A Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet az ország legnagyobb vadgazdálkodási és természetvédelmi felsőfokú képzését folytató oktató- és kutatóhelye. Alapfeladatai mellett tudományos szolgáltatást és gyakorlati jellegű szaktanácsadást, valamint...
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást hat személy ellen.
„Magyarország büszke házigazdája az Agrárminisztérium és a FAO közös nemzetközi ösztöndíjprogramjának, amely különleges agrárnagyköveteket nevel ki hazánknak” – hangsúlyozta Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős...
A Tisza különböző szakaszairól napok óta izgatottan várják a tiszavirágos híreket, és most a hétvégi információk alapján be is számolt erről a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.
Tizenhárom juh elpusztult, tizenhét pedig megsérült egy támadásban Mátranovák mellett, amelyet vélhetően kutyafélék, egyes feltételezések szerint farkasok követhettek el – közölte a Nógrád megyei hírportál. A...
A Kakasdi Sportvadász Egyesület 3200 hektáron gazdálkodik, Tolna megyében. A revír vegyesvadas, a helyiek pedig a mezőgazdasági károk mérséklése érdekében elterelő etetéssel csökkentik a vadkárt.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség az ellen az állattartó ellen, akinek a karámból kiszabadult jószága napokon...
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói hagyományos morfológiai és genetikai úton is azonosították a „tettest”, amely 2020 tavaszán soha nem tapasztalt levéltetű-kártételt okozott hazánk...
A magyar gazdákra mindig és minden körülmények között számíthat az ország, mára a magyar nemzetgazdaság húzóágazatává vált az agrárium - közölte kedden Lentiben az agrárminiszter.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást, és vádemelést javasolt a gyanúsítottal szemben, aki a büntetőeljárás adatai szerint 2020. május 15-én egy vadászaton leadott...