Keressen minket

Horgászat

A balatoni halőrzés 2023. évi mérlege

Számvetést készítettek az elmúlt év halőrzési munkájáról

Közzétéve:

Mint általában, év elején számvetést készítünk az elmúlt év halőrzési munkájáról. Így van ez most is, amikor átgondoljuk, mi is történt az év során. A félelmek ellenére az egyik legfontosabb probléma, a balatoni vízszint 2022-ben látott drámai csökkenése megállt, mostanra már a Sió-zsilipen kell vizet engedni a megnövekedett vízszint miatt.

Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Halőri szolgálatunk továbbra is figyel a Társaság természetesvízi halgazdálkodási területére, amely 62.800 ha és két nagy tömbre különül el, a Balaton és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás stb.) és csak a Balaton partvonala 235 km hosszú. Az ellenőrzési területet jelenleg hét halőr körzetre osztottuk, ahol egy-egy járőrpár dolgozik. A szolgálat rendelkezik páronként egy gépjárművel, kisgéphajóval és/vagy elektromos meghajtású csónakkal. Egy párosunk az év során a haltetemek begyűjtésével foglalkozik, így mentesítettük a további hét párost ettől a mindennapi feladattól. A halőri szolgálat feladata a tavasszal a Nyugati-övcsatornán lévő időszakos halrács üzemeltetése is.

Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Új feladatként kezdtünk bele a törpeharcsa ivadékok begyűjtésébe, mely a napi ellenőrzési munkába remekül beilleszthető volt. Így mintegy 270 ezer törpeharcsa ivadékkal csökkentettük a balatoni állományt és a kollégák jó tapasztalatokra tettek szert, hogy ezt a feladatot még hatékonyabban tudjuk végezni 2024-ben. A tavalyi év során a balatoni kormorán riasztási -és gyérítési munkában is részt vettünk, balatoni halőr kollégáink több helyszínen, 159 madarat ejtettek el. A Jamai-patak vízszint csökkenésekor kollégáink elvégezték a kiszáradó patakban maradt halállomány mentését.

Intézkedések száma (2014-2023.)

Év Szabályszegés Horgászrendi szabályszegés Büntető ügy
2014. 229 68 15
2015. 324 78 16
2016. 330 82 2
2017. 257 68 7
2018. 273 39 11
2019. 537 50 3
2020. 1022 17
2021. 405 7
2022. 261 3
2023. 296 8

 A feljelentések mellett hivatásos halőreink sokszor éltek a figyelmeztetés lehetőségével azoknál a szabályszegéseknél, amelyek nem voltak törvénysértések.

A feljelentéseink alapján visszakapott hatósági határozatok száma és az azokban kiszabott bírság összege (2014-2023.)

Év Megkapott határozatok Bírság összesen
2014. 192 4.650.000.- Ft
2015. 256 6.470.000.- Ft
2016. 305 6.245.000.- Ft
2017. 230 4.930.500.- Ft
2018. 168 4.477.500.- Ft
2019. 407 8.750.000.- Ft
2020. 744 19.242.400.- Ft
2021. 382 11.954.875.- Ft
2022. 238 6.077.000.- Ft
2023. 275 12.280.900.- Ft

Érdekes lehet még az, hogy a Halgazdálkodási Hatóságok által kiszabott halvédelmi bírságok, a 2023. évi szabályszegések miatt eddig 1644 hónap horgászattól való eltiltást is tartalmaztak.

Szabályszegések főbb típusai 2023.

Szabályszegés Intézkedések száma
Engedély nélküli horgászat 155
Több horgászfelszerelés használata 57
Fogási napló vezetésének hiányosságai 37
Őrizetlenül hagyott felszerelések 26
Egyéb horgászrendi szabályszegés 27

A szabályszegések típusait áttekintő táblázatban csak azok a szabályszegések szerepelnek, amelyekből legalább 10 intézkedés történt az évben és egy intézkedés akár több típusban is szerepelhet akkor, ha a feljelentett egyszerre több szabályszegést is elkövetett.

Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Az év során a legnagyobb számban előforduló szabályszegés idén az engedély nélküli horgászat volt, ebbe a kategóriába soroljuk azokat is, akik csak területi jeggyel nem rendelkeztek. Még mindig kiemelkedően sokan nem tartják be a használható felszerelések számának korlátozását, egy horgásztársunk egyszerre hat felszerelés használata közben került ellenőrzés alá.

