Keressen minket

Vadászat

Az első bujáki bikám – GALÉRIÁVAL

Közzétéve:

Egy, a maga nemében egyedülálló, vadászati beszámoló jutott el az Agro Jager News szerkesztőségébe. A napokban számoltunk be Figura Ákos vérebes utánkereső munkájáról és az elejtő jóvoltából, most megismerhetjük azt is, hogyan is történt  a bikavadászat. Farkas József írása következik, aki megannyi fényképet is küldött. Az elejtő szemszögéből olvashatjuk most, hogyan és pontosan mi is történt azon a vadászaton?

Olvasónk, Farkas Jószef beszámolója:

Ugyanolyan várakozással és vágyakozással vártam az idei karácsonyt, a vadászok karácsonyát, mint eddig minden évben. Igen, ez nekem is a legnagyobb ünnep! A szarvasok násza, a szarvasbőgés, számomra ma is a legmagasztosabb, legszívmelengetőbb élmény, immár több mint három évtizede.

Fotó: Farkas József – Agro Jager News

Immár ötödik éve visszatérő vendége vagyok a bujáki Sasbérc Vadásztársaságnak. Az idei évben lehetőségem nyílt bőgésben szarvasbikát elejteni! Szeptember 01-én reggel 5 órára kellett megérkeznem a takaros szilosi vadászházba, ahol a társaság hivatásos vadásza, Monoki Csaba barátom fogadott. A kölcsönös üdvözlés után máris terepjáróba pattantunk, és a közeli lucernatáblához autóztunk ki. Rövid cserkélés után óvatosan, a vadászó macskának a lassúságával kellett felkúsznunk a lucerna szélén lévő akácfasorban megbújó magaslesre. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a néhány perc…

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Kísérőm közben már végigpásztázta a kiváló bőgőhelyül szolgáló vadlegelőt, és suttogva jelezte, hogy már (még) kint vannak a szarvasok a lucernán, de kérdés, hogy meddig. Fokozva ezzel, az addig is tetőre hágó izgatottságomat. Felkúszva a lesre, óvatosan, nesztelenül elhelyeztük az ülőkét és elfoglaltuk a helyünket. Ekkor már lehetett talán negyed hat.

Fotó: Farkas József – Agro Jager News

Jöttek-mentek a szarvasok, tarvadak és agancsosok a színpadon, egyik távozott az erdőszéli függöny mögött, míg mások a helyükbe léptek a színre. Csodás előadás kialakulóban, lélegzet-visszafojtva élveztem magam is a kereső távcsövemen keresztül, mintha elsőbálozó lennék ebben a műfajban, miközben kísérőm suttogó szavait hallgattam. Hihetetlen, mégis igaz, mintha ő maga írta volna a ma reggeli forgatókönyvet. Bár még az is előfordulhat, hiszen a mai hajnal minden pillanata úgy történt, ahogy azt ő folyamatosan megjósolta nekem. Ezen nem is csodálkoztam, hiszen egy rendkívül felkészült, kiváló hivatásos vadásznak ismertem meg Csabit, aki a szakmája legapróbb részletét is tökéletesen ismeri. Ezt sokszor bizonyította is már a mindennapok szolgálata során éppúgy, mint a szakmai megmérettetések alkalmával. Tudtam, éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Egyszer megbökte az oldalamat: balról jön egy újabb rudli, benne jó bikákkal. A kelő nap fényében egyre jobban láthatóvá váltak a főhősök. Az idő is kegyes volt hozzánk, sehol egy felhő, és a szelünk is tökéletes volt. Kísérőm rövid bírálat után szólt, hogy egymás mögött ballag két bika az erdőszél árnyékának takarásában, és az elől haladó bika lőhető. Nagy testű öregúr, vízszintesen hordott nyakkal, sötét árnyalatú cserbarna testtel. Néha elbőgte magát, az orgánuma pedig koros bikát sejtetett. Kísérőm udvariasan felkínálva megkérdezte, hogy tetszik-e a bika, mert lőhető. Az agancs jobb és bal szár hármas koronában végződik, korban benne van, golyóérett. Nem utasítottam el a lehetőséget, mivel vallom, hogy azt a vadat illik elfogadni, amit felkínál a kísérőm. Ezúttal sem válogattam, és bölcsen tettem. Miután megkaptam az elejtési engedélyt a lövéshez, gondosan elhelyezkedtem az egyébként is tágas, újonnan készült magaslesen. A 7*64-es kaliberű Mauseremet lőkész állapotba hoztam, és vártam, hogy kísérőm engedélyt adjon a lövésre. Először szemben állt velünk az öregúr. A távolságmérő 173 métert mutatott, de ekkora távolságból is jól látható volt széles terpesztése, mindkét szára koronái, és hogy szabályos, minden ága megvan. Öreg, golyóérett bika. “Ha befordul, lőheted!” – szólt kísérőm.

