Természetvédelem
Szomszédunk, a mezei veréb
Amikor megpillantunk egy mezei verebet (Passer montanus), az első gondolatunk, hogy nem sok színnel cicomázta fel a természet. Ám ha jobban szemügyre vesszük e parányi, tollas kis apróságot, látni fogjuk, hogy az a kevés szín valójában tökéletes arányban és egymással harmóniában oszlik el rajta.
Amikor megpillantunk egy mezei verebet (Passer montanus), az első gondolatunk, hogy nem sok színnel cicomázta fel a természet. Ám ha jobban szemügyre vesszük e parányi, tollas kis apróságot, látni fogjuk, hogy az a kevés szín valójában tökéletes arányban és egymással harmóniában oszlik el rajta.

A mezei veréb (Kép: Magyar Nemzeti Parkok)
Csokoládébarna kis sapkája, fehér pofácskáján elhelyezkedő fekete arcfoltja igazán bájos teremtménnyé varázsolja. Tollazatának többi színe oly tökéletes rejtőszínt biztosít számára, hogy ha berepül egy bokorba, szinte teljesen észrevehetetlen – persze ez csak akkor igaz, ha éppen nem hangos perpatvarban van a többiekkel vagy közeli rokonaival, a házi verebekkel.

Kupaktanács (Kép: Baross Gábor – Varázslatos Magyarország)
Ha alaposabban megfigyeljük viselkedését, láthatjuk, hogy élete egy hatalmas, társas vigasság, melyben némi nyugodalmat, a csapattól való elkülönülést csak a költési időszak jelenti, amikor párba állva költ. Mivel a szövőmadár távoli rokona, fészkét olyan helyen készíti el, ahová a (sokszor túlzottam is nagy mennyiségű) fészekanyagot jól be tudja szőni. Melléképületeink egy-egy téglahiányos falában, lyukas ereszében is ideális költőhelyre lel. Valódi költőhelyei persze a természetes odúk, ezt helyettesíthetjük számukra a B típusú, mesterséges fészekodúval is.

Érkezés… (Kép: Borbély Krisztián – Varázslatos Magyarország)
Hányatott sorsú madárkák
A 20. század egyik nagy összeesküvésének szenvedő alanyai lettek a verebek, így a mezei verebek is. Történt ugyanis, hogy Kína vezére, Mao Ce-tung meghirdette háborúját a verebek – mint a rizs fő dézsmálói – ellen. Lett is botrány belőle! A verebek sikeres kiirtásának eredménye ugyanis egy, csaknem 20 millió ember halálával járó, súlyos rizstermés-kiesés volt. Újra be kellett betelepíteni hát Kínába a verebeket, és még így is közel 40 év kellett hozzá, hogy ismét normalizálódjon a helyzet.
De nem is kell ennyire messzire tekintenünk. Sokan hazánkban is még mindig a régi beidegződés alapján ítélik meg a verebeket, így a mezei verebet is: haszontalan, a csirkék elől a darát elcsenő, csivitelő népségnek látják szegényt. Nagyon sokáig korlátozás nélkül vadászható vadfaj volt, légpuskás gyerekek és felnőttek hada lövöldözött rá válogatás és kíméleti időszak nélkül. A legtöbb kezdő légpuskás előbb lőtt verebet, mint üres májkrémes konzervdobozt. Szerencsére mára mindez már megváltozott: védett faj lett.
Hasznosságáról sajnos túl későn vált ismertté és elismertté. Költési időszakban a kertünkben költő mezei veréb rovartáplálékkal eteti felnövekvő fiókáit, így temérdek, valóban káros rovar lárvájától és hernyójától szabadítja meg kertünket. Évi két-három költésével szinte folyamatos kármentesítést biztosít – használjuk ki ezt a remek lehetőséget!

Teli szájjal (Kép: Szerencsi Gábor – Varázslatos Magyarország)
Szórakoztató és tanulságos társas viselkedés
Érdemes megfigyelni a mezei verebek költés után összeverődő, népes csapatainak viselkedését: egymást folyamatosan piszkáló civakodásaikat, lusta, délutáni porfürdőiket, vizes fürdőzéseiket. Összetartásukra jó példa, hogy veszély esetén azonnal riasztják egymást, hogy időben elmenekülhessenek mondjuk egy karvaly elől.
Csoportos szociális viselkedésük tanulmányozása szórakoztató, egy kezdő madarász számára rengeteg hasznos információval szolgál, melynek segítségével jobban meg tudja majd érteni egyéb, csoportosan élő fajok viselkedését is.
Forrás: Magyar Nemzeti Parkok
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