Ebben az évben rekordot állítottunk fel az egy év során, egy emberrel szemben kiszabott halvédelmi bírság mértékében. Egy Veszprém Vármegyei lakossal szemben 2023-ban, négy feljelentés után, 2.225.475 Ft bírságot szabott ki a halgazdálkodási hatóság. Ő már eltiltással kezdte az évet, de az engedély nélküli horgászatnál sem állt meg, hiszen használható felszerelések számát is rendszeresen megszegte. Az egy személlyel szembeni intézkedések számát azonban nem ő vezeti, hiszen egy Somogy Vármegyei lakossal szemben hat alkalommal tettek feljelentést kollégáink, az ő esetében azonban még nem értek véget a hatósági eljárások.

Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

A jegyzőkönyveket áttekintve láthatjuk, hogy 33 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből 4 esetben hármat is (ezek a számok az összefoglaló táblázatban is megjelennek). A feljelentett személyek közül húsz külföldi állampolgár volt.

A halőrök ebben az évben is elvégezték a Balatonon fellelt haltetemek begyűjtését, a mellékelt táblázat tartalmazza a begyűjtött mennyiségeket. A haltetemek begyűjtését átszerveztük, egy páros egész évben pusztán ezzel foglalkozott, felszabadítva a többi halőr párost ez alól a munka alól. Így a halőrzés lényegesen hatékonyabb lett, a begyűjtött haltetemek számát tekintve a gyűjtés hatékonysága sem romlott.

Haltetem begyűjtés a Balatonon (2013-2023.)

Év Busa (db) Harcsa (db) Kagyló (kg) Egyéb hal összesen (db) Ebből, angolna (db) Ebből ponty (db) Ebből garda (db)
2013. 884 1 860 21703 8490 1492 0
2014. 1017 150 0 66752 5531 303 32808
2015. 1131 3 0 20636 6981 240 5
2016. 1059 2 0 19214 1263 2835 1760
2017. 882 0 0 21237 1883 1601 0
2018. 933 2 0 23538 1606 3350 350
2019. 789 17 0 28776 590 5124 3477
2020. 1104 18 0 65385 631 1617 600
2021. 1174 0 0 23772 183 1113 0
2022. 1566 11 0 23870 164 3817 1
2023. 1761 4 0 31499 195 5500 0

Forrás: Havranek Mihály – Balatonihal

Horgászat

Menyhal horgászata a Bodrogon

Fodor János élménybeszámolója:

Published

on

Fodor János Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sárospataki járásában, Bodrogolasz határában menyhalra horgászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Közel másfél éve választottam hobbiként a horgászatot, melynek eredménye minden évszakban élményekkel volt tele. Legutóbbi horgászataim során, ismét a Bodrog folyó menti egyik faluban, Bodrogolasziban található kis tanyát választottam, amely alacsony vízállású és nagy részben kövezéses. Késő délutáni/esti órákban érkeztem a horgászhelyemre, ködös, hűvös időben.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

A menyhalfogás volt a célom, öröm volt látni a kapások sorozatát. Általában a jól bevált feeder botjaimat választom társamnak, ez most is így történt: 26-os monofil főzsinórral, 22-es trabucco előkével, süllőző horoggal. Csalinak halszeleteket használtam , amelyekkel közel 8 óra horgászat alatt, 10-15 menyhal akadt a horgomra. Átlagosan olyan 30-35 cm méretűeket sikerült kifognom, de aznap a legnagyobb köztük 43 cm volt. Mindegyik nagyon szép kapást csinált, gyönyörűen mentek a vízben, a sorozatos kapások nagy élménnyel szolgáltak.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Azt tapasztaltam, hogy abban az időpontban a halszeletek másfajta halakat is bevonzottak, ugyanis halkockát alkalmazva, egy jó pár darab süllőt is sikerült fogni. Kíváncsian várom a következő alkalmat kint a parton, hiszen sose tudni mekkora hal akad a horgomra!

 

Írta és fényképezte: Fodor János

Tovább olvasom

Horgászat

Harcsázás a Pó-folyón

Polinszky Attila élménybeszámolója:

Published

on

Polinszky Attila élménybeszámolója:

A horgásztársammal sikerült újra egy hétre eljutnunk a Pó-folyóhoz, (Olaszország) harcsára horgászni. Amikor megérkeztünk, a folyó vízszintje másfél-két méterrel alacsonyabb volt, mint a szokásos. Csak a hét közepén kezdett el emelkedni. Majdnem egész héten esett és elég hűvös idő volt.A napok során több harcsát is fogtunk, kb. másfél métereseket, de kapitális példány nem akadt horogra. Gondoltuk, keresünk egy új helyet, ahol még nem voltunk.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Ezért úgy döntöttünk, hogy a camping (aminek a területe több kilométer hosszú, ahol csalihalat lehet beszerezni, csónakot vízre bocsájtani, tisztálkodási lehetőség van) területének legtávolabbi végére hajózunk el.  Október 18.- àn, délután, lehorgonyoztuk a két csónakot. Bevittük a csalikat, lerögzítettük a helyükre és fákhoz kötöttük. Sajnos rövid időn belül, úgy 18.00 óra felé, annyit emelkedett a víz szintje, hogy újra kellett a botokat a csalikkal együtt beállítanunk a víz szintjéhez mérve.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Egy nyugodt naplemente után, hajnal 3 óra felé, telihold fényében, arra ébredtünk, hogy a bot hozzácsapódik a bottartóhoz. A kapásjelző csörög, az elektromos jelző visít és az orsóról nagy sebességgel fut le a zsinór. Miután bevágtunk, elengedtük a csónakot a főcsónaktól és beindítottuk a motort. Fogtam a botot, próbáltam a hal ellen dolgozni, a társam pedig elindította lassan, a hal irányába, a csónakot. Mikor a közelébe értünk, éreztem, hogy ez nem lesz egy átlagos hal. A fárasztás során többször megpróbált minket a fák közé húzni, ezért erősen kellett ellene tartani, vigyázva arra, nehogy leszakadjon..Kicsit később kifordult a nyílt víz felé és sodrással szemben húzta kettőnkkel a csónakot.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Megpróbált minden irányba kitörni. Csak úgy forrt körülötte a víz. Jó 45 perces fárasztás után sikerült nagy nehezen beemelnünk a csónakba. Ott láttuk csak meg igazán a hal óriási méreteit. Jó 5-7 percbe került, mire visszajutottunk a főcsónakunkhoz, hogy le tudjuk rendesen mérni. A mérete 2m 57cm volt, alig fért bele a csónakba.

Többféle csalit használunk pl. pisztrángot,kárászt. Ez a kapitális példány kárászra kapott. Mivel nem szeretjük kínozni a halakat, (kötéllel partra húzni, kikötni,várni a világost a jobb fényképért) ezért csináltunk pár fényképet, videót és utána óvatosan visszatettük a vízbe. Megvártuk, amíg elkezd rendesen mozogni, újra erőre kap és magától szeretne elúszni.Miután elköszöntünk ettől a csodálatos élőlénytől, megünnepeltük ezt az élményekben gazdag, izgalmas találkozást a Pó-folyó urával.

 

Írta és fényxképezte: Polinszky Attila

 

Agro Jager News

Van egy jó története, egy szép fogása?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Tovább olvasom

Horgászat

Domolykó a Rábcából

Published

on

Meleg Ábel szeptember végén Rábca Hanságligeti szakaszán kapitális domolykót akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Igazából úgy kezdődött az egész, hogy az egyik barátommal megbeszéltük, hogy pergetünk egyet. Csónakból pergettünk csukára a Rábca hanságligeti  szakaszán.Több kilométert csorogtunk különösebb eredmény nélkül. Úgy gondoltuk, hogy nincs értelme tovább maradni. Koromsötétben elindultunk visszafelé, de volt egy érzésem, hogy még dobnom kell párat. És nagyon jól éreztem.

Fotó: Meleg Ábel – AJN

A semmiből érkezett egy hatalmas ütés és azonnal megindult a hal.Először nem tudtuk eldönteni hogy mi lehet a horgon, mert nagyon jól küzdött.De a végén mindketten meglepődtünk a gyönyörű domolykó láttán.

A hal 46 cm és 2+ kiló volt.

Egy Fox Rage 20 -80 grammos botot használtam, egy 3000-es daiwa orsóval, 22-es Berkley fonott főzsinórral és 70-es monofil előkével.

A csali meg egy 70mm-es Salmo Slider volt

 

A MOHOSZ szerint a rekordot Vágenhoffer Tamás tartja, aki 2019. október 11-én fogott ki egy 1,90 kg súlyú, 51 centiméter hosszú halat a Marcal folyón Koronco térségében műléggyel. 

 

Írta és fényképezte: Meleg Ábel

Tovább olvasom