Fotó: Farkas József – Agro Jager News

Ez négy másodperc múlva be is következett. Ekkor rövid célzás után, lélegzetemet visszatartva, jobb blattjára célozva útjára engedtem a lövedéket. Jól láthatóan a bika magasba kirúgva jelezte a találatot, amit a becsapódás éles hangja is megerősített. Mintegy 100 méteres vágta után Csabi szólt, hogy töltsek újra, és amint tudok, ismételjek, mert alacsony lett a lövés. Újratöltöttem ugyan, de már újabb lövésre nem volt módom, mivel a rudli elvitte magával az erdő mélyébe a sebzett bikát.

Kezdett remegni minden porcikám… Kísérőm azonnal jelezte, hogy ide kutya kell, amit magam is éreztem, ugyanis jó lövésnél ennyi halálvágta után fel kellett volna buknia a választottamnak. Ő viszont ennek semmi jelét nem adva, távozott az előadásról. Ezt Hamlet sem játszhatta volna drámaibbra!

Fotó: Farkas József – Agro Jager News

Hubert, a vadászmanó története Kiskundorozsmán folytatódik. A könyvet fényképre kattintva lehet megrendelni!

Kísérőm máris kézbe vette a telefonját és csörgette a számot. A vonal másik végén Figura Ákos vérebvezető volt. (Az utánkeresésről írt cikkünk itt érhető el) A kollégák rövid egyeztetés után délelőtti találkozóban állapodtak meg. Csalódottan, ugyanakkor izgatott várakozással telve másztunk le a lesről és ültünk be a pick-up-ba. Útközben többször felidéztük, hogy percről-percre hogyan történt a drámai előadás. Sajnos minden próbálkozás után oda lyukadtunk ki, hogy a finish félbe maradt, a lövésem nem jó helyen talált, így ráadást rendelt el a szerző. Jómagam szívesen eltekintettem volna ettől!

Visszaérve a vadászházba, megittuk a reggeli kávénkat, lehuppantunk a filagóriában a padra és még jónéhányszor felidéztük a történteket. Csabi nyugtatott, hogy meglesz a bika, azért is nem mentünk oda a rálövés helyére, mert ezzel annak az esélyét növeltük volna, hogy a sebzett állat felkel, menekülni próbál, és csak beljebb hajtjuk az erdő sűrűjébe. Ezzel viszont az utánkeresés eredményességének esélyét rontanánk.

Egy ismeretlen érzés kerített hatalmába, hiszen korábban nem volt részem utánkeresésben. Szerencsére. De mint a mondás is tartja: egyszer előbb-utóbb olyan történik meg velünk, ami korábban még soha. Feszült várakozás, az idő ólomszárnyakon repült, a szemem állandóan a kaput kémlelte, a fülem pedig az erdő síri csendjében egy gépkocsi hangját várta: vajon mikor jönnek már Ákosék?!

Csabi barátom még nálam is izgatottabban tűrte az idő múlását (állását). Gyakran jártuk meg azt a helyet, ahova a király is gyalog jár. Engem is nyugtatott, hogy meglesz a bika, csak egy kis csavar van benne, miközben magát is vissza kellett fognia, hogy ő mindent megtett, hogy szép napot szerezzen nekem, erre én belerondítottam a történetbe.

Fotó: Farkas József – Agro Jager News

Nagysokára, végre-valahára, kocsihangot hallottunk, kis idő múlva begördült Ákosék autója a vadászház udvarára. Rövid üdvözlés után már indultunk is a helyszínre. Ákos két bajor vérebe, a rutinos Rubi és a reményteljes Tapi, kiszállva az autóból, egyből felvette a szagot és bevetette magát a rudas erdőbe.

A beváltás helyén megtaláltuk a sebzés okozta friss kenést. Hiába, hű vadásztársaink orrát nem lehet becsapni. “Eb a vadász kutya nélkül!” Fél perc múlva meghallottuk a kutyák hangját, amint megtalálták és állították a sebzett vadat. Elindultunk a hang irányába. Előzetesen engedélyt kértem Ákostól, hogy én is folytathassam velük az utánkeresést. Izgatottságom csak fokozódott ahogy haladtunk a csaholások irányába. Hiszem több évtizedes vadászmúltam ellenére, ilyen élményben még nem volt részem korábban!

Fotó: Farkas József – Agro Jager News

Már mintegy 20 méterre megközelítettük a hangok forrását, amikor reccsenés és zaj közepette a csaholások távolodni kezdtek, Ákos pedig jelezte, hogy a bika megneszelt bennünket és elugrott a kutyák elől. Rövid idő múlva újra a korábbi, már ismerős hangok ütötték meg a fülünket, ami azt jelezte számunkra, hogy újra utolérték a lelkes vérebek a sebzett vadat, és ismét állítják. A szívem még hevesebben dobogott, majd kiugrott a torkomon!

Fotó: Farkas József – Agro Jager News

De már folytattuk is a hajszát a hangok irányába. Mintegy száz méter után ismét elérkeztünk a kutyák hangjához, bár sem a kutyákat, sem a bikát nem láttuk, olyan sűrű sarjerdőbe menekült a sebzett vad. Ott gondolta magát biztonságban, előlünk. Egy pillanatra Ákos megpillantotta a vadat és sikeres célzott lövést adott le rá, megváltva a további szenvedéstől.

Nagy kő esett le a szívemről, hiszen egyrészt nem szenvedett tovább a sebzett vad, másrészt megpillanthattam végre azt a gyönyörű állatot. Időközben megérkezett a segítség is: a kísérőm, Csabi, a kollégája Szabi és szintén vadász párja, Loretta is. Végre birtokba vehettem kísérőmtől a bikámat. Izgatottan mustráltuk, bíráltuk az elejtett vadat: szemág, jégág, középág, egyik száron négyes, másik száron hármas korona, már a visszarakás jelei mutatkoznak, a kulmináción túl van. Golyóérett, 11 éves érett férfi. Épp olyan, mint ahogy azt Csabi barátom a lesen, kereső távcsőből, 173 méterről, pirkadati fényben is elbírálta.

Az ilyenkor szokásos utolsó falat és sebtöret átadása után, boldogan tettem eleget azon kötelességemnek, hogy én is átadhassam az én töreteimet, hálám és tiszteletem jeléül Rubinak és Topinak. Láttam rajtuk, hogy még nálam is büszkébbek. Jól tudták, hogy nélkülük aligha állhattunk volna e gyönyörű állat felett. Egyetértetek?

Együttes erővel feltettük az erdők királyát a terepjáró platójára. Az ő ideje és királysága ezennel véget ért, és helyébe új trónkövetelők lépnek. A takaros szilosi vadászház udvarán az immár én bikám megkapta a méltó ravatalát és elfújta Csabi “a gímbika terítéken” szignálját. Lúdbőrös pillanatok voltak!

Fotó: Farkas József – Agro Jager News

Köszönöm Dianának és Hubertusnak, hogy megajándékozott, ráadásul az idény első napján, e csodás élménnyel!

Végezetül köszönöm Monoki Csabának, barátomnak, hogy magas szakmai tudásáról tanúbizonyságot téve, hozzásegített az első bujáki bikám elejtéséhez!

Tisztelet a vadnak!

Buják, 2023. szeptember 01.

Írta és fényképezte: Farkas József

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Vadászat

Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét mutatták ki két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Fotó: NÉBIH

A Nébih laboratóriuma május 18-án kimutatta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Pest vármegyei Mogyoród belterületén, az M3 autópálya északi oldalától mintegy 500-700 méterre talált vaddisznókból származó mintákban.

Az érintett egyedek közül az egyik elhullottan került elő, míg a másik gázolás következtében pusztult el. A laboratóriumi vizsgálatok mindkét esetben igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állatokat az ASP-vel már fertőzöttnek minősített terület kockázati kategóriájába tartozó, 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységben találták meg. A legközelebbi eset légvonalban körülbelül 14 kilométerre található, ami a járvány terjedése szempontjából a szokásosnál nagyobb távolságot jelent.
A járványügyi helyzetre tekintettel az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította. Emellett további négy vadgazdálkodási egység került fertőzött területi besorolásba.

Ábra: NÉBIH

A hatóság felhívja a vadászatra jogosultak, az állattartók és a lakosság figyelmét a felelős magatartás fontosságára. Az elhullott vaddisznók vagy sertések észlelése esetén a haladéktalan bejelentésük, a mintavételi és hullakezelési előírások betartása, valamint a megfelelő higiéniai intézkedések alkalmazása elengedhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez és a védekezési intézkedések hatékonyságának biztosításához.

A témában minden további hasznos információ elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott éves választmányi ülésén Dr. Bárándy Pétert választotta elnökévé.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A választásra az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott, éves választmányi ülésén került sor.

balról: Hrabovszki János alelnök, dr. Jámbor László alelnök, dr. Bárándy Péter elnök, Pechtol János ügyvezető elnök és Imre János, a Felügyelőbizottság elnöke

A korábbi igazságügyi miniszter és ügyvéd az egyetlen jelölt volt, a megjelent választmányi tagok egyhangú támogatásával vezetheti a szervezetet a következő négy évben.

Dr. Semjén Zsolt is  lemondásról bővebben itt  adtunk hírt.

Forrás: OMVV

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadat és halat is lopott egy orvvadász

A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető illegálisan kialakított etetőhelyen orvvadászott egy roncsautóból, míg a munkahelyéről értékes halakat lopott el.

Fotó: Ügyészség

A vádirat lényege szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A férfi a helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott ennek során két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott.

A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállítás során ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és közel 180.000 forint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.

A fényképet a Fonyódi Rendőrkapitányság készítette a lesnek használt roncsautóról és az abban talált töltényhüvelyről.

Forrás: Ügyészség

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom