Természetvédelem
Jubileum: 25 éves a Körös-Maros Nemzeti Park
1997. január 16-án alakult meg a Körös-Maros Nemzeti Park
Pontosan huszonöt esztendővel ezelőtt, 1997. január 16-án alakult meg – hazánk hetedik nemzeti parkjaként -, a Körös-Maros Nemzeti Park. Több részterületből álló, 52 125 hektár kiterjedésű nemzeti parkunk magába sűríti mindazt, amit az Alföld táji és természeti értékei jelentenek – közölte a Körös-Maros Nemzeti Park.
Az elmúlt két és fél évtizedben rengeteg szakmai tudást és tapasztalatot gyűjtöttünk össze a természetvédelmi kezeléshez. Megteremtettük az élőhelyek hosszú távú fenntartásához nélkülözhetetlen extenzív legeltetés feltételrendszerét és kiépítettük a bemutatás infrastruktúráját. A helyreállító beavatkozások révén számottevően javult az élőhelyek állapota. A fajmegőrzési programok eredményeként emblematikus, veszélyeztetett fajok állományait sikerült stabilizálni, vagy növelni. Mindez lehetőséget ad arra, hogy ezeket, az Alföld eredeti arculatát őrző, egyedi és megismételhetetlen szentélyterületeket a jövő generációira örökíthessük.
A Körös-Maros Nemzeti Park területének döntő hányada Békés megyében és Csongrád-Csanád megye tiszántúli felén található, kisebb része Jász-Nagykun-Szolnok megye délkeleti peremére is átnyúlik. Legnagyobb értékeit az egykor összefüggő löszpuszta-gyepek utolsó maradványai, valamint a nagy kiterjedésű szikes puszták, továbbá az ártéri területek jelentik. A nemzeti park legnagyobb részét borító füves élőhelyek fenntartása szempontjából nélkülözhetetlen az extenzív legeltetés. Ehhez Igazgatóságunk 4000 egyedet számláló, magas genetikai értéket képviselő magyar szürkemarha, házi bivaly, cigája és racka juh állományokkal rendelkezik.
A természeti és táji értékek megőrzése mellett alapvető fontosságú azok bemutatása, megismertetése a nagyközönséggel. Az ökoturisztikai tevékenység zászlóshajói a Kárpát-medence egykor és ma honos állatfajait bemutató Körösvölgyi Állatpark Szarvason, és a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont Dévaványán. A két helyszín regisztrált látogatóinak száma az előző évben meghaladta az 50 000 főt.
A KMNPI területén rendszeresen előforduló védett növény- és állatfajok száma meghaladja az 500-at. Nemzeti parkunknak különleges szerepe van a madárvonulásban is. A kardoskúti Fehér-tó, a Biharugrai-halastavak és a Montág-puszta nemzetközi szinten számon tartott vizes élőhelyek, amelyek évente több százezer madárnak nyújtanak pihenőhelyet. A fajmegőrzési programok eredményeként növekedésnek indult többek között olyan veszélyeztetett fajok állománya, mint a túzok (a KMNPI címerállata) és a fokozottan védett volgamenti hérics. Előbbi állománya az elmúlt 25 évben 300-350 példányról 600 példány fölé, míg a volgamenti héricsé 1000 tőről 5000 tőre emelkedett.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Érdekes vonuló madárfajok a szegedi Fehér-tavon
Tokody Béla madarakat figyelt meg a szegedi Fehér-tavon
A Tisza mellett fekvő alföldi halastavak a nagy madártömegek mellett mindig is vonzották a ritkább vízimadarakat. 2024 áprilisában több olyan madárfaj is előfordult a szegedi Fehér-tavon, amelyek ugyan minden évben távcső elé kerülnek, de idén kicsit korábban érkeztek, hasonlóan más madarakhoz.
A szegedi Fehér-tó több mint 2000 hektáros vízfelülete vízimadarak tömegeit vonzza minden tavasszal. Abban az esetben, ha március és április között van lecsapolt tóegység, akkor partimadarak ezrei lepik az iszapfelületet táplálék után kutatva. A gyakoribb partimadarak (pajzsoscankók, havasi partfutók, füstös cankók és gulipánok) között idén is feltűnt néhány olyan madárfaj, amely ugyan minden évben előfordul, de nem nagy példányszámban és kicsit későbbi időpontban.
A csigaforgató (Haematopus ostralegus) kisszámú, de rendszeres átvonuló. Viszonylag nagy termetű madár, hosszú piros csőre és fekete-fehér mintázata miatt eltéveszthetetlen. Április első napjaiban jelent meg egy példánya a Fehér-tó új tavain.
A sarki partfutó (Calidris canutus) nagy testű partfutó, nászruhában vörös színű, összetéveszthetetlen partfutófaj. A sarkkörön túli tundraövezetben költ. Nálunk rendszeres, de kis számú átvonuló faj, főleg májusban és augusztus-szeptember között tűnik fel lecsapolt halastavakon és szikes tavakon. Április első hetében tűnt fel két téli ruhás egyed, amely viszonylag korainak számít, de maradtak több napig a területen.
A széki lile (Charadrius alexandrinus) még 30 évvel ezelőtt rendszeresen költött a szárazon hagyott halastó medrekben is és jellegzetes költőfaja volt az alföldi szikes tavaknak, de sajnos rendkívüli módon visszaszorult hazánkban, mindössze 10-15 pár költ a Kiskunságban. A szegedi Fehér-tavon már csak ritka átvonuló, ezért is volt öröm az a hím madár, amely szintén április elején vendégeskedett egy napig a tavon.
