Keressen minket

Vadászat

Csak úgy kettesben

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Január közepén járunk, és nyoma sincs a télnek, hónak meg éppen csak hírét hallottuk erdélyi barátainktól. Az utca embere többnyire elégedett a rendhagyó időjárással, hiszen nem kell fagyoskodni napközben, az autó még nyári gumival futhat, a gázóra is csak takarékon pörög. A gazdák, kertészek azonban már nagyon ráncolják homlokukat, felrémlik előttük a várható aszály, a fagy híján megmaradó kártevők tömege, amelyekkel meg kell birkózniuk az év folyamán.

Morognak a vadászok is, hiszen a kora tavaszt idéző napokban csak meglehetős eredménytelenséggel hódolhatnak szenvedélyüknek. Az egyre kevesebb apróvad szerteszét kószál a határban, egész nap lehet kajtatni egy-egy óvatlanabb fácánkakas, magáról megfeledkező nyúl elejtése érdekében. A szarvasok, őzek nem álltak igazán rudliba, nehézkes az eredményes selejtezés. A disznók sem veszik fel a szórót, miért is tennék, amikor a friss szántásokon, kukoricatarlókon terített asztal várja őket, megközelítésük a szabad térségen úgyszólván lehetetlen vállalkozás.

Mit tehet a vadász ilyen mostoha körülmények között, ha nem akar végképp elmacskásodni a várakozásban? Áthidaló megoldást keres, amolyan kondicionáló tréninget kezdeményez, mely nem kecsegtet nagy zsákmánnyal, de mégis jóindulattal vadászatnak nevezhető tevékenység.

A sokadik szürke reggelen jómagam is erre az útra lépek, amikor „Megyek, járok egyet a kutyával, elég a tehénkedésből!” felkiáltással előkotrom a sörétest, mellém szólítom deresedő, és alaposan ellustult vizslámat, majd mivel rendnek kell lenni, irányt veszek a beírókönyv felé. Miközben regisztrálom magam a kutyaidomításra kijelölt biztonsági körzetbe, tapasztalom, hogy több vadásztársam is választotta már az elpuhulás elleni harc eme sajátos módszerét. Azt is sejtem, hogy nem lőttek el két zsebre való patront – „idomítás” közben egy kakas lőhető –, de biztosan alaposan kimászkálták magukat a bokros, sásos, vizes területen. A hivatalos teendők után mi is a tettek mezejére lépünk, széllel szemben megkezdjük a bokorfoltokkal, kisebb nádasokkal tarkított rét bejárását.

Deresedő magyar vizslám, Szultán, korát meghazudtoló lendülettel veti magát a munkába, hosszan előrefut, amivel azonnal kivívja nemtetszésemet. Látszik, hogy régen fegyelmeztem, most igyekszem pótolni a mulasztásokat. Szigorú dorgálásaim, sőt néhány farba billentés kilátásba helyezése úgy fél óra múltán meggyőzi a túlbuzgó ebet, hogy jobb a békesség. „Beáll a sorba”, röviden keres, első szóra bebújik a legsűrűbb kökényesbe is, csak hangos szusszantásai jelzik, hogy éppen merre jár. Tudja ő a szakmát, csak ugye régen kellett visszafogottan dolgoznia, és bizony őt is viszi a vadászvér. Sajnos azonban hiába az igyekezet, egyre többször jön elő a bozótból csalódott pofával, és néz rám tanácstalanul, hogy akkor most mi van, hiszen ő mindent megtett, és íme sehol egy kóbor fácán, még tyúk se, pedig az is jó lenne a szimatot felfrissíteni? – Tudod kiskutyám, itt is érvényes a régi igazság: Ahol nincs, ott ne keress! – simogatom meg deres fejét, ő pedig egyetértően rázza kobakját, hogy csak úgy csattognak tüske tépte fülei.

Miután ezt megbeszéltük, fordulunk, és a Zala folyó partján indulunk hazafelé. Reményünk azok a tőkés récék, melyek így télvíz idején a frissen csobogó folyó kiszélesedő öbleiben kaszinózgatnak, és innen húznak ki este a maradék kukoricatarlókra. Egyelőre híre sincs a madaraknak, annál lehangolóbb látvány fogad a folyókanyarban. A Zalának ezen a részén nemrég kivágták a partokat kísérő koros fűzfákat, melyek aztán egy hőerőműben biomasszaként fejezik be pályafutásukat.

