Keressen minket

Mezőgazdaság

Hókás őzsuta Kunszentmiklós határában

Kreisch Zoltán hókás őzsutát figyelt meg Kunszentmiklós határában

Közzétéve:

Április 19-én sikerült ezt a hókás (fehér csík a fejen) kis sutát megfotóznom. Aznap kora délután hívott Horváth József (Joci), a Kunszentmiklósi Természetvédő Petőfi Vt. hivatásos vadőre telefonon, hogy a terület bejárásakor észrevett egy érdekes sutát.

Elmondta, hogy az őzsuta fején egy fehér csík van, valamint azt is, pontosan hol látta az őzet. Munka után átöltöztem, a fotózáshoz használt terepszínű ruhámba és autóval elindultam a helyszínre. Amikor kiértem a területre, egy traktor dolgozott a szomszédos táblában. Ennek következtében az őzek nem voltak kint. Ilyen ez a fotózás… Elmentem egy másik területre, ahol gyakran túzokok szedegetnek. Egy kakas szépen dürgött is. Gyorsan összeraktam a felszerelésemet, egy jó takarást találtam magamnak. Amint elkezdtem volna fotózni, a területen megjelent egy autó. A túzokkakas elrepült.  Körülbelül egy óra elteltével visszaindultam arra a helyre, ahol Joci a hókás sutát látta. A traktor már nem volt ott. Egy kilenc fős őzrudli, viszont kint volt a tábla közepén. Takarásban megálltam az autóval, kiszálltam és távcsővel figyeltem, hogy köztük van-e a keresett suta. Egy 10×42-es távcsövet használok. Olyan messze voltak tőlem, hogy alig láttam meg vele a hókát, a suta fején. Mindenesetre megláttam. Az őzek nagyon messze voltak, teljesen nyílt terepen és a szél sem nekem kedvezett. Ezért elindultam autóval a tábla másik oldalára. Sajnos az őzek megugrottak. Megálltam. Ők is megálltak, de tőlem ismét nagy távolságra.

Ráadásul egy frissen elmunkált területen, ami nem éppen jó háttér egy fotóhoz. Ekkor megjelent két terepjáró az ellenkező oldalon. Jociék voltak, mentek ki egy vendéggel vadászni. Hála Istennek, az őzek megijedtek az autóktól, ezért visszafutottak oda, ahol először megláttam őket. Ekkor kezdődhetett a cserkelés. Nagyjából 500 méterre lehettek tőlem. A gabonaföld közepén egy régi tanya maradványa volt. Egy ligetes, fás rész maradt az öreg tanyából, ami nekem nagyon jól jött. Így a fél távot takarásban tudtam megtenni. Amikor kiértem a tiszta terepre, megnyugodtam, mert szépen legelésztek. Még kb 250 méter lehetett köztünk. Óvatosan elkezdtem lopni a távot. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a nyílt terepen, hogy összegörnyedve haladjunk. Az őzeknek amilyen jó a fülük, és a szaglásuk, legalább olyan rossz a látásuk.Lehetőleg ilyen esetben szemből kell érkezni feléjük.

A zsákmányállatok általában úgy legelnek, hogy nekik hátulról fújjon a szél. Így a szagból azonnal észreveszik, ha a hátuk mögött veszély leselkedik rájuk. Sikerült kb 100 méterre jutnom hozzájuk. Ez már nekem egy olyan táv, ahol a 600-as objektív segítségével értékelhető fotót tudok készíteni. El is kezdtem fotózni őket, de felkeltettem az érdeklődésüket. Egyszer csak fogták magukat, és elindultak felém. Bejöttek velem szembe 50 méteren belülre. Mondhatjuk azt is, hogy szerettek volna egy közeli képet magukról. 40 méternél tarthattak, amikor réjöttek, hogy itt valami turpisság van a dologban. Ezután oldalra kezdtek húzódni, de a szemüket nem vették le rólam. A zsibbadt, féltérdre ereszkedett pozíciómból csak akkor álltam fel,amikor elég messze távolodtak el tőlem. Nagy örömmel mentem ki a táblából, mert tudtam, hogy ma is sikerült valami érdekeset fotóznom. Nagyon hálás vagyok Horváth Joci hivatásos vadőr barátomnak, hogy felhívta erre a csodás kis sutára a figyelmemet. Természetesen elküldöm neki ilyenkor a képeket, illetve ami neki fontosabb, a területen látott bakokról készített képeimet is. Azokat próbálom minden irányból megfotózni, hogy könnyebb legyen a számára a bírálat. Mellékelek képet a vadásztársaság területén készített bakfotóink közül. Ezt a páratlan nyolcas bakot tavaly a feleségem fotózta. Ha szeretnétek egy igazán jó hangulatú őzbak vadászaton részt venni, akkor keressétek fel a Kunszentmiklósi Természetvédő Petőfi Vt-ot.A jó kedv mellett a jó bak is meglehet. Joci nagyon jól ismeri a területét és a területén élő bakokat.

Írta: Kreisch Zoltán

Fényképek: Kreisch Zoltán és Kreisch Körözsi Virág

Kreisch Zoltán amatőr vadfotós Facebook oldala itt érhető el

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

Mezőgazdaság

Vasárnaptól Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyetértésével 2026. június 14-től ebben a vármegyében feloldja a tűzgyújtási tilalmat. A korlátozás azonban öt vármegyében továbbra is érvényben marad.

Fotó: NÉBIH

A lehullott csapadék következtében megszűnt a fokozott tűzveszély, ezért a hatóság június 14-től visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

Több térségben ugyanakkor nem hullott annyi csapadék, ami a korábbi aszályos időszak okozta tűzkockázatot csökkentené. A kiszáradt talaj gyorsan elszívja a nedvességet, a szél és a nappali meleg időjárás pedig fokozza a tűzveszélyt ezeken a területeken, ezért a tűzgyújtási tilalom érvényben marad az alábbi vármegyékben:

  • Bács-Kiskun
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Csongrád-Csanád
  • Heves
  • Pest

A tűzgyújtási tilalomnak megfelelően tilos tüzet gyújtani:

  • belterületi és külterületi erdőkben és azok 200 méteres körzetében fekvő külterületi ingatlanokon
  • fásításokban és azok 200 méteres körzetében külterületi ingatlanokon

A tilalom a kijelölt tűzrakóhelyekre is vonatkozik. Fásításnak minősül külterületen minden erdei fafajjal, faállománnyal borított terület, így a tilalom gyakorlatilag azt jelenti, hogy külterületi ingatlanon tilos tüzet gyújtani! Nem minősül tűzgyújtásnak a gáz égőfej és a zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszköz alkalmazása, ha az megfelelő szikrafogóval van ellátva.

A saját tulajdonú belterületi kertekben továbbra is lehet bográcsozni, grillezni, azonban javasolt a gáz égőfej vagy elektromos grill használata. A fa vagy faszén használata tüzelés esetén az izzó zsarátnokok akár több száz métert repülve is képesek meggyújtani az erdőt.
A szabadtéri tüzek túlnyomó többsége emberi gondatlanság következménye, ezért a Nébih arra kéri a lakosságot, hogy továbbra is körültekintően járjanak el, különösen erdők közelében és száraz növényzettel borított területeken.

Az érvényes tűzgyújtási szabályokról és aktuális korlátozásokról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu oldalon tájékozódhatnak.
Forrás: Nébih

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Világpiaci kitekintés: gabonapiaci előrejelzés – 2026. június

A NAK közzétette a gabonapiac világpiaci előrejelzését

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A 2025/26-os (július–június) gazdasági év lezárásával a 2025-ös globális gabonatermelést 3043 millió tonnára becsülik, ami 6,1 %-os növekedést jelent az előző évhez képest.

A növekedés a gabonafélék termelésének meredek emelkedésének köszönhető. A 2025/26-os gazdasági évben a globális gabonafogyasztás 2952 millió tonnára becsülhető, ami 2,7 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest, tükrözve a kukorica- és a rizsfogyasztás növekedését. Ennek ellenére a gabonakészletek a becslések szerint 9,5 %-kal meg fogják haladni a szezon elején mért szintet, ami a búza, a kukorica és a rizs nagyobb készleteiből adódik (1. ábra). A 2025/26-os globális gabonakereskedelmet a FAO 508,6 millió tonnára becsüli, ami 4,8 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest. Ez az emelkedés a búza globális kereskedelmének hirtelen emelkedésével magyarázható. Ezzel szemben a 2025/26-os gazdasági évben a rizs globális kereskedelme a becslések szerint a 2024/25-ös szint alatt marad.

1. ábra: A világ gabonatermelése, felhasználása és készletek 2016/17 és 2025/26 között.

A 2026/27-es gazdasági évre vonatkozóan a globális gabonatermelés várhatóan 2982 millió tonnára esik vissza, ami 2 %-os csökkenést jelent az előző évhez képest. Várhatóan az összes főbb gabonafaj termelése csökkenni fog a 2025-ben elért rekordszintek után. A visszaesés legnagyobb mértékben a búza, a legkisebb mértékben pedig a kukorica és az árpa esetében prognosztizálható. A globális gabonafogyasztása 2026/27-ben várhatóan 0,6 %-kal nő, elérve a 2969 millió tonnát. Az élelmiszercélú felhasználás várhatóan 1 %-kal nő 2025/26-hoz képest. A takarmánycélú felhasználás 0,5 %-kal bővülhet: a kukorica és az árpa felhasználásának növekedése várható, míg a búza és a rizs takarmánycélú felhasználása valószínűleg csökkenni fog. Az egyéb célú felhasználás várhatóan a búza és az árpa felhasználásának csökkenése révén 0,2 %-kal mérséklődik.

