Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Lévai Vadásznapok (Levické Pol’ovnícke Dni), amely minden évben több előadás-, kiállítás- és rendezvénysorozatból áll, és a szakmai közönségen kívül sok sportvadászt és laikus érdeklődőt is vonz.

A rendezvény videófilm-fesztivállal kezdődött, amelyen vadászati és természetvédelmi témájú amatőr videók kerültek elbírálásra. Idén egy első és harmadik helyezést magyar pályázók kaptak (Gadó György: Farkasok a láthatáron, illetve dr. Ignácz Magdolna: Vadászati Múzeumok I.)

Az első helyezett számára a díjat a Hubertlov vadászújság ajánlotta fel, amely egyben a Lévai Vadásznapok fő szponzora is. A rendezvényt támogatta továbbá a Szlovák Állami Erdészet, a Nyitrai Állattenyésztési Kutatóállomás, a Zvoleni Erdészeti Kutatóállomás, a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészete, a Szent Antal Vadászati Múzeum és a Lévai Kultúrotthon. A rendezvény fővédnöke a Mezőgazdasági Minisztérium.

A magyar meghívottakat és vendégeket Takács Frigyes, a www.vadaszat.sk szerkesztője fogadta, kalauzolta, és biztosította az előadások fordításának kiegészítését is. A Szlovák Vadászszövetség Léva Járási Tanácsának elnöke, Dr. Hlásnik Jozef szívélyesen fogadta és körbevezette a magyar vendégeket a kiállításon.

A rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthető volt egy vadászati kiállítás, amely több dioráma mellett az éves Lévai Járási Terület tenyészszemléjének is otthont adott. A tenyészszemle során az adott területen elejtett trófeákat korcsoportok szerint osztályozzák, és az év bizonyos időszakában bemutatják a vadászattal és erdőgazdálkodással foglalkozó szervezetek munkásainak, sportvadászoknak, illetve kötelező jelleggel az ilyen szakirányú iskolákban tanulóinak. A kiállításon rendkívül igényesen elkészített preparátumokkal és fejtrófeákkal, élethű diorámákkal találkozhattak a látogatók.

A vadásznapok keretében ifjúsági képzőművészeti pályázatot is meghirdettek „A természet gyermekszemmel” címmel, amelynek legjobb pályamunkái a rendezvény ideje alatt a helyszínen megtekinthetőek voltak. A munkák díjazását Léva város Polgármesteri Hivatala szponzorálta.

Minden évben a Lévai Vadásznapok keretében konferenciát tartanak, amikoris Közép- és Kelet-Európa országainak szakemberei tartanak előadást a térség minden országát egyaránt érintő kérdésekről. Az idei konferencia „A ragadozók védelme és vadászata” címet viselte, Magyarországot dr. Heltai Miklós (Szent István Egyetem, Gödöllő) képviselte. Az előadásokat tolmácsgép segítségével négy nyelven: magyarul, románul, horvát nyelven és lengyelül lehetett meghallgatni.

A nagyragadozók védelme és szerepe a szlovák vadgazdálkodásban
–Host. Prof. Pavel Hell, CSc. és kollektívája

A három kérdéses európai nagyragadozó – a farkas, a medve és a hiúz – populációja egyaránt növekvő tendenciát mutat Szlovákia területén. Sajnálatos tény, hogy a vadászok sok helyütt a nagyragadozókat konkurenciának tekintik, és inkább a kilövésüket forszírozzák minden körülmények között. Ugyanakkor tény, hogy a ragadozók – különösen a farkas – gyorsan szaporodnak, és ha állományukat nem szabályozzák, hosszú távon a csülkösvad-populáció rovására terjednek el.

A ragadozók állományának felmérése nehézségekbe ütközik nagy migrációs készségük miatt, a statisztikai adtok rendszerint túlbecsülik a ragadozók számát, mivel ugyanazt a példányt gyakran több ponton is beszámolják.

A medvepopuláció Szlovákiában folyamatosan növekszik, a ’90-es években 1300 példányra becsülték állományukat. Szlovákiában a medve nyáron és ősszel vadászható, mivel a medve által okozott vadkár jelentős (a tavalyi évben 1 000 000 Sk volt), amelynek az állam többnyire csak 50%-át téríti meg. A medvék elsősorban a méhészetekben és a nyájakban tesznek nagy kárt, de az utóbbi időben több kisebb faluba illetve városba is bejárnak, ahol veszélyeztetik a lakosságot is. A három európai nagyragadozó közül a medve kerül a leggyakrabban konfrontációba az emberrel, igaz, az utóbbi hetven évben nem volt halálos medvetámadás, az emberre támadó medvéknek csupán 10%-a volt sebzett.

Szlovákiában kb 250–300 farkas él (a statisztikák 1000 körülire becsülik a számukat), 1975-től számít teljes mértékben védettnek. Más országokban kisebb populáció mellett is engedélyezett évente néhány példány kilövése, pl. Norvégiában. A farkas szaporodási rátája közel 50%-os, Magyarországra is eljut néhány példány belőlük, a Zempléni-hg felé vezet egy körülhatárolható migrációs vonaluk. Az utóbbi években a farkasok száma nem mutat további növekedést, feltehetően a területek zsákmányállat szempontjából elérték maximális farkas-eltartó képességüket.

A teljes szlovákiai farkaspopuláció évente kb 200 tonna húst fogyaszt el, amelynek jelentős része csülkösvadból származik, kisebb része szarvasmarha és birka húsából, illetve 10% alatti mennyiséget tesznek ki az apróvad és a rágcsálók. 2003-ban 1500 nagyvadat pusztítottak el a farkasok, az utóbbi években ennek köszönhetően jelentősen megcsappant a szlovákiai őzpopuláció.
A hiúzok az 1950-es években rendkívüli mértékben elszaporodtak, emberi tanyákra is betörtek, ahol a gazdák botokkal védekeztek ellenük. Ekkor korlátlanul vadászták őket, míg 1975-ben, mikor létszámuk rendkívül lecsökkent, a hiúzt is védetté nyilvánították.

Jelenleg – amennyiben a vadászati eszközök közé nem kerül vissza a csapdázás és a mérgezés – a hiúz jövője Szlovákia területén biztosított. A Kárpátokban a legfőbb zsákmányállata az őz, és a muflonnak szinte egyedüli természetes ellensége. A hiúzt a szlovák vadgazdálkodás tudatosan exportálja többek között Magyarország és Horvátország területére, ahol ez a rendkívül jól alkalmazkodó és szaporodóképes állat hamar megtelepedik, tehát könnyen visszatelepíthető. A jövőben konszenzusra kellene jutni a hiúz védelmét, vadászatát és az általa okozott vadkár megtérítését illetően.

A nagyragadozók védelme és szerepük a román vadgazdálkodásban

Romániában a medvék számának csökkenését a civilizáció és az infrastruktúra terjedése okozta, illetve az agrárágazat fejlesztése. A túlzott fakitermelés, az erdők ritkítása csökkenti a barna medve életterét. Ma Romániában átlagosan 8 medve él 100 km2-en, az átlagnál valamivel több az Északi-Kárpátokban, a déli országrészben viszont kevesebb. A második világáborút követően 860-ra csökkent a medvék száma, de 1988-ra már 8000 példányt számláltak. Ez volt eddig a maximális mennyiség, jelenleg 5300 példány él Románia területén, amely – az előzőekhez hasonlóan – becsült adat, a valóságosnál valamivel nagyobb érték.

Hosszú ideig csak azok a medvék kerültek elejtésre, amelyek az emberrel konfliktusba keveredtek vagy a háziállatokban nagy kárt tettek. Csak bizonyos állami vezetők vadászhatták korlátlanul őket, tehát évi 100 alatt maradt az elejtett medvék száma. 1996-tól a medvét szigorúan védettnek nyilvánították és a kilőhető példányok számát rendkívül lecsökkentették. A medvepopuláció átlagos évi gyarapodása 42%, a kilövési arány 22%, és mivel döntően a nagy, domináns hímpéldányok kerültek terítékre, mára lecsökkent az állomány minősége és felborult ivararánya. Az utóbbi években lőtt medvék sem koponyájukat, sem bőrük minőségét tekintve nem érik el a korábbiakat, és etetőhelyek környékén a vadászok kisebb hímekről illetve nőstényekről és bocsokról számolnak be.

További problémát jelent, hogy a medvék megszokták az ember állandó közelségét, illetve hogy az etetés egészen az utóbbi évekig főleg kadáverrel (hússal) történt. A medvéknek fiatal korukban alakulnak ki a táplálkozási szokásai, ekkor dől el, hogy milyen táplálékot preferáljon és milyen környezetben juthat ahhoz hozzá. Az emberhez szokott és hússal táplált medvék, illetve azok utódai, az emberre potenciálisan veszélyesek, számuk további növekedése az embert veszélyezteti, emiatt a szakmai tanácsok próbálják vadászatukat tágabb határok között engedélyeztetni, és viselkedési szokásaik megváltozását figyelemmel kísérve kilövési tervüket tudományos alapon módosítani.

A medvék csalétek melletti vadászata ugyanakkor megszűnőfélben van, és vadetetőkön tilos a medvéket hússal táplálni, jelenleg csak kukoricával engedélyezett az etetés. A medvék húsevésének csökkentése érdekében szükséges a növényi táplálékot szolgáltató élőhelyek fejlesztése és biztosítása.

A medvék ügyével egyrészt természetvédelmi szakemberek másrészt civil mozgalmak foglalkoznak, a két fél között mostanában történnek a vélemény- és érdekegyeztetések, amely a medvék védelmének és vadászatának közös szabályozását hivatott megteremteni. A cél az, hogy a medveállomány mennyisége növekedjen vagy legalábbis ne változzon, ám a korcsoportok és az ivararány kiegyenlítődjön.

A minőségi barnamedve-állomány elérése érdekében az egyes területileg illetékes szerveknek mindig jelenteni kell majd nemcsak az elejtett medvék számát, de azok nemét, korosztályát és súlycsoportját is. Ehhez azonban a medvék vadászatának szabályait a jelenlegi területenként eltérő szokások helyett központilag kellene meghatározni. Egységesítésre várnak továbbá a vadkár megtérítése körüli szabályok, hiszen a medvék, miután kadáverből nem juthatnak húshoz, a gazdák háziállatait fogják megtizedelni. Jelenleg Romániában nem jellemző semmiféle vadkár megtérítése.

A tervek megvalósításához a szakmai és civil szférák közötti nyitottabb kommunikáció és lakossági összefogás szükséges.

A nagyragadozók védelme és szerepük a horváth vadgazdálkodásban
Doc. Dr. Marijan Grubesič

Horvátországban főleg északon, a Bosznia-Hercegovinához tartozó területeken jellemző a ragadozók előfordulása, mivel csak ezen a területen él nagyvad is. Sok tekintetben hasonló a helyzet a Romániával kapcsolatban elhangzottakhoz, az európai előírásainak megfelelő vadgazdálkodás még kidolgozásra vár. Jelenleg az országban a nagyragadozók számának regulálását a vadászati, az erdészeti és a természetvédelmi törvény írja elő.

1936 óta a medve részlegesen védett volt, 1953-tól teljes védelem alatt áll. A medvék állandó jelleggel az északi hegyvidékeken fordulnak elő, de egy-egy példány úszva elérheti a szigeteket is. A medveállomány becsült értéke 600 és 1000 közötti. A nőstény medvék több mint 40%-a két bocsot nevel, 26%-uk egyet, a többi a szaporodásban nem vesz részt. A medvebocsok termoregulációja fejletlen, emiatt május előtt anyjuk nem hozza ki őket a szabadba, ez megnehezíti a medvebocsok számának becslését.

Az utóbbi években mintegy 300 km autópálya épült, amely a medvék élőhelyét tovább veszélyezteti. A Horvátország hegyvidékeit átszelő vasúthálózat is veszélyezteti a medvéket, sok medvebocs vagy fiatal állat esik áldozatul vonatbalesetnek.

A farkas 1995-től vált védetté, előtte nagy mértékben vadászták. Ma kb. 150 példány él az ország területén, az általuk okozott vadkárt az állam megtéríti. Egy jelenlegi törvényjavaslat szerint évi 15 egyed elejtése lehetséges volna a populáció további csökkenése nélkül.

A Horvátországban élő hiúz Szlovákiából származik, export eredménye. Ma mintegy 60 példány él az ország területén a hegyekben. Állományuk az élettér csökkenése és a farkasok terjedése által veszélyeztetett.

A hiúz védelme és vadgazdálkodási jelentősége Csehországban
RNDr.Petr Koubek, CSc., RNDr. Jaroslav Červený, CSc.

Az intenzív kilövés és az élőhely folyamatos csökkenése miatt a nagyragadozók Csehországban az eredeti populációnak csak kis hányadát teszik ma ki. Számuk felmérése jelenleg is folyik a vadászterületekhez eljuttatott kérdőívek segítségével.

A hiúz Csehországban a délnyugati és keleti részeken fordul elő. 1995––1999-ig nagyjából 150 hiúzt számoltak össze. Elterjedésük az utóbbi három évben csökkent, becslések szerint jelenleg 60–80 hiúz élhet Csehországban, azonban a rádiótelemetriás ellenőrző vizsgálatok szerint egy példányt többen is bejelentenek, ezért valós számuk ennél kevesebb is lehet.

Jelentős vadkárt okoz Csehországban a hiúz, fő tápláléka a gyomortartalmak analizálása alapján az őz, illetve jelentős százalékban háziállatok és rágcsálók.

Egy közép- és főiskolások, illetve hivatásos vadászok között végzett felmérés szerint a hiúz nem örvend túl nagy népszerűségnek, sokan még akár illegálisan is indokoltnak tartják kilövését. 1989-től 2003-ig lemért 82 hiúzkoponya 66%-a orvvadászat eredménye volt. 90%-uk egyedi vadászat során, lesvadászaton lett elejtve. A hiúz – a gyanakvó farkassal ellentétben – könnyen áldozatául esik a mérgezett csalétkeknek és csapdáknak is. Egyes területeken külön engedéllyel legálisan is elejthető évente 1-2 példány.

Az, hogy egy adott területen engedélyezik-e a hiúz vadászatát, függ a számuktól, egészségi állapotuktól és az általuk okozott vadkártól. 2004-től a hiúz Csehországban a veszélyeztetett állatok közé számít. A délnyugati országrészben a legjobbak a feltételek a hiúz számára, itt vannak a legnagyobb összefüggő erdőségek, és itt sértik ezek a macskafélék a legkevésbé a vadászok érdekeit. Ezen a területen él néhány medve is.

A farkas elterjedése és védelme Szlovákiában
–Ing. Peter Urban,CSc. és kollektívája a természetvédők nevében

A ragadozók létszámának kérdésében nagyon eltérőek a vélemények, ellentétes eredményekről számolnak be a természetvédők és a vadászok. A természetvédők rendszerint alábecsülik, a vadászok túlbecsülik egy adott faj egyedeinek mennyiségét. A vélemények megoszlanak a teljes védelem alá helyezés kontra vadászhatóság kérdésében is, szélsőséges, érzelmi alapú és higgadt, szakmailag megindokolt állásfoglalások egyaránt jelen vannak. A természetvédelem célja a biodiverzivitás kiterjesztése.

A természetvédők szerint 800, a vadászok szerint 1300 medve van (a természedvédők rendszerint alábecsülik, a vadászok pedig túlbecsülik az állományi adatokat), egy medve természeti értéke 80 000 korona. Jelenleg a vadászat csak úgynevezet regulációs kilövés révén engedélyezett, a kilövés okát mindig pontosan rögzítik, pl. károkozás stb. A berni törvények alapján a medve szigorúan védett és élettere veszélyeztetett.

