Szögi Tibor vadászlevelei

Szia kedves Barátom!

Nálunk is úgy néz ki, vége a télnek. Napok óta enyhe az időjárás, borús, esős napok járnak. Nem így volt ez a múlt héten. Ropogós fagyos éjszakák, hideg nappalok. Szombaton sikerült még egy ilyen napot elcsípni és egy nagyot vadászni Pöcérben.

Előző nap még úgy volt, hogy heten-nyolcan vágunk neki az egész napos hajtásnak. Pöcéri kacsató, bátkai hottisza, pöcéri erdő. De reggelre már csak hárman maradtunk. Véber Gyuszi, Sijacski Dragan, jómagam és a két ebadta kutyám Lili és Pamacs. A két szenttamási haverom lemondta. Ketten azért nem tudtak eljönni, mert a komp nem jár a befagyott Tisza miatt.

Reggel, valamivel nyolc után, a kacsató falu felüli végénél megbeszéltük a taktikát. Gyuszi és Dragan elmennek előre és a rekesztésnél lesben állnak. Én várok egy jó húsz percet, addig ők, ha jól kilépnek, megteszik azt a másfél kilométernyi utat. Akkor én is elindulok lassan. A zsombékok közti fél méternyi víz majdnem fenékig be van fagyva, nem kell félnem, hogy beszakadok. A zsombékokon a száraz növényzet térdig, néhol derékig, de van ahol hónaljig is ér. A kacsató zsombékosa egy kicsit szélesnek tűnik, vagy én így egymagamban kevésnek. De nem rohanunk. Van időnk. Ez az egész nap erről kell hogy szóljon. Nincs kapkodás, idegeskedés. Élvezzük ki a vadászat minden pillanatát!

Elindulok szépen, lassan, jobbra-balra, cikkbe-cakkba. A kutyáim nagyon lelkesek, őket is fűti a szenvedély. Pont úgy, mint a gazdijukat. Lili kisebb szökkenésekkel veszi az akadályokat, Pamacs a törpe tacskó adottságaival inkább kígyózva kerüli meg a zsombékokat. Én közben hangosan dicsérem, buzdítom kutyáimat. Így a róka koma már messziről észrevesz és megpróbálja menteni az irháját. Nem kell kapkodnia, rohannia. Van ideje ravasz tervet szőni, túljárni a simabőrű eszén.

Csakhogy nekem pont ez a jó. Mert most én is megpróbálok rókaésszel gondolkodni. Mert ha mondjuk csendben lopakodnék, a komát álmában lepném meg. Az gondolkodás nélkül, pánikszerűen rohanna valamerre, esetleg jobbra vagy balra kitörne. Ott meg nincs puskás, aki kárt tehetne az ünneplő zakójában. Így viszont, hogy már jó messziről figyelmeztetem, hej, barátom, itt jön a simabőrű a lángoló botjával. Mit hogy jön, jönnek! Jobb szélen, bal szélen, középen, mindenhol van belőlük.

A koma fölméri a terepet. Hátrafelé semmiképpen nem mehet. Jobbra, balra a zsombékokon túl sík legelő. Semmi takarás, semmi védelem. A simabőrűnek netán hosszú nyelű botja van (mint például az én drillingem golyós csöve), és elér vele messzebbről is. Tehát arra se ajánlatos próbálkozni. Így hát marad az előre. Fölemeli az orrát, beleszagol a levegőbe. Nem lesz okosabb. A szellő hátulról hoz információkat. De hát ő azt már tudja. Ott jön a vadász azzal a két árulóval. A két négylábúval, közös őssel. Szegről-végről még rokonok is, most mégis mást szolgálnak, ellene fordulnak a szégyentelenek.

Egy kicsit még vár, csendben marad, a füleit hegyezi. Jól van, elöl minden csendes, arról nem vár veszély. Elindul lassan. Egy idő után megint megáll, még egyszer meggyőződik, hogy arra valóban nincs veszély. Tovább indul, de most már szaporábban.

Pamacs orra elkap egy szagfoszlányt. Hej, mi ez? Nagyobb slukkot szív most abból az irányból. Az orrlyuka szinte sípol. A torka visít, a mozgása fölgyorsul, a körmök jégszikrát hánynak. A kis test mint a villám cikázik a zsombékok között. Én is igyekszem abba az irányba. Hoppá, jó lesz vigyázni, nekem csak két lábam van. Majdnem az orromra támaszkodok, merthogy a két első lábammal a féltett puskámba kapaszkodok. Annak nem eshet baja, inkább a szenttamási kettős torony dőljön össze.

Pamacs közben már jó messze jár, száz méternyire hallom cérnavékony sivítását. Nagyon jó. Jó irányba futnak a dolgok. Ha így megindult a koma előre, biztos végig is megy a rekesztésig. Nem foglalkozok velük, ez már a kollégák dolga. Lili kutyámmal a bal szél felé vesszük cikkből a cakkot. Hátha arrafelé is szunyókál egy vörös frakkos gavallér, aki az éjjel kirúgott a hámból és most az igazak álmát alussza. Mosolyog a bajsza alatt, amikor arra a csinos kis rókahölgyre gondol, akinek egész éjjel adta a szépet. Közben Pamacs már nagyon messze jár, lehet vagy háromszáz méterre tőlem, és olyan ötszázra a rekesztésnél lapuló kollégáimtól.

Miközben így mérlegelem a helyzetet, elcsattan egy lövés. Tompán, kurtán, csak úgy egymagában. Ez jó jel. Nincs duplázás, tehát célba talált. Hacsak nem mondott csütörtököt a második patron. No, ne-ne, erre gondolni se szabad. Megvan az a róka. Meg kell lennie! Csend. Síri csend. Fátyolos köd ült a tájra. Megzizzen a sás széle. Pamacs perdül mellém. Szikrázik a szeme az izgalomtól a büszkeségtől, majd kiugrik a bőréből. Látod gazdi mit csináltam, milyen ügyes voltam! Hogy félt, hogy iszkolt tőlem az a gazfickó. Hej, ha utolérem! Pedig láttad, kétszer nagyobb volt nálam.

Jól van, jól. Tényleg nagyon ügyes vagy meg bátor. Csak termetre vagy kicsi. Tudja ezt a gazdi. Közben fölemelem, magamhoz ölelem és összedörzsölöm az orrom Pamacs nedves fekete orrával. Azt a boldogságot… Kész, elég, ennyi az érzelgésből. Kutyám rúgkapál, majd kiugrik a kezemből. Menne tovább a dolgát tenni. Leeresztem. Megborzolom buksi fejét és útjára eresztem.

Most veszem csak észre, Lili kutyám ott áll mellettem féltékeny szemekkel. Hát mi van? Engem nem dicsérsz? Engem nem szeretsz? Pedig láttad, milyen okos vagyok. Ott volt az a nyúl az előbb. Megbotlott egy lefagyott nádszálban, elkaphattam volna, de nem tettem, tudom hogy te ezért haragudnál. Pedig nagyon nehéz ám elviselni, hogy Pamacsnak szabad, nekem meg nem. Lehajulok hozzá, az arcom az arcához érintem és magamhoz ölelem azt a puha, selymes, csupa izom testet. Lili elolvad a boldogságtól. Most már ő is tovább megy. Teszi a dolgát. Elmosolyodok magamba. Ebben a szerelmi háromszögben nagyon oda kell figyelni az embernek, nehogy fölboruljon az egyensúly. Így van ez rendjén, az ember sok szeretetet kell, hogy adjon, de utána még többet kap cserébe.

Jó fél óra múlva értünk föl a rekesztéshez. Dragan mosolyogva bújik elő a domb mögül. Mutat le maga elé a jégre, majd idegesen kapja le a puskát a válláról. Most látom meg én is a vörös bundát a jégen feküdni. De mi ez. Az eddig mereven fekvő test megmozdul. Eltűnik egy gyékénycsomó mögött. Rohanok arra. Puskám lövésre kész. Dragan föntről a dombról jobban belát a zsombékok közé. Puskája feleúton megáll. Arcára visszaszökik a mosoly. Egy kicsit röstelli is magát. Most érek oda. Elnevetem magam. Ej Pamacs-Pamacs. Így megviccelsz bennünket. A róka úgy vonaglik-kúszik, de nem önszántából teszi. Pamacs torkolássza, húzza a gallérjánál fogva. Közbe nyög, morog, új fogást csinál. Szemrehányóan megugatja. „Kelj fel, te gyáva, harcolj férfiasan!” Jó erőben lévő, három-négy éves kan róka szép téli prémmel. De a farka, hát az valami gyalázat. Alig van rajta szőr. Itt-ott egy pamacs, a rüh elvitte a többit.

A többiek elmennek a következű elállásig. Én még várok egy keveset az indulással. Csinálok egy pár fölvételt a rókát nyúzó kutyákról. Kutyákról, merthogy közben Lili is kedvet kapott a rókanyuvasztáshoz. Ej, ha sikerülne rábeszélni Lilit, hogy csaholva űzze a rókák nemzedékét, én lennék a legboldogabb gazdi ezen a világon.

