Természetvédelem
Helyet a természetnek! – az MME javaslatai a Közös Agrárpolitika tervezéséhez
A mezőgazdálkodás a természeti rendszerek összeomlásának egyik legfőbb hajtóereje, és egyben a fő kárvallottja is. A mezőgazdasági termelés fenntartható pályára állítása ezért alapvető feltétele a biztonságos és egészséges élelmiszerek előállításának, a vidék életben tartásának és a természeti sokféleség megőrzésének.
A mezőgazdálkodás a természeti rendszerek összeomlásának egyik legfőbb hajtóereje, és egyben a fő kárvallottja is. A mezőgazdasági termelés fenntartható pályára állítása ezért alapvető feltétele a biztonságos és egészséges élelmiszerek előállításának, a vidék életben tartásának és a természeti sokféleség megőrzésének.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) részletes javaslatcsomagot készített a Közös Agrárpolitika újratervezéséhez.
A világ madarainak helyzete 2020 BirdLife jelentés
A madárvédelem nemzetközi szervezete, a BirdLife International rendszeres időközönként megjelenő jelentéseiben a madárvilág szemszögéből mutatja be a természeti környezet, a fajok és élőhelyek állapotát, a legsúlyosabb környezeti problémákat, a természetvédelmi törekvéseket, sikereket és kudarcokat.
Ennek vezérfonalát az adja, hogy idén jár le a tíz évvel ezelőtt tett vállalások határideje, amelyeket a világ országai tettek biológiai sokféleség csökkenésének megállítására.
A friss tanulmány lényege egy mondatban összefoglalható: a 2010-ben kitűzött célok közül egyet sem sikerült elérni, és bár több esetben látszanak előrelépések, a természeti sokféleség csökkenésének fő okai továbbra is fennállnak.
Az ökológiai válság egyre nyilvánvalóbban és nyomasztóbban bontakozik ki előttünk, de ez továbbra sem vált meghatározó szemponttá az érdemi döntések meghozatalakor.
A magyarországi viszonyok is romlanak
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint a BirdLife hazai tagszervezete, az egyik legriasztóbb tendenciának a mezőgazdasági területek természeti sokféleségének világszerte tapasztalható összeroppanását látja, amelyet a magyarországi adatok is alátámasztanak.
Különösen fájó, hogy az ehhez kapcsolódó két globális vállalás, azaz a pénzügyi ösztönző rendszerek átalakítása, illetve a fenntartható mezőgazdaság, akvakultúra és erdőgazdálkodás biztosítása tekintetében a többihez képest is szerény mértékű előrelépés tapasztalható. Nehezen elfogadható ez az Európai Unióban, ahol a Közös Agrárpolitika (KAP) bőséges fedezetet nyújthatna a fenntartható mezőgazdaság felé való átmenethez. Miképpen a BirdLife jelentése fogalmaz, „Az EU közös agrárpolitikája továbbra az intenzív gazdálkodási formákat jutalmazza, eközben sokkal alacsonyabb szinten támogatja a természetkímélő mezőgazdálkodási rendszereket.”
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület javaslatcsomagja
Az MME évtizedek óta dolgozik az agrárélőhelyek és az agrárterületeken élő madárfajok védelméért, és büszkén mondhatjuk, hogy egyes fokozottan védett, karizmatikus fajok esetében a célzott védelem, a jelentős emberi és anyagi ráfordítások nyomán sikerült eredményeket elérnünk.
Ezzel párhuzamosan azonban a mezőgazdasági élőhelyek mindennapi, gyakori madarait gyorsuló ütemben veszítjük el, ami egyértelművé teszi, hogy nagyon komoly problémák vannak a mezőgazdasági területeinkkel. A legutóbbi vizsgálatok szerint olyan közismert és gyakori fajok állománya omlik össze, mint pl. a fogoly, a mezei pacsirta vagy a füsti fecske, évtizedek stabilitása után a fehérgólya-állomány is közel negyedével csökent 2014-2019 között.
A Közös Agrárpolitika (KAP) következő időszakának tervezése uniós és hazai szinteken is jelenleg zajlik, az MME ennek átfogó reformja mellett elkötelezett. Az agrár-ökoszisztémák összeroppanása drámai mértékű, ami az agrárgazdaság szintjén is egyre nyilvánvalóbban jelentkezik.
Megítélésünk szerint a folyamat megállítása elemi érdekünk, és erre az egyetlen kézenfekvő lehetőséget a KAP célkitűzéseinek, támogatási rendszerének, a kapcsolódó feltételrendszereknek, illetve az ellenőrző- és monitoring rendszereknek a felülvizsgálata, jelentős átalakítása jelenti. Az MME által kidolgozott javaslatcsomag ennek támogatására született.
