Keressen minket

Horgászat

Lehalásszák a törpeharcsákat a Körösökön

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége horgászvizein és azok környezetében a téli időszakban is számos feladatot elvégeznek a KHESZ munkatársai.

Közzétéve:

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége horgászvizein és azok környezetében a téli időszakban is számos feladatot elvégeznek a KHESZ munkatársai.

A horgászok rémálma a törpeharcsától hemzsegő víz, szinte lehetetlen a normális kikapcsolódás. A KHESZ most lehalássza ezt az invazív, sok kárt okozó halfajt a Körösökből… (Kép: KHESZ)

Ábra: Khesz.hu

Több helyen zajlottak, zajlanak zöldterület-gondozási munkálatok, míg a hivatásos halőrök a területileg illetékes vadásztársaságok segítő és támogató együttműködésének köszönhetően napi rendszerességgel végzik a Körösök halállományát veszélyeztető és tizedelő kárókatonák riasztását, valamint gyérítését. Több holtágon pedig igen jó eredménnyel végeztek törpeharcsa-szelektáló halászatot. Nemes Attila, a KHESZ ügyvezetője lapunknak elmondta, a törpeharcsák lehalászása azért is fontos ebben az időszakban, mert faji jellegzetessége, hogy ilyenkor csapatokba áll össze, így a varsás szelektáló módszer ekkor eredményes. Ahogy a külső hőmérséklet emelkedik, úgy egyre kevésbé hatékony mindez. Kérdésünkre a szakember elmondta, a törpeharcsák azért veszélyesek, mert robbanásszerűen képesek elszaporodni, és elvehetik az őshonos fajok életterét. Mellesleg kisebb termetük ellenére falánk ragadozók, táplálékkonkurensek, más fajok ikráit is megeszik. A törpeharcsák először minden bizonnyal a nyolcvanas években kerültek be a Békés megyei horgászvizekbe.

A törpeharcsa Észak-Amerikából került hazánkba. A ragadozóhalak nem igazán szeretik, gyorsan szaporodik, és megeszik maga körül mindent (Kép: portal.ct.gov)

Az invazív növényfajok gyérítésével kapcsolatban Nemes Attila elmondta, nagyon fontos számukra a horgászturizmus, a vízterületek partjának lehetőség szerinti gondozottsága, a komfortérzet javítása, az, hogy akár a megyei, akár a máshonnan érkező pecások gyalogosan, illetve autóval is könnyen megközelítsék a horgászhelyeket, és ehhez ne egy növényrengetegen kelljen átküzdeniük magukat.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezetője megerősítette, folyamatos a kárókatonák gyérítése a KHESZ horgászvizein, megyeszerte mindent megtesznek a halak védelme érdekében.  Lényegesen kevesebb kormorán található meg a vizeink közelében, mint korábban – tette hozzá Nemes Attila. Mindez köszönhető annak, hogy hazánkban a nagyobb vízkezelők, és a halastavak mindegyike riasztja és gyéríti a kárókatonákat. A megyében pedig nagyon hatékony a halőrök és a vadásztársaságok együttműködése.

Forrás: beol.hu

 

Horgászat

Menyhal horgászata a Bodrogon

Fodor János élménybeszámolója:

Published

on

Fodor János Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sárospataki járásában, Bodrogolasz határában menyhalra horgászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Közel másfél éve választottam hobbiként a horgászatot, melynek eredménye minden évszakban élményekkel volt tele. Legutóbbi horgászataim során, ismét a Bodrog folyó menti egyik faluban, Bodrogolasziban található kis tanyát választottam, amely alacsony vízállású és nagy részben kövezéses. Késő délutáni/esti órákban érkeztem a horgászhelyemre, ködös, hűvös időben.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

A menyhalfogás volt a célom, öröm volt látni a kapások sorozatát. Általában a jól bevált feeder botjaimat választom társamnak, ez most is így történt: 26-os monofil főzsinórral, 22-es trabucco előkével, süllőző horoggal. Csalinak halszeleteket használtam , amelyekkel közel 8 óra horgászat alatt, 10-15 menyhal akadt a horgomra. Átlagosan olyan 30-35 cm méretűeket sikerült kifognom, de aznap a legnagyobb köztük 43 cm volt. Mindegyik nagyon szép kapást csinált, gyönyörűen mentek a vízben, a sorozatos kapások nagy élménnyel szolgáltak.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Azt tapasztaltam, hogy abban az időpontban a halszeletek másfajta halakat is bevonzottak, ugyanis halkockát alkalmazva, egy jó pár darab süllőt is sikerült fogni. Kíváncsian várom a következő alkalmat kint a parton, hiszen sose tudni mekkora hal akad a horgomra!

