Keressen minket

Mezőgazdaság

930 millió forint jut idén a Hungarikum pályázatra

Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot, 930 millió forintos keretösszeggel – mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Közzétéve:

Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot, 930 millió forintos keretösszeggel – mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dr. Nagy István agrárminiszter

A tárcavezető ismertette, hogy három célterületre lehet pályázni: az első – 900 millió forintos kerettel – a nemzeti értékek bemutatását és népszerűsítését segíti. A települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, illetve az általuk létrehozott nonprofit gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, civil szervezetek, közalapítványok, egyházi jogi személyek, határon túli szervezetek 1 millió és 4 millió forint közötti összegre pályázhatnak. A támogatással nyomtatott és elektronikus kiadványok, honlapok, filmek készítését, bemutató terek kialakítását, rendezvények megvalósítását segíti az agrártárca. A települési, tájegységi értéktárak létrehozásának segítésére 500 ezer és 1,5 millió forint közötti összegben lehet pályázni, erre 15 millió forint a keret. A harmadik lehetőség – ugyancsak 15 millió forintos keretösszeggel – a népi kézműves értékek megőrzése mellett arra sarkallja a pályázókat, hogy megjelenítsék a divatban a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúráját. Az elnyerhető támogatás összege 250 ezer forinttól 500 ezer forintig terjed – tette hozzá. A támogatások intenzitása 100 százalék, és azt előlegként nyújtják. Emlékeztetett, hogy a jelentős érdeklődés miatt tavaly emelte a kormány 230 millió forintról 980 millió forintra a hungarikum pályázat összegét.

Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos közölte, hogy a pályázatot ahttps://palyazat.hungarikum.hu/elektronikus felületen kedd déltől lehet kitölteni, valamint a mellékleteket ugyanitt feltölteni, de véglegesíteni és beküldeni csak március 1. reggel 8 órától március 30-ig lehet. Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási határidő lejárta előtt eléri a célterület keretösszegének 150%-át, a támogató 2021. március 1. 9.00 óra után a pályázatot lezárhatja. Nagy István szerint az értékfeltárás a Kárpát-medencei nemzetegyesítés eszköze. A közvetlen társadalmi és gazdasági haszonnal járó értékgyűjtésnek köszönhetően immár 76 hungarikum, 181 kiemelkedő nemzeti érték, több mint 1100 települési és tájegységi értéktár, mintegy 10 ezer települési érték, 19 megyei értéktár, csaknem 2000 megyei érték szerepel a nyilvántartásokban, a külhoni nemzetrész értéktárakban pedig több száz érték található.

A hazai és külhoni értékgyűjtés támogatására eddig kiírt tíz pályázat 1456 anyagországi és határon túli nyertesét mintegy 2,8 milliárd forinttal támogatta az agrártárca a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtésében, népszerűsítésében, megőrzésében és gondozásában az elmúlt hét év során. A 344 egyedi támogatással együtt a támogatási összeg meghaladta a 4,2 milliárd forintot – fűzte hozzá a miniszter.

Mezőgazdaság

Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák

Országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre

Published

on

A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetével országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a munkálatok miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani, amely legfeljebb néhány napig tarthat. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlását és a termőföldek termékenységének megőrzését szolgálja.

Fotó: NÉBIH

A tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdésével országszerte megindul a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap mezőgazdasági területeken történő kijuttatása. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlásának fontos része, amely hozzájárul a termőföldjeink, mint természeti kincsünk termékenységének fenntartásához és a fenntartható mezőgazdasághoz. Ugyanakkor a hígtrágya kijuttatása átmeneti, helyenként intenzív szaghatással járhat, amely a környező lakosság számára kellemetlenséget okozhat.

A gazdálkodók a vonatkozó jogszabályok és szakmai előírások betartásával végzik a munkálatokat, beleértve a kijuttatás idejét, módját és mennyiségét. A szaghatás időszakos, jellemzően néhány órától legfeljebb néhány napig tart az adott területen és az időjárási körülmények (szélirány és hőmérséklet) jelentősen befolyásolják annak érzékelhetőségét.

A gazdálkodók tevékenysége közérdeket szolgál, ezért a Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri. A hatóság a jogszerűséget folyamatosan ellenőrzi, szükség esetén intézkedik.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Ha Ön Vixerant kíván alkalmazni a 2026. évi AÖP keretében, akkor ez a változás érdekelheti

A Nemzeti Irányító Hatóság változtatást vezetett be a Vixeran felhasználásában.

Published

on

A Vixeran készítmény a 2025. évben a Nemzeti Irányító Hatóság AÖP támogatásra vonatkozó közleményének kondicionáló szerekre vonatkozó listájában szerepelt, ebben az évben a készítmény a Talaj- és növénykondicionáló szerek, nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása gyakorlatban kerülhetett elfogadásra.