„Egyre több bizonyíték van arra, hogy a negatív tendenciák egyik fő hajtóereje az ipaszerűvé váló mezőgazdálkodás: az élőhelyek egyszerűsödése, a mezőgazdasági ökológiai hálózat elvesztése, a növényvédőszer-használat fokozódása. Az uniós csatlakozás óta sokkal jelentősebb források állnak rendelkezésre a mezőgazdaság számára és ez gyorsítja a folyamatot, fokozza az agárterületek átalakítását. Ez azért is rendkívül sajnálatos, mert a bőven rendelkezésre álló források alkalmasak lennének egy természetkímélő, de jövedelmező, a gazdálkodók számára is perspektívát jelentő mezőgazdálkodás kialakítására is.” – Tóth Péter, az MME mezőgazdasági programvezetője.
„Időről-időre megállapítjuk, hogy a korábban kitűzött célokat ismét nem értük el, ekkor újabb határidőt szabunk magunknak – hátha ezúttal sikerül. Sajnos azonban az idő nem nekünk dolgozik, és az ökológiai válság, valamint a klímaváltozás egyre nyilvánvalóbban bontakozik ki, súlyos társadalmi és gazdasági hatásokkal. Az idő előrehaladtával egyre drasztikusabb beavatkozásokra lesz szükség, miközben az érdemi beavatkozás lehetősége csökken, és a megoldások is drágulnak. Nagyon valószínű, hogy a KAP jelenlegi reformja az utolsó lehetőségeink egyike az európai természeti sokféleség megőrzésére. Ha ez sem sikerül, akkor a lelkiismeretünket fel kell készíteni arra a szomorú tényre, hogy a következő generációk egy leromlott, fajokban és élőhelyekben végletekig elszegényedett, kizsarolt agrártájat örökölnek majd tőlünk.” – Dr. Halmos Gergő, az MME ügyvezető igazgatója.
Tudósítás és képek forrása: MME
Természetvédelem
A növények kihalása
Japánkeserűfű, réti füzény, kudzu nyílgyökér, a mesquite cserjék, kaukázusi medvetalp, bitou bokor. Mi a közös ezekben a növényekben? A válasz könnyű. A bolygó leginvazívabb növényfajai közé tartoznak. Amikor az emberek, ezeket a rendkívül alkalmazkodóképes és gyorsan növekvő növényeket, új ökoszisztémákba viszik, akár szándékosan, akár véletlenül, az őshonos fajok élőhelyükről gyakran kiszorulnak, és ezzel egyidőben a kihalás útjára lépnek.
De ellentétben az olyan ragadozókkal, mint a patkányok és macskák – amelyek állatfajokat fenyegettek és kihalást okoztak szerte a világon –, az olyan növények térhódítása, mint a kudzu nyílgyökér, valójában ténylegesen kipusztíthat egy másik növényfajt? Az AoB Plants folyóiratban megjelent 2016-os cikk szerzői egyetlen megerősített esetet sem tudtak dokumentálni.
Még nem. De ez csak azért van, mert a globalizáció viszonylag új jelenség.
“A fő ok, amiért nincs egyértelmű bizonyíték a kihalásra, ami kizárólag az inváziós terjedésnek tulajdonítható, azaz, hogy ezek az inváziók nem léteznek elég régóta” – mondta Dave Richardson, a dél-afrikai Stellenbosch Egyetem Invázióbiológiai Központjának munkatársa. „Kutatásunk azt mutatja, hogy a növények kihalása gyötrelmesen lassú folyamat. Az aggodalomra okot adó jelek azonban már a világ számos pontján láthatók – ezek olyan fajok, amelyek jelenleg széttöredezett populációkban élnek, és már radikálisan csökkent a szaporodási lehetőségük.”
Richardson és társszerzője, Paul Downey, a Canberrai Egyetemről megvizsgálták ezeket a „vészjósló jeleket”, és hatpontos „kihalási szintmutatót” alkottak azon őshonos növényfajokkal kapcsolatban, amelyekre az invazív növényzet veszélyt jelent:
- A növények egyes helyeken gyorsabban pusztulnak el, mint ahogy utódaikkal pótolni tudnák.
- A növények bizonyos helyekről teljesen eltűnnek, de a potenciális utódok „szaporítóanyagként”, magvak vagy spórák formájában maradnak, amelyek új egyedcsoportot hozhatnak létre.
- Egyes helyek elvesztik az egyes növényeket és szaporítóanyagaikat is. Növények és magvak nélkül ez helyi kihalás.
- Az utolsó fajnak otthont adó helyek elveszítik az egyes növényeiket, de néhány helyen a magvak vagy spórák a talajban maradnak.
- A faj teljesen elveszett a vadonban, egyetlen egyed vagy szaporítóanyag nélkül. Az egyetlen túlélőket botanikai gyűjtemények őrzik.
