Keressen minket

Horgászat

Balatoni halőrzési tapasztalatok 2020-ban

A halőrzési ágazat eredményei minden szempontból rekordot hoztak 2020-ban a Balatonon. A tavaszi időszakban a horgászat a szabadban tartózkodás lehetőségét adta, így sokan minimális ismeretekkel, vagy engedély nélkül láttak neki a horgászatnak. 

Közzétéve:

A halőrzési ágazat eredményei minden szempontból rekordot hoztak 2020-ban a Balatonon. Tavaszra már maszkot hordott az ország, őszre éjszakai kijárási tilalmat vezetettek be. A tavaszi időszakban a horgászat a szabadban tartózkodás lehetőségét adta, így sokan minimális ismeretekkel, vagy engedély nélkül láttak neki a horgászatnak. 

A 2014-es feljelentési számnak (240) közel 340 %-át produkálták a 2020-as évben a balatoni halőrök (Kép: behir.hu)

Ennek megfelelően soha nem látott számban jelentek meg horgászok az éppen engedélyezett partszakaszokon. A tavaszi időszakban, főleg az északi parti strandokon, vagy parti területeken az önkormányzatok sok helyen tiltották a tartózkodást – így a horgászatot is.

A tavaszi időszakban olyanok is megjelentek a vízparton, akik csekély horgász tapasztalattal rendelkeznek – egy horgász a képen látható végszerelékkel fenekezve pontyozott.. (Kép: balatonihal.hu)

Ahogy haladtak előre a vírusos időszakban, mint ahogy a társadalom egészének, úgy a horgászoknak is egyre jobban csökkent a tűrőképessége és a fegyelmezettsége. Ennek lett az a vége, hogy eddig még nem tapasztalt számban kellett intézkednie a halőröknek és kiemelkedő számban tettek közigazgatási, vagy rendőrségi feljelentéseket. Jelenleg, vezetővel együtt, tizenhét hivatásos halőr dolgozik a Balatonon.

A halőrök munkája számokban (Balaton, 2014-2020):

Év

Szabályszegés Horgászrendi szabályszegés Feljelentések Rendőrségi ügy
2014.

229

68 240 15
2015.

324

78 286

16

2016.

330

82 314

2

2017.

257

68 254

7

2018.

273

39 259

11

2019.

537 50 453

3

2020.

1022 815

17

 

A 2020. évre már a horgászrendi szabályszegéseket nem jegyezték, mert nagyrészt ezek a szabályszegések is közigazgatási feljelentéssel végződtek. Ha öt éves távlatra nézünk vissza látható a számokat, többszörös volt a növekedés 2020-ban.

Az engedély nélküli horgászat után a második leggyakoribb eset, amikor a botok száma nem stimmel…

A feljelentések számát tekintve még beszédesebb az összehasonlítás. A sok intézkedés után, 815 alkalommal tettek feljelentést a különböző megyei Kormányhivatalokhoz. Az intézkedések száma és a feljelentések száma közötti eltérésnek több oka van, többek között az utólagosan bemutatott, de otthon felejtett engedélyek, vagy például a gazdátlanul hagyott felszerelések. Sajnos a 2014-es feljelentési számnak (240) közel 340 %-át produkáltuk 2020-ban.

2020-ban a halőrök orvhalászokat is fogtak

A 2020-as év minden napjára több, mint két feljelentés jutott. Bőven akadt bűncselekmény is az évben, a keszeg gereblyézéstől a hálózásig. Hivatásos halőreink munkája 17 esetben végződött rendőrségi feljelentéssel. Ami nagyon meglepő volt, hogy orvhalász háló használata közben kifejezetten jól szituált embereket értek tetten a balatoni halőrök

A feljelentéseink alapján visszakapott hatósági határozatok száma és az azokban kiszabott halvédelmi bírság összege (Balaton, 2014-2020):

Év Megkapott határozatok Eltiltás hónapok Figyelmeztetés Bírság összesen
2014.

192

1349 7

4.650.000.- Ft

2015.

256

1630 11

6.470.000.- Ft

2016.

305

1697 14

6.245.000.- Ft

2017.

230

1037 13

4.930.500.- Ft

2018.