 

Írta és fényképezte: Fodor János

Tovább olvasom

Horgászat

Harcsázás a Pó-folyón

Polinszky Attila élménybeszámolója:

Published

on

Polinszky Attila élménybeszámolója:

A horgásztársammal sikerült újra egy hétre eljutnunk a Pó-folyóhoz, (Olaszország) harcsára horgászni. Amikor megérkeztünk, a folyó vízszintje másfél-két méterrel alacsonyabb volt, mint a szokásos. Csak a hét közepén kezdett el emelkedni. Majdnem egész héten esett és elég hűvös idő volt.A napok során több harcsát is fogtunk, kb. másfél métereseket, de kapitális példány nem akadt horogra. Gondoltuk, keresünk egy új helyet, ahol még nem voltunk.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Ezért úgy döntöttünk, hogy a camping (aminek a területe több kilométer hosszú, ahol csalihalat lehet beszerezni, csónakot vízre bocsájtani, tisztálkodási lehetőség van) területének legtávolabbi végére hajózunk el.  Október 18.- àn, délután, lehorgonyoztuk a két csónakot. Bevittük a csalikat, lerögzítettük a helyükre és fákhoz kötöttük. Sajnos rövid időn belül, úgy 18.00 óra felé, annyit emelkedett a víz szintje, hogy újra kellett a botokat a csalikkal együtt beállítanunk a víz szintjéhez mérve.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Egy nyugodt naplemente után, hajnal 3 óra felé, telihold fényében, arra ébredtünk, hogy a bot hozzácsapódik a bottartóhoz. A kapásjelző csörög, az elektromos jelző visít és az orsóról nagy sebességgel fut le a zsinór. Miután bevágtunk, elengedtük a csónakot a főcsónaktól és beindítottuk a motort. Fogtam a botot, próbáltam a hal ellen dolgozni, a társam pedig elindította lassan, a hal irányába, a csónakot. Mikor a közelébe értünk, éreztem, hogy ez nem lesz egy átlagos hal. A fárasztás során többször megpróbált minket a fák közé húzni, ezért erősen kellett ellene tartani, vigyázva arra, nehogy leszakadjon..Kicsit később kifordult a nyílt víz felé és sodrással szemben húzta kettőnkkel a csónakot.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Megpróbált minden irányba kitörni. Csak úgy forrt körülötte a víz. Jó 45 perces fárasztás után sikerült nagy nehezen beemelnünk a csónakba. Ott láttuk csak meg igazán a hal óriási méreteit. Jó 5-7 percbe került, mire visszajutottunk a főcsónakunkhoz, hogy le tudjuk rendesen mérni. A mérete 2m 57cm volt, alig fért bele a csónakba.

Többféle csalit használunk pl. pisztrángot,kárászt. Ez a kapitális példány kárászra kapott. Mivel nem szeretjük kínozni a halakat, (kötéllel partra húzni, kikötni,várni a világost a jobb fényképért) ezért csináltunk pár fényképet, videót és utána óvatosan visszatettük a vízbe. Megvártuk, amíg elkezd rendesen mozogni, újra erőre kap és magától szeretne elúszni.Miután elköszöntünk ettől a csodálatos élőlénytől, megünnepeltük ezt az élményekben gazdag, izgalmas találkozást a Pó-folyó urával.

 

Írta és fényxképezte: Polinszky Attila

 

Agro Jager News

Van egy jó története, egy szép fogása?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Tovább olvasom

Horgászat

Domolykó a Rábcából

Published

on

Meleg Ábel szeptember végén Rábca Hanságligeti szakaszán kapitális domolykót akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Igazából úgy kezdődött az egész, hogy az egyik barátommal megbeszéltük, hogy pergetünk egyet. Csónakból pergettünk csukára a Rábca hanságligeti  szakaszán.Több kilométert csorogtunk különösebb eredmény nélkül. Úgy gondoltuk, hogy nincs értelme tovább maradni. Koromsötétben elindultunk visszafelé, de volt egy érzésem, hogy még dobnom kell párat. És nagyon jól éreztem.

Fotó: Meleg Ábel – AJN

A semmiből érkezett egy hatalmas ütés és azonnal megindult a hal.Először nem tudtuk eldönteni hogy mi lehet a horgon, mert nagyon jól küzdött.De a végén mindketten meglepődtünk a gyönyörű domolykó láttán.

A hal 46 cm és 2+ kiló volt.

Egy Fox Rage 20 -80 grammos botot használtam, egy 3000-es daiwa orsóval, 22-es Berkley fonott főzsinórral és 70-es monofil előkével.

A csali meg egy 70mm-es Salmo Slider volt

 

A MOHOSZ szerint a rekordot Vágenhoffer Tamás tartja, aki 2019. október 11-én fogott ki egy 1,90 kg súlyú, 51 centiméter hosszú halat a Marcal folyón Koronco térségében műléggyel. 

 

Írta és fényképezte: Meleg Ábel

Tovább olvasom