További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 9. szám.
Forrás: AKI
Egyre nagyobb tisztelet övezi a régi traktorokat, amelyek javítása és karbantartása a gazdák szeint, jóval olcsóbb. Makón egy T-100-t sikerült lencsevégre kapni.
Makón kaptuk lencsevégre, a fényképen látható T-100-t, amellyel gazdája, Vajka Sándor már az őszi szántásokat kezdte meg. Ez a legjobb földem, de néha megáll itt a végében a víz és nem tudom, hogy milyen őszünk lesz. Így elkezdtem az őszi munkákat – tájékoztatta a gazdálkodó Vajka Sándor az Agro Jager Newst.
A géppel édesapám, az erdészeteknek végzett különféle nehéz talajmunkákat. Jóformán mindent elvállalt, így folyamatosan volt munkája is. Közben mellette megszerettem a gazdálkodást és ezt az öreg T-100-t. Semmi pénzért nem adnám el – de beszélgetni nem igen tudunk, mert, hogy ne tartsuk fel és haladjon a munka is, kerültünk egyet Vajka Sándorral.
Alkatrész ellátásra nem panaszkodom, mert Nyíregyházáról egy nap alatt megérkezik bármi, amire szükségünk van. Most kuplungot, nyelestengelyt és kinyomócsapágyat rendeltem, ez 100 000 forint körül meg is állt. Otthon, a tanyában – mutat dél felé – mindent meg tudok javítani.
Ez a gép a legnehezebb munkákat végzi. Most egy négyfejes, régi, még Jugoszláviában gyártott, vontatott ekét húz. 1,8 métert visz a négy fej és a 40 centiméteres mélységgel hektáronként úgy 40 liter gázolajat égetünk el.
Különösen szeretem, mert jól irányítható, erős gép. Gyorsan tudom javítani és az üzembentartás költsége is nagyon alacsony. Arról meg nem is beszélve, hogy lánctalpas traktorként nem taposom a barázdafeneket és elhanyagolható a taposási kár.
Agro Jager News
Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériumának (USDA) májusi előrejelzése:
Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériumának (USDA) májusi előrevetítésében először tették közzé a búza 2024/2025. gazdasági évre vonatkozó globális termésvárakozásait, amelyben 798 millió tonna (+1 százalék) rekordtermést jeleznek. Kínában és Indiában egyaránt 3,4 millió tonnával, korábban nem látott szintre emelkedhet a termés (sorrendben 140 és 114 millió tonnára), elsősorban a kormányzati támogatási programoknak köszönhetően.
A magas búzaárak Pakisztánban magasabb vetésterületet eredményeznek, így 1,8 millió tonnával 30 millió tonnára nőhet a kibocsátás. Kanadában 34 millió tonna (+6 százalék), az Egyesült Államokban pedig csaknem 51 millió tonna (+2,5 százalék) búzatermést várnak. A déli féltekén a termelők csak nemrég kezdték meg a vetést, de a kezdeti kilátások Ausztráliában, Argentínában és Brazíliában is kedvezőek. Ezzel szemben az Európai Unióban a sok csapadék miatt tavaly ősszel kevesebb búzát vetettek, ami kisebb termést eredményezhet (132 millió tonna). Oroszországban a hozamok várhatóan alacsonyabbak lesznek, ami 3,5 millió tonnával (88 millió tonnára) csökkentheti a termést. Ukrajna az előrejelzések szerint 2012/2013 óta a legkisebb búzatermést (21 millió tonna) arathatja. A várható globális felhasználás 802 millió tonna lehet (+2 millió tonna), mivel a magasabb élelmiszer-, vetőmag- és ipari felhasználás némileg ellensúlyozza az alacsonyabb takarmány- és egyéb felhasználást. A kereskedelemben 215 millió tonna (–2 százalék) búza fordulhat meg, a világ legnagyobb búzaimportőre Egyiptom, exportőre pedig Oroszország lehet a 2024/2025. gazdasági évben. A zárókészletek az előrejelzések szerint csaknem 2 százalékkal 254 millió tonnára csökkenhetnek a szezon végére.
Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 65,9 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával május első hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbitól 17 százalékkal maradt el. A takarmánybúza 63,9 ezer forint/tonna termelői áron (–18 százalék) cserélt gazdát ugyanekkor.
Jelentősen megemelték a gázolaj után visszaigényelhető adó mértékét
A kormány újabb intézkedéssel segíti a gazdákat. Megjelent az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy 2024. május 1-től a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után visszaigényelhető adó mértéke 90 százalékra emelkedik. A magyar kormány ígéretének megfelelően a gabonaágazat helyzetének javítását célzó ötpontos intézkedéscsomagjának egyik elemeként döntött a jövedéki adó visszatérítés növeléséről – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Nagy István ismertette, hogy az európai agráriumban kialakult piaci zavarok miatt, melyet elsősorban az Ukrajnából korlátozások nélkül beáramló termények dömpingje okoz, a magyar kormányzat újabb segítségnyújtásként a gázolaj után fizetett adó visszaigénylés mértékének módosításáról döntött. A korábbi szabályozás szerint a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után megfizetett adónak a világpiaci ártól függően eddig 86, illetve 87 százaléka volt visszaigényelhető, míg az ezt megelőző években ez mindössze 82, illetve 83,5 százalékban került meghatározásra. Ezt emeli most a kormány 90, illetve 90,5 százalékra, ami hektáronként átlagosan mintegy 400 forintos többletet jelent a gazdálkodónak. Ez az intézkedés nagyságrendileg összesen 1-2 milliárd forintnyi éves többlettámogatást eredményez az agrárágazat számára – sorolta.
Míg számos uniós tagállamban a gazdálkodók a gázolaj adó visszatérítésének megvonása miatt adnak hangot elégedetlenségüknek, addig Magyarországon emelkedik a visszatérítés mértéke – hangsúlyozta.
A tárcavezető közölte, a tavalyi évben ezen a jogcímen összesen 22,8 milliárd forinthoz jutottak a gazdálkodók a hazai költségvetésből. Kiemelte azt is, hogy a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adó visszaigénylésnél az elszámolható gázolaj mennyisége továbbra is évente maximum 97 liter lehet hektáronként.
Forrás: AM
Az Alföld középső tájain és a Tiszántúl jelentős részén aszály pusztít
A mögöttünk álló egy hétben elég változékony időben volt részünk, hétfő kivételével minden nap hullott csapadék valahol az országban. A délnyugati országrészben és a Szamosközben 20-50 mm-t mérhettünk, ugyanakkor a Dunántúl északkeleti tájain és az Alföld középső és keleti részén sokfelé a 3 mm-t sem érte el a csapadék mennyisége.