- A megmaradt növények elvesznek, és a megmaradt magvak vagy spórák már nem képesek új növénnyé válni.
Downey szerint ez a kutatás azt sugallja, hogy a jelenleginél sokkal korábban kell elkezdenünk a veszélyeztetett növények kezelését.
“Ha megvárjuk, amíg elegendő bizonyíték áll rendelkezésünkre annak bizonyítására, hogy kihalások történnek, akkor sok fajt túl késő lesz megmenteni” – mondta. A szerzők figyelmeztetnek, hogy több száz növényfaj már funkcionálisan kihalt, és már csak „élő halottként” léteznek.
Úgy tűnik, hogy sok növényfaj számára a legnagyobb kockázati pont a Downey és Richardson-skála 2. és 4. pontja között van. Amint azt sok veszélyeztetett növénynél láthattuk, nem olyan egyszerű kitalálni, hogyan is tartsunk életben egy fajt botanikai környezetben, hiszen sokszor nem elég egyszerűen a földbe szúrni a magot. Sok növénynek nagyon speciális körülményekre van szüksége a csírázáshoz – némelyik például a tűzre támaszkodik, míg másokat egy állatnak kell elfogyasztania, ami után a gyomorsavak meglágyítják a mag külső rétegét, mielőtt az újból a talajba kerülne. Más növényeknek speciális beporzókra van szükségük, amelyek szintén eltűnhetnek, amikor az ember tönkreteszi az ökoszisztéma kényes egyensúlyát.
Megismerhetjük-e azokat a részleteket, hogy hogyan szaporodnak ezek a veszélyeztetett növények, hogy megmentsük őket? Ez sok faj esetében valószínűtlennek tűnik. A Conservation Biology egy másik, 2016-os tanulmánya arra figyelmeztetett, hogy a növényeket általában továbbra is kevéssé tanulmányozzák, miközben a tudósok az emlősökre és más karizmatikusabb fajokra koncentrálnak, ugyanúgy, ahogy a tudósok figyelmen kívül hagyják a „csúnya, nemszeretem” lényeket is. A szerzők ezt „növényvakságnak” nevezték, és azt sugallják, hogy súlyos következményei lehetnek számos faj megőrzésére most és a jövőben is.
Ahogy Downey és Richardson írták lapjukban, a kihalásra vonatkozó bizonyítékok hiánya „nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kell hagynunk a szélesebb körű fenyegetést”, valójában a mihamarabbi cselekvést kellene sürgetőbbé tennie.
Írta és fényképezte: Lajtár Lili, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE – TTIK) harmadéves biológus hallgatója
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Természetvédelem
Gyűrűt kaptak az erdei szalonka fiókák
Szalonkafiókákat gyűrűztek a Nyírerdő Zrt.-nél.
Egy erdészet életében gyakran fordul elő, hogy várakozni kell. Várjuk a kedvező időjárást, hogy ültethessük a csemetéket, várjuk az esőt, hogy növekedjenek az erdősítések, vagy éppen a szárazságot, hogy ártéren is tudjunk dolgozni, közlekedni. De az elmúlt időszakban nem sok olyan esemény volt, amit úgy vártunk volna, mint a korábban megtalált szalonka tojások kikelését!
Néhány napja adtunk hírt arról a ritka szerencséről, ami kerületvezető erdész kollégánkat, Laczkó Andrást érte: munkája közben erdei szalonka fészekre bukkant. Kivételes szerencse, mert bár hazánkban rendszerint felbukkan egy-egy költő pár, regisztrált fészkeléséről kevés pontos információ van.
A fészek helyét később megjelöltük, ügyelve, hogy ezzel a kotló madarat ne zavarjuk. Az erdőgazdálkodási munkákat is úgy szerveztük, hogy a tojó nyugalma biztosítva legyen. Külön kihívás volt, hogy ezen a területen néhány napja zajlott egy tájfutó verseny, de a szervezőkkel közösen sikerült úgy alakítani a pályákat, hogy a fészek közelében ne legyen mozgás. A verseny után egy munkatársunk ellenőrizte is a fészket, a tojó zavartalanul ült rajta. Mivel az erdei szalonkát, mint „az erdő királynőjét” szokás emlegetni, mi ennek megfelelő izgalommal vártuk a kis „királylányok” kikelését.
A faj kutatóitól kapott információk alapján Petrilláné Bartha Enikővel úgy döntöttünk, hogy hétfőn próbáljuk meg először a fiókák gyűrűzését. Persze fel voltunk készülve arra is, hogy még tojásokon ül a madár, illetve arra is, hogy elkéstünk, és a kis fiókák – akik fészekhagyóak, tehát már egy-két napos korukban elég ügyesek ahhoz, hogy elrejtőzzenek valahol a fészek környezetében – már valahol az aljnövényzetben lapulnak.
A fészket először egyedül közelítettem meg, ahol már távcsővel láttam, hogy a tojások fel vannak törve, tehát a korábbi kis lakójuk már valahol bújócskázik. Ekkor került elő egy precíz hőkamera, amivel méterről-méterre átpásztáztam a talajszintet, ugyanis a kis madarak a fűben teljesen észrevétlenül el tudnak bújni. A keresést siker koronázta: először az tojót találtam meg, majd mellette a négy frissen kikelt szalonkacsibét! Erdész munkatársaink ekkor jöttek csak közelebb, és izgatottan néztük végig, ahogy kolléganőnk pár perc alatt elvégezte a madárgyűrűk felhelyezését, ügyelve arra, hogy ezek ne okozzanak sérülést a kis fiókáknak.
Bár már jó néhány ezer madár lábára helyezett gyűrűt, ez a különleges helyzet még őt is meghatotta. Néhány fénykép és videófelvétel készítése után a lehető leggyorsabban elhagytuk a helyszínt, az egész művelet mintegy 5 percet vett igénybe. A tojáshéjakat persze magunkkal hoztuk, ilyen kincset nem hagy ott az ember!
Szalonkafiókát nagyon nehéz gyűrűzni, 1908 óta hazánkban mindössze 15 példányt sikerült eddig. Bízunk benne, hogy a kis szalonkacsibék egészségesen repülnek majd tovább, és hosszú életet élnek meg, madárgyűrű-adataikkal hozzájárulnak a faj vonulásának eddig is izgalmas kutatásához – tájékoztatott Szokolovszki Géza, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészet igazgatója.
Forrás: Nyírerdő Zrt.
Természetvédelem
Tanyaromok: ahol egykor gyerekek játszottak, ott most madarak nevelik fiókáikat
A madarak visszafoglalták az elhagyatott tanyákat a Csanádi pusztákon
A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csanádi pusztákat járva még napjainkban is láthatók az egykori tanyasi élet nyomai – igaz, már csak romokban. Az udvarok zöldellő fáin és a romos padlásokon azonban ma is van élet: a hajdani lakhelyek most madaraknak adnak otthont.
Manapság már nagyon kevesen adják arra a fejüket, hogy a településektől távol, tanyán éljenek. Nem is olyan régen, néhány évtizede azonban még kifejezetten általános volt a tanyasi életforma, kiterjedt tanyavilág működött az egész magyar Alföldön, így a Csanádi puszták térségében is.
Bár sok tanya teljesen eltűnt már a föld színéről, néhányuknál a valamikori tanyaudvart megkímélték a beszántástól, műveléstől, így az ott régen ültetett fák még megvannak, sok esetben sűrű bozót nőtte be a tanyahelyeket. Ezek a pusztákba, szántóföldekbe beékelődő kis facsoportok jelzik a hajdani otthonokat. Az egyébként igencsak fátlan vidéken ezek, a régi tanyasiak által ültetett fák felértékelődnek, pihenő-, kilátó-, fészkelőhelyet biztosítanak például a térség ragadozó madarainak, egerész- és pusztai ölyveknek, parlagi sasoknak.
Nemcsak a tanyaudvarok fái, de maguk az épületek, a régi otthonok is élőhelyet jelentenek számos védett madárfaj számára. Ezek a tanyaépületek még természetes anyagokból, sárból, szalmából, nádból épültek. Mióta nem lakják, és nem tartják karban őket, lassan omladoznak, összedőlnek, végül újra eggyé válnak a földdel. A tetők beszakadnak, az omladozó falakban számos üreg keletkezik. Ezeket a helyeket keresi például több bagolyfaj is. Egyik legimpozánsabb megjelenésű éjjeli ragadozónk, a gyöngybagoly például előszeretettel rakja tojásait a romos épületek padlásaira, ahol védett körülmények között nevelkedhetnek fiókái. A lakott emberi településeket is kedvelő kuvikok szintén szívesen választják költőhelyül a romok falainak üregeit, padlásait. Vörös vércsékkel is találkozhatunk, ha a tanyaromokon találnak olyan alkalmas párkányt, üreget, ahol költeni tudnak. A színpompás szalakóták és búbosbankák is gyakran költenek ezeken a helyeken, a nagyszámú mezei veréb és seregély mellett. Az énekesmadarak közül még a házi rozsdafarkúra jellemző a romos épületekben való fészkelés. Nem egyszer előfordul, hogy az épületekben maradt, korhadó, poros bútorokban találkozunk madárfészkekkel.
A pusztákat járva épp ezért érdemes alaposabban szemügyre venni egy-egy régi tanyahelyet. Az udvarok, melyeken nem is oly rég még gyerekek játszhattak, ma már madárzsivajtól hangosak.
Forrás: KMNP