A második hajtásban semmi. Azaz egy pár tapsifüles és két liba. A libák úgy száz méternyire a kacsató szélétől lent legeltek a gyöpön. De csak akkor vettem őket észre, amikor nagy gágogás közben szárnyra kaptak.

Amikor végigérek, Dragannak említem a libákat, azt mondja, hogy ő lőhette volna őket. Mind a kettő ott szállt el a feje fölött alig húsz méterre. És? És mért nem lőttél? Hát azért mert szegény gyerek félt, hogy majd letekerjük, amiért ő, aki elállóban van, másra lövöldözik és így elriasztja a rókát. Hej, de bántott a dolog. Mondtam neki, hogy máskor ne csináljon ilyen butaságot. Tíz rókáért nem adnám a libát. Utána viccesen megjegyeztem, hogy milyen királyi lett volna a libamáj a nyárson a császár szalonna mellett.

No, azért jó volt az a nyárs libamáj nélkül is. A volt gátőrház helyén, a százéves fűzfák mellett raktuk meg a tüzet. Házi császár szalonna és kolbász zsírja sercegett a parázson. Finom ropogós, még langyos cipó bélibe töröltük le bajszunkról a pirospaprikás kolbászzsírt. Édes lilahagymával és savanyú uborkával hoztuk rendbe szánkba az ízeket. Mindenki saját ízlése szerint. Ha netán valaki rosszul keverte, sebaj, egy kis melegítő itallal semlegesítette. Utána, ha ez lehetséges, még finomabbnak, még csodálatosabbnak tűntek a „falatkák”.

Pamacsék se panaszkodtak. Amikor elfogyott, a gazdasszony által, az ő részükre csomagolt szalámi és három palacsinta, olyan ártatlan szemekkel néztek, mint akik már hetek óta nem ettek egy falatot sem. Szinte kinézték az étket a szánkból. Ők is nyeltek, amikor mi vettük a falatot a szánkba, nyalták a szájukat, amikor nekünk kellett volna. Körbejártak bennünket. Azt játszottuk, egy falat ide, egy oda. Lili még az italunkba is belekortyolt. Egyszóval jól elvoltunk, de azért szedelőzködnünk kellett, mert a nagycáger pont most hágta meg a kicsit a tizenkettes szám fölött. És ez még a fele se a tervezett útnak. Meg ugye így, teli hassal…

* * *

A bátkai hottisza nádasában semmi. Vagy mi csináltuk a hajtást hanyagabbul, rosszul. A Tisza-parti erdő tele volt traktorral, emberrel. Vágták, vitték, lopták a fát. Ezért nem sok értelmét láttuk, hogy ott is hajtásokat csináljunk. Nagyon kevesen is voltunk hozzá. Néhol, ahol a favágók utat tapostak, be-benéztünk a Tiszáig. Teljesen be volt állva. Néhol, ahol forog, örvénylik a víz, ott egy-egy hullámzó tavacska van.

A Komanov körtésénél a töltésen ballagunk hazafelé, amikor az irányunkban, bent a Tisza felől, irgalmatlan nagy hangzavarra kapjuk föl a fejünk. Kacsák! Rengeteg kacsa! Rohanunk befelé, közben elkészül a haditerv. Megkérem a kollégáim, hogy víz fölött ne, csak a jég fölött lőjenek kacsát, mert Lili biztos bemegy érte a vízbe is, de nem biztos, hogy ki is tud mászni a jég tetejére.

Közelebb érünk. Te jóságos Isten, ennyi kacsa! Életemben nem láttam még ennyit egy rakáson. Pár ezer, vagy tízezer? Fölbecsülni sem tudom. Focipálya nagyságú tó. A vízen, a jégen, mindenfelé csak kacsa meg kacsa.

Megszületett a terv. Én a tó fölött, úgy harminc méternyire megyek le a jég szélére, a fűzfák takarásában. Dragan ugyanezt teszi alulról, Gyuszi meg egyenest rájuk megy a közepén. Amikor fölriadnak és a befagyott Tisza fölé érnek, akkor csiheljük őket. A jégről majd a kutyák kihord…

Istenem a kutyák!!! Lili itt van mellettem, de Pamacs? … Megvan most már Pamacs is. Mintegy ötven-hatvan méterre előttünk, már kiért a jégre. Teli torokból szidni kezdi a buta kacsákat. A kacsák először elhallgatnak, majd amikor az a kis fúria közibük ront, mint amikor a vihar maga előtt fölkapja a port és az égbe röpíti, úgy keltek a kacsák Pamacs előtt, és kétségbeesett szemünk elől eltakarták a Napot…

Zenta, Vajdaság

Lili és Pamacs kezelésbe veszik a komát