FARKAS. 500 farkast becsülnek a természetvédők, 900-at a vadászok, tavaly elejtettek 112 példányt. A farkas főleg a Magas Tátra környékén él a lengyel és ukrán határ mentén, az északkeleti régióban. A berni besorolás szerint a farkas magasan fokon védett, szintén veszélytetett élettérrel. A nemzeti parkok területén a farkas egész évben védett és nem vadászható.

HIÚZ. A természetvédők szerint 400, a vadászok szerint 915 példány található Szlovákiában, egész évben védett faj. Kártérítés igényelhető ember, pásztorkutya, méh vagy háziállat károsítása esetén. A mezőgazdaság és természetvédelem csak úgy juthat konszenzusra, ha kommunikálnak, és megbeszélik a közös célokat. Szükséges továbbá a határokon túl is foglalkozni a ragadozók védelmével. Javítani kell a természetvédők és a vadászok közötti kommunikációt, az ismeretáramlást, továbbá szükséges egy bizalmi vonal kiépítése, amely mentén a vadászok és természetvédők tapasztalatokat cserélhetnek.

A szőrmés ragadozók védelme és vadászata Magyarországon
Dr. Heltai Miklós, Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék

Olyan környezetben élünk Európában, amelynek a változatossága rendkívül gazdag. A Kárpát-medence az egyik leggazdagabb területe fajgazdagságban Európának. Magyarországon 16 különböző ragadozófaj fordul elő, nagyragadozók közül a farkas és hiúz, invazív fajok a mosómedve és a nyestkutya. Egész évben vadászható a róka, a nyestkutya és a mosómedve. Két utóbbiból 1-1 példányt ejtettek el tavaly.

Vannak olyan fajok, amelyek csak az év egy bizonyos időszakában vadászhatók, ilyen az aranysakál, a borz, a nyest és a görény. A többi ragadozónk egész évben védett., semmilyen módon nem lehet őket terítékre hozni. Érdekes kivétel a menyét, Európa legkisebb ragadozó emlőse, amely Magyarországon se nem vadászható, se nem védett, azaz egyik listán sem szerepel. Egyelőre a hivatalos szervek nem tudják eldönteni, hova sorolják.

Magyarországon is fontosnak tartjuk a ragadozók monitorozását. Ezt egy háromszintű rendszer által valósítjuk meg. Először is nyomon követjük a terítékadatokat az Országos Vadgazdálkodási Adattár révén, ám ez csak a vadászható fajoknál lehet eredményes, kimerítő információt jóformán csak a róka esetében nyújt. A többi ragadozó helyzetének megítélésében kérdőíveket használunk, amelyeket a vadásztársaságokhoz juttatunk el. Ezáltal nem csak az egyes faj jelenlétéről vagy hiányáról kapunk információkat, hanem állományváltozásairól is.

1997 óta alkalmazunk terepi vizsgálatokat, az ország 16 területén gyűjtöttünk adatokat csapdázással, illetve az utak mellett talált és vadászatokon terítékre került egyedek tetemeit gyűjtöttük össze. Megvizsgáltuk kondíciójukat, gyomortartalmukat, koreloszlásukat és minden olyan információt, ami fontos lehet.

Az elvétve előforduló magyarországi nagyragadozók – farkas és hiúz – szlovákiai szomszédainktól érkeznek, tőlünk az aranysakál vándorol észak felé. 1994-ben jelent meg nálunk az első sakál, innentől kezdve állománygyarapodása gyors volt. 2003-ban már közel 100 aranysakál került terítékre. Ez a faj pillanatnyilag elsősorban a Dunántúl déli részén fordul elő, de a terjeszkedési útvonal a Tisza folyó mellett vonul. A déli területeken elvétve előforduló, Szerbiából átvándorolt farkasok gyakran az orvvadászat áldozatává válnak. Sajnos ez történt tavaly egy rendkívül nagy, 47 kg-os, rekord nagyságú hím példánnyal is a déli határszélen.

A vadászoknak és erdőt járó embereknek a szemléletén változtatni kellene a nagyragadozókat illetően. (Az illusztrációképpen vetített fotón három őz legelészett a lucernában, míg a farkas tőlük nem messze egerészett.) Amíg van egyéb tápláléka a farkasnak, mint a nemes vad – márpedig Magyarországon a kisemlősök elegendő táplálékforrást jelentenek –, addig nem fog a farkas nagyvadra támadni.

Európában faunaidegen, invazív faj a nyestkutya, amelynek terjedését minden eszközzel gátolni kell. Szlovákiában is egyre növekszik számuk, a további növekedés megállításának csak országok közötti összefogással van esélye. Hasonlóan faunaidegen és gyorsan terjeszkedő faj a mosómedve. A képen bemutatott példányt Gödöllő mellett élve fogó csapdával ejtették el, ez egy vemhes nőstény volt. Ennek a fajnak is meg kell próbálni megakadályozni az elterjedését, hogy ne járjunk úgy, ahogy Németországban jártak velük.

Közönséges, mindenütt előforduló ragadozónk a nyest, évi 4–500 példány kerül belőle terítékre. Ez az állat szívesen költözik be a városokba, ahol károkat okoz az építkezésekben és az autókban, ennek a fajnak a kezelésében ez jelenti a legnagyobb problémát.

Magyarországon egyetlen olyan ragadozó van, amely komoly bajban van, és ez a vadmacska. Létszáma és elterjedési területe folyamatosan csökken. Az ország nagy részéről eltűnt, és helyét elvadult házi macskák vagy hibridek foglalták el. Jelenleg csak az Északi-Középhegységben, a Dunántúli-Középhegységben és a Dráva mentén találhatóak nagyobb állományok, amelyek érdekében a természetvédelemnek sürgősen fel kellene lépnie.

A többi kicsi és közepes testű ragadozóval, mint a vidra, közönséges görény, a menyét illetve a hermelin, semmilyen probléma nincs, elterjedtek, élőhelyük nem veszélyeztetett, állományuk szépen gyarapszik. Kevés információnk van a molnárgörényről, e téren további kutatások szükségesek.

A legfontosabb, a vadgazdálkodásban a legtöbb problémát és vitát okozó ragadozónk a róka. 1988–2002-ig folyamatos növekedést mutatott az állománya, majd a növekedés visszatört, és az állomány csökkenni kezdett. Az okok felderítése nehéz, a növekedésért a veszettség elleni immunizálás lehet felelős, a csökkenésért a rühösség. Ezt támasztják alá az országos terítékadatok is. Az eddigi rekordteríték 80 000 elejtett róka/év, ez az utóbbi három évben csökkent. Láthatóan a vadgazdálkodás legnagyobb ellenfele a róka, kérdés tehát, hogy ezzel a fajjal hogyan gazdálkodjunk. Ennek főleg gyakorlati kérdései szorulnak tisztázásra.

Magyarországon a rókák által a fácánállományban keletkezett károkat inkább fácántenyésztéssel, semmint a rókák gyérítésével próbálják megoldani. Úgy látszik, könnyebb néhány száz fácánt kiereszteni, mint elejteni egy-két rókát. A hivatásos vadászok munkaideje nagyon leterhelt, nem tudnak folyamatosan a területükön kint lenni és a dúvaddal foglalkozni, ami egyébként a legfontosabb dolguk volna. A másik gond, hogy az utóbbi években több hatékony gyérítési módszert szüntettek meg a ragadozók ellen, ilyen például a csapdázás és a mérgezés. Ezeket nem is szabad visszasírni, de helyettük más, hatékony gyérítési módszereket kellene kidolgozni.

Az állománysűrűség és a terítékre kerülő rókák számarányából a gyérítési hányadosra lehet következtetni, minél nagyobb ez a ráta, annál hatékonyabban védekezünk a róka ellen. Egy rókapárnál a szaporulat átlagosan öt kölyök, az ivararány 1:1. Ha minden szukát termékenynek feltételezünk, az állománynövekedés 3,5-szeres évente. Ehhez legalább 2,5-es gyérítési ráta lenne szükséges a jelenlegi 0,86-tal szemben, azaz a terítékre hozott rókák számát legalább a háromszorosára kellene növelni. Másik fontos kérdés, hogy vajon a megfelelő időben vadászunk-e rókára?

A rókák vadászatának fő időszaka télre esik. A róka egy alkalmazkodóképes faj, amely szaporulatát a körülményekhez tudja igazítani, tehát a téli veszteséget tavasszal nagyobb utódszámmal tudja kompenzálni. Ez azt eredményezi, hogy egy szukának akár 14 kölyke is lehet! Emiatt a tavaszi időszakban, a szaporulat idején lenne szükséges a gyérítés.

Más szóba jöhető gyérítési eszközök a ládacsapda illetve a kotorékcsapda, amelyek sajnos Magyarországon szinte egyáltalán nem használatosak. A nagy és erőteljes gyérítési kampányok, amelyek időnként megszervezésre kerülnek, nem szabályozzák hatékonyan a ragadozók létszámát. A nemzetközi tapasztalatok szerint ilyenkor a ragadozók száma a kampányt követő évben megugrik, és visszaáll az eredeti egyedszám. Túl sok energiát és pénzt lehet erre eredménytelenül elfecsérelni.

Ha a jelenlegi magyarországi helyzetet értékelni akarjuk, elmondhatjuk, hogy a hatékonyság rossz, a módszerek egysíkúak, a gyérítés időszaka nem megfelelő, és az érdekeltség sem megfelelő, tehát minden téren javítanunk kell.

• Szükséges lenne, hogy minden vadászterületen legyen plusz egy hivatásos vadász, aki kizárólag a ragadozók gyérítésével foglalkozik. Nincs más munkája, nem tenyészt madarat, nem kísér vendéget stb.
• Minden lehetséges törvényes eszközt alkalmazni kell a ragadozók ellen, de természetesen csak törvényes eszközt.
• A gyérítés súlypontja az év első felére kellene hogy essen, amikor szaporodik a róka.
• Az apróvad számára az élőhely fejlesztése, búvóhelyek kialakítása is a ragadozók elleni védekezés közvetett módja.
• És ami nagyon fontos, a ragadozók gyérítése is a vadászat része, vadgazdálkodási kérdés, annyit szabad ráfordítani, amennyi utána megtérül.

A valós megoldás azonban az volna, ha a ragadozókkal, így a rókával is, egy teljesen tudatos modell keretében tudnánk gazdálkodni, amely idejében és módszereiben megtervezett és összehangolt, az eredmények szintjén ellenőrzött, és gazdaságilag illetve pénzügyileg ellenőrizhető. E modell segíthetne hozzá a ragadozófajok megmaradásához és a többi faj védelméhez.

A farkas helyzete Lengyelországban
 Prof. Dr. Henryk Okarma

1927-ben a farkast még dúvadként kezelték, 1955-től évi ötven farkast ejtettek el átlagosan, a beszolgáltatott farkasokért pénzt kapott elejtőjük. 1995-től nyilvánították védettnek az ország nyugati részében, 1998-tól az egész ország területén védelem alá helyezték. A jelenlegi állomány döntően a keleti országrészben található, az ország egész területén kb 450–500 példány él. A farkasállomány táplálékát Lengyelországban főként a csülkös vad és a háziállatok teszik ki. A gyomortartalom analizálásakor 55%-ban háziállatokat találtak, 33% hasznos vad, a többi és vaddisznó és egyéb. Jellemzően a fiatal állatokat ejtik el.

Dr. Gaál Ágnes
Preisz Gyula

* * *

NATIONAL GEOGRAPHIC
Több ezer bolgár vadász tizedelte a farkasokat

Több ezer bolgár vett részt abban az egynapos rendkívüli országos akcióban, amelynek célja a balkáni állam egyes régióiban elszaporodott farkasok, rókák és aranysakálok megtizedelése volt. A ragadozók ugyanis a nagy hidegben egyre erőteljesebben támadták a háziállatokat.

Bulgária délnyugati részén is egynapos, rendkívüli engedélyt kaptak a vadászok arra, hogy kilőjék a farkasokat. Minderre azután került sor, hogy Csuricsene faluban egy 200 kilós disznót falt fel az egyik ragadozó. Minderről Dimitar Kitanov beszélt a hírügynökségeknek, hangsúlyozva, hogy nem egyszerűen „farkast kiáltanak”, hanem a veszély tényleg valós.

A lakosság félt

Az akciót megelőző héten öt farkast lőttek ki a megbízott, illetve kijelölt vadászok, akik a szezonon kívüli kilövést azért hajtották végre, mert a környékbeli lakosság félteni kezdte háziállatait. Petrics környékén például húsz éhes farkast kényszerített a mínusz húsz fokos hideg a lakott területeken való prédakeresésre. A vadászok ugyanakkor 1-2 állat kilövésével is elégedettek lennének Kitanov szerint. (A környezetvédők álláspontjáról az ügyben nem érkezett híradás.)

Kitanov felidézte, hogy a közeli görög határról kapott információk szerint a farkasok 10-15 tagú falkákban járják a vidéket – ezt az éjszakai őrjáratok jelentették. A munkába járó emberekre is veszélyt jelenthetnek ezek a falkák – tette hozzá.

2230 farkas él Bulgáriában

Bulgáriában a legfrissebb számlálás szerint 2230 farkas él, mintegy 10 százalékkal több, mint 2003-ban. A rókaállomány 36 500-at tesz ki, míg az aranysakálok (Canis aureus syriacus) száma 27 ezer fölötti – közölte a bolgár erdészeti és mezőgazdasági minisztérium.

A szombaton megrendezett országos kilövési akciót a szakértők éppen ezért a ragadozók számának jelentős emelkedésével indokolták. A hivatalos vadászszezon egyébként január 31-én lezáródott. Akkor Petrics környékén 13 farkast terítettek le, a valamivel északabbra lévő, Szófiához, a fővároshoz közelebbi Blagoevgradnál pedig tizenötöt.

A vadászok szerint nem könnyű a farkasok becserkészése, illetve elejtése: e ragadozók egyrészt igen találékonyak (nemcsak a rókákról van szó), másrészt 50–60 kilométert is megtesznek futva az üldözőik elől menekülve. A szombati akció eredményeit egyelőre még nem tudták összesíteni Bulgáriában, az azonban bizonyos, hogy Bulgária délkeleti részén, Kardzsali vidékén pár farkast kilőttek, akárcsak Krumovgrádnál, ahol szintén elejtettek néhány ragadozót.

2005. február 21.

Szaporodnak a hiúzok Spanyolországban

Húsz év óta nem láttak hiúzt a toledói hegyekben. Tizenöt évvel ezelőtt már azt hitték, kihaltak ezen a területen. Március elején azonban jött a jó hír: mégis vannak hiúzok. Kasztíliában és La Manchában ugyanis három különböző hiúz-ürülékre bukkantak. Hogy nem ugyanarról az állatról van szó, azt a DNS-vizsgálat megerősítette. Távolabb ugyanilyen szerencsés felfedezést tett egy környezetvédő szervezet is – írja az El País című spanyol napilap.

A következő lépésben megpróbálják lefényképezni a vadakat, mivel ez tekinthető hiteles bizonyítéknak. A mintegy 250 ezer hektárnyi területet felosztják öt négyzetkilométeres darabokra, amelyeket nyolc óra alatt át lehet fésülni. Ha közben ürüléket, szőrszálat vagy körmöt találnak, elküldik DNS-vizsgálatra.

Létezik egy másik hiúz-népesség Andalúziában is, de a szakemberek szerint nem azok vándorolnak a toledói hegyekbe, mivel a két terület között nagyobb a távolság, mint amilyent a hiúz megtehet. Helyi népességről lehet szó, amely mégsem halt ki. A megtalált nyomok helyét titokban tartják.