Feiszt Ottó neve közismert a vadászok körében. Az Országos Magyar Vadászkamara elnökével, az Országos Magyar Vadászati Védegylet alelnökével, a Zalaerdő Rt. vezérigazgatójával Indiából való hazatérése után beszélgettem, a vadásztársadalmat leginkább foglalkoztató aktualitásokról.

–Néhány hónappal ezelőtt gondot jelentett a nagyvadállomány elszaporodása, változott ez valamit az utóbbi időben?
–Nincs még meg a vadászszezon eredménye, de úgy gondolom, még nem sikerült elérni a korábban beállított szintet. Az állomány még mindig magas. Nemsokára összegezzük a vadlétszámbecslést, előreláthatóan bizonyos mértékben csökkent a nagyvadállomány száma. Jelenleg is folyik a vita az erdészeti hatóságok, a természetvédők és vadászok között, hogy mi is az ideális létszám. Jó lenne, ha 2007-ig elérnénk azt a szintet, amely a maximum és a minimum között található.

A nagyvad kilövésénél azonban a legfontosabb szempontot az jelenti, hogy megőrizzük a lehető legjobb minőséget, válogató vadászatot folytassunk és a legjobb agancsú szarvasok érjék el az idős kort. Sokszor elkövetik azt a hibát, hogy nem arányosan lövik ki a szarvasokat, ezért az állomány nem megfelelően alakul.

–Mennyire voltak jelentősek a tavalyi vadkárok?
A vadkárok mindig hullámzóak. Ez attól is nagyrészben függ, hogy milyenek a termésárak. Úgy gondolom, hogy az állapot stagnál. Van ahol emelkedett –– például Somogy megyében ––, de van ahol csökkent. Ez a relatív csökkenés természetesen betudható a vadállomány csökkenésének is. Ha viszont hideg marad az időjárás, akkor az erdei vadkárok bizonyára növekedni fognak. A vad mostanra már felélte a tartalékaikat, és nagymérvű hántás- és rágáskárra számíthatunk március és április folyamán. Akár százas nagyságrendű rudlik is összeverődhetnek, amelyek nagy kárt tudnak okozni az erdőben. Ezt még jobban tetőzhetik az erdőkben agancsot gyűjtő emberek.

Mi a helyzet az apróvaddal?
–Az elmúlt évben sajnálatos módon nagyon sok nyúl elpusztult az Alföldön. Ennek okát még igazából mi sem tudjuk. Lehet ok az európai barnanyúl vírus, de lehet a rókák elszaporodása is. Így igen nehéz helyzetbe kerültek azok a vadgazdálkodók, akiknek fő bevételi forrását a nyúl jelentette. Ugyancsak gondot jelent az is, hogy külföldiek részéről csökkent a fácán iránti kereslet. Egyre gyakrabban magyar vadászok vásárolnak fácánt, átlagban százas terítékre.

A rókával viszont sajnos lesznek még gondjaink az elkövetkező időszakban. Mivel mindenhol alkalmazzák a rókák veszettség elleni vakcinázását, az állomány megduplázódott, amire a teríték száma utal. Ez problémákat okoz, tekintettel arra, hogy egyre több közöttük a rühes egyed, amit gyógyítani nem lehet. Igaz, ez az emberre nem kimondottan veszélyes, van azonban egy másik betegség, amire mindenképpen oda kell figyelnünk. Már az országban található rókákban is megjelent ugyanis az úgynevezett ötágú-galandférgesség, amely a fertőzött egyedről nagyon könnyen átterjedhet az emberre, és ebből igen kevés az esély a gyógyulásra. Erre nagyon nagy figyelmet kell fordítani a jövőben, és nagyon elővigyázatosnak kell lenni, mivel a betegséget bárki megkaphatja, még úgy is, ha csak megeszik egy erdei gyümölcsöt vagy a mezőn leül a fűbe.