168

1312 11

4.477.500.- Ft

2019.

407

1819 28

8.750.000.- Ft

2020.

702

3375 48 17.622.400.- Ft

 

Abban az esetben, ha a feljelentést megalapozottnak tartja a hatóság (szerencsére évente csak pár esetben sikerül kibújni a feljelentések alól), két irány lehetséges. Az egyik, amikor csak egy figyelmeztetést kap a horgász. Ez általában akkor fordul elő, ha az otthon felejtett engedélyt nem nálunk mutatja be valaki, hanem már a hatósági eljárás megindítása után.

Gyakori probléma a méretkorlátozás figyelmen kívül hagyása

A másik irány, amikor a hatóság halvédelmi bírságot szab ki a feljelentettel szemben. A bírság alapvetően három részből tevődik össze. Az első a pénzbírság, a második az állami horgászjegy visszavonása (akinek van), a harmadik pedig az állami horgászjegy váltástól eltiltás. Ez a legfájóbb pont igazán egy horgásznak, hiszen ez idő alatt nem tud horgászni.

Előfordul, hogy egyesek azért dolgozzák fel a halat, hogy ne lehessen pontosan meghatározni a hosszát (vagy esetleg kősüllőnek állítsanak be egy süllőt) – ám így sem kerülhetik el a feljelentést!

Az egy feljelentésre jutó pénzbírság átlagban 2018-ban volt a legmagasabb (26.652 Ft/határozat) és a legalacsonyabb 2016-ban (20.475 Ft/határozat), a 2020. év a magasabb átlagos bírság évekhez tartozik (25.103 Ft/határozat). Ebben az évben a legmagasabb bírság összege 235.000.- Ft volt, melyet orvhalászat miatt szabtak ki.

Vajon mihez kezdett volna a horgász ezzel a 23 centis harcsával???

Az eltiltásokat a határozatokban hónapokban adja meg a hatóság. Az egy határozatra átlagosan eső leghosszabb eltiltások a 2014-es évben voltak: átlagosan 7 hónap. A legrövidebb idő a 2017-es és a 2019-es évhez tartozott: 4 és fél hónap. A 2020. évben, az általunk megismert tartalmú határozatok átlagban 4,8 hónap eltiltást tartalmaztak. Hogy viszonyítani tudjunk, az egy időben három horgászbot használatáért 3 hónap eltiltás, az engedély nélküli horgászatért pedig 6-12 hónap eltiltás járt általában. Nyilván egy összetettebb szabályszegés esetén mind a pénzbírság, mind az eltiltás ideje halmozódhat. Az év során a leghosszabb hatóság által kiszabott eltiltás 36 hónap volt.

Még mielőtt bárkiben téves gondolat ébredne, a bírságok összegéből a Társaság egyenesen nem részesül, ez állami bevételnek minősül. Aminek jelentős része azonban horgászati célra fordítódik.

Szabályszegések főbb típusai 2020.

Szabályszegés

Intézkedések  száma

Engedély nélküli horgászat

250

Több horgászfelszerelés használata

160

Fogási napló vezetésének hiányosságai

95

Méretkorlátozás megsértése

88

Érvényes területi jegy hiánya

73

Egyéb horgászrendi szabályszegés

56

Őrizetlenül hagyott felszerelések

40

Behúzás szabályainak megsértése

37

Tilalmi időszak megsértése

10

Több hal megtartása

9

Élő hal szállítás

3

A Covid-nak köszönhetően a legnagyobb számban előforduló szabályszegés idén az engedély nélküli horgászat lett. Ha összeadjuk az engedély nélküli és a csak területi jegy nélküli horgászatot, akkor a megdöbbentő 323 esetszámot láthatjuk.  A korábbi év nyertes kategóriája – a megengedett horgászeszközöknél több készség használata – a második helyre szorult vissza.

A jegyzőkönyveket áttekintve láthatjuk, hogy 78 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből 5 esetben hármat is. A feljelentések területi eloszlását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy 98 esettel a vezető helyszín Tihany. Ez persze érthető, hiszen a vendéghorgászok számára a legismertebb horgászható partszakasz. Tihanyt Siófok-Balatonvilágos térsége követi (58), majd Balatonkenese (40).

A szabályszegők lakóhelye szerint – nem meglepő módon – Pest megye vezet (263), az ezüst érmes Somogy megye (133). Érdekeségként 34 esetben tettünk feljelentést külföldi állampolgár ellen, közülük egy varsával orvhalászott. A legjobban akkor lepődtek meg az ellenőrök amikor egy osztrák állampolgárságú horgászt a három órás rendőrségi kihallgatásról követően ismét engedély nélküli horgászaton érték..

A legnagyobb felháborodást kiváltó eset 2020-ban kétség kívül a képen látható 23 süllő megfogása volt. A 3 fő vitorlásos horgász közül a “főkolompos” 12 db-ot fogott ki, melyért 178.900 Ft halvédelmi bírságot, 21 hónap állami jegytől, valamint 5 év balatoni területi jegytől való eltiltást kapott…

A darabszám korátozás megsértése is kirívó szabályszegés!

A horgászrendünk szerint, az ott megnevezett kirívó szabályszegések miatt, lehetőségünk van egyes szabályszegő horgászoktól hosszabb időre (akár 5 évre) is megtagadni a területi jegy kiadását. Ebben az évben, december elejéig, 89 esetben éltünk ezzel a lehetőséggel.

A legnagyobb felháborodást kiváltó eset 2020-ban kétség kívül a képen látható 23 süllő megfogása volt. A 3 fő vitorlásos horgász közül a “főkolompos” 12 db-ot fogott ki, melyért 178.900 Ft halvédelmi bírságot, 21 hónap állami jegytől, valamint 5 év balatoni területi jegytől való eltiltást kapott…

Forrás: balatonihal.hu

Horgászat

Menyhal horgászata a Bodrogon

Fodor János élménybeszámolója:

Published

on

Fodor János Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sárospataki járásában, Bodrogolasz határában menyhalra horgászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Közel másfél éve választottam hobbiként a horgászatot, melynek eredménye minden évszakban élményekkel volt tele. Legutóbbi horgászataim során, ismét a Bodrog folyó menti egyik faluban, Bodrogolasziban található kis tanyát választottam, amely alacsony vízállású és nagy részben kövezéses. Késő délutáni/esti órákban érkeztem a horgászhelyemre, ködös, hűvös időben.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

A menyhalfogás volt a célom, öröm volt látni a kapások sorozatát. Általában a jól bevált feeder botjaimat választom társamnak, ez most is így történt: 26-os monofil főzsinórral, 22-es trabucco előkével, süllőző horoggal. Csalinak halszeleteket használtam , amelyekkel közel 8 óra horgászat alatt, 10-15 menyhal akadt a horgomra. Átlagosan olyan 30-35 cm méretűeket sikerült kifognom, de aznap a legnagyobb köztük 43 cm volt. Mindegyik nagyon szép kapást csinált, gyönyörűen mentek a vízben, a sorozatos kapások nagy élménnyel szolgáltak.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Azt tapasztaltam, hogy abban az időpontban a halszeletek másfajta halakat is bevonzottak, ugyanis halkockát alkalmazva, egy jó pár darab süllőt is sikerült fogni. Kíváncsian várom a következő alkalmat kint a parton, hiszen sose tudni mekkora hal akad a horgomra!

 

Írta és fényképezte: Fodor János

Tovább olvasom

Horgászat

Harcsázás a Pó-folyón

Polinszky Attila élménybeszámolója:

Published

on

Polinszky Attila élménybeszámolója:

A horgásztársammal sikerült újra egy hétre eljutnunk a Pó-folyóhoz, (Olaszország) harcsára horgászni. Amikor megérkeztünk, a folyó vízszintje másfél-két méterrel alacsonyabb volt, mint a szokásos. Csak a hét közepén kezdett el emelkedni. Majdnem egész héten esett és elég hűvös idő volt.A napok során több harcsát is fogtunk, kb. másfél métereseket, de kapitális példány nem akadt horogra. Gondoltuk, keresünk egy új helyet, ahol még nem voltunk.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Ezért úgy döntöttünk, hogy a camping (aminek a területe több kilométer hosszú, ahol csalihalat lehet beszerezni, csónakot vízre bocsájtani, tisztálkodási lehetőség van) területének legtávolabbi végére hajózunk el.  Október 18.- àn, délután, lehorgonyoztuk a két csónakot. Bevittük a csalikat, lerögzítettük a helyükre és fákhoz kötöttük. Sajnos rövid időn belül, úgy 18.00 óra felé, annyit emelkedett a víz szintje, hogy újra kellett a botokat a csalikkal együtt beállítanunk a víz szintjéhez mérve.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Egy nyugodt naplemente után, hajnal 3 óra felé, telihold fényében, arra ébredtünk, hogy a bot hozzácsapódik a bottartóhoz. A kapásjelző csörög, az elektromos jelző visít és az orsóról nagy sebességgel fut le a zsinór. Miután bevágtunk, elengedtük a csónakot a főcsónaktól és beindítottuk a motort. Fogtam a botot, próbáltam a hal ellen dolgozni, a társam pedig elindította lassan, a hal irányába, a csónakot. Mikor a közelébe értünk, éreztem, hogy ez nem lesz egy átlagos hal. A fárasztás során többször megpróbált minket a fák közé húzni, ezért erősen kellett ellene tartani, vigyázva arra, nehogy leszakadjon..Kicsit később kifordult a nyílt víz felé és sodrással szemben húzta kettőnkkel a csónakot.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Megpróbált minden irányba kitörni. Csak úgy forrt körülötte a víz. Jó 45 perces fárasztás után sikerült nagy nehezen beemelnünk a csónakba. Ott láttuk csak meg igazán a hal óriási méreteit. Jó 5-7 percbe került, mire visszajutottunk a főcsónakunkhoz, hogy le tudjuk rendesen mérni. A mérete 2m 57cm volt, alig fért bele a csónakba.

Többféle csalit használunk pl. pisztrángot,kárászt. Ez a kapitális példány kárászra kapott. Mivel nem szeretjük kínozni a halakat, (kötéllel partra húzni, kikötni,várni a világost a jobb fényképért) ezért csináltunk pár fényképet, videót és utána óvatosan visszatettük a vízbe. Megvártuk, amíg elkezd rendesen mozogni, újra erőre kap és magától szeretne elúszni.Miután elköszöntünk ettől a csodálatos élőlénytől, megünnepeltük ezt az élményekben gazdag, izgalmas találkozást a Pó-folyó urával.

 

Írta és fényxképezte: Polinszky Attila

 

Agro Jager News

Van egy jó története, egy szép fogása?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Tovább olvasom

Horgászat

Domolykó a Rábcából

Published

on

Meleg Ábel szeptember végén Rábca Hanságligeti szakaszán kapitális domolykót akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Igazából úgy kezdődött az egész, hogy az egyik barátommal megbeszéltük, hogy pergetünk egyet. Csónakból pergettünk csukára a Rábca hanságligeti  szakaszán.Több kilométert csorogtunk különösebb eredmény nélkül. Úgy gondoltuk, hogy nincs értelme tovább maradni. Koromsötétben elindultunk visszafelé, de volt egy érzésem, hogy még dobnom kell párat. És nagyon jól éreztem.

Fotó: Meleg Ábel – AJN

A semmiből érkezett egy hatalmas ütés és azonnal megindult a hal.Először nem tudtuk eldönteni hogy mi lehet a horgon, mert nagyon jól küzdött.De a végén mindketten meglepődtünk a gyönyörű domolykó láttán.

A hal 46 cm és 2+ kiló volt.

Egy Fox Rage 20 -80 grammos botot használtam, egy 3000-es daiwa orsóval, 22-es Berkley fonott főzsinórral és 70-es monofil előkével.

A csali meg egy 70mm-es Salmo Slider volt

 

A MOHOSZ szerint a rekordot Vágenhoffer Tamás tartja, aki 2019. október 11-én fogott ki egy 1,90 kg súlyú, 51 centiméter hosszú halat a Marcal folyón Koronco térségében műléggyel. 

 

Írta és fényképezte: Meleg Ábel

Tovább olvasom