Nem akarok igazságtalan lenni, látszik némi szakértelem a kitermelés nyomán, kék festékkel megjelölték a megmaradó kőris-, éger- és fűzfákat, és valóban meg is hagyták őket. Hanem az öreg, kivágásra ítéltek egy részét vajon miért fűrészelték el derék- sőt embermagasságban? Ja, hát úgy kényelmesebb volt, és ami a mederbe dőlt, annak egy részét bent is hagyták, ugyan ki vesződik vele a jeges vízben? Erdész énem háborog e tőlünk keletre dívó fakitermelési módszer láttán, és tudom, hogy a kétméteres fűzcsonkok évtizedekig szomorú mementóként meredeznek majd a vadregényes folyóparton, emlékeztetve napjaink érthetetlen tájrombolására.

Vadnak persze itt sincs nyoma, mi is maradna meg ebben a letaposott, tönkretett bozótosban? Pár éve hódok is tanyáznak a Zalán, lehet, hogy rájuk kellett volna bízni a favágást, ők biztosan nem hagytak volna ilyen magas tuskókat, igaz a fát sem az erőműbe vitték volna.

Lógó orral baktatunk folyásirányban, és a medret fürkésszük hápogó népség reményében. Tavaly még a túlsó parton jártunk utánuk, sajnos szegény barátom hirtelen halála megváltoztatta a viszonyokat, ugyanis a túlpart már a szomszéd vadásztársaság területéhez tartozik. Akárhogy is van, a meder az közös, és a kacsák amúgy sem foglalkoznak holmi területhatárokkal.

Előttem ballagó kutyám lassít, és az errefelé még békén hagyott fűzek alá pislog. Követem „orrmutatását”, és olajzöld récefejet pillantok meg a gallyak nyílásában. Csúszik le a puska a vállamról, és máris három tőkés robban ki a mederből, keresi a helyet a fatetők között a meneküléshez. Egy gácsérnak és egy tojónak sikerül is a szökés, a harmadik zöldnyakú azonban odadobott lövésemre visszatoccsan a vízbe, és már sodródik is lefelé a bizonytalanságba.

– Szultán hozd! – vezényelek harsányan ebemnek, aki azonnal be is lép a neki térdig érő vízbe, pár ugrással utoléri a már élettelen madarat. Azonban ahelyett hogy felvenné, szinte unottan megszagolja, és máris lábalna kifelé. Jómagam a parton állva hüledezek ekkora gazemberség láttán. „Ez a lókötő elfelejtette a kacsa szimatát, vagy csak engem akar bosszantani?” találgatok, majd ugyancsak ráripakodok a sztrájkoló kutyára: – Hozod az apád teremtésit, vagy délig ki sem jössz a patakból!

Szultán azonnal fordul, de a gond egyre nagyobb. A récét a sodrás egy mélyebb, limányos rész fölé sodorta, és most ott köröz a legalább méteres vízen. A kutya nem jön zavarba, úszva közelíti a gácsért, egy kemény fogással rögzíti, és már tempózik is kifelé. Most már kissé sajnálom, végtére is januárban egy simaszőrű vizslának nem a legjobb egészség javító az ilyen fürdőzés. De íme, már a parton van, és olyan büszkén lépeget a zsákmánnyal, mintha ő lőtte volna. Alig akarja odaadni, pedig nagyon dicsérem.

Aztán futtatni kezdem, bár nem kell biztatni, tudja ő jól, hogyan kell elkerülni a megfázást. Felkapaszkodunk a vasúti töltésre, ahol lobogó hajú fiatalember téblábol köteg papírral a kezében. Köszönés után érdeklődik, hogy nem ismerem-e véletlenül az előttünk nyújtózó rétek tulajdonosait? – Az a gondja – magyarázza –, hogy valahol itt egy birtokrész az övé, lenne rá vevő, de a térképekről nem tudja azonosítani a területet. Némi malíciával megnyugtatom, hogy mostanában sokan keresik a földjeiket – gyakran hiába –, és vigasztalom, hogy egy jól beárazott műholdas kimérés árán azonosíthatja „földbirtokát.”

Mivel segíteni nem tudunk, továbbállunk, és kutyám hamarosan egy kétszobányi kecskefűz – öregapám szavajárásával rakottya – bokrot kezd kerülgetni, majd keményen állni kezd, valószínűleg fácánt érez a sűrűben. Átkerülök a másik oldalra és biztatom Szultánt, hogy nyomja ki a rejtekhelyről a reménybeli zsákmányt. Ő azonban ehelyett furcsa dolgot művel: – véreb módra állóra csahol, ami egy vizslától szokatlan produkció. „Talán macska, vagy nyest lapul odabent” tanakodom, de máris oldódik a rejtély. Kettőnk között egy kakas süvít elő a bozótból, és laposan repülve kanyarodik a vasút felé. „Gyorsan azzal a lövéssel!” sürgetem magam, de simán megy a dolog. A szökevény nagy puffanással csapódik a töltés oldalába, vadásztársam máris büszkén trappol felém a szép, színes madárral, aminek elejtése nagyrészt bizony az ő érdeme.

– Jól van kiskutyám, mára befejeztük! – simogatom okos fejét, és a fegyverpakolásához kezdek. Ő pedig elém ül, és rövid vakkantásokkal közöl velem valamit. Úgy érzem, azt akarja tudatni, hogy „látod-látod, milyen jót vadásztunk csak úgy kettesben!”. Mit lehet erre mondani? Öregek vagyunk mindketten, de reméljük lesz még sok ilyen szép vadásznapunk!

Szultán a kacsával

Vadászat

Pirkadatkor kivágta, reggelre tűzifának eladta az erdőt

Print Friendly, PDF & Email

Vádat emeltek egy férfival szemben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Bajai Járási Ügyészség lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a környékbeli erdőkből hajnalonta kivágott akác- és nyárfát a helyszínen felaprítva tűzifának rögtön eladta, ezzel néhány hónap alatt komoly bevételre tett szert. A tanyás ingatlanában engedély nélkül felhalmozott 1 tonnányi roncsautó miatt is felelnie kell.

A vád szerint a bajai férfi 2022 szeptemberétől közel 5 hónapon át hajnalonta rendszám nélküli autóval és utánfutóval járta a Vaskút környéki erdőket azért, hogy fát lopjon. A vádlott az akkumulátoros fűrésszel kivágott fát a helyszínen felaprította és még a reggeli órákban rögtön le is szállította a vevőinek, akik köbméterenként 30-36 ezer forintot fizettek neki. A tolvaj összesen 40 köbméter akác- és nyárfát vágott ki, amivel közel 2 millió forint kárt okozott az erdőrészletek tulajdonosainak. Elfogásakor a bajai nyomozók 12 köbméter tűzifát lefoglaltak, így a sértettek kára részben megtérült.

A férfinál tartott kutatás során kiderült, hogy rendszeresen bontás céljából forgalomból kivont gépkocsikat és roncsautókat szerzett be, a bennük lévő motorral, a működésükhöz szükséges ásványi olajokkal, üzemanyag maradékkal, fékfolyadékkal együtt. A közel 20 köbméter térfogatú, 1 tonna tömegű veszélyes hulladékot a tanyás ingatlana udvarán tárolta. A roncsautókból a fémet sokszor égetéssel nyerte ki. A férfi mindezt a szükséges hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezte, ami alkalmas volt az emberi élet, testi épség, az egészség, a föld, a víz és a levegő veszélyeztetésére.

A bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott ráadásul 2023. augusztus 16-án, este, Baján úgy vezette a személygépkocsiját, hogy őt néhány hónappal korábban a bíróság jogerősen 1 évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését is utólag végre kell hajtani. Bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

A fotókon az érintett erdőrészlet, a frissen kivágott és felaprított tűzifa, valamint a tanyán tárolt roncsautó hulladék látható.

Forrás: Ügyészség

Tovább olvasom

Vadászat

Szarvashiba hazavinni az agancsot!

Print Friendly, PDF & Email

Agancstolvajokat fogtak a rendőrök

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A kapuvári nyomozók 24 óra alatt kiderítették, ki lopta el a szarvasagancsokat a Himod és Hövej környéki erdőből.

Fotó: Rendőrség

A rendőrségre február 28-án érkezett bejelentés arról, hogy 2024 első két hónapjában egy erdőből több kilogramm szarvasagancsot tulajdonított el valaki. A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség miatt eljárást indított, kollégáink rövid időn belül azonosították a feltételezett agancstolvajt. A nyomozók február 29-én délelőtt, az otthonában fogták el a 36 éves férfit, majd a kutatás során megtalálták az erdőből származó 6 darab agancsot.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A fiatalembert munkatársaink a Kapuvári Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a cselekmény elkövetését, továbbá elmondta, nem volt tisztában azzal, hogy az agancsokat tilos az erdőből elvinni.

Fotó: Rendőrség

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a természet kedvelőit, az erdőt- és mezőt látogatókat, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Agancsot találni izgalmas dolog, azonban azt – speciális engedély hiányában – soha nem vihetik magunkkal. Minden évben előfordul, hogy talált agancsot visznek haza erdőjárók, ami viszont lopásnak minősül.
  • Az agancs értékétől függ, hogy tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt követ el az, aki magához veszi és elviszi.
  • Az elhullajtott agancsok gyűjtését kizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok, vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkező személyek végezhetik.
  • A törvény nagyon szigorú, és az illegális agancsgyűjtést lopásnak, a szarvasok hajszolását és ezzel akár kínok közötti elpusztítását pedig állatkínzásnak minősíti.
  • Amennyiben kirándulás során feltehetően jogosulatlanul agancsot gyűjtő embert, embereket látnak, kérjük, hogy értesítsék az illetékes erdészeti hatóságot, vagy tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

Felülmúltuk önmagunk: Balaton-felvidéki dúvadhét

Print Friendly, PDF & Email

Balaton-felvidéki dúvadhét eredményei:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A vadászati év utolsó napján a diszeli Artemisz Vadászház udvarán gyülekeztek a Balaton-felvidéki tájegység jogosultjai, hogy közös terítékkel adják meg a végtisztességet az elmúlt héten puskavégre került vadnak.

A VII. Balaton-felvidéki dúvadnapok közös terítéke. Fotó: – OMVK

Surányi Péter tájegységi fővadász köszöntötte a vadászatra jogosultak küldötteit, és ismertette a dúvadhét eredményét. Idén, amikor már hetedik alkalommal gyűltünk össze, a tájegység 18 vadgazdálkodási egységéből 15 vett részt a szimultán dúvadgyérítésben. Ennek eredménye lett az az összesen 92 vad: 39 róka, 15 borz, 7 aranysakál, 6 nyest, 17 szajkó, 7 dolmányos varjú és egy szarka, amiket kürtszóval búcsúztattunk. A Csobánc Vt. 23, a Bakonyerdő Zrt. 12, a bronzérmes Újkúti Vt. pedig 11 darabbal járult hozzá a közös terítékhez. Mint azt Surányi Péter kiemelte: nem a dúvadhéten kell elvégezni az egész éves dúvadgyérítést, az esemény célja a figyelemfelhívás, és az alkalom teremtése a szakmai tapasztalatcserére.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A házigazda Baracskay Lajos, a Csobánc Vt. elnöke, a vármegyei vadászkamara titkára röviden bemutatta a vadásztársaság adottságait, gazdálkodását. A kétszázat is meghaladja a teríték gímből, a vaddisznó háromszáz alá esett. Volt, hogy az 500-at is meghaladta, de a fokozott gyérítés eredménye már látványos. A legfőbb károsítóvá a szarvas lépett elő. A vadászterület kezelését megnehezíti az, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan költöztek ide a nagyvárosból, akik aztán nem is mentek vissza: ezáltal a nyaralóövezetben mára jóval nagyobb a terület zavartsága, mint 2020 előtt volt. Vendégkörük stabil, a vadászati lehetőségek értékesítése nem jelent problémát.

Fotó: OMVK

Lakatos István, a Kapos-Tolnai vadgazdálkodási tájegység fővadásza az agancstőrothadással kapcsolatos kutatás jelenlegi állásáról tartott előadást. Mint elmondta: kezdetben valamilyen gennykeltő baktérium jelenlétére gyanakodtak, ám hamar kiderült, hogy a gennyesedés csak másodlagos fertőződés eredménye, a tünetegyüttes nem bakteriális fertőzésre vezethető vissza. Kialakulásában sokkal inkább a különböző mikotoxinok játszanak szerepet, de nem kizárható régen betiltott növényvédő és rovarölő szerek, illetve a mikroműanyagok hatása sem. Kezdetben dámszarvasnál figyelték meg a tünetegyüttest, de azóta már őznél és gímnél is megjelent. A dámbikáknál az azonos korú egészséges egyedek átlagban 1,3 kg-mal nehezebb agancsot raktak fel, mint az érintettek, de a károsodás nem kizárólag a hímivart érinti. A teheneknél, sutáknál a termékenyülés drasztikus visszaesése, illetve vetélés tapasztalható akkor, ha a takarmány mikotoxinnal szennyezett. Ennek elkerülése érdekében érdemes mellőzni a földről való etetést (használjunk vályút, tálcát) illetve ne etessünk törtszemet, hanem csakis teljes értékű, helyesen tárolyt, bevizsgált szemes vagy szálas takarmányt.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

Amint azt Vezsenyi Imre, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője, ASP-tanácsadó megfogalmazta: azután, hogy az afrikai sertéspestis 2018-ban megjelent Magyarországon, volt remény arra nézve, hogy a Duna vonalát nem fogja átlépni a betegség. Sajnos nem így lett, a dunakeszi vadaskertben megjelent a kór, és tovább is terjedt. Veszprém vármegye egyelőre mentes az ASP-től, és szerencsések vagyunk abból a szempontból is, hogy az elejtett vadat szabadon értékesíthetjük. Azonban kártérítés (aminek összege március 1-től egységesen 20 000 forint/db lesz, csak addig jár majd, amíg van vaddisznó, ez pedig – ha a vírus ideér – már nem lesz egyértelmű. Érdemes minden legális eszközt (ezek köre bővült a közelmúltban) igénybe venni ahhoz, hogy elérhető legyen az 1 vaddisznó/200 ha sűrűség, ami hatékonyan lassítaná az afrikai sertéspestis terjedését.Greskó Károly örvényesi sportvadász a lőfegyverrel végzett ragadozógyérítéssel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Ez a tevékenység nem csak az apróvadas területeken bír jelentőséggel, a sakálok és a rókák az őzgidákból és a malacokból is vámot szednek. Létszámuk eredményesen apasztható ugyanakkor csalsípok használatával és állandó etetőhelyekkel. A csalsípoknál előnyben részesíti a műanyagból készülteket, mivel azok hidegben sem vetemednek meg, és kevésbé hangolódnak el. Érdemes először hosszabban, 10-15 másodpercig fújni, majd 5-10 másodpercnyi szünet után ismét egyszer, már rövidebben. Ezt 10-15 perc várakozás kövesse. Ha van hallótávolságban éhes ragadozó, bizonyára közelíteni fog. Előfordulhat ugyanakkor, hogy rossz irányból, szél alól fog érkezni, ekkor pedig következő alkalommal már bizalmatlan lesz a sípot hallva.

A rókák és a sakálok vonszalék segítségével, illetve rendszeresen etetett helyeket fenntartva is puskavégre kaphatóak. Ekkor fontos, de kifizetődő is a kitartás. Egy alkalommal nem kevesebb, mint kilenc rókát lőtt együltő helyében, igaz, ekkor már sötétedés előtt a lesen volt, és kitartott másnap hajnalig. Aki erre vállalkozik, az jól teszi, ha háttámlás magaslest épít, és a meglőtt rókákat csak a vadászat legvégén, és nem minden sikeres lövés után szedi össze. Az etetők távolsága a lestől nem mellékes, rókánál ne legyen közelebb, mint ötven, sakálnál, mint száz méter. A sakálok ugyanis szeretnek „vágni egy kört” az etetőhely körül, hogy szagot fogjanak. Ebbe a körbe pedig jó, ha a les már nem esik bele…

Az előadások elhangzása után kiváló estebéd elkültésére került sor, de a jelenlévők nem csak ezért maradtak. Jó volt kihasználni az együttlétet arra is, hogy egymás tapasztalataiból épülve kicsit tovább lássunk, mint a saját vadászterületünk határáig…

Forrás: OMVK

Tovább olvasom