A kis goda (Limosa lapponica) régebben ritka, manapság azonban már rendszeres, de kisszámú átvonuló partimadarunk. Közeli rokona a hazánkban már vészesen megfogyatkozott nagy godának, de a kis goda északon, a tundraövezetben költ. Hosszútávú vonuló, sajátos madárrepülési világrekord fűződik a fajhoz; egy fiatal kis goda közel 13 000 kilométert repült Alaszkától egészen Tasmániáig leszállás nélkül, amely út 265 órán keresztül tartott.
A szegedi Fehér-tó egyik lecsapolt tóegységén tűnt fel egy nászruhás madár és néhány napig táplálkozott az egyik lecsapolt tóegységen.
A klímaváltozás hatására sok időszakos vízállású szikes tavunk kiszárad már késő tavaszra, ezért is értékelődött fel a mesterséges halastavak szerepe, ahol az extenzív gazdálkodás egyrészt az állandó vízállással jó költő-és vonulóhelyet biztosít azoknak a vízimadárfajoknak, amelyek táplálkozása és költése ezt igényli, de a gazdálkodásnak megfelelően a lecsapolt halastavak iszapfelületei tökéletes élőhelye a partimadaraknak. A ritkább fajokat látni mindig jó élmény, de ami nagyon fontos, hogy ezek a tavak több olyan tömegesen vonuló fajnak jelent biztos megállóhelyet, mint a pajzsoscankó, havasi partfutó vagy a nagy goda.
Forrás: dr. Tokody Béla – MME
Természetvédelem
Kékbegyek látványos nászrepülése Cserebökényben
Rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel Cserebökényben
A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel. A hímek nászrepülése szemet gyönyörködtető mutatvány.
A kékbegy az egyik legszebb tollazatú énekesmadár. Március végén, április elején érkezik vissza afrikai telelőhelyéről. A hímek rögtön elfoglalják a fészkelő területüket. Rendszerint egy magasabb ponton énekelnek, akár egy kiemelkedő nádszál csúcsi részén megkapaszkodva. Énekük rendkívül változatos, sok utánzást tartalmaz, mégis egyedi.
Nászrepülésük igen látványos. A hím a tojó közelsége esetén éneklés közben rendszeresen a levegőbe emelkedik, majd széttárt faroktollakkal ereszkedik vissza. Ezt követően a hím a talajon kék melltollait felborzolja, szárnyait leereszti, faroktollait széttárja, így udvarol a tojónak.
A fészket a tojó vékony növényi szálakból, gyökérdarabokból, egymaga építi. Legtöbbször a talajhoz közel, fűcsomó alá, zsombékra, vagy nádcsomó tövébe rejti. Általában 5-6 tojást rak, melyeken csak a tojó kotlik. A hím eközben a közelben énekel. A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. Ritkán második költésük is előfordul.
A násztevékenységet követően a kékbegyek – rejtett életmódjuk miatt -, alig észrevehetők. Megfigyeléseink szerint ragaszkodnak a költőterületeikhez, évről-évre ugyanott találjuk meg az éneklő hímeket. Cserebökényben az egyik vizes élőhely melletti, pihentetett, kiterjedt foltos bürkös területen hat nászrepülő hímet számoltunk. Megfigyeltük, hogy a nászrepülést követően az 50-60 cm magasságú, sűrű növényzetben tűntek el a kékbegy-párok. Reméljük, hogy a párok az idén is sikeresen nevelik fel fiókáikat.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
Természetvédelem
Madár-megfigyelés Görögországban
Gyenge László madarakat fényképezett Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton
Néhány napot nemrég Görögországban töltöttem, a Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton. No nem fürödni és napozni mentem a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyre, és nem csak az ott is hűvös idő tartott vissza a dologtól.
Az Axiosz és az Aliákmonasz folyó torkolatvidékének és a Makrijálosztól délre eső tengerparti sólepárló kazetták, illetve a mellette elterülő mocsárvidék gazdag élővilágára voltam kíváncsi. A természetfotósok már csak ilyen furcsa helyekre járnak. Hát a madarak és a hüllők igazi paradicsomába csöppentem a tavaszi nyüzsgés, megújulás időszakában. Az odalátszó távoli Olimposz hegy csúcsát még hó borította, de a lapályon már költéshez készülődtek a madarak, és a gyíkok, kígyók, teknősök is élvezték a déli napsütést.
Sikerült igazán kecsegtető leshelyeket találnom, ahonnan főleg parti és gázlómadarakat tudtam fotózni. A tengerparthoz közeli sótűrő növényzetben botorkálva még veszélyes helyzetbe is kerültem: a hűvös hajnal utáni reggeli verőfényben még félig dermedten napozott egy jól fejlett homoki vipera, amelyet tényleg csak a legutolsó pillanatban vettem észre, és a már lépésre emelt lábamat rántottam vissza.
Szóval nem lett baj, a hüllő dühösen sziszegve tűnt el a gazban a tamariskabokrok alatt. Odébb, a sólepárló betonszegélyénél egy jó kétméteres haragos sikló kúszott tova, és lépten-nyomon görög teknősök kocogtak, döcögtek a fűcsomók között. Minden hasonló utam előtt elképzelek magamnak valamilyen addig még nem látott vagy általam nem fotózott fajt, amelyet azután igyekszem megtalálni, megörökíteni.
Ezúttal a székicsér képére vágytam, és ha nehezen is, meg nem kis szerencsével is, de sikerült. Az elmúlt napokban a különböző természetfotós csoportokban publikált madaras képeim mind itt készültek, nem a szokásos apaji “vadászterületemen”, ahol ugyanezeket a fajokat időnként szintén meg lehet figyelni.
Írta és fényképezte: Gyenge László