Ábra: Facebook

A 2026. évben a Vixeran átkerült a Mikrobiológiai készítmények alkalmazása gyakorlatban elfogadható szerek közé. Ennek eredményeképpen a készítmény a 17/2024. (IV.9.) AM rendelet (AÖP rendelet) 16. § (1) bekezdésének értelmében a megfelelő növény (főnövény, másodvetés, ősszel vetett következő évi főnövény) vetése előtt, vetésével egy menetben vagy betakarítása/beforgatása után vált alkalmazhatóvá, tehát álló kultúrában nem alkalmazható. A Nemzeti Kifizető Ügynökség ennek megfelelően készítette el a 2026. évre vonatkozó Egységes kérelem beadó felületét.

A Nemzeti Irányító Hatóság úgy döntött, hogy a készítmény visszakerül a kondicionáló szerek közé.

Az erre vonatkozó közlemény módosítás az alábbi linken érhető el:
https://kap.gov.hu/kozlemeny/2026-04-23/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-582026.-szamu-kozlemenye-kap-nemzeti-iranyito​​​​​​​

A Nemzeti Kifizető Ügynökség az IH közlemény módosítása alapján módosította az Egységes kérelem beadó felületet.

Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a készítmény kijuttatásokra vonatkozó tényleges dátumok bejelentési határideje 30 nap, melyet az alapkérelem benyújtására nyitva álló időszakban, 2026. június 9. napjáig nem ellenőrzünk, mivel a gazdálkodó alapkérelmének azt a bizonylatot tekintjük, amely a benyújtási határidő lejártáig utolsóként kerül beküldésre.

Forrás: MVH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Újabb rovarölő szerek kaptak engedélyt az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét

Published

on

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét: további hat készítmény engedélyét kiterjesztette a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) elleni védekezésre. Emellett négy készítmény az idei évre szükséghelyzeti engedélyt kapott.

Fotó: NÉBIH

A hatóság kiterjesztette hat készítmény engedélyokiratát szőlőkabóca károsítóra, az Agrokén, Nevikén, Nevikén Extra, és Olajos Rézkén a tojás alak elleni védekezésre, illetve a Sumi Alfa 5 EC és Sumi Alfa 5 EW (származtatott: Sumicidin 5 EW) a lárva és imágó elleni védekezésre.
A fentiekkel együtt már 21 db készítmény és ezeknek 19 db származtatott, illetve 5 db párhuzamos engedéllyel rendelkező változata alkalmazható.

Továbbá az idei évre négy szükséghelyzeti engedélyt adtak ki, az ökológiai termesztésben is felhasználható NeemAzal-T/S, Aza és Pyregard készítményekre, illetve a Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő permetezőszerre. Ez összesen 9 készítmény szükséghelyzeti felhasználását jelenti.

Pyregard
A Pyregard rovarölő szer felhasználható 2026. március 16-tól 2026. július 13-ig szőlőben amerikai szőlőkabóca ellen növényvizsgálat alapján a lárvák és a kifejlett alak ellen maximum 2 alkalommal 0,75 l/ha dózisban 500-1000 l/ha permetlével kijuttatva.

NeemAzal-T/S
A NeemAzal-T/S rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő kultúrában amerikai szőlőkabóca ellen maximum 2 alkalommal 3,0 l/ha dózisban, 400-800 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.

Aza
Az Aza rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő (borszőlő, csemegeszőlő, alany- és törzsültetvény, szőlőiskola) kultúrában maximum 2 alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen 3 l/ha dózisban 150-500 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.

Carnadine
A Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő szer felhasználható 2026. április 21-től 2026. augusztus 18-ig szőlő kultúrában legfeljebb egy alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen a tömeges lárvakelés időszakában, virágzás előtt a fürtkezdemények növekedésétől a virágzat kifejlődéséig, valamint a bogyókötődés kezdetétől zsendülésig, 0,175 l/ha dózisban 500-1000 permetlé mennyiséggel kijuttatva.

A szőlőkabóca elleni védekezésben jelenleg összesen 54 készítmény alkalmazható, melyek közül 14 ökológiai gazdálkodásban is felhasználható.

Az amerikai szőlőkabóca elleni, engedéllyel rendelkező készítmények összefoglaló táblázata az alábbiakban elérhető: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1504431079/Engedelyezett+rovarolo+szerek.pdf/ff46090e-f6b0-45e7-0845-1383a899b3e2?t=1750927468584

Az amerikai szőlő aranyszínű sárgasága betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih portálon tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/amerikai-szolokaboca

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom