam semmit. Úgy tettem mintha semmit se vettem volna észre. Túlmentem a disznón jó tíz méternyit és sürgettem a barátom. „Csipkedd magad, mert így sose járunk a végére!” Ennek az lett a vége, hogy a Józsi gyerek majd átesett a disznón. Hej, nagy volt az öröm! (Pont úgy, mint annakidején, amikor ugyanezt eljátszottam veled a jázovai halastónál. Emlékszel?)

Kötelet a szájába, a háromlábú vadásszék most hámfává vedlett át. Azt kötöttük a kötél elülső végére. A két vadász meg igavonó marhaként, a szügyének feszítette a hámfát és nekiveselkedett. Nem is volt olyan nehéz. A hátára fektetett disznó könnyedén csúszott a kombájnnyomba letaposott szalmán. Meg hát a siker mámora is még tartott. Erőt adott. Hamar odaértünk a motorokhoz. Az örömünk még fokozódott. A süldő ott feküdt lapockán lőve 60–70 méterre a motoroktól.

A telefonálás. Az órányi várakozás a traktorra. A bepakolás a kalodába. Ez mind-mind már említésre se méltó. Hajnali négy körül keveredtem haza, másnap reggel munkára, igát húzni ébresztett a vekker. No, az aztán nehéz volt!

Hasonló kalandot kívánok neked is! Csókollak benneteket, barátod Tibi.

Zenta, Vajdaság


Lobár barátom a disznójával


A nagy objektívű Fuji még ilyenkor is lát

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.