Milyen a kapcsolatuk a külföldi szövetségekkel?
A horvátokkal, szlovákokkal, szlovénekkel, németekkel és románokkal elég jó kapcsolatot ápolunk. Lehetne intenzívebb ez a kapcsolat, de azért jónak mondható. Nem így van ez az olaszokkal. Az élőnyúl kivitelének korlátozása óta velük egy kissé megromlott a kapcsolat. Több diszkrimináció érte őket nálunk, így ma már kevésbé jönnek ide vadászni. Ezt a problémát már kormányzati szinten is megpróbáljuk megoldani, és remélem, hogy minél hamarabb látszatja is lesz ennek a próbálkozásnak. A szarvasbőgő versenyek és a vérebversenyek azonban nagyon jó alkalmak arra, hogy közelebb hozzák egymáshoz a külföldi vadászokat.

Mennyire tartja megfelelőnek a jelenlegi vadhúsátvételi árakat?
Az árakat a piac szabályozza. Ugyan az utóbbi időben egy lassú áremelkedés indult meg az itthoni átvételi árakban, de ezt még mindig kedvezőtlenül befolyásolja az új-zélandi szarvasállomány megduplázódása. A piac hullámzik. Most egy kicsit fellendült, azonban az a kérdés, hogy ez elegendő-e a vadhúsfeldolgozó üzemek stabilizálódásához. Egyre gyakoribb az, hogy pl. a vaddisznót szőrben-bőrben adják el. Ez munkacsökkenést jelent, hiszen a feldolgozás és konyhakészen való eladás további munkát és pénzt jelent a feldolgozóknak.

–Az utóbbi időben számos vélemény hangzott el arról, hogy megfelelő-e a vadásztársasági forma. Hogyan látja ezt Ön?
Erről a témáról már talán könyveket lehetne írni. Az azonban biztos, hogy a jelenleg elterjedt módon nem működik tökéletesen. Ez persze nem minden társaságra igaz. A mostani társaságoknak az a hátránya, hogy legtöbb helyen már nem a baráti társaságok vadásznak együtt, mint ahogyan régen. A háború előtt még saját pénzből béreltek kisebb területet és együtt vadásztak. Később kialakultak a 50–60–70 fős társaságok, ahol alig ismerik egymást a tagok és gyakoribbak az ellentétek. Nincs kiegyenlítve a vadászatban végzett munka és „árutermelő vadgazdálkodássᔠalakultak.

Meg kellene teremteni, hogy kisebb társaságok alakuljanak, és ne az áruszerzés legyen a lényeg, hanem a vad gondozása, védelme, szeretete. A magyar vadászoknak egyre kevesebb a lehetősége van vadászatra, mert eladják a vadászatot. Régen nem véletlenül alakultak ki a kis vadászterületek. Csak akkora volt a területük, amekkorát gondozni tudtak.

Ugyanakkor a területaprózás szakmailag helytelen, mert jó minőségű szarvast így nehéz elérni. Tehát ez nagy dilemmát jelent. (2003-as adatok szerint 50 ezer belföldi vadász mellett évente 22––23 ezer vendégvadász fordul meg a 9 millió hektáros magyarországi vadászterületen, s ők lövik ki a trófeás vadak 70–80, valamint az apróvadak 60–70%-át. A nagyvadak közül őzből 280 ezer, gímszarvasból 75 ezer, vaddisznóból 70 ezer, dámszarvasból 20 ezer, muflonból 10 ezer egyed él az országban. Az apróvadakat tekintve mezei nyúlból félmilliós, fácánból pedig 600–650 ezres a populáció – –A Szerk.)

Milyen jelenleg a vadászat társadalmi megítélése?
A felmérések szerint egyre pozitívabb, jobb, mint amire számítottunk. Ma már kevesebben ítélik el a vadászatot, belátták: vadászni szükséges. A vidéki emberek természetesen ezt könnyebben elfogadják, hiszen azt is tudják, hogy ősszel aratni kell.

A városi emberek és az állatvédők gyakrabban szólalnak fel emiatt, de erre csak annyit tudok mondani, hogy vadászat miatt még egyetlen állatfaj sem pusztult ki! Üzlet miatt igen, de az nem a mi hibánk.

Vadászat nélkül vad sem lenne. Ez hozzátartozik az ember életéhez. Persze csak akkor elfogadható, ha nem célja a rekordhajhászás és a gátlástalan hasznosítás. Az nem „a vadászat”, és ezt minden igazi vadász elítéli, akinek ez az életöröm hozzátartozik a napjaihoz.

KRUZSLICZ ANITA
Nimród Tudósítói Hálózat