A globális gabonakészletek várhatóan 0,3 %-kal csökkennek a nyitószinthez képest, amivel 949 millió tonnára mérséklődnek. A várható csökkenés főként a rizs és a cirok alacsonyabb készleteinek tudható be, melyek ellensúlyozzák a búza- és árpakészletek növekedését. A jelenlegi előrejelzések alapján a globális készletfelhasználás arány várhatóan a 2025/26-os szint közelében, 31,7 %-on marad. A 2025/26-os év 4,8 %-os bővülését követően a globális gabonakereskedelem 2026/27-ben várhatóan 507,2 millió tonnára csökken, elsősorban a visszafogottabb árpa- és búzakereskedelem miatt. Ezzel szemben a kukorica és a rizs nemzetközi kereskedelme várhatóan növekedni fog.

Forrás: Fodor Attila – NAK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Májusban 1,8 százalékra lassult az infláció – Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett

Inflációs adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal

Published

on

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők enyhén élénkülő, 2,2 százalékos áremelkedést vártak májusra.

Az éves maginfláció az áprilisi 2,2 százalékról 2,0 százalékra, a nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 1,8 százalékról 1,5 százalékra csökkent. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált, úgynevezett harmonizált fogyasztói árindex 2,6 százalékról 2,3 százalékra esett.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az élelmiszerek ára az áprilisi 1,5 százalékkal szemben májusban 0,5 százalékkal nőtt, a vendéglátási szolgáltatások nélkül pedig 2,1 százalékkal csökkent. Ezen belül az egyéb sütőipari lisztesárué 9,2, a büféáruké 7,0, a munkahelyi előfizetéses menüé 6,2, a cukorka, mézé 5,8, az éttermi étkezésé 5,7 és a friss hazai és déligyümölcsé 4,5 százalékkal nőtt, viszont a húskonzerv ára 29,5, a vaj, vajkrémé 11,1, a sertéshúsé 10,1, a sajté 9,4, a száraztésztáé 7,2, a tejé 6,3, a burgonyáé 2,6 százalékkal csökkent – sorolta a KSH.

A szolgáltatások 4,3 százalékkal drágultak, ami magasabb az áprilisi 4,0 százaléknál. A színházjegy 17,6, a külföldi üdülés 15,6, a teherszállítás 10,5, a sport, múzeumi belépők, valamint a járműjavítás, -karbantartás 8,0-8,0, a testápolási szolgáltatás 7,8, a belföldi üdülés 5,2 százalékkal került többe, mint tavaly májusban. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,3 százalékkal emelkedett az áprilisi 4,1 százalék után, ezen belül a dohányáruké 4,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 2,0, ezen belül a vezetékes gázért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 2,5 százalékkal többet. A tartós fogyasztási cikkek ára – épp úgy, mint az előző hónapban – 2,4 százalékkal emelkedett. Az ékszerek 28,1, a motorkerékpárok 6,9, a szobabútorok 3,8 és a használt személygépkocsik 3,7 százalékkal többe kerültek. A gyógyszer, gyógyáruk 2,5, a járműüzemanyagok 2,0 százalékkal drágultak.

Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal, a vendéglátási szolgáltatások nélkül 0,6 százalékkal csökkent. A burgonya 32,3, a friss hazai és déligyümölcs 1,2, az egyéb sütőipari lisztesáru és az étolaj 0,5-0,5 százalékkal többe került, a friss zöldség 10,6, a tojás 4,6, a sajt 2,9, a bolti kávé és a száraz hüvelyesek 1,6-1,6, a cukor 1,4, a kenyér, a csokoládé, kakaó és a tej 1,1-1,1, a sertéshús 0,8, a tejtermékek (sajt nélkül) 0,6 százalékkal olcsóbbak lettek.

A szolgáltatások ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi üdülés 3,0 százalékkal többe, az egyéb távolsági úti céllal történő utazás 3,1, a külföldi üdülés 0,2 százalékkal kevesebbe került.

A háztartási energia ára 0,8 százalékkal csökkent a vezetékes gázé 2,1 százalékkal mérséklődött, a távfűtésé stagnált. A szeszes italok, dohányáruk ára egy hónap alatt 0,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 0,2 százalékkal, a szeszes italoké 0,1 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára stagnált, míg a ruházkodási cikkek 0,8 százalékkal többe kerültek.

Forrás: MBTT

Tovább olvasom