A vadászat és horgászat  nemzedékről nemzedékre öröklődik génjeinkben. A horgászatban is sokan megtalálják a maguk örömeit: egyesek a téli fagyos időben menyhalakra horgásznak, mások keszegezni szeretnek.

Néhány horgász azonban nagyobb ellenfélre vár a vizek mellett. Ők a szürkeharcsahorgászok, akik sokszor emberméretű halakat fognak ki hazánk folyóiból és tavaiból. Judák Imre a kora tavaszi időszakban egy éjszaka alatt három szürkeharcsát akasztott meg. A részletekről kérdeztük a szerencsés horgászt.

Judák Imre egy éjszaka alatt három szürkeharcsát fogott valahol Heves-megyében… (Kép: Judák Imre – Agro Jager News)

Kérlek mesélj a szenvedélyedről és a szürkeharcsa horgászatáról!

 Én is, mint jó néhány „elvetemült” magyar horgász ,gyerekkorom óta űzöm ezt a szenvedélyt.  Többet szeretnék horgászni, de a munkám és a családom miatt nem „sűrűn” jutok ki a vízpartra. Erre éves szinten megközelítőleg hét-nyolc alkalommal kerül sor.Egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy egyre többet gondolkodom a szürkeharcsa horgászatról. Időt és energiát nem kímélve, hazánk egyik legnagyobb szürkeharcsa horgászától tanultam meg az alapokat egy szervezett tábor keretein belül. Hozzám hasonló érdeklődésű sorstársaimmal próbáltuk ellesni a praktikákat, trükköket. Szürkeharcsázni az elmúlt öt-hat évben kezdtem el. Az eredmény elég rapszódikusra sikeredett: volt olyan évem is, amikor „nulláztam”… Ez így van rendjén, kevés horgásznak van olyan nagy szerencséje, hogy azonnal kapitális halat foghat. A kisebb sikerek azonban nem kerültek el. Az elmúlt évek alatt körülbelül 10 darab szürkeharcsát fogtam. A legnagyobb is alulról karcolta a 10 kilogrammot. Engem is utolért a harcsások végzete….A fehérhalak fogása többszörösen megnehezedett. Nem felejtem el soha, hogy sokszor erőmön felül kellett teljesítsek ahhoz, hogy „értelmes” csalihalat tudjak kivarázsolni a vízből… Az igazsághoz tartozik az is, hogy volt olyan alkalom, amikor elmaradt a harcsázás, mert a csalihal fogása sem jött össze. Mivel csak időnként jutok ki horgászni, ezért inkább maradtam és nem indultam haza. Ekkor jött a B terv, maradok a békés halaknál, vagy megpróbálok kisebb ragadozóhalakat zsákmányolni.

A második legnagyobb szürkeharcsa. (Kép: Judák Imre – Agro Jager News)

A 2022-es év azonban már teljesen másképp alakult. Professzionális meteorológussá és adatelemzővé váltam az elmúlt években. Olvastam és hallottam, hogy megkezdődik a tavaszi felmelegedés. Ellenőriztem a teliholdas éjszakákat, közben szabadnapot vettem ki. Elköszöntem a családomtól és kiválasztottam a megfelelő helyet valahol Heves-megyében. A botjaim és felszerelésem már kora tél óta bevetésre készen álltak. Éreztem, hogy valami most történni fog. Vibrált a levegő, már amikor elindultam otthonról. Miután sikeresen elfoglaltam a horgászhelyemet, elkezdtem aggódni a csalihalak miatt,  ami az elmúlt években elég sok idegeskedést és bonyodalmat okozott nekem. Előkerültek a feeder botjaim is, prémium minőségű etetőanyaggal landolt a vízben a csonti és giliszta a horgaimon. Kicsit aggódtam,  hogy mi lesz ebben a szép kora tavaszi meleget idéző napon. Joggal… Olyan hatalmas csalihalakat fogtam, hogy az összes eddigi rekordomat megdöntöttem. Tepsi méretű dévérkeszegek jöttek egymás után, amelyek akkorák voltak, hogy egy nílusi krokodil is megfordulna értük. A korábbi évek hibáiból tanulva, nem kockáztattam. Már déltől vallattam a vizet, és óriási erőfeszítések árán, hat darab normális méretű „tenyeres” csalihalat fogtam. Késő délután megnyugodtam… Most már csak a harcsákon múlt a 2022-es szezon első napja. Mi, szürkeharcsások, körülbelül annyira fanatikusak vagyunk, mint a menyhalhorgászok. Vélhetően, ők edzettebbek a hideg miatt, mi pedig a szúnyoggal szemben lettünk immunisak. Egy-két kóbor egyedet leszámítva ilyenkor tavasszal ez a vérszívó még nem zavarja a horgászatot.

Késő délután kiválasztottam két jó helyet. Behúztam a felszerelésemet, visszamentem a partra. A botjaimat gondosan rögzítettem, mert időnként hallani rémtörténeteket, hogyan tűnik el minden egy szempillantás alatt. Szép csöndben besötétedett, én pedig vártam. Az az érzés, hogy valami történni fog, folyamatosan ott volt velem a parton. Este 20 óra fele hallottam egy cuppanást. Harcsa! A szívem elkezdett jobban verni. Az adrenalin megindult. A pillanat amire évek óta várok, egy karnyújtásnyire volt tőlem. Majd hatalmas csönd lett… Valami történt, gondoltam. Majd szinte a semmiből, a csalihalam irányából, óriási zaj verte fel a csöndes éjszakát. A vízfelszín megremegett. A botom mellettem annyira meghajlott, akkora terhelést kapott, amit el se tudtam eddig képzelni. Csak ámultam. Tudtam eljött az én időm. Kiemeltem a botot, és teljes erőmből bevágtam „valaminek”, amit elsőre egy óriásnak éreztem . Tapasztaltabb horgászok ilyenkor még egyszer bevágnak, nehogy a hal megforduljon és utat törjön magának. Ezt a tanácsot megfogadtam. Még egy bevágás következett. A hal előretört körülbelül 20 métert. Próbáltam lassítani, de esélyem sem volt. Majd hirtelen megállt… Ezt a kis szünetet kihasználva el is indultam a csónakba. Mindenre amire előzetesen fel lehetett készülni azt megtettem. Kapkodásra ilyenkor már nincs idő. Ha hiba csúszik a számításaimba, vesztek… A következő pillanatban a fejlámpa fénye a csónak elejét világította meg. Indultam be a halért. Egyedül voltam, egy árva lélek sem volt a közelben. Ekkor elindultak a fárasztás hosszú és idegörlő percei. Féltem, vajon meglátom-e egyáltalán a halat, ami elsőre nagynak és erősnek tűnt. Ilyenkor lehetetlen megmondani mekkora hal van a mélyben. Közelebb érve, hirtelen megláttam, hogy a másik szerelékem irányába van életem nagy harcsája. Szinte imádkoztam, hogy a két szerelék ne találkozzon. Mindkét damil fonott zsinór, esélyem sem lett volna bármit is tenni. Majd tovább bírkózva a bottal, hirtelen a harcsa fölött találtam magam. Elindult a fárasztás második része. Ekkor már, ha a felszerelés nem adja meg magát, semmi baj nem történhet. Öregebb harcsások azonban még ilyenkor is inkább kivárnak. A botom a fárasztás végén furcsa hangokat adott ki magából majd hirtelen eltört. A hal alá fordult a csónaknak és ezt már nem viselte el a botom. Szinte összefolyt az idő, nem tudom hány perc telhetett el. Végig azon gondolkoztam, vajon meg tudom-e oldani így a fárasztást. Ha ez a hal elmegy, biztos többet nem horgászok semmire. Hogy harcsára nem, az is biztos!

Majd hirtelen feltűnt a semmiből egy akkora hal, hogy magam is beleborzongtam a látványába. A botom szerencsére a végén tört el, a harcsa addigra elfáradt. Egy óriás hal nézett rám a vízből, félig elfáradva, feladva a küzdelmet. Megpaskoltam a fejét, többször kitört, majd egyszer csak megnyugodott. Feladta a küzdelmet… Úgy mint én. Amikor be akartam emelni, nem sikerült. Olyan érzésem volt, mintha egy tömör vasdarabot próbálnék átemelni egy kerítésen. Nem értettem, ennyire nehéz lenne a hal ?!

Igen, pontosan ezért. Egy kézzel soha nem lehetett volna beemelni. Másodjára került be a csónakba. Mindent megtettem azért, hogy ne érezze a kiemelést problémásnak. Remegtem a csónakban ,közben a harcsa kis gombszemei figyeltek . Ez a ragadozó hal annyi ideig élhet mint egy ember. Bár nem tudjuk, mit gondol, ravaszsága nem vitás. Főleg, ha már találkozott horgásszal. A ragadozóból préda lett. Furcsa érzés lehet. Szerencsére ezt nekem nem kell megélnem.

A hal teljes testhossza elérte a 193 centimétert, becsült tömege körülbelül 55 kilogramm volt. Mivel esélyem sem volt lemérni, meg sem kockáztattam. A hal egészsége mindig az első! Úgy éreztem, hogy végre elértem a csúcsra. Azonban az a bizonyos megérzés még mindig ott volt a fejemben. Ez az este még nem ért véget – hallottam egy belső hangot. Másnap persze kihívások hada várt rám, de úgy éreztem, hogy maradnom kell. És milyen jól döntöttem!

Újból felcsaliztam, bevittem a szereléket és vártam. Másfél óra telt el, a bot és kis csengettyű megszólalt. Tudtam, hogy ez egy másik harcsa. Ha egyszer ilyet átél az ember, azonnal tudja, érzi, hogy bizony ez egy összetéveszthetetlen harcsa kapása. Más erre nem képes… Most már, mint egy vérbeli profi indultam be a tó közepére a második szürkeharcsáért. A három hal közül ez volt a legkisebb. A 113 centiméter hosszúságú hal nem okozott sok problémát. Újból a parton találtam magam a második zsákmányommal. Elmúlt este 10 óra… Hogyan legyen tovább? – tettem fel magamnak a kérdést. A szakik mindig azt mondják, ha este 10-g nem jön meg a harcsa, aludjunk egyet, mert hajnal háromig nem történik semmi… Az a bizonyos megmagyarázhatatlan érzés azonban továbbra sem múlt el. Szentül hittem abban, hogy ez az éjszaka történései nekem most nem értek véget. Hajnal háromig a sötétségben próbáltam feldolgozni az élményeimet. Nem akartam elhinni, hogy ez velem megtörténhetett. Hajnali három óra után szinte vártam a kapást. Megérzésekkel eddig csínján bánt a sors velem, de most mindenért kárpótolt. Alig telt el három óra, a bot szinte a kezemben volt, amikor hirtelen a semmiből újból kapásom érkezett. Mivel előzetesen tudtam, hogy nádfal és más akadók is vannak, újból a torkomban dobogott a szívem . Ez a harcsa mindent megtett, hogy egy nádfolt és egy tuskó körül elszakítsa a szerelékemet. Teljes erőmből téptem vissza a halat, ami nem volt messzebb egy méterre az akadóktól. Egy olyan küzdelem kezdődött el, amit a másik két halnál nem tapasztaltam. Éreztem a horgászbotomon keresztül, hogy kerüljön bármibe, ő nem akarja elhagyni a védett vízi világát. Mindent meg is tett érte. Ha nincs a csónakom, biztos, hogy veszítek. A szemem előtt egy 178 centiméter hosszúságú szürkeharcsa tekeredett, mint egy nagy kígyó. Az örömöm leírhatatlan volt, tudtam, hogy most olyan élményekkel gazdagodtam, amit lehet többször nem élek át. Erre nem lehet felkészülni, ezt nem lehet megvenni. Ez vagy megtörténik, vagy csöndben eltelik az éjszaka. Ha nincs szerencsénk, akkor nullázunk egy éjszaka, rosszabb esetben egy egész évben.

A legkisebb szürkeharcsa… (Kép: Judák Imre – Agro Jager News)

A halaimat mélységesen tisztelve, egy közös fénykép elkészítése után mindegyiket szabadjára engedtem. Belenézve a kis gombszerű szemeikbe, tudták, hogy szabadok lesznek nemsokára.Ki kell várni a fogság végét. És, hogy újra találkozunk-e mind a négyen egyszerre?? Erősen kétlem. Ezek a halak most sokat tanultak, és ha valami gyanúsan könnyű falatot találnak, a jövőben jó messzire elkerülik – zárta beszámolóját Judák Imre szürkeharcsahorgász.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu